Uj idők, 1925 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1925-04-26 / 17. szám - Egon Erwin Kisch: A borravaló / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
útjuk. Fátyolos tekintete előtt ismerős arcok bukkantak fel. Itt állt a fiatal, nyájas cerk, ott a pap külsejű főmérnökhelyettes. — Foglaljon helyet, Mr. Garragan és beszéljen. Garragan leült a kényelmes, hűvös bőrfotósök egyikébe. Szemét a kis asztalkán álló vizeskancsóra meresztette. — Engedje meg, — suttogta alázattal, — hogy egy pohár vizet igyam. Macpherson felugrott. Töltött a korsóból s tálcán nyújtotta a poharat Garragannak. — Köszönöm. — suttogta Garragan. A vízzel teli pohár remegett kezében, s arcán két nehéz, keserű könnycsepp gördült végig. Macpherson elfordult. Lelke mélyén csodálatos elfogultságot érzett. A kimerült ember látása meghatotta. Garragan szájához emelte a poharat. Lassú, gyönyörűséggel teljes kortyokban itta a vizet. — Bocsánat, Mr. Macpherson. Most már jobban vagyok. Nem volt könnyű feladat, ön elé jutnom. — Hogyan jutott eszébe, hogy éppen engem válasszon ki a sok közül? — Lehmbeck professzor, a Charlottenburgi Technikai Főiskola tanára tanácsolta, hogy elsősorban önhöz forduljak. Garragan előadta a professzor gondolatmenetét. Macpherson így szólt: — S a motorja, Mr. Garragan? Garragan sietve csomagolta ki vid magyarázat kíséretében tártados elé. Macpherson alig hallgatta előadását. Az egész idő alatt látogatója forró arcát nézte. Mélységes szánalmat érzett az űzött, meghajszolt férfi szomorú sorsa iránt. A feltaláló befejezte beszédét. Várakozással teljesen pillantott Macphersonre. — Amit hallottam, rendkívül érdekelt. Mr. Garragan. Néhány nap múlva hallani fog rólam. Kérem a címét. Garragan ragyogó arccal írta fel a címet névjegyére. — Mikor hozhatnám el motorom modelljét, Mr. Macpherson? A modell ugyan nagyon kezdetleges, de arra alkalmas, hogy számításaim helyességét bebizonyítsa. — Ne fáradjon Mr. Garragan. Mi a modellt még ma délután, vagy holnap reggel elszállíttatjuk öntől. Otthon lesz, úgy-e? — Otthon leszek, uram. Macpherson felállt. Különös elfogultsággal nyújtott kezet Garragannak. — Örülök, hogy megismerhettem, Mr. Garragan. — Köszönöm, nagyon köszönöm. — dadogta boldogan Garragan. Mámoros örömmel távozott a gyáros szobájából. Macpherson hosszan utánanézett. Folytatjuk Idegen irók Egon Erwin Kisch Egon Erwin Kisch, Prágában élő magyar származású újságíró. Nemrégiben Németországban megjelent könyve: ,.Der rasende Riporter" nagy feltűnést keltett. Kaleddoszkópszerűen váltakozó színes és szürke pillanatfelvételek ezek a riportok. Nem nagyigényű dolgok, de sokszor igenigen jól megfigyelt, tragikus vagy komikus helyzetek hű fotográfiái. Nem egyszerre készültek: a tárgy és az író maga is minduntalan változik. Százféle hangulat, százféle beállítás és megvilágítás. Van itt szó mindenről: Ada Kale-ról, az esseni ágyúgyárról, a berlini híres Castinpanoptikum-ról, a clignoncouit-i ,,bollhapiac"-ról, tót kivándorlókról, Dürer magyarországi őseiről, heringhalászatról, búvárokról, kopeanhágai porcellánról, irodalmi kávéházakról stb., stb. Schopenhauer mondja valahol s E. E. Kisch most idézi az előszavában: ,,Mindennapi, teljesen jelentéktelen emberek is írhatnak nagyon érdekes könyveket, ha az anyaguk megvan hozzá. Távoli országokról például, vagy ritka természeti tüneményekről, kísérleteikről, amelyeknek tanúi voltak, vagy amelyeknek felkutatására és tanulmányozására nem sajnálták az időt és fáradságot". Az itt következő mulatságos kis megfigyelést a béke boldog éveiben jegyezte föl az író. Egy adat a városi embert mindig érdeklő, komplikált lelki villamoskalauz természetrajzához. A borravaló 1. Berlinben az utas csak a menetdíjat fizeti. Egy fillérrel se többet. Lehet, hogy nagy fáradságába kerülne még egy darab nikkelpénzt előkotorászni a zsebéből. Ha valaki kivételesen mégis gavallér akar lenni és megtoldja a szakaszjegy árát, akkor is megvárja, amíg a kalauz átnyújtja neki a húszból tizenöt fillért és aztán külön adja oda a borravalót. A kalauz szalutál, udvariasan átadja a jegyet, elteszi a két garast és mégegyszer sapkájához emeli a kezét. Harmadszor akkor szalutál, mikor a nagylelkű utas leszáll. Két fillérért három szalutálás! Ez tíz fillér borravalónál tizenöt szalutálás volna és húsz fillérnél . . . Egyszer eszembe jutott, hogy tapasztalatból megállapítom: miképpen reagál a villamoskalauzi lélek egy szokatlanul nagy borravalóra, ami például háromszor akkora, mint a jegy ára és kétszer akkora, mint a rendes borravalók. A berlini kalauz-lélek homályába vezető fölfedezőutamon kettőt állapítottam meg. Először is azt, hogy a reakció nem volt egységes, másodszor pedig ... De nem! Elmondom, ahogy történt. Az erkölcsi tanulság levonását az olvasóra bízom. A Potsdami és a Lützow-Strasse sarkán felszálltam a 76-osra. A kalauznak, aki szemüveget viselt, egy ötven fillérest nyújtottam át, miközben a nagylelkű adakozó hanyag kézmozdulatával jeleztem, hogy a többit megtarthatja. Ha ugyanezzel a gesztussal valaki két garast nyújtott volna át neki, biztos, hogy észrea rajzokat. S röazokat a milliár-visszajáro két fillér Párisi KALAPUJDONSAGOK: Neumann. szalonjában, IV, Váci ucca 23. LUXUS nurrA MAZ.Óf?ZoffGl. tíertifid! HAzöfííő l oruStrUT^A 2 luxuSh-uryA v/to-Y , H'A íöfízn ? A rákosszentmihályi ebadóalanyok minősítése Mühlbeck Károly rajza 413