Uj Idők, 1925 (31. évfolyam, 27-50. szám)
1925-11-29 / 48. szám - Herczeg Ferenc: A híd. Színjáték négy felvonásban / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
KOSSUTH. Én nem! A gróf úr igen kedveli az angolokat, de azt meg lehet érteni. SZÉCHÉNYI. Ők találták ki az emberi élet legméltóbb formáit. KOSSUTH. Lehet. Nem ismerem eléggé az angolokat. Hanem emlékszem a gróf úrnak egy régebbi nyilatkozatára, akkor azt mondta: az átlagos magyar ember elmésebb, mint az átlagos angol ember. SZÉCHÉNYI: Csakugyan úgy van. Nálunk föltűnően sok az elmés ember. A keleti fantázia teszi őket elmésekké. Azt mondhatnám: nálunk szárnyuk van az embereknek. De a repülésükben nincs köszönet, az olyan, mint a bibicmadáré: mindig ugyanegy pocsolya körül kóvályog. Az angol embernek nincs fantáziája, ő gyalog jár, de körülgyalogolta már a világot. KOSSUTH: És mi tette őt erre képessé SZÉCHENYI. Ő tudja, hogy a hazáját angol embertársaiban kell szeretnie. Mi, szegény, veszekedő magyarok, egy harcos csapathoz hasonlítunk, amely az ellenség tüzében is állandóan azon vitatkozik, hogy a katonai felebevalói elég értelmesek és elég becsületesek-e ahhoz, hogy az ő vezérei lehessenek? De bocsásson meg, most veszem észre: én önt mellékvágányra vonszolom. Ön bizonyára komolyabb okokból mászta meg ezt a hegyet? KOSSUTH: Úgy éreztem, keresnem kell a találkozást .. . Köztünk voltak félreértések .. . Lehet, hogy magam idéztem föl a félreértéseket, — megengedem, hogy én . . . De azt hiszem, mindezek a dolgok semmivé törpülnek, a gigantikus események mellett, amelyek némán és feketén vonulnak föl a láthatáron . . . SZÉCHENYI. Meg kell egymást értenünk. És mivel kell, meg is fogjuk egymást érteni. KOSSUTH: Azért jöttem, hogy fölajánljam a nemes grófnak a szolgálataimat. Én önt vezéremmé teszem és mint közlegény követem. Ki legyen vezér ebben az országban, ha nem Széchenyi? Ön ébresztette föl a halálos álmát alvó nemzetet. SZÉCHENYI. Mosolyog. Nem volt nagy dolog, — félig-meddig már kialudta magát. KOSSUTH. A Lánchíd terve volt a hajnali harangszó. A híd még ma is csak terveiben exisztál, de a magyarság — mint egy új népvándorlás — már átözönlött rajta és ma új és szerencsésebb csillagok alatt sátorozik. Ez az új világ teli van az ön akaraterejének delejes feszültségével, teli van ifjúsággal, mondhatnám: teli van jövendővel! SZÉCHENYI: Csakhogy én nem születtem ám népvezérnek. KOSSUTH. A fontos az, hogy a nép önt akarja követni. SZÉCHENYI. Hová? KOSSUTH. A végcél tekintetében nem lehet eltérés. A végcél: a nemzet boldogulása. SZÉCHENYI. De melyik úton érünk oda? Azon, p,melyen ön haladt eddig, vagy azon, amelyen én? KOSSUTH. Ez az, amit ma tisztáznunk kell! SZÉCHENYI: Én rendületlenül hiszek a magyarság jövőjében. A magyarságra nagy jövő vár, ma azonban csak egy hajszálon függ az élete. Tehát nekünk, akik a nemzet nevében határozunk és cselekszünk, nekünk minden lépést hidegen meg kell fontolnunk. A számító ész vezesse a magyart, ne az érző szív. A megfontolás, ne a szenvedély. Ne is keressük a nemzet igazságát, hanem keressük a hasznát. Ön mondta: a végcél a nemzet boldogulása. KOSSUTH: Boldog csak szabad nemzet lehet. SZÉCHENYI: Igaz , de mi a szabadság? Én nem tartom sokra azt a szabadságot, amelyet politikusok csikarnak ki a megszorult kormányoktól és amelyet csak törvények garantálnak. A törvény: papír. Én egy egészségesebb, általánosabb, mélyebben a nemzet szervezetében gyökerező szabadságra gondolok. KOSSUTH: És melyik az? SZÉCHENYI. A magyarság most újból kezdi az életét. Olyan, mintha most született volna. Amit ma tanul, az mélyen be fog vésődni az agyába és a szívébe, az kísérője marad talán évszázadokon át. Azt mondhatnám: most alakul ki újból a nemzeti jellem és mi abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy öntudatosan irányíthatjuk a nemzeti jellemképződés processzusát. Ha örök időkre biztosítani akarjuk a magyarság sorsát, akkor formáljuk át a dolgozók nemzetévé. A híd, Herczeg Ferenc színjátéka a Nemzeti Színházban. Kossuth Lajos (Kiss Ferenc): Angelo fényképe 52» 555