Uj Idők, 1926 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1926-04-04 / 14. szám - Zilahy Lajos: Grassalkovics (Vígjáték) / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
NALÁCZINE. Parancsoljon! Parancsoljon! NATURBURS. Csak egy falatot! Köszönöm széken. Óriás darabot vág magának és mohón eszi a kuglófot. NALÁCZINE. Felfigyel. Te, Katinka . . . Mintha valaki zörgetné a kaput. .. KATINKA. Figyel. Igen! NALÁCZINE. Átkiált a másik szobába. Bénigne! BENIGNE. Jön balról. Báróné asszonyom, két ismeretlen férfi áll az utcán. Egy idősebb és egy fiatalabb. NALÁCZINE. Bizonyára eltévesztették a házat. Mi nem várunk vendéget. BENIGNE. Kinéz az ablakon. De igen... Az egyiket már be is engedte a szolgálóleány. A másik kint maradt a kapuban. NALÁCZINE. Kik lehetnek? Hozzánk nem szoktak ilyenkor vendégek jönni! WEBER ÜR. Belép jobbról. Túlzott egykorú elegancia. Mélyen, szertartásosan meghajol. Nevem voeberfeldi Weber Ézsaiás lovag, a Brechanville ezred kvietált főhadnagya. Ezidőszerint belső titoknok vagyok Grassalkovics Antal herceg gödöllői udvarában és az ifjú Antal herceg mandátumából vagyok itt. Mindnyájan megrémülnek, felállnak, csak a natúrburs eszi nyugodtan és teli pofával tovább a kuglófot. A fiatal herceg őkegyelmessége a mult heti lovasjátékon tetszésére méltatott egy fiatal hölgyet, akiről megtudtuk, hogy Naláczi Katinka bárónő, de Nalácz et Naláczfalva és hogy a kisasszony nemes és tiszteletreméltó család tagja. A herceg ő kegyelmessége látogatásával óhajtja megtisztelni e házat és úri ismeretségbe óhajt lépni a kisasszonnyal. A herceg őkegyelmessége lent várakozik a kapuban és nincs okom kételkedni, hogy pár pillanat múlva a bejelentésem után őkegyelmessége e körben a legszívélyesebb fogadtatásra találand. Mélyen meghajol és gyorsan el. NALÁCZINE. Ájuldozva. Mi történik itt? Mi történik itt? NATURBURS. Nyugodtan eszi a kuglófot. Egy kis kávét tölt még magának. Meglötyögteti, hogy van-e még a kannában. BENIGNE. Izgatottan. Báróné asszonyom, én elhárítok magamról minden felelősséget... én szólni akartam .. . én nem vagyok oka . . . engem kiküldtek ... Ez az úr itt nem Grassalkovics herceg, ez az úr egy közönséges szinész . . . mindez a fiatal bárónő könnyelműsége... én mosom kezeimet... én szólni akartam ... én mosom kezeimet. . . NALÁCZINE, Jézus, Mária... a botrány ... az én házamban .. . Bénigne ... azonnal küldessen el a policájfőnökért . . . Titkolnunk kell a botrányt... Izgatottan elmegy balra. BENIGNE. Utána megy. Én mosom kezeimet.. . Én mosom kezeimet... KATINKA. A naturburshoz ugrik. Az isten szerelmére ... meneküljön ... Meneküljön... NATURBURS. Még egy kis kávét tölt teli pofával. Miért meneküljek? KATINKA. Meneküljön, amíg nem késő . .. Narácziné nem ismer irgalmat... a policáj kezére juttatja kegyelmedet. . . NATURBURS. Meglötyögteti a kannát. Nincs még egy kis kávé? KATINKA. Szerencsétlen! Börtönbe kerül... Az ajtó felé figyel. Kétségbeesve megrázza a naturburs vállát. Meneküljön! WEBER ÚR. Belép. Megáll az ajtó mellett és jelenti. Gyaraki Grassalkovics Antal birodalmi herceg úr őkegyelmessége, a felséges császár kamarása. NALACZINE, BENIGNE. Megjelentek balról. GRASSALKOVICS. Korhű, de túlzott öltözetben. Kissé közellátó, lornyett a kezében. Belép, megáll, meghajtja fejét. Üdvözlöm a nemes famíliát. NALÁCZINE. Elébe jön. Üdvözöljük hercegségedet szerény házunkban. GRASSALKOVICS. Meghajolva. Részemről a szerencse, madame. Bénignehez, akit lornyetten keresztül néz. Kegyed az a szép fiatal bárónő, akit a múltkor . . . a pardon! Katinkához. Kegyed az a szép fiatal bárónő, akit a múltkor a lovas játékon láttam? Boldog vagyok, hogy személyesen üdvözölhetem. Bókolnak egymásnak. A naturburshoz, aki ülve maradt és még mindig eszik. És kegyelmed bizonyára rokon . . . NATURBURS. Nyugodtan felnéz rá, nem felel, tovább eszik. GRASSALKOVICS. Körülnéz. Szeretem a szép régi bútorokat és úgy látom, itt minden a nemes multat sugározza . . . NALACZINE. Zavartan. Igen ... igen . .. Bénignehez, mikor a herceg tovább ment és a képeket vizsgálja. Bénigne . . . nem akarok botrányt. .. Nem akarom, hogy a herceg megtudja, hogy mi történt itt . . . Vezesse át őket a másik szobába . . . Mindjárt itt lesz a policáj főnök ... . GRASSALKOVICS. Egy képet nézve. Kitől való ez a kép? NALACZINE. A megboldogult nagyanyámtól. GRASSALKOVICS. Ő festette? NALÁCZINE. Nem. Őtőle örököltem. Bénignehez türelmetlenül. Bénigne! Int neki, hogy vigye át őket a másik szobába. Néha ijedten néz az ajtóra. BENIGNE. Érdeklik hercegségedet a régi bútorok? GRASSALKOVICS. A régi bútorok? Loriyettjével végignézi Bénignet. Na! Kegyed mióta van a Naláczi-ház szolgálatában? BENIGNE. 28 esztendeje. GRASSALKOVICS, összenéz Wéberrel. WEBER. Késő barokk. BENIGNE. Méltóztassék átfáradni a másik szobába. GRASSALKOVICS. Meglát valamit a vitrinben. Ah, milyen gyönyörű darab! Wéberhez. Nézze, ez az ezüst! Bénignehez. Meg szabad ezt néznem közelről? BENIGNE. Méltóztassék! Kiveszi és átadja. GRASSALKOVICS. Gyönyörű! Csodaszép! Szakértelemmel vizsgálja, messze tartja magától, úgy nézi félszemmel. WEBER. Valódi műremek! Naláczinéhoz. A herceg őkegyelmessége szenvedélyesen gyűjti a szelencéket. GRASSALKOVICS. Tiszta arany! Igazán boldog volnék, ha megvásárolhatnám! WEBER. Naláczinéhoz. Eladó? NALÁCZINE. Nem ... Nem eladó. De ha ... hercegséged nagyon kedveli... ha mint ajándékot .. . GRASSALKOVICS. Latolgatja a kezében. Ó, mint ajándékot! Ajándéknak túlságosan értékes. Hanem tudja mit, báróné asszonyom, majd viszonozni fogom valamivel... NALÁCZINE. Igen ... ahogy parancsolja . .. Türelmetlenül int Bénignenek. Bénigne! GRASSALKOVICS. Átnyújtja a szelencét Wébernek, aki zsebrevágja. BENIGNE. Méltóztassanak erre, a másik szobába. .. GRASSALKOVICS. Nagyon érdekelnek a régi dolgok ... Elmennek. NALACZINE. Utánuk megy és becsukja az ajtót mögöttük. 370: