Uj Idők, 1928 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1928-01-08 / 2. szám - Jászay-Horváth Elemér: Alkonyuló élet / Versek
Láttam én bálban Pestefi, mint forgottak. Tollas kalapokban, miképpen ugrottak. Végig a szállóban tettek kalapádát Sok közülük jó, hogy ki nem törte lábát. E XVIII. századi forrásunk hozzáteszi: „A kalapáda-táncot negédes, de felette ostoba emberek találták fel, mivel ezt táncnak nem lehetett mondani, mert a teremnek egy végétől a másikig vágtatnak, azért is inkább futás ez, mint tánc!" Egy finoman eljárt galoppe-ot Lancret egy szép festményében mutatunk be. A magyar táncoknak Széchenyi István korában, no meg a hatvanas években jött meg a divatjuk. 1860-ból — Vizkelety egy pompás rajza alapján — meg is jelenítünk egy magyar Dalidót, amint Jókai Mór az időben az ünnepies táncos összejöveteleket elnevezte. Megmaradhatott volna ez a kedves dallamos szó is, szintúgy a kor s a hozzá való móres. Haragszol rám? Megbocsátottál? retlek. Szeretlek! — Attól félek, már nem sze Ha nősz, veled nő az árnyékod is. * A jövendő ritkán tartja meg azt, amit ígér, de a múlt szigorú hitelező; mindannyian el vagyunk kötelezve és ki vagyunk szolgáltatva neki és kérlelhetetlenül behajtja minden adósságunkat. * Költő, ne mondj el mindent, nő, ne mutass túlsokat! Bakonyi László Alkonyuló élet Csapodár asszony az élet, Csábító mosolya álok, Mennek, múlnak az évek, Az álmok. Bájait kellett kérve, Csalogat lidérces tűzzel S megcsal, tavaszt igérve, Az ősszel. Hitegetéssel igéz meg S elfut a kacér kis dáma: Szemeink könnyel néznek Utána. Megfagy a mosoly a szájon, Örömünk bánattá bágyad; Egyet hagy meg, hogy fájjon: A vágyat! Leszáll a szívre az alkony, Az álmok tábora széled: Elmegy, elhagy az asszony, Az élet . . . Jászay-Horváth Elemér Farsang Spanyolországban. Nagy Zsigmond festménye 44