Uj Idők, 1930 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1930-03-16 / 12. szám - Szathmáry István: Szabadság és testvériség / Versek

3. Jul. 5. Kit várok mindennap ostobául, akit kép­telenség várnom? Jul. 7. Van-e bűn ebben? Ha őszinte az érzés és képmutatás nélkül való, nem lehet bűn benne. Az ér­zést és szeretetet nem magunk gerjesztjük. Benne ég az lelkünkben mindig s külső csoda kell hozzá, hogy fel­támassza a lángot. Ha pedig a csoda megtörtént, ki tud útjába állni a tűznek? Akartam, de még jobban elborított. Nem tehetek mást, mint hogy megtisztítsam lelkemet a tűzben és elégessem benne mindazt, ami tisztátalan. A láng megmarad, íme, elégetem . . . Sajnálom sok szép kincsemet, ami talán egyedül egészséges bennem és test szerint való, mert úgy igyek­szem eltávolítani a földtől, hogy alig tudom már, hogyan élnek a többi emberek. (Sikerült lefogynia két kilót és ez jól esett neki.) Elégetem minden álmomat, emlékemet, valamennyit, mert nem tudom eldönteni magamban, melyik tisztátalan. Égjen el tehát ... De a lány lobog tovább, anélkül, hogy ő látná, anélkül, hogy ő tudná, anélkül, hogy ő akarná. Megaláztatásokon kell keresztülmennem.­­Miska valami kövér asszonysággal dominózott néha és ezt Annus megaláztatásnak érezte. Hogy miért?... Maga sem tudta volna megmondani.) De minden megaláz­tatáson bátran és vígan megy­ek keresztül. (Ezt nem lehetett volna állítani. Néha úgy beszélt Aliskával, mintha szegény fiú bigámiát követett volna el a kövér asszonysággal.) Bátran és vígan, még ha maga a test­vérem aláz is meg engem. (Testvérének nevezte ma­gában a doktort.) Mert ezek a megaláztatások az én gőgöm, ezek a megalázások az én reményeim a fel­emelkedésre. Jul. 17. Azért sem szeretnék azokkal cserélni, akik azért vannak a világon, hogy kíméljék és ápol­ják magukat. Én nem akarom magam kímélni. Tes­sék megöregedni, ha az ideje elkövetkezik! (Miska két szál ősz hajat látott meg Annus fején.) Gyáva lennék, megijednék és percekért könyörögnék az idő­nek, hogy várjon még, várjon? Jul. 19. Csodálatos, hogy . . . Jul. 20. Sétálni mentünk, nem írhattam tovább és most már nem tudom, mit akartam mondani. Semmit. Aug. I. 88. Zsoltár: a Kóráh fiainak zsoltára. A nehéz kísértések közé jutott ember könyörgése. Be­telt a lelkem nyomorúságokkal és életem a Seolig ju­tott. Hasonlatos lettem a sírbaszállókhoz, olyan va­gyok, mint az erejevesztett ember. Aug. 26. Ma jutott az eszembe, mit akartam írni a múltkor. Azt, hogy csodálatos, milyen mély ez az érzés és mennyire nem érzem már bűnnek. Szeptemberben visszajöttek Pestre, a gyerekeket megmutatták a doktornak és Annus folytatta a nap­lót. Szept. 8. Szeretném megkérdezni, miért olyan zárkózott és miért olyan elkeseredett? Mindenki előtt ilyen? Sápadtabb is lett. Vájjon mit csinált egész nyá­ron? Kezdtem egy másik levelet, tréfás hangon. De nem küldöm el. Miért? Csak azért, mert attól félek, hogy nem örömmel, de bosszankodással fogadja, vagy azért, mert mikor az első levelet írtam, Bertuska beteg lett s most attól félek, beteg lesz megint? Szept. 12. Nyomorúságos az én lelkem. Szept. 20. Múltkor néztem magam a tükörben. Igen, vénülök. Bút vagyok. Talán már nevetséges is minden bolondságom. De legalább ismerne és a lelkemet megértené! Ha gyöngéd lenne anélkül, hogy arra kellene gondolnom, hogy férfi! Ha . . . Mit aka­rok tulajdonképpen? Magam sem tudom. Szept. 24. Ha Miska szeret, én nem szeretem. Ha én szeretem, ő nem szeret. Okt. 1. Legyen végre vége minden bolondság­nak! Miska nagyon jó fiú, néha meglepően egy véle­ményen vagyunk s még az is megtörténik, hogy iga­zat ad nekem. Okt. 5. Mit csináljak? Kifejezhetetlenül mély ha­tással van reám, ha látom. Okt. 8. Elégettem az újabb levelet, amit neki ír­tam. Az elégetés csak azt jelenti, hogy gyógyíthatat­lannak érzem magam s féltem, hogy elküldöm. Okt. 12. És nem bánt, nem bánt, nem bánt a lelkiismeret! Olyan bűnös vagyok már, hogy lelkiis­meretem sincs? Csak az bosszant néha, hogy, mert ő nem szeret engem, kellemetlen és nevetséges az egész. Még­sem szégyenkezem miatta. Okt. 20. Csak Schopenhauer módjára lehet ma­gyarázni a szerelmet, vagy csakusvan van szebb és mélyebb vonzalom is emberek között? Okt. 20. Nem ismer engem. Vagy talán ezt az érzést nem ismeri. Olyan jó dolgom van nekem, hogy ilyesmin is gondolkozhatom? Okt. 30. Az életet úgy kell venni, amint van. Tanulnom kell mindenből. Most ezt tanultam. Nem hittem az ilyen érzésekben. Tessék. Vajjon minden elém jön majd egyszer, amiben nem hiszek? Múlnak a napok egymásután. Hadd múljanak! Bertuskának nem fáj már a lába és azért, mert ő meggyógyul, nem fások többé semmi és senki másra, csak a köteles­ségeimre gondolni. Folytatjuk Szabadság és testvériség Mikor kiejtik ezt a szót: szabadság. Vagy azt a másikat: testvériség. Úgy érezem, hogy friss tavaszi orkán Kap izmaimba s végigszántja vérem. Úgy érezem: viharzó orgonája Nászinduló forró igéiként Ujjongva zengi: március. . . Petőfi. Mert a szabadság és testvériség. Mert március s Petőfi egyek: Az Isten-eszme földi másai. Örökké ifjak, halhatatlanok. A végtelenbe rontó tűznapokként Ragyognak át a rohanó időn. És meggyötört hazám egéről Le nem lophatja senki . . . Nemzetemnek Bús homlokára fonnak glóriát Sugárözönből . . . Téli láncokat. Bilincseket tördelve szét A rónaságnak s messzi, kék hegyeknek Szent égi jelként egyre hirdetik: Szabadság és testvériség Annyit jelent, mint március . . . Petőfi ... . Mint győzhetetlen, új magyar Tavasz! " SZATHMÁRY ISTVÁN 340

Next