Uj Idők, 1932 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1932-02-14 / 7. szám - Huch Ricarda: A Deruga ügy. Regény / Regények, elbeszélések, razok, színdaradok
ne válaszoljak — hárította el a kérdést az udvari tanácsos. — Annál kevésbbé szeretnék véleményt mondani erről, mert nem voltam abban a helyzetben, hogy véleményt tudjak alkotni magamnak. Nem ismerem Deluga lelki világát, csak elképzelésekkel szolgálhatnék; kollégájáról viszont természetesen inkább hajlandó az ember jót feltételezni, mint rosszat. — Ugyebár önnel találkozott a vádlott október 1-én, hat és hét óra között, a pályaudvar közelében — fobtatta az elnök — és ön kérdezte tőle, hogy az orvosi egyesületbe igyekszik-e? — Én — felelte az udvari tanácsos — Azért kérdeztem, mert a történtek után is kollégiálisan akartam viselkedni vele szemben. Amikor azt felelte, hogy elutazik, eszembe sem jutott, hogy igazmondásában kételkedjem, hiszen a pályaudvar közelében találkoztunk és Deruga csomagot vitt. A csomag feltűnt nekem, mert a mi társadalmi körünkbe tartozó úriemberek, utcán, ekkora csomagokkal nem szoktak mutatkozni. Az elnök megkérdezte Derugától, hogy igaz-e, hogy csomagot vitt és mi volt a csomagban? — Szegény ördög létemre, aki még álmomban sem feledkeznék meg magamról annyira, hogy Von Mäulchen úr társadalmi köréhez merészeljem magam sorolni, igenis bevallom, hogy csomagot vittem. A csomagban fehérnemű volt. És olyan holmi, amire az embernek éjszaka szüksége lehet. Az ügyész felpattant helyéről és annak a megállapítását kérte, hogy volt-e Derugánál csomag, amikor október 3-án, lakására visszatért? — Mindjárt sor kerül a házvezetőnő kihallgatására — mondta az elnök. — A vádlott azt felelte az ön kérdésére, udvari tanácsos úr, hogy elutazik, ön pedig elkísérte a pályaudvarra. Tud még valamit, ami a tárgyra tartozik? — Semmit — felelte az udvari tanácsos. — Bizonyára elengedik nekem, hogy itt mendemondákat és pletykákat ismételgessek. Többé-kevésbbé mindenkit szájára vesz a pletyka, de komoly esetekben mendemondákkal nem szokás törődni. — Azt azonban talán megmondhatná nekünk. — kérdezte az elnök — hogy milyen volt dr. Deruga híre a kollégák körében? — Nem hiszem, hogy erre vonatkozó közléseim becsesek lehetnének a bíróság számára — mentegetődzött az udvari tanácsos. — Abból, amit elmondtam, sok mindenre lehet következtetni. S én a tények szilárd talaját nem szeretném elhagyni. * Verzielli borkereskedő, a következő tanú, alacsony, sötétbőrű emberke volt. Tekintetét az elnökre szegezte, balját szívére tette, feszes vigyázzállásban, hangosan, szenvedélyesen ismételte az eskümintát. — ön a vádlottnak csak ismerőse, de nem rokona? — kérdezte dr. Zeunemann. — Barátja vagyok — felelte hevesen Verzielli. — Barátja. — De nem rokona? — ismételte a kérdést az elnök. A nagyvilágból. Amerika. A híres „gyémántpatkó", a világ leggazdagabb embereinek operaházában, a newyorki Metropolítaimben, a dollármilliomosok páholyának köríve ( 195