Uj Idők, 1932 (38. évfolyam, 1-26. szám)

1932-02-14 / 7. szám - Bódás János: Ahol Jókai és Petőfi tanult / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek; kisebb közlemények

Ahol Jókai és Petőfi tanult... — A Pápai Református Főiskola négyszáz éve — „Civis romanus sum! ..." A római polgár nem ülhetett önérzetesebben mellére, mikor ez a barbárokat tiszteletre gerjesztő ki-a jelentés elhangzott az ajkáról, mint a pápai diák. Amikor a vidéken peregrinálva, megkérdezték tőle, hogy: honnan is jön, öcsém? — s azt felelte rá: pápai diák vagyok. Ez előtt a kijelentés előtt m­eg­emelődtek az úri kalapok s megbillentődtek a paraszt­süvegek, előbb azonban a pipa kivétetett a fogak közül. A „pápai diák" név felért egy-egy ősnemmesi címer­rel s azt jelentette, hogy az, aki ezt kimondja, olyan intézmény szárnyai alatt áll, amely, bár nem látott egyebet, csak vihart, vért, kemény küzdelmet, s amely csak heroikus áldozatokkal tudta fönntartani magát, mégis mindig sokat adott a hitnek s a nemzetnek. Olyan intézmény ez, amely szinte a porból is meg tudott éledni, mert az az eszme, amelyet már csírázó korában is melengetni kezdett, sőt, amely életre hívta, örökkévaló és teremtő eszme volt és az ma is. Lampérth Géza most közreadta a főiskola törté­netét.* Könyve nemcsak azok szemében értékes, aki­ket a pápai főiskolához lelki kapcsolat fűz. Egyetemes magyar érték ez, mert a rendíthetetlen s elpusztítha­tatlan magyar lélek őserejéről, teherbírásáról, a leg­nagyobb bajokban is Isten akaratán való megnyugvá­sáról és diadalmas optimizmusáról szól. Most, a nagy lelki s gazdasági katasztrófában, amikor nincs vezérlő gondolat, nincs gerinc, mely összetartson, nincs érték s nincs mérték sem, amely­hez magunkat s a sorsunkat mérnénk és a kétségbe­esés szélén állva, egymástól kérdezgetjük: mi lesz? ,— a nagy tájékozatlanságban a pápai főiskola története az egész magyar sorsot példázza, hirdeti a lélek, a hit, a szellem és az áldozatkészség erejét, amely a leg­nagyobb nyomorúságot is diadalmasan éli túl, meg­újítva önmagát s magával együtt sokszor az egész nemzetet is. Tények vannak ebben a könyvben, a költő-író lel­kével megaranyozott történeti adatok. Semmi cikor­nya, semmi nagy szó, mégis, mintha így kiáltana ez a könyv: „Nézzétek a pápai főiskolát!" „Micsoda hősies küzdelmeket vívott, mennyit vérzett, mennyit vesztett, mennyit áldozott, erején felül is s milyen naggyá tu­dott lenni mégis!" 1531-ben keletkezett, a legnagyobb valószínűség szerint városi iskolából. Mohács után iskola! Mohács után, amikor a magyar nép mindenéből ki volt fosztva s gazdasági romlásában mégis iskolát állít! Egyideig Enyingi Török Bálint patronussága alatt békésen fejlődik, alsóbb fokúból magasabb fokúvá, majd kollégiummá válik. A Wesselényi-féle szövetkezésbe koholt adatok alapján a pápai iskolát is belekeverték. Német zsoldo­sokkal feldúlatták az iskolát. Egyik diákot a templom­toronyból dobták le a katonák. Jött a vésztörvény­szék ... Az iskola rektorát, Kocsis Csergő Bálintot el­hurcolták a nápolyi gályákra, gályarabnak. Ott húzta az evezőket, de hitéhez hű maradt. tét is. 1718-ban újra elűzték a diákokat s a gyülekező­ II. József türelmi rendelete megnyitotta a vissza­térés útját. Az épületet azonban nem kapták vissza... Építettek hát egy másikat, kétemeleteset, amely ma is áll. Ez már az ötödik épülete volt az iskolának. Csudálatos az a szeretet, amellyel a pápai eklé­zsia az iskolán csüggött. 1804-ben főiskolai emelkedett. Egyenlő lett Patakkal. Csakhogy rangra Pápá­nak nem voltak fejedelmi pártfogói, I. Rákóczy Györ­gyei és Lorántffy Zsuzsannái! Kiváló tanárai voltak ebben az időben s a fizetésük mégis alig volt elég arra, hogy megélhessenek, mert az eklézsia az üldöz­tetések alatt igen megszegényedett. De azért tanítot­tak lelkesen, a jobb ügy érdekében. 1856-ban megint új iskolát építettek. Ez már a hatodik volt. A Bach-korszaknak vége lett, az osztrák sas kitépett szárnyakkal hevert a porban. Fellélekzett a magyar kultúra ... 1895-ben megint új épület kel­lett. Ez a hetedik és utolsó, amely ma is szolgálja a tudományt. Az iskola élete és küzdelmei a magyarság életét és küzdelmeit is jelentik egyúttal. S ahogy az iskola kihevert minden vészt, úgy kiheverte azokat a nem­zet is. * Mikor a kis diák belép a pápai főiskolába, négy­száz esztendő dicsőséggel teljes szelleme lengi körül és elszorul a szíve. Élénken emlékszem még az első napra, amikor megállottam az épület előtt. Elálmélkodtam s alig mertem belépni. A nagy múlt sokszor hallott legen­dái testet öltve döbbentek elém a roppant épülettel s mikor az első lépcsőfokra tettem a lábamat, a kala­pomhoz nyúltam, pedig senki se mondta, hogy kala­pot emeljek. Alázatosan köszöntem a szembejövő, na­gyobb diákoknak s még az is jólesett, ha félretaszítva, rámkiáltottak: ne lábatlankodj, szecska! (A szecska név elsősorban az I. osztályosokat illette, de az V-es­nek a IV. is szecska volt.) Még az ütleg se fájt: pápai diák adta. Az Önképzőkör (helyesebben Ifj. Képzőtársaság) elnökére úgy néztünk, mint valami félistenre. Hogyne! Hiszen Jókai ebben az önképzőkörben írta első kísér­leteit, Petőfi is itt járt, fantasztikus felleghajtójában s első versét, a „Borozót", innen küldte el Bajzának az „Athenaeum"-ba. Az utcán járva, úgy érzi az ember, mintha min­den lépésénél szellemek susognának a fülébe: áhítat­tal járj, mert nem tudod, melyik nagynak a lába nyo­mába lépsz! S micsoda tanárok tanítottak itt! Csak a leg­nagyobbakat említem: Kerkápoly Károly, a bölcsészet nagyhírű professzora, Tarczy Lajos, akiről Petőfi így nyilatkozik: „Tarczy, a derék Tarczy, az, kinek mindent köszönhetek ..." Bocsor István, a történelem híres tanára, akinek az előadására még a városiak is seregestől tódultak s aki 48-ban, mikor a hadbainduló diákok zeneszóval vonultak a háza elé, így búcsúzott tőlük: „Önök a hazáért harcolni indulnak s ha önök nem azt tennék, amit tesznek, mint kárbaveszett mun­kát, széttépném irataimat s darabokra törném kated­rámat, mint tanári működésem hitvány emlékét s írá­saimmal együtt elhamvasztanám." Az iskola egész múltja tündöklik a becsületesség­től, az istenfélelemtől, a hazaszeretettől s a tudo­mánytól. Semmi sem fejezi ki hivatását méltóbban, mint a Jókai által ajánlott s homlokára került felirat: Is­tennek, Hazának, Tudománynak. BÓDÁS JÁNOS * Az érdekes könyv címe: A Pápai Reform át ne Ffiipkntu tör­ténete. 192

Next