Uj Idők, 1937 (43. évfolyam, 1-26. szám)

1937-04-18 / 16. szám - Ölbey Irén: Kora tavasz / Versek

Az Uj Idők jubileumi rejtvénymegfejtési versenye Az Uj Idők 1936. évi 30. számában kezdtük el az Uj Idők jubileumi rejtvény pályázat­át, amely 30 héten át tartott. A verseny keretében 100 különböző, szórakoztató és érdekes rejtvényt közöltünk, amelyek közül 30 keresztrejtvény, 70 másfajta rejtvény volt. Azok, akik részt vettek a versenyben, a szórakozás és élvezet mellett tanúságot tettek a legelőkelőbb szellemi tornában való nagy készsé­gükről. Ez a rejtvény verseny olyan népszerű volt olvasóink körében, hogy a megfejtések száma jóval felülmúlta az eddigi versenyekért. Több mint 15.000 megfejtés érkezett hozzánk. Amint a verseny elején is jeleztük, nemcsak azok a pályázók részesültek jutalomban, akik mind a 100 rejtvényt helyesen fej­tették meg, hanem azok is, akiknek nem sikerült valamennyi feladatot megoldaniok. A verseny 400 értékes díját a következő megfejtők nyerték: 1. Kétszemélyes rekamié. Nyerte: Osztoics Györgyné, Cegléd. 2. Modern konyhaberendezés (szekrény, asztal, fa- és szénláda, szemétláda és két ülőke). Nyerte: Sághy Ilona, Miskolc. 3. Szilbunda. Nyerte: Moyses Margit, Szuha­kálló. 4. Márkás, kitűnő rádió (2+1 lámpás). Nyerte: Demkó Vidor, Budapest. 5. Modern lakásóra (Westminster-rendszerű). Nyerte: vitéz Ráday Ferencné, Budapest. 6—25. Egy-egy alabástrom íróasztalkészlet. Nyert­ték: 6. Borbély Gyuláné, Mezőtúr. 7. özv. Trajánovits Antalné, Berettyóújfalu. 8. Galambos Kálmánná, Ács. 9. Dr. Pollatsek Árminné, Salgótarján. 10. Csilléry De­zsőné, Budapest. 11. Tarány Sándorné, Pestszentlőrinc. 12. Csató Gyula, Sarkad. 13. Szathmáry Irén, Debrecen. 14. László Dezső, Pápa. 15. Fazekas Mihályné, Pápa. 16. Nagy Imréné, Debrecen. 17. Dr. Magyar Miklós, Nagykanizsa. 18. Fekete Jenőné, Budapest. 19. Hetey Valéria, Debrecen. 20. Dőry Ervinné, Budapest. 21. K. Kiss Kálmánné, Dég. 22. Pesthy Károly, Tata. 23. Erdőhegyi Ferencné, Nyírbátor. 24. Törley Dezső, Budafok. 25. Galambos Jenőre, Baja. 26—35. Egy-egy díványpárna. Nyertek: 26. Nagy Elek, Pécs. 27. Darvas Barna, Ózd. 28. Tizedes Etelka, Baja. 29. Bulkay Lajos, Győr. 30. Tarcsy Gyuláné, Ács. 31. Ferjentsik Sándorné, Borsodnádasd. 32. Salusz Margit, Mezőtúr. 33. Holy Lujzi, Szombathely. 34. Fi­scher Ferenc, Zagyvapálfalva. 35. Simonffy Miklósné, Debrecen. 36—60. Egy-egy üveg legfinomabb kölnivíz. Nyer­tek: 36. Hoff Irma, Szekszárd. 37. Erkel Béláné, Gyula. 38. Danielisz Mihályné, Hatvan. 39. Kiss Mária, Deb­recen. 40. Helvey Aladárné, Budapest. 41. Dr. Pru­zsinszky Jánosné, Budapest. 42. Bod Margit, Csökmő. 43. Madarász Józsefné, Debrecen. 44. Marschalkó Je­nőné, Nagyszénás. 45. Dr. Dobos Ferencné, Cegléd. 46. Andó Mária, Gáva. 47. Galacz Erzsébet, Szirák. 48. Özv. Polgár Mártonné, Tatatóváros. 49. Dr. Deák Gyuláné, Mezőhegyes. 50. Kriszt Aranka, Tóváros. 51. Borsitzky Béláné, Abony. 52. Pákozdy Margit, Vésztő. 53. Kada­rász Jolán, Pestszenterzsébet. 54. Vitéz Oszlányi Jó­zsefné, Budapest. 55. özv. Krolopp Hugóné, Magyar­óvár. 56. Magyari Erzsébet, Budapest. 57. Jakab Je­nőné, Kúnszentmiklós. 58. özv. dr. Szemmelveisz Ká­rolyné, Pécs. 59. Szabó Rudolfné, Eger. 60. Plochmann Pál, Győr. ték. 61—80. Egy-egy alabástrom dohányzókészlet. Nyer­ 61. Vitéz Pásztohy Ernőné, Zalaegerszeg. 62. Barcza Lajosné, Dorog. 63. Slajchó Mihály, Budapest. 64. Balogh Bella, Debrecen. 65. Szalay Istvánné, Bóka­háza. 66. Balázs Bianca, Budapest. 67. Schmidt Lajosné, Budapest. 68. Molnár Ilona, Tolna. 69. Vitéz dr. Lázár Ferenc, Tiszalök. 70. özv. Balogh Imréné, Debrecen. 71. özv. Ivelics Pálné, Tolnatamási. 72. Szabó Sándor, Budapest. 73. Alexay Zoltán, Pápa. 74. Matolcsy Antal, Szatmárökörító. 75. Hibbey-Hosztják Albert, Diósgyőr­vasgyár. 76. Szieberth Béláné, Csorna. .77. Gellért Ágos­ton, Baja. 78. Czene Mária, Debrecen. 79. Molnár Lászlóné, Budafok. 80. Özv. Horváth Sándorné, Buda­pest. 81—100. Egy-egy alabástrom könyvtámasz. Nyer­ték: 81. Frass Károly­né, Szőreg. 82. Szedlár Edit, Budapest. 83. Mesterházy Margit, Belezna. 84. Hegedűs Józsefné, Gulács. 85. Furman Margit, Miskolc. 86. Schlach­ta Győzőné, Kiskunhalas. 87. Özv. Érczhegyi Istvánné, Budapest. 88. Szabó Dezsőné, Cegléd. 89. Dr. Horváth Istvánné, Győr. 90. Tamássy Kálmán, Buda­pest. 91. Csizsinszky Lászlóné, Miskolc. 92. özv. dr. Gaz­dik Róbertné, Budapest. 93. Dr. Török Pál, Szirák. 94. Burján Mária, Kaposvár. 95. Dr. Fejér József, Buda­pest. 96. Dr. Laky Lajos, Budapest. 97. Hadházy Gi­zella, Alsódabas. 98. Tóth Péterné, Budapest. 99. Fehér Katalin, Törökszentmiklós. 100. Sólyom Lenke, Újdiós­győr. 101—110. Egy-egy alabástrom váza. Nyerték: 101. Özv. Grosschmid Károlyné, Csesztve. 102. Sefcsik Pi­roska, Nyíregyháza. 103. Vitéz Mucsy Mihályné, Békés. 104. Fükő Jenő, Budapest. 105. Dózsa Antónia, Szeged. 106. Tompa Erzsébet, Pestszenterzsébet. 107. Fónad Istvánné, Szombathely. 108. Vitéz Mártha Gáborné, Mezőtúr. 109. Eystrich Dóri, Kiskunfélegyháza. 110. Dukai Takách Kata, Szombathely. 111—120. Egy-egy alabástrom bonbonniere. Nyertek: 111. Rátkay Endre, Szeged. 112. Mayor Margit, Buda­pest. 113. Demján Erzsébet, Budapest. 114. Szoboszlai Margit, Békéscsaba. 115. Chapó Gyuláné, Sopron. 116. Geguss Lászlóné, Debrecen. 117. Magherr Rezsőné, Kispest. 118. Nagy Gáborné, Ercsi. 119. Patka Vendel, Győr. 120. Csák Margit, Keszthely. 121—145. Egy-egy üveg legfinomabb, márkás kölnivíz. Nyerték: 121. Dr. Lukács Imréné, Mezőtúr. 122. Ember Istvánné, Kőtelek. 123. Kirner Irén, Cegléd. 124. Legenyei Bodnár Pé­terné, Budapest. 125. Dr. Hoffmann Károlyné, Gyula. 126. Fecske Sándorné, Jászberény. 127. Tanfi Iván, Budapest. 128. Lippai Mihály, Pécs. 129. Vitéz Sallay Sándor, Nagybá­tony. 130. ifj. Illés László, Kurityán. 131. Dzsida Józsefné, Kazár. 132. Keresztessy Ilonka, Békés. 133. özv. Blazsek Já­nosné, Rákoshegy. 134. Németh Lajosné, Zalalövő. 135. Dr. Hartyáni Imréné, Abony. 136. Dubovszk­y Elemérné, Baglyas­alja. 137. Kompolthy Ödön, Dorog. 138. Cseh Sándor, Cegléd. 139. Szőllősy Irma, Mátészalka. 140. Laczó Viktorné, Buda­pest. 141. Pozsgay László, Szombathely. 142. Körmöczy Fe­renc, Békéscsaba. 143. Bolner Pál, Salgótarján. 144. Lénárd Terike, Cegléd. 145. Dr. Köllner Károlyné, Miskolc. Mü­hlbeck-híradó. Olyan nagy a sár a földeken, hogy lóról vetnek

Next