Uj Idők, 1937 (43. évfolyam, 27-52. szám)
1937-09-12 / 37. szám - Hunyady Sándor: Történet a két kaszinóról / Regények, elbeszélések, rajzok, színdaradok
Történet a két kaszinóról — Elbeszélés — Irta: Hunyady Sándor A tavasszal F. barátomnál vendégeskedtem, falun. Remekül éltem. Nagyokat aludtam, főztem, kertészkedtem, pipáztam, Vas Gerebent olvastam, sakkoztam a tiszteletessel. A barátom hencegve játszotta előttem a lázas tevékenységű gazdaember szerepét. De az első hét végénél nem bírta tovább, leleplezte előttem igazi természetét. Elkezdett pislogni rám. — Nagyon unatkozol, öregem? — kérdezte gyanús sajnálkozással. — Dehogy unatkozom! — tiltakoztam. — Imádom a falut. Egész teleket ültem már végig különböző falukon, hogy ki sem lehetett menni a házból a derékig érő hó miatt. — De igen! Te mégis unatkozol! — makacskodott a barátom. Láttam az orrán, hogy inkább ő unatkozik. Elmosolyodtam magamban. — Mért mondod, hogy unatkozom?! — kérdeztem jóindulatúan. — Mert ha akarod, készséggel befogathatok! Közel a város, bemehetünk a kaszinóba, kicsit kártyázni! Helyben vagyunk, — gondoltam — a barátom is azok közé a földesurak közé tartozik, akiknek a számára a „falun élés" azt jelenti, hogy napi tizenkét órát ferblizni a legközelebbi gazdakörben s spriccert és rántottát vacsorázva, föl sem kelni a zöld asztaltól. Minek az? Odateszi a pincér a tányért, az ember mellé egy székre. Be is fogtak. Bementünk a városba, amelyik olyan középfajú város volt, sem kicsi, sem nagy, amilyenből még akad pár tucat az országban. A kocsis hátrafordult a bakon, amikor a kövezetre értünk: — Hol állunk meg, nagyságos uram? — A Kereskedelmi Csarnoknál! — felelte a barátom. A barátom huszártiszt volt valaha, tizenhárom próbás gentry. Kicsit csodálkoztam, hogy, miért jár éppen a Kereskedelmi Csarnokba, hogy illik oda a merkantil fogasra az ő bőr-bekecse és zsíros, zöld, vadászkalapja? De fönt a „termekben" megnyugodtam. A Kereskedelmi Csarnok többi törzsvendége is olyan szőrű ember volt, mint a barátom. Csupa gazda, volt katona, meg barnára pácolt városi notabilitás kaláberezett a hosszú szobában, amelynek főfalán, Cobden mesternek, a szabadkereskedelem apostolának aranyrámás arcképe díszlett. Itt így van. Ez a szokás. Állapítottam meg. Furcsább dolgokra is akadtam már Magyarországon. Délután öttől, este kilencig ferbliztünk a Csarnokban. Kilenckor elmentünk vacsorázni az „Arany strucc"-ba. Feketekávénál azt mondta a barátom: — Az ördög bújjék belé, százhuszonhárom pengőt veszítettem. Mindig veszítek ezen a disznó helyen. Ha nem vagy álmos, nézzünk be még a Gazda-körbe, hátha ott vissza tudom nyerni, amit a Csarnokban elszedtek tőlem! Tapintatos vendég vagyok, nem szeretem a vendéglátó gazdámat inkommodálni, meg láttam is, hogy izgulnak még mindig a barátom kártyamirigyei, hát nem ellenkeztem. Fölkerekedtünk. Felültünk a kocsiba. A két lump életre kényszerített, magyar pej, elkocogott velünk a Gazda-kör elé. Hát ebben a Gazda-körben megint csak valami furcsa dologra bukkantam. Itt a falon, persze Darányi Ignác, Kossuth Lajos, meg az utolsóelőtti főispán képe függött. De a tagok jellege már egészen merkantil jellegű volt. A városka jobb kereskedői, a helybeli bank hivatalnokai néhány ügyvéd, orvos, meg szeszgyári tisztviselő kártyázgatott az asztalok mellett. Ez már több volt, mint sajátságos. Nem is állottam meg, hogy éjfél után, útban hazafelé, megjegyzést ne tegyek a dolog felől: — Te Pali! Hogyan van az, hogy nálatok azok az urak, akik rendesen a Gazda-körben találhatók meg, a Kereskedelmi Csarnokba járnak. A Kereskedelmi Csarnok meg teli van olyan emberrel, akik a gazdák közé pászolnának inkább! A barátom elnevette magát: — No lám, hát észrevetted te is? Mert ezt mindenki észreveszi, aki idejön hozzánk látogatóba! És a teliholdnál való, csöndes kocsikázás alatt elmondta a dolog históriáját. A budapesti Bibliai Múzeumból. Salamon király templomának rekonstrukciója :371