Uj Idők, 1939 (45. évfolyam, 1-26. szám)
1939-01-29 / 5. szám - K. Tóth Lenke: Szűz hó / Versek
Hímzésminta díszmagyarra és magyaros ruhára, övre vagy pártára alkalmas minta. Tervezte Pellérdy Nelli. Szúrt sablonja 60 fillérért rendelhető meg az Új Idők kiadóhivatalában. Kérjük, hogy a megrendeléssel egyidejűleg szíveskedjenek a sablon árát és 20 fill, postaköltséget bélyegben elküldeni. A SZERKESZTŐ ÜZENETEI Csak olyan levelekre válaszolunk, amelyeknek írói pontos címüket közlik velünk és levelükhöz válaszbélyeget mellékelnek H. MÁRIA, MÁTÉSZALKA 4., K. J. ÁRPÁD, SZOLNOK 7012., K. PfcTER PÁL, RÁKOSPALOTA 267., M. J.-NÉ, KAPOSVÁR 6719., T. GYULA, MODÖLLO 3205., 13. MÁRIA „LAZ" 352. — Kérjük közöljék pontos címüket, mert levélben szeretnénk válaszolni. 30 ÉVES ELŐFIZETŐ. Kérjük, közölje velünk lakáscímét, mert kérdésére csak levélben szolgálhatunk pontos felvilágosítással. FODOR IMRÉNÉ. 261a. Minthogy felhatalmazott rá minket a Nagyságos Asszony, levelet egész terjedelmében közöljük. „... Mi az apja! Ezt a kérdést hallottam ma, mellettem elhaladó gyermekek ajkáról és szíven ütött kérdés, mint már annyiszor, régen. Két a diák jött velem szembe, lehettek tizennégy-tizenötévesek. Diákok, kamaszok, az életet magasról nézők, meg nem alázottak, hetykék, kevélykedők. Az egyik olyan lekicsinylően kérdi: —• Mi az apja? Talán kereskedő? Nem értettem, a másik mit felelt, csak a gúnyos hang ért hozzám: — Sejtettem. Szerettem volna megrázni a két fiút. Ne ezen az alapon ítéljétek meg az embereket! Nem tudjátok, mit tesztek! Mennyi kínt és szenvedést szereztek valakinek. Hát tehet valaki arról, hogy mi az apja? Eszembe jutott a magam kis élete, életemnek sok kínos pillanata. Milyen boldog, milyen megelégedett, milyen elkényeztetett kislány voltam. Apámat nem ismertem. Kétéves voltam, amikor meghalt. Hét testvéremmel nevelt föl özvegy Édesanyánk, de nem emlékszem olyan kívánságomra, amelyet nem teljesített volna. Anyámtól mindig úgy hallottam, hogy boldogult Édesapám előkelő iparos volt, így mondta, igen, előkelő iparos. Nem voltam nagyzoló, de megalázott sem, addig, míg zárdába nem kerültem. Még ma is fáj a szívem, ha visszagondolok. A nagy körtefa eltakart engem , akik rólam beszéltek, nem láthattak. A nevem említésére lettem figyelmes, csértek, hogy milyen okos, helyes kivagyok és arról beszéltek, hogy bátyám (Szepessy László) híres tanár és költő. Ekkor egy ihang azt mondta: — Az apja azonban... nem tudjátok? . . . ha-ha-ha, csizmadiamester, suszter volt! Nem tudtátok? Csak kérdezzétek meg tőle, majd elmondja. Nevettek, kacarásztak és én először ébredtem rá arra, hogy nemcsak azért vagyok felelős, amit én cselekszem, nemcsak azért, hogy mit érzek, hogyan viselkedem, hanem azért is, amiről nem tehetek. Hiába magyaráztam volna én ott, hogy az én Apám nem egy akármilyen kis ember volt, hogy szorgalommal milyen szépen felküzdötte magát. Hogy mint többszörös gazdag ember halt meg, háztulajdonos, három szép házunk, földünk, szőlőnk volt. Egy darabig égett az arcom, összeszorult a szívem, de aztán felszegtem a fejem és tanultam, tanultam. Majd meglátjátok, hogy ki a suszter lánya, mit tud! Mindenütt első voltam, mindenben kiváltam és ezért, de csak ezért elnézték később a tisztviselők gyermekei, hogy honnan jöttem. Az évek múltak, az élet nyomorúsága mindjobban ránk szakadt, aatyám Doberdón elesett. Anyám elszegényedett, megbetegedett és ezután már saját erőmből, mint kiváló növende, érseki alapítványi helyen tanultam. Nagyon jók voltak hozzám, nem mindig és nem mindenkitől éreztem rosszindulatot. Alig egy-két növendék és tanár bánt leereszkedően velem, de ez elég volt arra, hogy a fejemet magasra szegjem és megkeményedjék a büszkeségem. Lelkem zárkózott lett s csak nagyon kevés embernek nyílott ki. Aztán Pestre kerültem, intézetbe. Nem bántott senki, de mégis mindig jött-mentnek éreztem magam a felső tízezer gyermekei között. Már a tanulásbeli ambícióm is csökkent. Az volt az érzésem: minden hiába. Csak akkor érnék igazán valamit, ha magasrangú katonatisztnek, vagy tisztviselőnek a leánya lennék s előkellő nemesi nevet viselnék. Akkor igen, akkor számítanék az iskolában, társaságban és mindenütt. Így azonban amiben hiáua. Hazakerültem. Szülőfalumban teljes tisztelet övezett éppen azok részéről, akik drága jó Szüleimet ismerték. Elcsitult bennem hosszú iilora ami keu keserűség. Férjhez mentem. Az én aranyoslelkű uram és két drága fiam mellett eltűnt s csak néha sírt, vagy ragyogott fel a múlt. És most ez a két diák ismét felkavart bennem mindent. Mi az apja? Mikor szűnik meg már ez a kérdés az iskolásgyermekek között? Mikor érik meg az emberek lelke arra, hogy nem ebből a szomszöd 0él Kul nézni az emberpalántákat, vagy legalább is nem csak ebből a szemszögből. Hogyan magyarázzam meg az embereknek, hogy szívek legyenek és szíveket, ne foglalkozási ágakat tekintsenek?" Szép, egyszerű, okos levél és érzik rajta az élmény keserű íze. Valóban nagyon erősnek kellett lenni a fájdalomnak, a megalázottság érzésének, ha még ma is bent van szívében a falánk. Pedig — Isten tudja • — talán mégis méltóztatik látni a helyzetet, túl sötéten Nem múltban, hanem a jelenben. Ami a múlatat illeti, nekünk is voltak hasonló élményeink. E sorok írója is vidéki zárdában nevelkedett és élénken emlékezik rá, hogy milyen mohó, kíváncsi gyerekszemmel lesték, mikor, félévi bizonyítvány idején, a kedves nővérek borítékokat címezték a pesti szülőknek. Éretlen és kegyetlen gyerekkíváncsisággal számlálták, hogy hány „tekintetes" és hány „nagyságos" címzés kerül a borítékokra. Akkoriban még a tekintetes urat szigorúan megkülönböztették a nagyságostól és a „nagyságos" urak kislányai lenézték a „tekintetes" urak kislányait. (Tíz-tizenkét éves kislányok papái akkoriban még nem voltak méltóságos urak, nem úgy, mint ma, az egészségügyi, kereskedelmi, gazdasági stb. főtanácsosok korában). Ma már a háromféle cím között az akkor lenézett „tekintetes" a legelőkelőbb, mert ritka, mint a fehér holló és ha nem is minden született úr hivatja magát, régi jó magyar szokás szerint tekintetesnek, bizonyos, hogy aki annak hivatja magát, az nemcsak származását és foglalkozását tekintve, hanem lelkében is úr. Tehát igen: a gyermekek kegyetlenek, gőgösek tudnak lenni, éppen azért, mert ők még, mint levele elején olyan találóan mondja: „az életet magasról nézők, meg nem alázottak " De az utolsó húsz esztendő alatt nagyot fordult a világ és ha sok jót nem is hozott az idők változása, a kiáltó társadalmi ellentéteket mindenesetre megszüntette. Mi, őszintén szólva, régóta nem hallottuk ezt a kérdést: — Mi az apja? és nem is hisszük, hogy a mai gyereket érdekli ez a kérdés. Sajnos, talán nem azért nem érdekli őt, amiért Ön imádkozik, nem azért, mert a szív kerekedett felül a TÜLLKEZELŐ BATISZTRÁTÉTTEL. Kapuvári Zelma terve. TÜLLGALLÉR BATISZTRÁTÉTTEL. Kapuvári Zelma terve. Szúrt sablonját 60 fillérért lehet megrendelni az Uj Idők kiadóhivatalában. Kérjük, hogy a minta árát, 20 fillér portói költséggel együtt, a megrendeléssel egyidejűleg bélyegben tessék elküldeni. 188;