Új Idők, 1949 (55. évfolyam, 27-35. szám)
1949-07-30 / 31. szám - Fodor József: Petőfi / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok, kisebb elbeszélések
ÚJ Idők TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS KRITIKAI KÉPES HETILAP ÖTVENÖTÖDIK ÉVFOLYAM SZERKESZTI FODOR JÓZSEF 1949 JÚLIUS 30 31. SZÁM h Petőfi írta Fodor József Olvasó! Amikor e sorokat kézhez kapod, július 31. 1949 július 31. Ezen a napon tűnt el, száz évvel ezelőtt, a földi alakban élők sorából Petőfi Sándor. Csak földi alakban tűnt el, hogy mint étető eszme éljen tovább. Sőt, éltető eszménél több. Mint magatartásunkat formáló eleven erő, vezető útitárs, irány és programúi. Mint levegője, örök serkentő, boldogító izgalma, legméltóbb, legemberibb részét jelentő tartalma életünknek. A korszakalkotó embereknek csak születési időpontjuk van, halálozási napjuk nincs. Olyanok ezek, mint vezetők, irányt szabók egy roppant, világraszóló vállalkozásban, kik hol itt, hol ott tűnnek föl, megadják a tempót, irányvonalat, a többit aztán ellátják a kivitelezők. Amíg az ilyen ember előírja a programmot, az parányi idő dolga; amit mondott és amiben benne van továbbra is, mint küldetésének leglényege, az végtelen. Petőfi programmja, írása: a szabadság volt. elő-Az emberi jog, emberi méltóság, népfelszabadítás, mely az egész emberiségre kiterjedt , és az, ennek jegyében támasztott forradalom. Mintha azért nyerte volna az elképzelhető legmagasabb költői adományt, hogy mindezeket az eszményeket méltóan kifejezhesse. Petőfiben páratlan szerencsével találkozott össze a legnagyobb költői tehetség a legragyogóbb, legtisztább és leghaladóbb magyar politikussal és forradalmárral. Abban a történelmi időben, ha valaki jött, aki hatásra számíthatott, és akinek értelme volt jönnie itt irodalomban és politikában, az csak egy Petőfi lehetett. A Vörösmarty által lezárt, és annak utánzásánál megállott magyar költészet új feloldó erejére, útmutatójára várt. A húzódozó kutya-macska-játék, az udvar és az országgyűlés közötti adom és visszaveszem, az idegekre menő keserves alkudozás — melyben a császári kamarilla csak az időhúzás, szerencsésebb időpont kivárását szándékolta, a radikális tettek gyors és elszánt embereit kívánta. Az álnok udvari játszma, az egyhelyben topogás, fortyogás között villámnak kellett jönnie, mely szétvág a fülledt helyzetben. A villám, mely levágott, Petőfi volt. Egész addigi költészete ennek a készülő villámnak, fokozódó felhőződésnek, közeledő égiháborúnak jegyében lállott.. S a hivatalos tehetetlenség közepette eljött az elemek kitörésének az ideje. Pest megmozdult tömegei, az ifjúság és a «tizek», Petőfivel az élen, pillanatok alatt megváltoztatták a helyzetet, és döntőre juttatták a forradalmat. Óriási volt akkor Magyarország, a szabadságharcok és nemzetközi forradalom utolsó végvára. Óriási volt Petőfi, forradalmunk és szabadságharcunk lelke, lángoszlopa, világraszóló prófétája és valódi vezére. Olyan idők voltak azok, amikor dicső szabadságharcunkban mi képviseltük már egyedül az egész Európa szabadságügyét, és Petőfiben annak hatalmas szószólóját. Petőfi a világirodalomnak talán legnagyobb lírikusa, de annyi bizonyos, hogy minden időknek leghatalmasabb szavú, legmegalkuvásnélkülibb, legragyogóbb költő-szabadsághőse. Szabadságharcunkban, az ingatag kormánnyal, sőt gyakran Kossuthtal szemben is, most már láthatjuk, Petőfi képviselte a föltétlen forradalmi, az egyedüli megalkuvásnélküli irányt, a független köztársaságot, önálló hadsereget, jobbágyföldhöz juttatást, és mindazt, aminek hiánya szabadságharcunkat elbuktatta. Ha ő nincs, negyvennyolc elbukott volna talán már egy évvel előbb. Ha ő nincs, az ösztönző, a nyugtalan, lázító, újra és újra felszólaló, a tömegmozgató népvezér, tán meg se mozdult volna semmi. Amint hogy Pest elestével, amikor eltűnt mögüle a forradalmi pesti nép, mind hatástalanabbakká váltak döbbenetesen messze világító, kiáltó szavai. 65