Új Idők, 1949 (55. évfolyam, 27-35. szám)

1949-07-30 / 31. szám - Fodor József: Petőfi / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok, kisebb elbeszélések

ÚJ Idők TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS KRITIKAI KÉPES HETILAP ÖTVENÖTÖDIK ÉVFOLYAM SZERKESZTI FODOR JÓZSEF 1949 JÚLIUS 30 31. SZÁM h Petőfi írta Fodor József Olvasó! Amikor e sorokat kézhez kapod, július 31. 1949 július 31. Ezen a napon tűnt el, száz évvel ezelőtt, a földi alakban élők sorából Petőfi Sándor. Csak földi alakban tűnt el, hogy mint é­tető eszme éljen tovább. Sőt, éltető eszménél több. Mint magatartá­sunkat formáló eleven erő, vezető útitárs, irány és pro­gramúi. Mint levegője, örök serkentő, boldogító izgalma, legméltóbb, legemberibb részét jelentő tartalma életünknek. A korszakalkotó embe­reknek csak születési időpont­juk van, halálozási napjuk nincs. Olyanok ezek, mint ve­zetők, irányt szabók egy rop­pant, világraszóló vállalkozás­ban, kik hol itt, hol ott tűn­nek föl, megadják a tempót, irányvonalat, a többit aztán ellátják a kivitelezők. Amíg az ilyen ember előírja a programmot, az parányi idő dolga; amit mondott és ami­ben benne van továbbra is, mint küldetésének leglényege, az végtelen. Petőfi programmja, írása: a szabadság volt. elő-Az emberi jog, emberi méltóság, népfelszabadítás, mely az egész emberiségre kiterjedt , és az, ennek jegyében támasz­tott forradalom. Mintha azért nyerte volna az elképzelhető legmagasabb költői­ adományt, hogy mindezeket az eszmé­nyeket méltóan kifejezhesse. Petőfiben páratlan szeren­csével találkozott össze a leg­nagyobb költői tehetség a leg­ragyogóbb, legtisztább és leg­haladóbb magyar politikussal és forradalmárral. Abban a történelmi időben, ha valaki jött, aki hatásra számíthatott, és akinek értel­me volt jönnie itt irodalom­ban és politikában, az csak egy Petőfi lehetett. A Vörösmarty által lezárt, és annak utánzásánál megállott magyar köl­tészet új feloldó erejére, útmutatójára várt. A húzódozó kutya-macska-játék, az udvar és az országgyűlés közötti adom és visszaveszem, az idegekre menő keserves alku­dozás — melyben a császári kamarilla csak az időhúzás, szerencsésebb időpont kivárását szándékolta, a radikális tettek gyors és elszánt embereit kívánta. Az álnok udvari játszma, az egyhelyben topogás, fortyogás között villám­nak kellett jönnie, mely szétvág a fülledt helyzetben. A villám, mely levágott, Petőfi volt. Egész addigi költészete ennek a készülő villámnak, fokozódó felhőződésnek, közeledő égiháborúnak jegyében lállott.. S a hivatalos tehetetlenség közepette eljött az elemek kitörésének az ideje. Pest megmozdult tömegei, az ifjúság és a «tizek», Pe­tőfivel az élen, pillanatok alatt megváltoztatták a hely­zetet, és döntőre juttatták a forradalmat.­­ Óriási volt akkor Ma­gyarország, a szabadsághar­cok és nemzetközi forradalom utolsó végvára. Óriási volt Petőfi, forradalmunk és sza­badságharcunk lelke, lángosz­lopa, világraszóló prófétája és valódi vezére. Olyan idők voltak azok, amikor dicső szabadsághar­cunkban mi képviseltük már egyedül az egész Európa sza­badságügyét, és Petőfiben an­nak hatalmas szószólóját. Petőfi a világirodalom­nak talán legnagyobb lírikusa, de annyi bizonyos, hogy min­den időknek leghatalmasabb szavú, legmegalkuvásnélkü­libb, legragyogóbb költő-sza­badsághőse. Szabadságharcunkban, az ingatag kormánnyal, sőt gyak­ran Kossuthtal szemben is, most már láthatjuk, Petőfi képviselte a föltétlen for­radalmi, az egyedüli meg­alkuvásnélküli irányt, a füg­getlen köztársaságot, ön­álló hadsereget, jobbágy­földhöz juttatást, és mind­azt, aminek hiánya szabad­ságharcunkat elbuktatta. Ha ő nincs, negyvennyolc elbukott volna talán már egy évvel előbb. Ha ő nincs, az ösztönző, a nyugtalan, lázító, újra és újra felszólaló, a tömegmozgató népvezér, tán meg se mozdult volna semmi. Amint hogy Pest elestével, amikor eltűnt mögüle a forradalmi pesti nép, mind hatástalanabbakká váltak döbbenetesen messze világító, kiáltó szavai. 65

Next