Új Ifjúság, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-51. szám)
1954-03-13 / 20. szám
1954. március 13. 0) IFJÚSÁG Amikor én az elemi iskola negyedik osztályába jártam, akkor még más idők jártak, pedig alig telt el azóta tíz nehézséggel, örömmel teli év. * Akkor még voltak gazdagok, gazdagabbak és leggazdagabbak, akiknek annyi volt a pénzük, hogy azt sem tudták, hová tegyék. Persze a szegényekre még jobban ráillett a melléknév eme fokozása. És ha talán tízféleképen fokozni a melléknevet, lehetet volna akkor is futott volna még egy tok az elnyomott emberek szegénységének a fokozására. Mert akkor annyi volt a szegény ember, mint az égen a csillag, sőt talán annál is több. Ezek közé a szegény emberek közé tartozott az én apám is, akinek egy szikrányi nem sok, annyi vagyona sem volt. Egyedüli támasza dolgos két karja volt, de még azt is csak akkor használhatta, ha munkát kapott. Mert abban az időben nem úgy volt, mint ma, hogy mindenkinek van munkája télen, nyáron. Akkor meg kellett elégedni azzal, ha a családapa nyáron egykét hónapot dolgozott, télen megvehette a két vállára a gyalogszánka kötelét és hordhatta a galagonya és kökénybokrokat, (még azt is csak akkor ha hat napot ledolgozott az uraságnak, vagyis a papoknak, amivel egy kis meleget gerjesztett családjának. Akkor a szegény ember a bükkfáról és a szénről álmodni serre mert. Azzal csak az uraknak volt szabad tüzelni. Nálunk Leleszen a nincstelenek olyan szegények voltak, hogy attól szegényebbet talán már el sem lehetett képzelni. A papok meg olyan gazdagok voltak, hogy a temető is az övék volt, ahová a szegény csak úgy temethette el hozzátartozóját, ha tíz pengőt fizetett azért az egyszer kétméteres lyukért, ahová elhantolták a szegény megboldogultat. Persze ők meg azon a tíz pengőn bort vettek és azzal öblögették torkukat. És ez az öblögetés annyira ment, hogy sokszor úgy baszivtak az ártatlan, vizet prédikáló és bort ivó fehér csukások, hogy a szentmise alatt, az Isten és a híveik szeme láttára összeestek az oltár előtt, mint az az alacsony termetű, vöröskévű, pocakos Borcsányi főtisztelendő úr. És ez elég gyakori jelenség volt, aminek az eredménye az lett, hogy vasárnapokon és ünnepnapokon csak egy pár öregasszony morzsolta nagy áhítattal a rózsafűzért a templomban. Ezek az öreg nénik imádkoztak az eltévedt hívőkért és a szegény bűnbe esett papokért is. Tát így volt az akkor. Övék volt a hatalom és a földi dicsőség. Hogy aztán kié lesz a mennyei dicsőség, ők azzal már nem sokat törődtek. A papok állapították meg azt is, hogy a negyedik elemiből ki mehetett polgáriba vagy gimnáziumba. Persze mi az alvégi és sárvégesi proH- gyerekek még véletlenül sem juthattunk be sem a polgáriba, sem pedig a gimnáziumba. Habár gimnáziumba mehettünk volna, de csak úgy, mn papok leszünk. Ahhoz meg semmi kedvünk sem volt, mert még a fehércsuhák titokzatos suhogására is ellenszenv fogott el bennünket a papok iránt, kivéve a becsületesebbeket, ami olyan ritka jelenség volt akkor, mint az üstökösjárás. Egy emberöltön keresztül ötven pap közül (mert annyian laktak a kastélyban) egy akadt, aki nemcsak prédikálta a vizet, hanem itta is, mint az öreg Kende bácsi, akit a hívők jobban szerettek, mint Jézus Krisztust az apostolai. Tehát így sem én, sem más alvégi ,vagy sárvégesi gyerek nem tanultunk tovább, csak a felszabadulás után. Ezek a gondolatok cikkaztak keresztül agyamon, amikor a galántai n éves magyar tannyelvű középiskola szülői értekezletén hosszasan elbeszélgettem a kérgeskezű apákkal és anyákkal. És amikor gyerekük szép jövőjéről és soha nem látott gondoskodásokról beszéltünk, az én jó öreg szüleim jutottak eszembe, akiknek szereti szívét soha sem tölthette meg az öröm és a boldog reménység Az ő álmuk is, amit oly hosszú éveken keresztül szőttek, csak ma válhatott valóra. Ők sohasem vehettek részt szülői értekezleten, mert én akkor nem tanulhattam, mint a gazdag szülők gyermekei. Pedig mennyire szerették volna, hogy én is tanuljak, hiszen ez volt minden vágyuk. De tudom, ha netalán mégis tanulhattam volna, őket akkor sem hívták volna el a szülői értekezletre, mert mit keresett volna a jólöltözött ún anyák és apák között egy egyszerű, nincstelen apa vagy anya 1 A ilyen más is ez a szülői értekezlet, mint régen. Itt egyszerű munkás és pavaszt anyák és apák gyűltek össze. Jöttek, mert hajtotta őket a kíváncsiság és a gyermekük iránt érzett forró és határtalan szülői szeretet. Mind - mind hallani akart valamit az Ő drága gyermekéről. Mert a szülő még álmában is szívén viseli gyermeke gondjait. Hogy vajjon az én drága Erzsike lányom nem fázik-e meg ebben az ítéletidőben? Nem volt-e kevés uzsonnára a három vajas zsemle? (Én a múltban csak az erdész úr kölykeinek a kezében láttam ilyen luxus eledelt, mert nekem az anyám egy kis olajos krumplilángost, vagy ha mit egy kis tengeri mátét tett a tarisznyába, de ez nekem jobb volt, mint az urak fehér zsemléje, mert ezt anyám adta és tudtam, hogy ő és az apám keresték, hogy hogy, azt már tudja, aki szegény volt.) Rényei mama meg azon töpreng magában, hogy jól tanul-e a Zsuzsika? Nem kapott-e valamiből rossz jegyet? S végül is azzal nyugtatja meg magát, hogy ha az ő Zsuzsikája felelne rosszul akinek még hármasa sem volt soha? Hisz az én Zsuzsikám egész délután tanul, (kivéve a szórakozási időt, mert egy 16 éves diáklánynak az is kell.) Nincs annak egyéb dolga csak a tanulás. Nem úgy, mint az én időmben volt, amikor az ilyen gyerek, mint az én Zsuzsám már aranyat ért az apjának és az anyjának. Már az főzni, mosni, takarítani tudott. Zsuzsika mindig kitűnő tanuló volt s ebben a félévben is tiszta egyes bizonyítvánnyal ment haza, hogy örömet szerezzen szüleinek. S amikor már látta, hogy a szülők öröme egy kicsit alábhagy csak akkor árulta el, hogy a tanulmányi segélyét is emelték száz koronával. Ilyen gondolatok közepette találtam Klírnék bácsit is, aki már gondolatban összeszedte magának, hogy mit is fog kérdezni az Erzsike lányáról. Csak hát nem olyan könnyű a gondolatokat szavakká formálni és ugyanolyan szépen elmondani, mint ahogy érzi a szíve mélyen.. Mert ő meg hajdanában csak hat elemit járt — s ha jól megszámuunk a hat év még három sem volt — jegyzi meg nagy bölcsen Klimek bácsi. — Miért Klimek bácsi, nem mondaná el nekünk? — Az akkor még úgy volt, hogy a majori gyerekek csak Mindenszentektől jártak iskolába, mert addig dolgozniuk kellett. Gyümölcsoltókor meg már kimaradtak, mert jött a tavasz és megint dolgozniuk kellett. Tudja a fene, hogy hogy, akkoriban a répán annyi volt a bogár, hogy minden kis hajtásra jutott kettő-három És nekünk ezeket kellett irtanunk. De ez minden évben így volt És az az érdekes, hogy most is ugyanazon a földeken dolgozom és ma hírmondónak sem látni egyet sem belőlük. így emlékszik Vissza Klimek bácsi az iskolás éveire. Klimek bácsi oly ötvenöt év körüli bajuszos, középtermetű bácsika. A felszabadulásig a mások cselédje volt ő is, mint sok hozzá hasonló cselédember. Arra a kérdésemre, hogy ki volt a major teljhatalmú ura, csak röviden válaszolt. — Hát azt én sem tudom. Annyit tudok, hogy valami báró volt és hogy Angliában élt. A nevét sohasem hallottam. Még szerencsém sem volt arra, hogy egyszer a szeme közé néznék, pedig egy pár évtizedet ledolgoztam a birtokán. Komek bácsi a múltról nem szívesen beszél, mert az neki kevés jót és még annál kevesebb örömet adott. Számára csak a ma jelenti élete igazi kezdetét. Jelenleg a diószegi cukorgyárban dogozik, ahol annyit keres, amiből szépen megél családjával együtt. nagyobbik fia Feri másodéves kőművestanuló. Arra sincs gondja, mert már valamit keres. Erzsike, a középső leánya meg tanul. A galántai 11 éves magyar iskola 9/b tanulója. Ami azt illeti, ő rá sincs gondja, mert a tanítás egy fillérébe sem kerül, sőt még Erzsike kap 400— korona tanulmányi segélyt. Ebből ruhára is telik neki és még haza is jut egy pár korona. Nincs is Komek bácsinak semmi panasza. Szive minden melegével örül gyermekei biztos és szép jövőjének, amely már nem olyan sivár és bizonytalan, mint az övé volt. Néha azért mégis aggasztja valami, ami olykor-olykor egy kissé a kedvét is elveszi. És talán ez az aggodalom tüzelte fel arra is, hogy nem a felesége, hanem 0 jött el a Már csak azért is, szülői értekezletre mert ő bátrabb mint a felesége. Meg ő személyesen szeretne beszélni a tanárokkal arról hogy milyen tanuló az Erzsiké. S ha valami jót hallana, akkor talán csak megnyugodna és jobban tudna örülni mindennek, még a munka is jobban menne. Erzsi a szlovák iskolából lépett át a magyarba és bizony az ei elején úgy volt, hogy visszalép a szlovákba.mert nehezen tudott megbarátkozni a magyar betűkkel. Alig ismerte a magyar ábécét. — Sokszor tőlem kérdezte meg, hogy apu hány tével vagy bevel kell írni ezt vagy azt — mondta Klimek bácsi. — Hát én meg honnan tudjam azt — felelem olyankor. Én sem tanultam meg mert csak nagy ritkán járhattam iskolába. Egyszóval minden oka meg volt arra hogy a szülői értekezletre ő jöjjön el. Nem is mulasztott ő el ott egy fontos kérdést sem. Minden érdekelte, mert ha már egyszer eljött, hadd tanuljon is valamit. Mert nem szégyen az, ha az ember tanul, meg aztán sohse tudja az ember, hogy hol veszi hasznát — gondolta magában Minden tanítót megkérdezett, hogy bírja-e az Erzsike a tanulást? Érdemes-e tovább tanulni a magyar iskolában? Miből a leggyengébb? Minden, minden érdekelte őt. És egy tanítónak sem mulasztotta el megmondani azt, hogy csak segítsenek a lánykának mindenben. Mert ha már ingyen tanulhat, legyen belőle valami. No, meg aztán titokban ő is arra gondol, hogy mégis jó volna, ha leérettségizne is aztán tovább tanulna. Szeretném, ha mérnök lenne. Mert ha már belőlem semmi sem lett, legalább a gyermekeimből legyen valami. Hadd örüljön öreg szívem. Úgyis eleget sajgott a múltban. És amikor minden tanártól azt hallotta, hogy Erzsike szépen halad a tanulásban, szorgalmas és törekvő, semmi oka sem lehet arra, hogy féltse a lánykát azért, mert nem bírja majd ki a tanulást, még a szeme is könnyes lett. Süt. Erzsike már félévre utolérte a tanulásban a 1í közepes tanulókat. És most már örült és egy kicsit büszke is volt arra, hogy a lánya magyarul tanulhat. Minek is járt volna szlovák iskolába, amikor a magyarba is járhat és mégis csak könnyebb így. Mert a saját anyanyelvén tanul. És ami fontos, megérti azt amit tanul, így van ez jól. Ha magyar, hát miért ne tanuljon magyarul. Bár minden magyar szülő így gondolkodna. S amikor búcsúzóul nyújtotta becsületes, kérges tenyerét, végtelen, öröm és boldogság ragyogott törődött, jóságos apai arcán, és csak annyit mondott: — Most már nyugodtan megyek haza és még az este örömet szerzek anyjuknak is. TÖRÖK ELEMÉR .Szülőkoromé Akik áttörték a gátat Egy kedves téli estén több fiatal gyűlt össze a kultúrházban, ahol arról beszélgettek, hogy hogyan kellene segíteni a falut kulturális és politikai téren Már régebben megkezdték egy színdarabnak a betanulását, de hogy, hogy nem a színmű előadásából nem lett semmi sem. S most azon tanakodtak, hogy azt a darabot, amelyet már egyszer elkezdtek tanulni, most újra betanulják és előadják. A fellépést farsang utoljára tervezték. E napot nemcsak a szereplők, hanem a falu apraja-nagyja is kíváncsian, szívében valami forró melegséggel és szeretettel várták. Már csak azért is várták a farsang utolsó estéjét, mert bizony az egész évi jó munka után jólesik az embernek egy kis szórakozás, mulatság, táncolés. Végre elérkezett a várva-várt este. A színpad ragyogó fényárban úszott, s a kulisszák szebbnél-szebb színektől pompáztak. Már a terem is zsúfolásig megtelt; ülőhely már nem is volt, sőt még állóhely is alig akadt. Annyi volt a nép, hogy egy gombostűt alig lehetett volna leejteni közéjük. Az előadás megkezdése előtt a muzsika kedves hangja szórakoztatta az összegyűlt örömtől ragyogó arcú embereket. S most lassan hunyorogva elalszanak a villanylámpák, felgördül a függöny s a háttérben egy falu s annak poros utcája látható, zöldlormba fákkal szegélyezve. A színtérre villanyszerelők érkeztek, vállukon villanypóznát cipelnek. A történet a felszabadulás után játszódik le. A faluba bevezetik a villanyt, amit a kulákság lépten-nyomon IFJÚSÁGUNK KULTÚRÉLETÉBŐL akadályoz, s az egyik éjjel elfürészelik a póznákat. Később a Tisza rohamos áradása veszélyezteti a falut. Most már nemcsak a kulákság, hanem a pap is akadályozza a fiatalok munkáját. Prédikációjában azzal akarja elvenni a fiatalok kedvét a munkától, hogy holmi kitalált rágalmakkal, isteni csapásokkal, koholt kitalálásokkal ijesztgette őket. De a fiatalokat sem a kulákság, sem a pap istenfélő beszédje nem tántorította vissza céljuk, vágyuk és álmuk megvalósításában. A darab valóban szép volt és megható, ami örömet és határtalan lelkesedést váltott ki a közönségből. A szereplők átélték szerepük mondanivalóját és úgy igyekeztek alakítani a szerepüket, hogy az hű és hatásos legyen. A szereplők közül legjobban játszottak Bús Erzsébet, Somogyi Mihály, akik minden érzésüket beleadták szerepük előadásába. Somogyi elvtárs ügyes mozdulataival sokszor keltett derűs pillanatot a közönség körében. S ő nemcsak jó színész, hanem jó traktorista is. A közelmúltban kiváló munkáját, a Munka érdemrenddel tüntették ki. A jól sikerült színelőadás után táncmulatság következett s a fiatalok jókedve még reggel sem ért véget. Táncoltak, vigadtak, örültek az új életnek. KOVÁCS MIKLÓS Lehet, csak akarni kell A nagytárkányi ifjúság életéből szeretnék elmondani egyet-mást. Itt fiatalok nem nagyon dolgoztak kultúra terem S most rám az a feladat hárult, hogy megmozgassam az alvó hangyabolyt. A kezdet nehéz volt. Több gyűlésbe került, amíg sikerült összekovácsolni a fiatalokat és megalakítani egy kultúrcsoportot. A legutóbbi gyűlésen már egész szép számban jelentek meg a fiatalok, s gondoltam, most itt az alkalom arra, hogy eláruljam nekik, mi is a tervem. A gyűlésen mindenkinek jókedve volt, s amikor felhoztam a kultúrcsoport megszervezésének a kérdését, mindannyian lelkesen elfogadták. Kultúrtevékenységünket a Csikós című színmű betanulásával kezdtük, színmű betanulása szépen folyt. A tanulásra csak este volt időnk, mert nappal mindannyian dolgoztunk. Itt meg kell jegyeznem azt, hogy az ifjúságnak kultúrotthona sem volt. Azt is mi szedtük rendbe brigádmunkákkal. A nagytárkányi fiatalok valamennyien lelkesen belekapcsolódtak a mozgalmi élet munkájába. Különösen ki kell emelnünk Dobos, Szlvka, Terebess és Bálla elvtársak önfeláldozó munkáját. A Csikós című színművet nemcsak Nagytárkányban, hanem még három más községben is előadtuk, ahol nagy sikert aratott kultúregyüttesünk. TÓBIÁS JÓZSEF Szeretjük a magyar irodalmat A második osztály a magyar órát mindig örömmel várja. Ezen az órán ismerkedünk meg legjobban a magyar irodalom kimagasló alakjával Petőfivel, Arannyal, Adyval, József Attilával, Móriczal, Mikszáthtal, stb. Egy pár nappal ezelőtt Csokonay Vitéz Mihállyal foglalkoztunk. Részletesen foglalkoztunk tével és költészetével. Csokonay éle- A tanár elvtársnőnk, hogy szebbé és színesebbé tegye az előadását, több verset is felolvas előadása közben. A verseket elemezzük és ilyenkor mindig élénk beszélgetés alakul ki osztályunkban. Az egyik csoportgyűlésen elhatároztuk, hogy a magyar irodalom nagyjairól vitaestet törtünk, ahol bővebben foglalkozunk műveikkel és életükkel, így az elmúlt vitaesten Csokonay Vitéz Mihály munkásságával, műveinek részletes elemzésével foglalkoztunk. Az est nagyszerűen sikerül, amit annak köszönhetünk, hogy jól előkészítettük és a tanulók is lelkiismeretesen készültek erre a vitaestre. A legközelebbi ilyen vitaesténken a magyar nép lánglelkű legkedveltebb költőjével, Petőfi Sándorral fogunk foglalkozni. BALOG SAROLTA Felső gazd. iskola Bratislava. A kis falunkban Szép tavaszi idő van. A falucska minden részéből anyák, apák, lányok, fiúk igyekeznek a kultúrotthon felé. Színelőadás lesz suttogják egymás között. Négy óra lehetett, amikor felgördül a függöny. A színmű címe a „Csikós’’ amit nagy sikerrel adtak elő a vezekényi fiatalok. Ezen az estén Vezekér dolgozónak sok kedves percet és örömet szereztek a lelkes tettrekész fiatalok. SZŐKE EZRENC . * rr. - 5 A jelenkori szovjet képzőművészet kiállítása Bratislavaban A szombaton megnyílt jelenkori szovjet képzőművészeti kiállítás anyagát a Szovjetunió kulturális ügyeinek minisztériuma állította össze. A kiállításon bemutatásra kerülnek az idősebb és középkorú képzőművészek, valamint azon fiatalok művei is, akik a művészeti iskolát az utóbbi években fejezték be. Annak ellenére, hogy a szovjet művészet alkotásai egyéni különlegességeikkel különböznek egymástól, az élethű és eszmei tartalomban a realista művészet utáni irígy és törekvés egyesíti őket. A szovjet művészetben az építőmunka téglája a legfontosabbak közé tartozik A festők műveikben igyekeznek kifejezni a szovjet munka hősiességét. A szovjlet képzőművészeti kiállítás hozzájárul a Szovjetunó és Csehszlovákia közötti kulturális kapcsolatok fejlődéséhez és a barátság további elmélyítéséhez. A. 1. LAKTYIONOV, Sztáli-díjas, Szovjetunió Képzőművészeti Akadémia a levelező tagjának, 1947-ben készült „Levél a frontról” című olajfestménye. M. V. KUPRJANOV, P. N. KRYLOV, N. A. SZOKOLOV: Illusztráció A. M. Gorkij „Anya” című regényéhez. ADMILA DIMITRIJEVNA KARDASEA (szül. 1920) „Első osztályos zsoláslány” című vizsgamunkája (A V. I. Surkov, Moszkvai Állami Művészeti Intézet tulajdona).