Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1961-07-04 / 27. szám

MARIA JANCOVÁ: Csalódás A titkár fellélegzett. Lát­szott Hogy nagy gondok­tól szabadult. — És most mondd. — szólott vidámabban — hogy álltok Tu­­'rkovon a fiatalok felvételével a pártba? — Három fiatalt veszünk fel, titkár elvtárs. Ők már az én diákjaim közül valók. Nyolc év­vel ezelőtt ők voltak az elsők, akiket tanítottam. — A tanító­nő arca zavart mutatott. El­­szégyellte magát, hogy mint tanítónő szólott róluk. — Ők már tudják, mit jelent a párt tagjává lenni. Ősszel mennek katonának Nagyon büszke va­gyok rájuk. — Ez helyes büszkeség — mosolygott a titkár. — Az apád is ilyen büszke volt az első tu­­rikovoi szövetkezeti tagokra. Ő akkor mindannyiunk számára megmutatta, hogyan kell falun dolgozni. Nagy dolog volt, hogy munkás létére jól ismerte a parasztokat. — Köztük nevelkedett. — Itt nem az emberi tulaj­donságaikra gondolok, Stašová elvtársnő, hanem arra, ahogyan gazdálkodnak. Turikovában a legkisebb parasztok is nagy spekulánsok voltak. Valamikor, ha megjelentek valamelyik vá­sáron, rögtön övék lett az egész vásártér! És a te apádnak ép­pen ezt a tulajdonságukat si­került kihasználni és átplántál­ni a szövetkezet életébe Ma is, ha Turikovo megjelenik vala­melyik mezőgazdasági vagy ál­lat mintavásáron, rögtön övék az első díj! Hiába, hittek az apádnak és Turikovon tudták, hogy jobb lesz számukra közö­sen, együtt csinálni mindazt, amit eddig külön-külön csinál­tak ... Hány szövetkezeti tag van a fiatal jelöltek között? — Kettő, titkár elvtárs. — Hát akkor sok sikert, Sta­šová elvtársnő — mosolygott a titkár és lelkesen megszorította a tanítónő kezét. Franciska most valamivel vi­dámabban tért vissza a járási kultúrotthon előadótermébe. Az egyik fiatal tanító éppen az ateista nevelésről tartott elő­adást. Aprólékosan elmagyaráz­ta, hogy miért nem nevelheti materialista világnézetre a ta­nítványait az a tanítónő, aki hívő katolikus Az öreg tanítónő úgy érezte magát mellette, úgy nézett az előadóra, mint a félénk, rabul ejtett,­­eszkötő madár. Szegény, — gondolta Fran­ciska — magában biztosan har­cot vív az­ iskola és az isten között. Ki tudja, hogy miért ragaszkodik oly görcsösen a ré­gi elveihez? Talán félelemből. Hiszen még gyermekkorában beleoltották a pokoltól való rettegést és ezért retteg ma is. Különös, hogy ő viszont gyer­mekkorában sem félt annyira a pokoltól, pedig akkor még hitt az istenben. Az öreganyja meg­tanította a miatyánkra és vala­hogy azóta az isten fogalma mindig atyjával, atyja alakjá­val azonosul. Meggyőződéssel hitte, hogy isten jó és ez se­hogy sem fért össze azzal, hogy a pokolba küldi azokat az em­bereket, akikért ő volt a fele­lős, hogy milyenné lesznek. Flirteten anyósa jutott az F1 eszébe. Ő sem tehet semmiről. De Péternek írni fog. Igen, Elenka első áldozására is csak bizonyára azért állott rá, mert nagyon szerette az anyját. Franciska az út mellett elte­rülő földeket nézte, ahogy az állomás felé sietett. nap hirtelen előbújt Amikor a a felhők mögül, körülötte hirtelen nagy­ra nőttek az árnyak. Távolabb, a hegy alján asszonyok dolgoz­tak a földeken. Ruhájuk fehér lett, mint a fehér libák szárnya. Arra gondolt, hogyan járt egykor együtt Peterrel a házas­ságuk előtt Zemianska Lehota határában. Felmentek a hegy csúcsára, ahonnan belátták az egész lehotai határt. Ekkor tet­te le az utolsó tanítói vizsgáit és Peter eléggé büszke volt rá. Elmondta neki az összes diák­szerelmeit. Neki viszont nem volt miről beszélnie, csak hall­gatott és nézte szép arcát, és örült, hogy Peter sok szerelme közül egyedül ő lesz a felesége. Amikor megszületett Elenka, Peter azt sem tudta boldogsá­gában, hogy mit tegyen. Le és fel hordozta a pólyába tekert lánykát, és nem volt hajlandó letenni, neki adni. Amikor Tu­­rikovára ment tanítani, nem bírta kivárni a szombatokat. Egész vasárnap az övék volt, csakis az övék. Megjelent lelki szemei előtt az a kép, amikor az egyik nyári vasárnapon nyakában cipelve játszott férje a Blenkával és tanította az első lépésekre. A kicsi repdesett a boldogságtól, amikor először tette meg az első lépéseket férjétől hozzá. Amikor Pétert kinevezték igazgatónak, boldogan jött ha­za. Nagy napja lert ez. De ép­pen ezen a napon tudta meg ő is az orvosától, hogy apja na­gyon beteg. Meg akarta monda­ni Pét­ernek, hogy miért szomo­rú a szíve, de nem akarta el­rontani az örömét az ő bánatá­val. Amikor megmondta, Peter megsértődött, hog­y a saját fe­lesége sem örül vele együtt a sikerének. Azóta maradt ott­hon az anyjánál. L­ehet, hogy valóban ■*-* szokta a szerelmet még­­csu­pán gondoskodásnak látni any­ja részéről. És lehet, ő nagyon rosszul tette, hogy férjét apjá­­hoz hasonlította. Szegény apja még legnagyobb betegségében sem hagyta magát kiszolgálni. Elenkát ott találta az iskola­udvaron, a gyerekekkel ját­szott. Gyorsan megfőzte az ebédet, s amikor együtt ettek, a kislány jelenléte még nagyobb ösztönzést adott a levél meg­írásához. Hiszen, őmiatta is, meg kell, hogy írja Péternek a levelet, nehogy Elenka apa nél­kül maradjon. Megír neki mindent, hozza a házasságuk utáni Eszébe első napokat, az első boldog nyarat. Azt, hogy hogyan várták Elen­kát, hogyan örültek neki, ami­kor a világra jött. Ő tiszta szívéből azt hitte, hogy fiú lesz, de aztán még nagyobb szeretet­tel örültek a boldogságnak. Eszébe hozza, hogyan tanította az első lépésekre. Felidéz min­dent, ami olyan szép volt, kö­zös életükben. Emlékei közben forró vágy öntötte el Peter után. Megírja neki, hogy sohasem szűnt meg szeretni. Kezébe fogta a tollat és min­dent megírt úgy, ahogy az az első pillanatban megszületett az agyában. Az utóbbi napok feszültsége felengedett. Amikor a levelet megírta, még egyszer elolvasta. Hitte, hogy egyszer minden rendbe fog jönni. A levelet le­ragasztotta és a postára sietett vele, hogy Peter még másnap kézbe kapja. 4. F­ranciska egész hete mun­kában telt el. Be kellett pótolnia az összes mulasztást, amit a hétfői gyűlés okozott az iskolában. És most, tavasszal, a gyerekek is nyugtalanok voltak. Rengeteg erőfeszítésébe került, hogy lekösse a figyelmüket. És mégis boldog volt, mindig, va­lahányszor velük lehetett. Ami­kor maga előtt látta az elsősök bizakodó arcocskáit, minden gondját elfelejtette. Az ábécét ismételte velük. Örültek, hogy most már mindent el tudnak olvasni, hogy végig olvassák a Nagyapó és répa című mesét. (Folytatása következik) ffTVTT»» ' ¥VHWT7TVTVTTTTTTTTfTTTTTTmTTTTTTTTTm’rTTTTT7TTTmTTffTTmmTTTmT?>?TTTmYTTTTTmTmTTT'rTTfTTTTTTTT?mT egri Viktor: Szívet cserélni nehéz A szlovákiai magyar irodalom sajnos nem nagyon bővelkedik nagyobb lélekzetvételű elbeszé­lő alkotásokban. íróink legna­gyobb része idegenkedik a gon­dolattól, egy átfogó, nagysza­bású feladattal megbirkózni. Kisebb elbeszéléseknek, novel­láknak akad néhány lelkes mű­velője, nagy ünnep már azon­ban az ha egy korrajz, egy regény jelenik meg a mi könyv­piacunkon. Ezt a komoly hiányt igyekszik Egri Viktor és még néhány úttörő tollforgató pótol­ni, sajnos azonban táboruk még nagyon kicsi. Egri Viktor története, illetve a Hátteret képező korrajz — ha ugyan szabad ezt a kifejezést használnia egy olyan művel kapcsolatban, amely a máról szól — bepillantást enged egy olyan világba, amelytől a józan emberi gondolkodás visszariad, hiszen ijesztő, félelmetes, rom­boló az, amit ott lát. Talán so­kaknak úgy tűnik, nem volna szabad a könyvvel kapcsolatban korrajzot emlegetni. Ma még talán nem is az. De az lesz az utódainknak és azok utódainak, akik olvasva ezt a munkát, képet kapnak azoknak a föld­alatti mesterkedéseknek a vi­lágáról, amelyet a szerző a Szívet cserélni nehéz lapjain megörökít. A volt gyáros aki családjával idegenbe szakad, miután otthon elvesztette a talajt lába alatt, menekül, mert úgy érzi, nem tud beleilleszkedni a kollekti­vizmusnak abba a rendszerébe, amelyben mint gyáros és mint tőkés nem játszhat többé han­gadó szerepet. Fia — a könyv főszereplője — az új hazában folytatja tanulmányait és las­­san-lassan elmosódik emléke­zetében a szülőföld képe, a régi barátok, játszótársak arca, gyermekkorának egész környe­zete. Apja halála után összeismer­kedik egy férfivel, akivel szoro­sabb barátságot köt és akit bi­zalmába fogad. Ez az ember ígéretekkel halmozza el előme­netelét illetőleg és egy gazdag, gondtalan élet lehetőségét csil­logtatja meg előtte. A fiú, aki közben maga is elsajátítja az új ország nyelvét, kicseréli tapasztalatait, nézeteit új barátjával. Csak későn esz­mél rá, hová is jutott tulajdon­képpen. * Egy szép napon azon veszi magát észre, hogy barátjával együtt — aki most már pa­rancsnoka — átdobják a hatá­ron s talán csak ekkor döbben rá a maga teljes valójában, hogy ügynökök kezébe került és maga is segítőtársuk lett. Sikerül észrevétlenül átjutniuk a határon, ahonnét aztán az ország belsejébe mennek. Itt egyszerre szembe találja magát azzal a rendszerrel, amely elől annak idején ő maga is menekült szüleivel, és ame­lyet most alkalma van szemtől­­szembe tanulmányozni. Mind gyakrabban ötlik fel benne a kérdés: miért is jött ide? miért kell neki rombolnia, amikor lelke mélyén gyűlöli a rombolást? Nem mer azonban ezekkel a problémákkal pa­rancsnoka előtt kirukkolni, aki szigorú fegyelmet és hallgatást kíván tőle. A gyermekkori em­lékek földjén az igazi haza dúslombú erdőktől, fenyvesek­től illatozó légkörében változás megy végbe benne. Egyszeriben távolinak, idegennek érzi azt az országot, ahová menekültek és megszólal benne egy hang, amely azt súgja, maradjon itt, kezdjen új életet apái és ősei földjén. Amikor felfedik kilétüket, menekülniük kell. Az erdőkben való bujkálást választják. Féle­lemmel, rettegéssel teli napok és éjszakák váltják egymást. Menet közben egyszer a fiú elesik, lábát töri, úgyhogy a közeli erdészházba szállítják. Az erdész lánya veszi gondo­zásba és a gyógyulás lassan múló hetei a két fiatal szívet összekovácsolják. A fiú érzi, hogy már nem tudna és nem is akarna visszamenni abba az országba, ahonnét jött s amikor elérkezik a válás pillanata, fel­mondja ügynöki szolgálatát a parancsnoknak, aki röviddel ezután, menekülés közben sze­rencsétlenül jár. A mű felépítésében töretlen, egységes egészet alkot. Eszmei síkján két világnézet, két tár­sadalmi rendszer méri össze fegyvereit egy olyan küzdelem­ben, amelynek gyökerei nem a képzeletből, a mese világából, hanem a való életből táplálkoz­nak. Ebbe a keretbe állítja be a szerző a jó és rossz párvia­dalát, a főszereplőben dúló lelki válságot, amely alapmotívum­ként vonul végig a könyv lap­jain. Ez a belső meghasonlás két évre osztja a fiú gondolat­­világát: az egyik a parancsnak engedelmeskedő alattvalóé, aki függő viszonyba került kenyér­adóival szemben, a másik az otthon, a szülőföld varázsát megérző és szerepéből kiábrán­dult férfié, aki nem akar többé tudni és hallani arról, hogy fel­forgató tevékenységet fejtsen ki. Végül is az erdei ház magá­nyában rájön igazi énjére, ami­hez az addigi tapasztalatok és a lábtörését ápoló lány lénye vezetik el. A jellemek megrajzolásában erős, markáns típusokkal dol­gozik a szerző. A cselekmény bonyolítása feszültséggel tölti meg az olvasmányt és ez állan­dóan ébrentartja az olvasó ér­deklődését. Ügyes kézzel meg­írt tájleírásai a természet szép­ségét, báját, harmóniáját tük­rözik vissza. Kevés a többi szereplős belső világának analízise, amire pedig ebben a témában bőven volna alkalom. A néhol túl gyorsan pergő eseményeket nem ártott volna itt-ott eszmei, filozófiai tártalo­mmal kimélyíteni. Egri Viktornak ez az írása valóban megfelel címének; be­bizonyítja, mennyire nehéz az embernek önmagát megtagad­nia és saját lelkiismeretével is perbe szállnia, különösen, ha alantas célok, érdekek követelik ezt. □ □ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] Megkezdődik a dolgozók filmfesztiválja „A Filmművészettel az élet szépségéért, a kommunizmus­ért" jelszó jegyében VI. 30-án kezdődött Bratislavában, VII. 1-én pedig hazánk további 23 városában az év legnagyobb filmeseménye, a dolgozók XII. filmfesztiválja. Bratislavában a filmfesztivál iránt rendkívül nagy az érdeklődés. Az előadá­sokra elővételben már több mint 23 ezer belépőjegy kelt el. A bratislavai Várudvarba a dol­gozók Xll. filmfesztiváljára 62 ezer látogatót várnak. Az előző évekhez hasonlóan a bratislavai Vár falai között A komáromi Magyar Területi Színház ezúttal darabjához nyúlt. bolgár szerző A júniusban bemutatott komédiát a kiváló bolgár költő Valery Petrov írta, eredeti címe „Ha táncolnak a rózsák“ volt. A darabot Szer­­gej Mad­onin dolgozta át és a színház „Májusi románc“ cí­men hozta színre. A fiatalság és öregség szemléletét boncol­gatja a darab, miközben az öreg úr — mint Szergej Mad­o­nin megjegyzi — a rezignált szellem jelképe, azé, amely ön­ző, kicsi és gyanakvó — akár 20 év az életkoruk, akár hat­van. — Azért hoztuk színre ezt a komédiát — magyarázza a műsorfüzet — hogy nézőinkkel megértessük e darab alapvető igazságát. Ez az alapvető igaz­ság abban áll, hogy az öregség nem minden esetben és mindig a megcsontosodott múlt meg­testesülése, hogy az öregség nem mindig és nem minden esetben a múlt szemszögéből nézi a világot, — mint ahogy a fiatal sem mindig és minden esetben a mához való helyes álláspontnak a zászlóvivője. — Szép és nemes feladat, de úgy hisszük, hogy ez a finom, szin­te kamara­színpadot igénylő téma, nem éppen a Magyar Te­rületi Színház műsorába való, akkor, amikor a színháznak annyi feladata van épp a szo­cializmust befejező szlovákiai ma témakörében. Úgy hisszük, hogy a színháznak a lüktető ma életébe kell elsősorban be­lenyúlnia és nem szabad elhú­zódnia a szocialista szellemű szórakoztató daraboktól sem, amelyeknél éppen a szocialista mát építő munkások jutnak derűs színpadi percekhez. A darab egy kicsit líra, egy kicsit komédia, egy kicsit fán­megrendezett fesztiválesték műsorát az idén is az élvonal­beli népművészeti együttesek műsora teszi vonzóbbá. Ma este a „Kiváló munkáért" kitünte­téssel büszkélkedő katonai mű­vészegyüttes adja elő a CSKP alapítása 40. évfordulója tiszte­letére betanult műsorát. A to­vábbi estéken a bratislavai ta­nítók énekkara, a trencséni egészségügyi iskola ének- és táncegyüttese, a felső-garami Csemadok-együttes stb. lép fel. A fesztivál látogatói érdeklő­déssel várják a Munkaérdem­renddel kitüntetett Nagyszom­bati Bradlan munkásénekkar felléptét, amely tavaly ünnepel­te fennállásának 30. évforduló­ját. tázia — egy kicsit, sőt talán főként analízise a szerelemnek — ezért igényes. Nagy felada­tot ró, a rendezőre és nagy fel­adatot ró a színészekre. Igye­keztek is eleget tenni a felfo­kozott követelményeknek — a rendelkezésre álló tehetségeken belül. Konrád József rendező igyekezett dinamikussá tenni a színpadot és elővarázsolni szerző által elképzelt hangula­­­tot. A színészek közt külön fi­gyelmet érdemel Király Dezső alakítása, aki az öregurat és a professzort játszotta. Nyíltszí­ni tapsot kapott Siposs Jenő becsípett osztályidegenének, a becsípett betolakodónak alakí­tása. Az ifjú, a pincér és Péter hármas szerepét Váradi Béla játszotta, Vlagyimir és Zsuzsi szerelmi kettősét Finta László és Buckó Judit, a telefonon megrendelt szerelmi kettőst Bugár Béla és Ferenczy Anna, míg­ a „Felnőtt" házasságtörő szerelmespárt Tóth László és Bottka Zsuzsi játszották. A kis varázslót és Janót Melichá­­rek Janka, Terét Szabó Rózsi játszotta. Sok jó alakítást lát­tunk, de sok hiányt is. A dra­maturgiának tekintettel kellett volna lennie arra is, hogy mi­lyen színészi káderrel rendelke­zik a Magyar Területi Színház. Mészoszlói M. Dezső fordítása gördülékeny, dalszövegei azon­ban csak csiszolt stilisztikai rímtömeg, kevés bennük a szín­ és a belső meleg. A­ Stanek ze­néje hangulatos. Szlovákia dolgozói joggal kí­váncsiak arra, vajon milyen új darabokkal lép közönsége elé az elkövetkező évadban a Magyar Területi Színház, mely korábbi előadásaival annyi lelkes hívet szerzett magának. MÁRTONVÖLGYI LÁSZLÓ □ □ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] Máj-biti ’bo A bratislavai dolgozók filmfesztiválján bemutatják a Bilincs című csehszlovák filmet. Első képünkön Radovan Lukavský, a film férfi főszereplője, és Blanka Bohdanová. Az olasz film­gyártást a Rocco és testvérei című haladó szellemű film kép­viseli. Az első képen Alain Delon és Annie Girardit, a má­sodikon Alain Delon.

Next