Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-12-12 / 50. szám

A nagy kalandok részesei, akik távoli ismeretlen világot kerestek fel és írtak le, vallanak most válaszaikban, útjaikról, melyeket sokan csodálnak, de amelyekről még mindig lehet új­at és érdekeset mondani. A világhírű világutazók három azonos kérdésre válaszolnak. 1. Mit tart eddigi utazásai legérdekesebb és legtanulságosabb élmé­nyének? 2. Tapasztalatai nyomán mit java­sol azoknak a fiataloknak, akik egy­­egy országgal alaposabban szeretnének megismerkedni? 3. Milyen jó tanácsokat, adna azoknak a fiataloknak, akik idegen nyel­vet tanulnak és szeretnék jól elsajátítani? Hogyan tanult ön idegen nyelveket? >. KAM2ELKA — M. ZIKMUND: A globetrotter-ikrek 1. Minden utazásunk legtanulságosabb élménye — eddig 76 országot utaztunk be — az a szomorú felismerés, hogy a modern távközlési technika minden vív­mánya ellenére, s annak ellenére, hogy az ember kísérletet tesz a Hold, illetve a Mars meghódítására, mi, emberek csak nagyon keveset tudunk a földünkön élő szomszédainkról. Gyakran hallunk arról, hogy gyilkolják, lelövik, kínozzák, gyű­lölik az embereket — borzasztóan ke­veset tudunk viszont arról, hol szere­tik egymást az emberek, hol akarják­ át­hidalni a nézeteltéréseket, még­hozzá nem elméletben, hanem gyakorlatban, hol jönnek össze baráti megbeszélésekre, s hol cserélik­ ki legjobb tapasztalataikat. Nemrég statisztikát olvastunk arról, hogy 1964-ben 105 700 000 ember lépte át sa­ját országa határait azzal a céllal, hogy szomszédos országokba látogasson. Ez látszólag sok, kétségtelenül több, mint tíz évvel ezelőtt De földünk lakosságá­nak ez a szava mindössze 3 százalékát képezi , ebből azt a következtetést von­nánk le: az emberek és a népek egymás iránti kölcsönös tiszteletéről beszélni jel­szavakban, nyilatkozatokban, elméletekben, nagyon kacskaringós út, amely a jobb i­­rányba vezető fejlődést feltartja. Létezik egy rövidebb, megbízhatóbb, s tartósabb út: a személyes megismerés. S ennek feltétele­­ az utazás. Nyitott szemmel, és megismerni azt, hogy hogyan élnek és mit csinálnak mások. 2. Bele kell oltani a fiatalokba azt az elvet, hogy minden külföldi útra az em­bernek már előre valahogyan fel kell készülnie. Ez azonban nem mindig talál megértésre, vagy lelkesedésre. A fiata­lok nem szeretik, ha kioktatják és sza­kállas tanácsokkal látják el őket. Éppen ezért nem akarnánk beszámolni arról, hogy hosszú hónapokon és éveken át készül­tünk a mi Hanzelka-Zikmund-féle világ­­utazásunkra. De egyet el lehet monda­ni: az az ember, aki a helyesen értelme­zett és százéves tapasztalatok által iga­zolt tanácsokat nem akarja szem előtt tartani, önmagát csapja be, önmagát fosztja meg sok érdekes dologtól. Pél­dául attól, ami az utazásban tulajdon­képpen a legvarázslatosabb: annak lehe­tőségétől, hogy elképzeléseit összevesse a valósággal. Az, aki valahová vaktában megy, annak nincs mit összehasonlítania, csak azt érzékeli, amit a véletlen­ eléje tárt, s csak miután visszatért az útról, kezd rájönni arra, hogy mennyi mindent látott azért, mert nem tudta, hogy mit kell látnia. 3. Gyakran előfordul, hogy valamelyest szélesebb körű kérdést kapunk — hogy tudniillik egyáltalán kell-e­­ tanulnia az embernek idegen nyelveket, vajon jó­­e az valamire. (Az ilyen kérdésre minden tanács nagyon értékes — a kérdező vi­szont egy szép napon a siketnéma, vagy az írástudatlan szerepébe csöppen.) Aki ezt­ a kérdést önmaga előtt pontosan meg­fogalmazta és tanulni akar, annak már csak egy kérdést kell megoldania: ho­gyan? S erre a kérdésre előttünk már tapasztalt, pedagógusok és gyakorlók ezrei és ezrei válaszoltak. A módszerek kü­lönbözők lehetnek, de mindegyik egyet tételez fel: kitartást. 1. Negyvennégy éves vagyok , tulaj­donképpen nem is oly régen még szá­razföldi lakos. 1961-ben indultam először útnak egy vitorlással a Földközi és a Vörös-tengeren keresztül Indiába. Majd 1965 július 2-án indultam el Monte Car­lóból a nagy útra: keresztül vitorlázni az Atlanti-óceánon Amerikába Öt és fél méteres vitorláson, egyszerű és olcsó hajón. 500 konzerv, 60 liter víz, csokoládé, kétszersült­ műszerek és egy tranzisztoros rádió társaságában. Egye­dül. Harmincnapos rekordidő alatt, de­cember 18-án érkeztem Barbados szige­tére. Utána több mint 5 hónapos cirkálás és bolyongás következett a nyugat-indiai szigetvilágban, s végülis Bermudán ke­resztül, 1964 június 2-án érkeztem New Yorkba. Utazásom nem a szenzációhajhá­szás jegyében született. Egyszerűen vágy­tam többet és többet megismerni a vi­lágból. Előtanul­mányaim? Edgar Allan Poe és Robinson. Otthon könyvből tanultam navigációt, s előbb legfeljebb csak a Bo­­a­den-tavon­­­ treníroztam.“ Manapság szo­kás, hogy az oroszlán szelídítő az orosz­lán szájába dugja a fejét, s csak utána szelídíti meg, így történt ez velem is. De ha már az utazásnál tartunk, hadd mondjam el legkülönösebb kalandomat. Egy ízben éjszaka leejtettem egy naran­csot. Akkor nem kerestem, gondoltam majd reggel. Igen ám, de reggel sem találtam sehol, hiába tettem tövé az e­­gész kabint. Öt nap után szekrény tetején, a sarokba lelten rá a szorulva. Mert azt mondanom sem kell, hogy a szárazföldi logikával miután leesett, lent kerestem a földön és nem a szekrény tetején. Pedig hullámzott a tenger. A legérdekesebb élményem? Az emberek a karib-tengeri szigeteken, meg egy temp­­lomkép Granada szigetéről: fehér bőrü madonna tart karján kis néger Krisztust és egy kis hajót, halászladikot nyújt fe­lé. 2. Véleményem szerint mindenkinek el­sősorban a saját ízlése szerint kell meg­ismerkednie az új, ismeretlen világgal, tehát egységes módot nem lehet megne­vezni. Persze az is igaz, vannak olyan néznivalók, amelyek úgy hozzátartoznak egy városi vagy ország képéhez, hogy szinte kötelező őket megtekinteni. Például Kairóban ki ne nézné meg a piramiso­kat? De túl ezeken, mindenkit elsősor­ban saját ízlésének kell vezetnie a meg­ismerésben. Az utazni vágyó fiataloknak pedig azt tanácsolom, hogy ismerjék meg fokozatosan e páratlanul sok újjal, új is­merettel adott világot, s minden utazá­suk biztosan újabb utazás kiindulópontja lesz. Mert, aki egyszer rájön az utazás ízére, nem tud többé lemondani róla. 3. Szerintem alapfeltétel a nyelvtudás egy ország megismeréséhez, nélküle az ott élő emberek életének, szokásainak gondolkodásmódjának tanulmányozása el­képzelhetetlen Magam is beszélek néme­tül, angolul, franciául, spanyolul és egy kicsit olaszul is. De — az eredményes­­ség érdekében — nem szabad a gyorsa­ságra törekedni. HOLLO GEBHAR Vitorlással az Atlanti-óceánon át új ifjúság 5 THOR HEYERDAHL Óceánia népeinek tudós kutatója 1. Legtanulságosabb élményemnek azt tekintem, amikor először hagytam el ké­nyelmes otthonomat és polinéziaiként et­tem a polinéziaiak között, a Csendes­óceán Marquesas csoportjának egy távoli szigetén. Úgy éltem ott, mint a kőkor­­szakbeli ember, minden modern felszerelés nélkül és rájöttem, hogy a fehér embe­rek úgynevezett civilizációjának ugyan sok áldása van, de sok hiányossága is, amit­ sohasem veszünk észre, csak ha alkalmunk van személyes tapasztalat ré­vén összehasonlítani a primitív népek éle­tével. 2. Sokat tanulhatunk idegen népektől és országokról jó filmekből és könyvekből. De semmi sem olyan tanulságos, mint az utazás. Különösen pedig az, ha mó­dunk van együtt élni és dolgozni — az­zal a néppel, amelyet tanulmányozni a­­karunk, így alaposabban megismerjük be­lülről is — mint egy közülük való, — szokásaikat, gondolkodásmódjukat. 3. Az iskolában tanultam még, szótá­rak és nyelvtanok segítségével az an­gol, német és francia nyelvet. Spanyo­lul, olaszul és polinéziaiul pedig olyan módon taultam meg, mint saját anya­nyelvemet, a norvéget, azaz hétről hét­re hallottam beszélni magam körül és kénytelen voltam ismételni a szavakat és kifejezéseket. Azt hiszem, hogy a legtöbb ember könnyebben és bizonnyal a jobban fogja megtanulni a nyelveket, ha fülét használja, mintha a szemét és könyveket olvas. A linguaphone kétségte­lenül jó nyelvtanulási módszer, de jobb, ha abban az országban élünk és dolgo­zunk, ahol azt a nyelvet beszélik, amelyet el akarunk sajátítani Brazília őserdeinek kutatója 1. Nincs olyan múzeumi kincs vagy ép­pen modern építészeti csoda, nincs az a vízesés, nincs olyan lenyűgöző szépségű táj amelynél ne nyújtana nagyobb él­ményt az utazónak egy tőle távol élő ember igazi megismerése. Brazíliai vadászkis erőm­mel szövődött mely barátságom megtanított rá: egy or­szág szépségei csak lakóinak megisme­résével tárulkoznak ki igazán az idegen előtt. 2. Mi kell egy külföldi úthoz? Útlevél, valuta és már utazhat is az ember. De csak az igénytelen ember. Akinek elég, ha itthoni hétköznapjait néhány külföldön eltöltött nappal tarkíthatja. Egy fiatal soha se legyen ilyen! A­­karja, követelje ki még a legrövidebb u­­tazástól is a ,,Nagy Kalandot“, az életre szóló élményt. Az országról, ahová uta­zik, olvasson el minden föllelhető köny­vet, ismertetést. Nem lesz hiába. Ráa­dásul az ilyen alapos előkészület majd­nem annyi élményt nyújt, mint maga az utazás. Jómagam brazíliai utam előtt — va­dászni, gyűjteni készültem az őserdők­ben — igyekeztem még idehaza minél több ismeretséget szerezni a távoli or­szágról. Amit csak lehetett, jó előre meg­tanultam a különböző könyvekből Brazília illat, és növényvilágáról. Ez később, már Brazíliában, nagyon segítette a munká­mat, nagy mértékben emelte munkám ér­tékét. Mongóliai utazásomra — mondhatnám — véletlenül került sor. Jó barátom, dr. Erdélyi István régész, már több alkalom­mal járt Mongóliában, ásatásokat vég­zett. Erről a munkájáról sokat beszélt nekem. Mind jobban és jobban érdekelt a régészet, de még inkább: Mongólia Eb­ben az időben könyveim számát szen­vedélyesen gyarapítottam régészeti és Mongóliáról szóló kötetekkel. Azután el­jött az idő, amikor már nem tudtam el­lenállni a vágynak hogy oda utazzam. Mert nagyon akartam, sikerült, így tör­tént. MOLNÁR GÁBOR: 3. Idegen nyelvek tanulására soha sem volt annyi lehetőség, mint napjainkban. És olyan szükség sem! Az élet minden területén felgyorsul az ütem. Sietniük kell a fiataloknak. Aki sikeresen elsajá­tított egy, vagy több idegen nyelvet, feltétlenül utazzék. Ajándékozza meg ma­gát szorgalmáért azzal a nagyszerű ér­zéssel, amelyet egy távoli ország lakó­jának megértése szerez. M. L. PARIZEK Huszonhét afrikai útikönyv szerzője 1. Ami értelmemben és szivemben tar­tósan megmaradt, az az afrikai falusi fekete nép barátsága személyem iránt. Érthető, hogy az emberek az őserdőben vagy a pusztaságokon nem angyalok Em­berek, előnyeikkel és hibáikkal, örömeik­kel és gondjaikkal. Emberek, akik egy látszólag oly gazdag földön, mint Afrika, kénytelenek nehezen megbirkózni a ter­mészettel, hogy megélhetésüket­ biztosít­sák. Ahogyan közmondásuk is tartja: nem hullanak az égből rizzsel teli ..kalász­­ok. (kivájt tök edény.) És ez igaz. Hiszen az­ afrikai földmű­veseknek nagy része még ma is ker­tészeti formában, vagyis a kapa segítsé­gével műveli a földet. Az afrikai földmű­­vesek nyolvvan százalékának még nincs egyszerű f­érje sem, ugyanakkor a nagy ültetvényeken a­­ legmodernebb gazdasá­gi gépekkel találkozunk. Mindenkor nagyra becsültem az egy­szerű afrikai nép vendégszeretetét és szívélyességét. A vendég személye való­sággal szent, természetesen, ha vendég­hez illően viselkedik. Ez persze nem je­lenti azt, mintha soha sem­ kerültem vol­na kellemetlen helyzetbe a fekete lakos­sággal való érintkezés során. De hát ez már az utazáshoz tartozik. Legmaradandóbb élményem vitán felül 1929-50-ban megtett utam Kongón ke­resztül a Tanganyika tőtől Leopoldvillé­­ig, valamint a Niger folyó forrásainak pontos megállapítása és feltérképezése 1959 május 21-én, Guiena és Sierra Leo­ne határán. 2. Nehéz a felelet a kérdésre. Azt hi­szem, nincs is recept az idegen orszá­gok megismertetésére. Egy azonban biz­tos. Az utazási irodák által szervezett kirándulások nyújtanak ugyan a rövid ott-tartózkodás alatt némi áttekintést az illető ország kulturális és történelmi emlékeiről, de nem nyújtanak alkalmat annak népével való megismerkedésre. Pe­dig, ha jól meg akarunk ismerni egy or­szágot, meg kell ismerkednünk annak né­pével is. Ehhez pedig egyetlen csalhatat­lan út vezet. Egyénileg kidolgozott terv szerint, egyedül, vagy kisebb csoportok­ban utazni. Nálunk azt tartja a köz­mondás: kettesben könnyebb húzni az igát. Ez az utazásra is vonatkozik. 3. Azt hiszem, rövidebb utazásoknál még a nyelvismeret hiánya sem nagy a­­kadály. Tíz napot töltöttem a közelmúlt­ban Magyarországon. Sajnos, nem be­szélem a nyelvet, mégis­­ mindenkivel megértettem magam, némi gesztikulá­­lás segítségével, ha helyi ismeretekre vagy vásárlási tájékoztatásra volt szük­ségem. Akkor is csehül beszéltem, még ha alkalmam lett volna németül vagy franciául értekezni, a kérdezett magya­rul válaszolt és mindenkor baráti kap<­sollyal váltunk el. Meg vagyok győződ­ve, hogy dacára 58 évemnek, három hó­napi magyarországi tartózkodás után tol­mács nélkül tudnám magam ezen a nyel­­­ven is megértetni, még ha furcsán és született magyar előtt nevetségesen törném is a nyelvet. De itt a harmadik kérdés alapja, hogyan tanultam meg i­­degen nyelveket. ja Az idegen nyelvek tanulásának alap­természetesen az iskola, a válasz­tott nyelv komoly tanulása. Biztosíthatok mindenkit arról, hogy az ily módon el­sajátított nyelvet nagyon rövid idő alatt lehet tökéletesíteni az illető országban való tartózkodással. Minden esetre modern kor nagyon megkönnyíti a nyelv­i tanulást, főként a rádió rendszere* nyelvtanfolyamai és a tv segítségéve!,

Next