Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-10 / 6. szám
8 új ifjúság „Légy oly boldog, hogy én soha eszedbe ne jussak!” A múlt hét végén Komáromban jártam, a régi Csokonai utcában volt dolgom és öreg barátom, Milán jutott eszembe. Még a nyáron, az ő társaságában emlegettük Vitéz Mihályt és Vajda Péter uram Juliskáját, kiről a költő 1797 tavaszán így énekelt: „Megláttam és azonnal látnom, szeretném egy volt!" Nem annyira a lány, mint inkább a lány büszke, rátarti apja miatt menekül a városból s levélben, éh nem átokkal, csak keserű lemondással búcsúzik Lillájától emigyen: „Légy oly boldog, hogy én soha eszedbe ne jussak.“ Szertefoszlottak hát Kormáromban is Csokonai álmai, s reményt veesztve két vándorútra Tihany, Füred, Csököl, Kaposvár, Pécs felé. A nagy távolságot valósággal futva teszi meg, s meg sem áll Csurgóig, ahol a somogyi alispán jóvoltából elfoglalhatja a neves iskola egyik megüresedett tanítói helyét. S most gondolatban tegyük meg mi is ezt az utat, s meg se álljunk Csurgóig. Milán barátommal — tavaly nyáron múlt kerek ötven esztendeje, hogy maturandusza volt e gimnáziumnak — itt idézgettük a költőt, emlegettük hányatott életét. Megálltunk illően a régi barokk kapu előtt, melynek főhomlokzatán idevágta betűk hirdetik: „Új tanuló lépj át e kapun, melyen egykor az ősi iskola régi fia s régi tanára bejárt, s ezen át lépj életutadra tevén maturandusz.“ A felirat a kapura több mint kétszáz évvel ezelőtt került. Ezen át lépett be 1799. májusában Vitéz Mihály is. Reménnyel? Bizonyára, hisz hajszolt volt addig minden napja, órája. A vöröstéglás épület, meg a sok tanulni vágyó nebuló, a nagy gyereksereg kedvesen fogadta, reménytkeltően. Csak a mogorva arcú öreg professzorok szemevillanásai sejtettek v valami rosszatt ml rosszat: kíméletlen reménységet. Egy esztendőbe sem telik, s Csokonainak 1800. február 17-én mennie kellett. Az öregek tanácsa pálcát tört a diákokkal „cimboráló" fiatal kolléga feje felett. A csurgói iskola falán márványtábla szomorú emléket idéz: „Huszonhat éves volt s mindössze öt éve volt még hátra“. Az iskola parkjában égbenyúló százados fák és hajló rózsa bokrok közt József, Ady Petőfi, Arany, Berzsenyi társaságában a szomorú sorsú, a meg nem becsült költő, Csokonai Vitéz Mihály kőbe vésett mellszobra áll. „Kerek 170 éve, hogy a csurgóiak közt élt, s ha az akkoriak meg nem becsülték, mi magunkénak tartjuk őt, és büszkék vagyunk rá“ — mondta halkan Milán, a volt csurgói diák, aztán csendben, gondolataiba merülve, kalapvégzülve, kalaplevéve megállt Vitéz Mihály szobra előtt. Vajon minn is tűnődhetett?... Csokonain, vagy az ötven év előtti nyár emlékein? Mert viharos idők voltak azok is, — igen, a Tanácsköztársaság napjai, amikor Milán barátom társaival, a vén diákok dalát énekelve búcsúzott a vöröstéglás csurgói Alma métertől. Én is tűnődöm. — Hogy min? A költő a mi Duna menti városunkban is megfordult. Itt születtek, és Komárommal kapcsolatosak legszebb költői gondolatai, s e városban még csak egy utca, egy márványtábla sem idézi emlékét! A humorista — Magyarország jelenleg élő legismertebb — és túlzási nélkül állítható az is, hogy legnépszerűbb humoristája: sakkozik. Szenvedélyesen. Vajon miért? — Több oka is lehet. Az egyik például az, hogy nagy és felülmúlhatatlan eszményképem — Karinthy Frigyes is szenvedélyes ,sakkjátékos volt és ennek a nemes elmesportnak hódolt Aszlányi is. Lehet, hogy van valami titkos biológiai összefüggés a humor és a sakk között, csak a tudósok még nem fedezték fel. — Mikor jelentkezett először a nyilvánosság előtt? — 1930-ban — húsz éves koromban, humoros tárcákkal. — És azóta? — Tizenkét kötet könyv és 17 színdarab. Írtam két évvel ezelőtt egy szatirikus filmet is, de valahogy idegenkedem a filmtől, mert véleményem szerint a filmalkotás „a rendező gyermeke“. Azzal kezdtem, hogy? Tabi László, humorista. De valóban ..csak az? A humor csakúgy mint a szatíra a komikus esztétikai minőség egyik fajtája, csak éppen az utóbbi élesebb, fokozott intenzitású művészi ábrázolás. A humor a fejlődést gátló negatív tényezőket legfeljebb eltorzítja, kigúnyolja, a szatíra egyértelműen, szigorúan elítéli. Ezért tettem fel a kérdést, hogy hol végződik a humor és hol kezdődik a szatíra, hiszen Tabi írásaiból soha nem hiányzik a felfokozott indulati töltésű társadalmi mondanivaló. — Nehéz kérdés, amire csak úgy tudnék válaszolni, hogy véleményem szerint a szatírának is nélkülözhetetlen feltétele a humor, még akkor is, ha az a humor — keserű. — Van-e sajátos alkotó módszere, úgynevezett „írói műhelye“? — Igen, van. Azok közé tartozom, akik nagyon könnyen írnak. Talán hihetetlen, de egy-egy színdarabot két hét alatt írom meg, többnyire a Szigligeti Alkotó Házban. De ezt megelőzően hónapokig a témával és a témában élek, alakítom, formálom, vésem az utcán, a kávéházban, villamosra várva, mert van egy elméletem: gyorsan, de nem sokat — és — többet a fejben, mint az Írógép előtt. A HUMORISTA SAKKOZIK — Véleménye szerint mi a műfaj elsődleges követelménye? — A közérthetőség: Gyűlölöm a homályt. A verbális alkotás legyen világos, mindenki által érthető. — A következő kérdésért ne haragudjon: a csehszlovákiai magyar olvasók és tévénézők véleménye szerint valami baj van a magyarországi humorral, valahogy... sok benne a selejt. — Sajnos ez igaz. De kérem, ma az a helyzet, hogy a humor az egész világon a hivatalos kultúrpolitika perifériájára szorult. Ez az egyik baj. A másik ok az, hogy az olvasók igénye egyre nő mennyiségileg és minőségileg is és hát — egy közismert kifejezéssel élve: a termelés képtelen kielégíteni a keresletet. Élvezettel olvastam végig Tabi László ,,Daliás idők“ című kötetét, amit 1969-ben adott ki Budapesten a Szépirodalmi könyvkiadó (Pusztai Pál kiváló illusztrációival). A kötet olvasása közben arra gondoltam hogy déli szomszédaink hozzánk hasonlóan a felszabadulás 21. évfordulóját ünneplik és véleményem szerint nagyon helyes ha 3 humorista, a szatiraíró a maga különleges alkotó eszközeivel megmutatja honnan indultunk, hogyan kezdtük, ha rámutat arra t, hogy huszonöt évvel ezelőtt bizony nem az volt a legnagyobb problémánk, mikor utalják már ki az annyira várt és óhajtott gépkocsit. Szellemes, művelt, eszmeileg keményre ötvözött írások gyűjteménye ez a kötet. Nemzedékem, amely átélte azt a korszakot, mosolyog, nevet — de néha... egykét csepp könny isJepereg az arcon. Tabi László műveiről, alkotó tevékenységéről, a társadalmi tudatot különleges módszerekkel befolyásoló művészi eszközeiről eddig még nem jelent meg az életműveit adekvát elemző értékelés. Talán az idei könyvnapon, amikor az író hatvanadik születésnapja alkalmából „Színem java" cím alatt jelennek meg két kötetben válogatott művei, ezt a mulasztást is pótolják. Beszélgetés közben arra gondoltam, hogy eddig két színdarabot mutatták be Pozsonyban és olyan szeretettel beszél városunkról, hogy — jó lenne, szép lenne egyszer Itt elbeszélgetni Tabi Lászlóval, a mosolyról, a humorról, amire e feszültségektől terhes világban olyan nagy szüksége van az emberiségnek. Aki nemes céllal, művészi eszközökkel varázsol mosolyt embertársai arcára, az humanista. Ría Jyini még a lexikonokban nem szerepel a neve mellett, de olasól már így emlegetik. Megérdemelten! Gyafta Rómeó szerencsés akar lenni a szerelemben 410 évvel ezelőtt. Londonban mutatták be először Rómeó és Júlia szerelmének tragédiáját. Azóta a darab úgyszólván nem kerül le a színházak repertoárjáról — többször meg is filmesítették. .A fiatal szerelmesek megformálása csaknem minden színész és színésznő vágyálma közé tartozik Az igényes szerepek eljátszása azonban kiforrott művészeket kíván Így míg a színészek idáig jutnak pályájukon, életkoruk több mint kétszer annyi, mint az alakított szerelmeseké De tavaly megtört a hagyomány. Franco Zeffirelli olasz filmrendező, jóformán gyerekekre bízta a szerelmespár szerepét. Rómeó alakítója, Léonard Whiting 17, Júlia pedig, akit Olivia Hussey alakít, 15 éves volt a Hím forgatásakor. Léonard Whiting így nyilatkozik saját magáról: ..Hogy okos, tehetséges, jóképű fiatalember lennék? Lehetséges. Mindenesetre, egy kicsit hasonlítok Rómeóra, különben nem kaptam volna meg a szerepet. A színjátszást mindjárt kezdetben megszerettem. Úgy vélem, nagyon kellemes módja a zsebpénz szerzésnek. A jövőt illetően nemigen tervezgetek. Amikor 12 éves voltam, fogalmam sem volt róla, mi lesz belőlem — most 1S éves vagyok, és tulajdonképpen most sem tudom Az iskolában a történelmet, az irodalmat és a hittant szerettem a legjobban Bevallom, nagyon örülök, hogy már nem kell iskolába járnom Meglehetősen unalmas volt, és nem sokat tanultam. A néhány hét alatt, amíg Rómában a Rómeót forgattam, többet tanultam meg a történelemből mint iskolai tanulmányaim alatt együttvéve. Először a IV-ben játszottam kisebb szerepeket, majd egy Walt Disney film forgatásánál egy dalt énekeltem Sir Laurence Olivier előtt. Egy percig hallgatott csupán, s szerződtetett egy komédiába, énekes szerepre. A komédiával Moszkvában és Berlinben turnéztunk. Moszkvában voltam a Lenin mauzóleumban, máshol nem, mert többnyire nagyon fáradt voltam és rengeteget aludtam. Így történt az is, hogy amikor színjátszó csoportunk Nyugat-Berinből átrándult a demokratikus Berlinbe, én sajnos elaludtam az indulást. .Amikor megkaptam Rómeó szerepét, a szüleimnek kellett aláírniok a szerződést. Igen izgatottak és rendkívül büszkék voltak. Két kistestvérem is dagadt a büszkeségtől, az egyik azonnal megajándékozott egy autogram füzettel. Mindenki azt kérdezte mit csinálok majd a sok pénzzel — mellékesen megjegyzem, nem is olyan sok — amit majd a filmezésért kapok Annak idején Őszintén azt feleltem, hogy nem tudom. De ma már tudom: szeretnék egy jó márkájú, gyors, drága autót. Ha három kívánságom teljesülhetne, először is azt kívánnám hogy jó színész váljék belőlem. A második, hogy egy szép, nagy, kertes házat vehessek a szüleimnek. Harmadik kívánságom pedig az lenne, hogy az életben mindig szerencsém legyen, különösen a szerelemben." (mk) „Rómeó" és ,,Júlia“ civilben Ann Heywood, angol színésznő