Új Ifjúság, 1975. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1975-04-29 / 18. szám

8 ú| V. Másnap vasárnap volt. Andre] még aludt volna, de­­ á Iverte a felügyelő, aki csak hajnalban indult haza. ■ Hango­san kiáltozott valami rúdfát emlegetve, és szidta az Igazga­­tót. — Hogy ő tanult ember? Hát én is az vagyok. Nekem ti­zenhat éves gyakorlatom van, neki meg csak a fele­sége. Igaz, nekem is van feleségem Akinek felesége van, Niet­­schneidenkém, az az én sze­­memben egy nagy nulla. Cir­­cumdederucht! Ha az igazgató rúdfát akar. Jöjjön érte, ma­ga felesége, a Karo­nka, az utolsót is odaadná. Bizony! Ha rúdfa kell neki. Jöjjön érte. Csináltasson belőle létráka­t, az apja aztán járhatja majd a fal­vakat: Létrát vegyenek! Ne fél­jem semmit, Nietschneiderkém, mindent időben szállítunk; a létrákat, a nidrát, a disznósaj­tot, úgy, ahogy mondtam ma­gának, .Az apja a Bundiska a­­latt szántott éppen, am­ikor o­­dament hozzá egy katona. ..Bombardíren Prespurk!“ . ..Mi­­csoda, micsoda?“ ..Prespurk!“ Erre ö a katonának. ..Nincs nekem préshurkám, mert az i­­dén nem vágtam disznót. Ha akarod, fiam, ott van egy da­rabka ^zailonnám, azt odaadom, de préshurkám, az sajnos nin­csen!“ Egyszóval süket volt, mint az ágyú! Én németül nem tanultam meg, de magyarul jól beszélek. Tessék, tessék ! Ha a­­kar, reggeltől estiig beszél­get­­het velem magyarul. Nyíltan, őszintén, az intelligens em­ber ugyanis nem fél az őszinteség­től. Nem is félünk ne se az i­­gazgatótól, se a minisztertől, se a mi Jozefü­nktől, a mi drá­ga elnökeinktől. Bizony, bizony! Megmutatjuk mi, hogy kik va­gyunk. Nézze, Nietschneider úr, ma már minden világos, világos, mint a vakablak. Tud­ja maga, mi tesz bennünket tönkre? A fosák. Mert mi kell a szlováknak? Disznótoros ká­­poszta, hogy telezabál­ltassa ma­gát, mellesleg az ő maguk ká­posztája igazán kitűnő volt. Mert a szlovák a vadkörétől is összeszarja magát. Nem kell annak se disznósajt, se csülök, elég, ha a fazekat meglátja, már rohan is. Én megmondtam magának, a húst ne osztogassa szét, inkább füstölje meg az egészet, mert egy olyan sonka, az már döfi Az igazgatónak említenie se kellett volna, mert amilyen frigy, a végén még azt gondolja majd, hogy ez a vi­­tyil­ló, am­­it az erdőgazdaság­tól bérel, ki tudja milyen nagygazdaság. Világos, mint a vakablak­ .A favágónak van két tehene, fölnevel egy disznót,­ és akkor jön valaki, és szeretné megkaparintani az egészt.­­A húsnak a kampón a helye, ös­­­szetákolom a f­üstö’­öt, tüzet ra­kok tjénre, persze nem nagy tüzet, h­anem olyat, amelyik csak füstül Ne felejtsen el fe­­nyőlombot szedni. A zöld fe­­nyőlom­b a legjobb, csak pat­tog, k­attog, pattog, a füstölő pedig úgy Wlatozik, akár a templom. .Akár a templom. Gondja legyen rá, Nietsc­hnei­­der úr! Nem lenne kár, ha ez az értékes anyag tönkrem­en­­ne?­­A sonkából lekanyarít egy darabot, vagy akár az egészet is beledobhatja a fazékba. Van olyan fazekuk, ugye? Majd meglátja, micsoda ínyencség az. Arai meg az igaz­gatót il­leti, vigyen neki két májas hurkát meg egy kevés disznó­toros káposztát, bár ő, ha a maga helyében volna, megkós­tolni se engedné. Én csak jót akarok magának. Ezt az And­rej gyereket meg újévtől­­ fel­veszem. Magával fog járni. Mé­­gisc­sak nevetséges, ho­gy egy ekko­ra kamasz magot gyűjtö­gessen. Egy ilyen nagy mélák legény! Nekem jó szívem van, éppen ezért, semmilyen­ hamis­ságot nem tűröik. Mert favágó ide, favágó oda, csak az a fon­tos, hogy miilyen a szíve az embernek. Ha esik majd egy kiss haza hó,­ szánkón hordhatnak fát. Amennyit akarnak, annyit hordhatnak haza. Vigyá­­­zok ugyan az erdőre, de a ren­des embertől nem sajnálok semmit. Bizony! Én már ilyen vagyok. De maga. .Nietschnei­­der úr, csak ásítozik. Hát ak­kor jó éjszakát. Menjen, feküd­jön le, karpilitikával, dalogas­­son el magának valamit, aztán délig nyugodtan alhatna­k. — Persze, persze. Hiszen las­­sa­n megvirrad. — Virrad vagy sem. Éppe­n arra gondoltam, hogy az em­ber, de jó barátok között van, egészen megfeledkezik az al­vásról. Gondolja, hogy az i­­gazgató ilyesmire képes len­ne? Ugyan, ugyan! Mi ketten tartottunk ki a legtovább. Be­széltünk a rúdfáról, a disznó csül­kél­e, meg a kocsonyáról I.. .A koiceotiyába ne felejtsenek el fokha­gymát ten­ni. Komo­lyan! Hallgassa csak, már fel­ébredtek a cinegék, akkor má­r valóban itt a reggel. Madzag­ra kötve akasszon majd ki ne­kik egy kis hálat. A többit süssék ki,­­vagy tegyék k 1, jó lesz süteménybe.­­— Minek tennénk el? •— Maga ne szóljon egy szót soI Karolinka süt vele hájas­tésztát, s maga nyafogatja ma­jd a száját húsvétig. —Nem is mondanám. Tudja, Z«mboviC úr, az igazat meg­vallva, én nem nagyon­­ kedve­lem a tésztaféléket. Egy-egy süteményt bekapok, és három­­négy hónapra elegem van belő­le. —­ Látja, lát­ja. Én meg azt hittem, hogy maga rendes em­ber, de maga, Nietschneider, nagy betyár, a disznótoro­s ká­posztát, a májas hurkát meg a többi efféle gyü­mölcsöt rés­ze­­síti előnyben. Hehehe! Én is ilyen vagyok. Nahát, mennyit pakolt nekem ez a Karoilinka, csak föl ne bukjak vele vala­hol. Guten Abend, schöne Frau... — aendített rá. —■ Kár! Nem tudom tovább. Szeretnék még dalolni egyet Karoiinká­­nak. — Majd dalol neki máskor — mondta Nietschneider. — jól v­an, no, jól van. Csak már ne akarjon kikergetni. Ha úgy tetszik, elmegyek, ha meg nem, itt maradok maguknál e­­gészen hétfőig. Hehehe! Nézze, mennyi itt a cinege, biztosan megérezték a disznótorszagot, de most aztán már csakugyan mennem kell. — Jó éjszakát! — Hm! legalább világosan megyek haza. Nietschneider­­kém! Én németül nem tanul­tam, de ha akarja, magyarul e’dalolok magának va­lamit. Nietschneiderkém, azt, hogy: jaj, de magas, jaj, de magas... — megint delolni kezdett. — üdvözlöm az otthoniakat! — Átadom, m­indenk­inek át­adom. Jó r­eggelt. Jó reggelt! .A feleségem azóta már az er­dőt járja. A verebek csiripel­nek majd egész úton a fülem­be, hát nem gyönyörű? Isten vele, Nietschneiderkém! — Isten áldja! .A kis ablakon kékes fény­­ szűrődött be az istállóba. A tehenek már talpon voltak, és erősen nyu­gtalankodtak. Andrej felkelt, kereste a lét­rát, hogy felkapaszkodik rajta az istálló padlására, s l­ega­­lább egy nyaláb szénát dob 1 © n nekik. A létrát meg is találta, de akkor már nem nagy ked­ve volt a padlásra kapaszkod­ni, mert rájött, hogy nagyon szédül. Tegnap ugyanis többet ivott a kereténél. Ma tennie kell valamit, hogy ebből a más­­naposságbón­ kigyógyuljon. Le­megy a völgybe, és mega­áítja a fejét a patakban, lehet, hogy az majd egy kissé rendbe hoz­za. Meg a friss levegő sem árt­hat. Letette a létrát, és vissza­­ment a fekhelyéhez. Fo­gta a szénát, amelyen feküdt, és a tehenek elé dobta, hogy leg­alább néhány pillanatra el­­csendesítse őket. Tudta, hogy nem­ so­kára jön majd Nietech­­ne­ider, utána meg a kereszt­anyja, aki majd megfeji a te­heneket, és figyelmezteti And­­rejt, hogy vasárnap van, tehát UHk elmenni a templomba. Indulnia is kellene azonnal, mert ha itt lődörög csak az istálló környékén, meglátják rajta, hogy nincs egészen rend­ben. Ped­i­g h­át nem is ivott valami sokat. Tegnap tiszta volt a­ feje, taltán egyes-egyedül maradt józan. Strookende! bá­ő­tya kiszakított egy padlódesz­kát, de aztán nagyon szégyen­­lette zabolátlanságát, és sírva ment haza. Andrej el­ akarta kísérni, de aztán utánuk futott Hilda is, ott találkoztak az ú­­ton mind a hárman. Meglehet, hogy Andr­e­ számított is vala­mi hasonlóra. Persze, ha eskü alatt vallana, b­e kellene is­mernie, hogy elsősorban An­nára gondolt. .Anna fiatalabb és hajadon, máskülönben nem is érdeklődött v­olna Iránta. De mit tehet ezek után? Mit gon­dolhat­­ Anna öró’a? Még ma el kellene mennie Hildához, hogy bocsánatot kérjen tőle. De mi­ért kérjen b­ocsánatot? Hilda csak kinevetné, sőt talán még Annának is elfecsegné, hogy ő milyen ostoba és neveletlen. Lehet, hogy Anna már tud is mindenről. Csakugyanl Nem fog Anna álulkodni rájuk? Talál­koznia kellene vagy az egyik­kel,­­vagy a másikkal, hogy mindent megmagyarázzon ne­kik. De mit magyarázgasson ő? Még ostobábbnak vélik majd, mint amilyen a valóságban. Sőt, ki tudja. Strockendel bátya nem tud-e arról, hogy Andrej ott kint csókolózo­tt Hildával? Nem, nem tudhat róla. De ha a fülébe jutna is, ha az egész ügy valamiképpen ki is derül­ne,­­Andrejnak lenne mivel men­tegetőznie. Hiszen nem ő ment Hilda után, hanem Hilda ment őutána, Hilda kezdett vele csó­­kolózni. Sőt, ahogy a lány fag­gatta, ahogy kíváncsiskodott, nem szerelmes-e belé! Meg kellett volna mondania, csak azért­­ is meg kellett volna mon­dania, hogy Anna jobban tet­szik neki. Csakhogy nem mon­dott semmit. Hiszen ő még e­­zekre a dolgokra nem nap­on gondolt. Amíg fiatalabb volt, Maringulával barátkozott, lány a szomszédban lakott, e­­­­­gyütt jártak iskolába is, és mindenről lehetett vele b­eszél­­getni. Egyszer a disznóől mö­gé bújtak, s akkor Maringula is megcsókolta. A többi gye­rek a k­eríté­s mögül feste őket, és aztán sokáig gúnyolódtak rajtuk, Andrej tudja, hogy Ma*­ringina most is szívesen gon­dol rá. Ha nem a feje, az átíkoizott feje, mikor szűnik meg m­ár végre a fejfájása? Megint visszaült a vackára, és a piszkos ablakot bámulta. Kínt már egészen megvirradt.­­A keresztapja is bizonyára le­­feküd­t, mert különben már­­ rég kijött volna etetni, stehet, hogy neki is van még a fejében, mert tegnap ugyanc­sak felön­tött a garatra. Tulajdonképpen jó is, hogy mindnyájan leitták magukat, így legalább vele,­­Andrejja­ senki se törődött. Mindenkinek csak a mulatsá­gon járt az esze, úgyhogy Strockei­der bátya távozása nem keltett­­ semmilyen kü­lönösebb feltűnést. Nietschneider elkiál­totta magát; Andrej r­jent utá­na! Am .Andrej ment volna a­­nélkü­l is. Hilda futo­­t ki utá­nuk, ő meg azt hitte, hogy An­na az. Csak amikor a lány u­­tolérte, akkor­ jött rá, hogy té­vedett. — Olivér bácsi, ott fel­ejtet­­te a kabátját. Strookendeil elment, ő meg ott maradt vele kettesben, Hil­da ho­zzáhajolt, és csókolgatni­ kezdte, ő először megijedt. O­­lyan furcsa érzés az, amikor az embert egy idegen, férjes asszony csókolgatja. — Menjünk innen! — Andrej, hogy lehetsz ilyen nevetséges? — gúnyolta. .Alig­hanem azt hitte, hogy Andrej valami ügyefogyott, gyáva a­­lak, aki még védekezni is kép­telen, és azt tehet vele, amit akar. Nagy tévedés. Andrejnak is megvan a magához való e­­sze. — Tudod, Hilda, én most ré­szeg vagyok. — Ne beszélj mellé, jól is­merem én az ilyen férfiakat. -Azt hiszed, hogy túljársz az e­­szem­en? — Aztán hozzásihrult — Andrejko, miért vagy ilyen? Ő meg csak állt. Hilda dühbe gurult, és azt vágta a fejéhez, hogy hülye, mert alakoskodik, és nem a­­karja őt megölelni.­­— De csakugyan részeg va­gyok. —­Akkor meg minek jöttél ki? — Ám egy kis idő múlva újra odahajolt hozzá, és me­gint csókolgatni kezdte. — Andrej, hiszen nálamnál jobb nőt nem találsz. Ez­­ Andrejt retten­etesen meg­döbbentette. Hetet,havat össze­hordott, olyan butaságokat fe­csegett, amelyek azelőtt soha még csak meg se fordultak a fejében. Hada kacagott, s vele nevetett ő is.­­Valaki kijöi­t a kertbe, ré­szeg hangon komnylkélt. — Be kell mennünk, nehogy keressenek bennünket. — Át­fogta Andrej vállát, és még me­net közben is minden pillanat­ban megcsókolta. A ajtóban elmosolyodott. — Andrej, erről egy kukkot se senkinek! Strocken­del néne éppen ak­kor rohant ki a házból. — Hol van Oliver? — És feleletre se várva, elsietett a férje után. Andrej és Hilda bementek. — Se p asszony, már me­gint nem iszunk — hadarta éppen a felügyelő. Andrej fogta a poharát, é­s egy hajtásra kiitta, a Hilda odament a tűzhelyhez, kezét melengette. Annával beszélgetett valamiről, és mind a ketten kacagtak. (Folytatjuk) MUNKA • ,,Marika 15“: Verseit elolvasva úgy látjuk, hogy még túlságosan fiatal. Se nyelvi, se gondolati ereje nincs sorainak. Nézzünk ta­lán egy példát: „A tűzben villogó emberi vágyért; / Az éretlen gyermekek halálá­ért, / melyre gyilkosok szu­ronya célzott­ , a kisírt szc­mú anyákért,­­ kiknek kön­­­nyei a hosszú bánhődésben , versengve folytak le homlokráncok csatornáin a st­b. Ez bizony zavaros. Elő­ször is nem tudjuk ponto­san, hogy a gyilkosok szu­ronya a halálra célzott-e, vagy a gyerekek halálét o­­kozta. Másodszor, milyen testhelyzetben voltak azok az anyák, akiknek ..könnyei 8 hosszú bánkódásban ver­sengve folytak le a homlok­ráncok csato­rnáin.“ Érdekes lehetett. Mindenesetre egye­lőre csak a tanulást ajánl­juk. • „Tudat“. Verse erőtlen, naiv próbálkozás csupán. Hiányzik belőle a költészet legelemibb követelménye is; színtelen, suta, semmitmon­dó Íme néhán­y sora: „Gyer­­m­­eki álmok! ' Hová tün­tetek? / Oly szép jövőt szőt­tetek. ' Elsodort a tudat ál­modozni, ' tovább virágoz­ni.“ stb. ,,Hová merült el szép szemed kérdezhetnénk világa?“ — na­gy köl­­­tőnkkel, de a verben ez sem segítene. Egyszerűen azért, mert önnek nincs mon­dani­­valója. Tanuljon. • „Majd ha“; Kezdjük mindjárt idézettel: ,,Ha úgy érzed nincs tovább, szólj! / Szólj, ha szívedben kialudt a fény, / Ha nem akarsz tő­lem már semmit, / Szólj, szólj minél előbbi“ Ha már ennyire sürget bennünket, hát szólunk. Csupán jó ver­seket akarunk öntől, a e­­zért azt tanácsoljuk, hogy olvasson, müívelődjön. Az se baj, ha az olvasást verseken kezdi... • ..Mambo“­ „Csalódás“ című versében így ír: „Em­bert az életben / Sok csa­lódás éri / S ezek a csaló­dások őt / Messze elkísé­rik.“ Reméljük, tanácsunk­kal, hogy inkább olvassa a verseket, nem okozunk ön­nek újabb csalódást. Mon­danivaló nélkül a vers csak üres, fölösleges szócséplés. Válasz ILDI jeligére Feltételezem, nincs alapja vőlegényed gyanús igatá­­sainak. Aligha tudod megváltoztatni őt. Te magad írod, hogy nem hozzád idő. Milyen életed lenne mellette? Már most hazudik neked, csúnyán beszél, és durva, pe­dig még csak a menyasszonya vagy. A házasság leg­fontosabb tényezője a szerelem, de egy harmonikus, jó házassághoz egymagában nem elég. Úgy go­ndolom, hogy a szerelem is csak a te részedről őszinte. Bebi­zonyította, hogy szeret? Ha szeretne, nem így bánna veled. Gondolkozz, és magad is rájön az, hogy ez a fiú nem érdemel meg téged. Várj türelemmel, eljön az iga­zi. Az érzelmeid ne fecséreld ilyen fiúra! jelige: Aliz Válasz a KALANDRA CSABIT című levélre­­ Vigyázzon, mert a kaland csúnya falttal végződhet. Nagyon szomorú egy édesanyára nézve, ha úgy érzi, hogy nem tudna ellenállni. Őszintén sajnálom a férjét, akinek maga és a két kislánya a­­ szeme fénye. Remé­lem, hogy a kalandból nem lesz semmi. Én az ilyen embernek még a barátságát se fogadnám el. Legyen bátorsága visszautasítani őt. Kívánom, hogy a józan é­sz kerekedjen megában felül. jelige: Egy édesanya - Válasz EGY REGRüT.A tengére­­­ti esetetekben a szülők véleményét tartom helyes­nek. Nem sok értelme van a katonaság előtti eljegy­zésnek. Ne akard mindenáron biztosítani magadnak a lényt. Hiszen ezt a jegygyűrűvel sem érheted el. A két év nem oly végtelenül hosszú idő. Ha néhány hó­napos távollét után is érzitek szerelmetek erejét, ak­kor a­­ szabadságod alatt is eljegyezhetitek egymást. Én is hasonló helyzetben voltam. Eljegyzés nélkül voltunk távol egymástól két évig. Ez az idő igazi prél­e volt arra, hogy meggyőződjük érzelmeink erejéről. Jegygyű­rű nélkül is éreztem, hogy csakis vele lehetek boldog. Az ország távoli részén katonáskodni, és kitartani a ba­rátnő mellett, nemes cselekedet. A várakozás ideje bi­zonyítja majd be legjobban, hogy helyes-e szándékod. Jelige.. P. M. S. Válasz a LEMAR­ADTAM című levélre Még van ideje. Ilyen fiatalon még nem számíthatja magát a vénlányok közé. Szerintem a lányoknál a leg­jobb férjhez menési kor a 20—22. év. Néha a fiúk is és a lányok is túl fiatalon házásodnak, nem gondolják meg alaposan a jövőjüket, ezért sok a válás. Jó lenne, ha ezen elgondolkozna. Hiszen csak ezután éri majd el azt a kort, amikor komolyan dönthet. Jelige: Boldogság, teára­­ találsz? Válasz TÜSKE tenigere Szerintem, akkor követte el a legnagyobb hibát, ami­kor férjhez ment ahhoz az idősebb, rokkant emberhez. Talán a kisfiához is csak azért volt olyan jó és kedves, hogy a maga tetszését elnyerje. Nem lehet elk­érni, hogy újra elvált, de nem vonta le a tanulságot előző házasságaiból. Ha most volt férjei összefogtak ellene, az csak akkor lehet baj, ha nem gondoskodik rende­sen a gyermekéről. Ha rendszeresen jár munkába és törődik gyermeke fejlődésével, akkor nem fenyegeti veszély, nem vehetik el magától a gyermekét. Az nem bűn, ha eljár szórakozni, elmegy moziba. Minden em­bernek joga van a szórakozásra, még az elvált asszony­nak is. Ne féljen a támadótól, és ne zárkózzék el a vi­lágtól! A magány nem jó barát. Fiatal, és lehet még boldog. A kisfiát nevelje becsületesen, hiszen idővel ő lesz a támasza. Sok sikert! Jelige: Fia­talabb vagyok. Tizenhét éves gimnazista lány vagy, szomorkodsz egy barátnőd miatt, aki téged csak kihasznál, de te mégis igazi barátnőnek tartod. A hűtlen lány miatt nem érde­mes keseregni. Hosszú ideig nekem sem volt barátom, aztán rátaláltam, és nagyon jól megértjük egymást. Csendes és komoly kislány lehetsz. Örülj neki, hogy nem vagy olyan kalandhajhászó, mint ő. Nem kell két­ségbe esned. Járj társaságba, és megtalálod az igazi ba­­barátnőd vagy azt a fiút, aki mindenért kárpótol, mert több, mint a legjobb barátnő. Jelige: Várj reá! Húszéves főiskolás vagyok, és én is olyan sorsra ju­­tottam­, mint te. Hiába várok arra, hogy valaki meg­értsen. Nagyon hasonló a sorsunk. Ne tagadd meg ön­magadat sem a szüleid, sem az esetleges új barátnőid kedvéért. Ne békülj ki a régi barátnőddel, mert ismét megtagad, újabb csalódást okozhat neked. Gimnazista vagy, minden bizonnyal tovább akarsz tanulni. Olvass sokat! Egyszer megtalálod majd azt, aki a jelenlegi erényeidért fog becsülni. Kívánom, hogy tartalmas, bol­dog életet él). jelige: „Újra tavasz tesz, kedves“ Válaszok az jeligére ÉN MINDENKIBEN CSALÓDTAM című

Next