Új írás, 1962. január-június (2. évfolyam, 1-6. szám
1962-03-01 / 3. szám - Garai Gábor: Versek
S fújjuk együtt, hogy mint egy óriási pünkösdi rózsa, szirmokkal szívéig tömötten, kezdi naponként kitárni magát e kor — míg egész ezredévnyit robban pompája s teljében kiontja csupa vörös fényét a csillagokra. LEVÉL RÓMÁBÓL Ma az Argentínán a csonka antik oszlopok közt a hízott macskákat néztem; egy mogorva úr zsebből ételmaradékot osztott ki köztük; kényesen elnyúlva cikáztak a korlát alatt a tarka, neve-sem, gazdája-sem-tudom cicuskák röptiben táplálkozva, mint nálunk a Szabadság-híd alatt a jégből égbe illant sirályaink, egy-egy kiflivéget bekapva. (Bolond hasonlóság, ugye?) Aztán a Corsón csavarogtam. Bernini kútjától nem messzire láttam egy képkereskedést: áfonya-szószban úszó fácán-pecsenyét, rengeteg csónakon cigánylányt, s valami berber kardnyelőt ábrázoló szörnyeteg portrékkal és csendéletekkel. Nagy volt a forgalom bent, láthatólag jobb emberek alkudoztak a drága szemétre. — Míg bámészkodtam, elolvadt lassan a nap, betértem hát egy bárba teára, s csellengtem megint, hogy az est alászállt — rövid leszek már, csak fölsorolom — , láttam motorkerékpáros apácát, szadista filmplakátokat, fakult eget és kombinékat szűk utcák felett, angyali-gömbölyű gyermekeket, valódi cowboyt reklám-kalodában, automata zenét s rágógumit, kecses fekete lányokat, szelíd sofőröket vad zajban, s megcsodáltam a Szentlélek Bank neon-lángnyelveit. —