Új írás, 1963. január-június (3. évfolyam, 1-6. szám)

1963-05-01 / 5. szám - Juhász Ferenc: József Attila sírja (vers)

JUHÁSZ FERENC JÓZSEF ATTILA SÍRJA Bár élve tövisek között haladtam, Rózsák alatt fogok rohadni majdan. A kerepesi temetőben Síromnak lesz virága bőven Reviczky Gyula Képzelet-rózsa, gondolat-nárcisz, képzelet-őszirózsa, semmi-liliomkupac, erjedő, dühödt, vak, burjánzó-állkapcsú, szagos-fogsorú virág-kazal, liliom, nárcisz, rózsa-szerkezetű, illatos-agyú csönd apró sírodon, kicsi gyermek-sírodon Mesterem, Testvérem, Ősöm, Apám, Jézus-nemzőszervű halottam, a mindenség törékeny csődöre, angyalszárnyú kék kristály, a lét idegrendszerének nyüszítő hálózata, halottak élén őgyelgő árva fiúcska, tejút-homlokú sírás, világfekete testvér-szorongás, a hályogos­ szemű isten szemgolyójába halottból új szemlencsét ültető finom kés, a világ kimetszett szemgolyója, mely mindig újra kinő, mint a tarajos­ gőte szemgolyója, ha kimetszik, újra kinő a koponya-gödörben a kocsonya-gomba, az akarat gyümölcse, sárkány-pupillája élő üvegvirág, apró gyermek-sírodon csalán, Krisztus-szakáll, tövis-bokor zöld eposzai, nyári-arany csontszobrai, gyűrt villamosjegy, rozsdás konzervdoboz, homályában poshadt esővíz, a holtak fölszálló könnye, tavalyi viszeres-lábszárú gyertyacsonk, fekete­­kukacú szentlélek-gerinccel a tavalyi gyertya rózsaszín hányadéka, amit mi égettünk Erzsikével merengve sorsomon s a tiéden merengve. Mert te itt fekszel az út másik felén, itt rothadt szét szíved, itt folyt szét agyad, kimászva a könnyű koponya szétnyílt csonthólyagából, mint kinyílt kagyló­szárnyakból a puha állat, a koponyából kidőlve folyt szét, mint széttört köcsögből a rózsabarna kenőszappan, elméd itt lett fehér kukacok, zúzmara-öltönyű lárvák fehér ösztöne, itt feküsznek csontjaid a föld fekete lapjaiban, szorongó ákombákomokkal, mint kislányom füzetében az első betűk, te Első Írás, Legelső jel, Kezdet görbéje, s egyenes Vonala, a Fogalmak Első Pillanata, Első hajlás, Gyermek-írás az isten szívén, itt fekszel két méterre ideges lábam alatt az út másik felén, gyönyörű képzelet-rózsák alatt e pici sírban, fehér penésszel belepve, mint kivégzett akit leöntöttek mésszel, úgy feküdtél, a piros virágbelsejű húsból kitört vállcsonttal, te Alkony véres inge, Vonatkerékre fűzött virág, az alkony titán­ szemgolyójának piros evezése, e kicsi sírban, mely gazos és piszkos, mint halott csavargók arca, mint hülyék lágy arca nyálzik csigabigákkal, s zeng cimbalommal, hárfával, hegedűvel, édes és forró és komor nyári láng-zenebonában, tücskökkel és sáskák gót templomaival, és párzó bogarakkal, dupla gyémánt-hímveszőkként repkedő összeragadt szitakötőkkel, e pici sírban, mely foszló­ szőrű, mint az elgázolt kutyák, mint dülledt­ szemű dögmacskák merev bajsza, és nézem a ropogó, száraz, zöld-foltos kövér varangyot, amely téged is evett, mint én az isten testét gyermekkoromban. Mert te itt fekszel az út másik felén, e pici proletár-sírban, e kapitalista kő, bronz, márvány, gránit-mocsokban, e gazdagság­­iörtelemben, e dühöngő pénz-paradicsomban, gőgös bronz-gyárosok.

Next