Új írás, 1963. január-június (3. évfolyam, 1-6. szám)

1963-06-01 / 6. szám - HAGYOMÁNYOK - Z. Szalai Sándor-Tóth Gyula: Egy félreértett életmű (Gárdonyi Gézáról)

HAGYOMÁNYOK 7. SZALAI SÁNDOR —TÓTH GYULA EGY FÉLREÉRTETT ÉLETMŰ — A Gárdonyi-centenárium előtt — A könyvtári statisztikák és könyvterjesztői tapasztalatok szerint több tízezer pél­dányban igénylik műveit a mai, nemcsak konzervatív ízlésű olvasók is. Születésé­nek közelgő centenáriuma idején halaszthatatlanul szembe kell néznünk ezzel az igénnyel, és egyszersmind Gárdonyi ellentmondásos életművének egészével, hogy sokan ne csak a századvégi falusi miliő idillikus ábrázolóját, valamint az irodalmi konzervativizmus képviselőjét lássák benne. Kétségtelen, hogy ő, aki Móricz Zsig­­mond útját egyengette, segítette (hisz cikkeiben maga Móricz utal erre), a népi írókra már nem volt ilyen egyértelmű hatással, bár közülük néhányan ma sem szégyellik őt mestereik közt említeni. Juhász Gyula tévedett volna, aki a kommün idején, Sze­geden felújított, forró sikerű színművét azzal ajánlotta a Délmagyarország olvasói­nak figyelmébe, hogy szerzője „az egész magyar nép tanítására hivatott’? „Az iro­dalomban és általában a művészetben szelídséggel és csendességgel is lehet forradal­mat csinálni — írta —, és ezt tette önkénytelenül és akaratlanul is Gárdonyi A b­o­r­­­ral, mely megvilágította a régi népszínművek összes gyengeségeit és hazugságait, és megmutatta, hogy a magyar parasztot színre lehet hozni állandó nótázás és német érzelgősség nélkül is.” Műveit már életében többféleképp értelmezték. Eleinte Ady is „erején fölüli” írónak tartotta, kinek sikerei valódi rangjánál jóval nagyobbak; később azonban — álláspontját revideálva — küzdő társává fogadta, sőt a Hét mestereivel együtt elődei közé sorolta. „Most látom és tudom — írta 1912-ben a Nyugatban —, hogy Gárdonyi most »érkezett be«, s hogy üdvözölni őt és megkövetni nem is olyan nagy szégyen... Soha és senki ilyen könnyen, ilyen összetett filozófiával, ilyen kedvesen magasról, ilyen poétasággal magyarul nem mesélt, mint a legújabb Gárdonyi. Tudom, hogy szerénységében bántam meg, ha Dickens nevét írom ide, de ő mégis egy szentséges primitív, de magyar, de új Dickens, vagy legalább bölcs derűjében hozzá hasonló.” A 25 évre remetei magányba hanyatlott író ügyes fogásokkal és titkos hierogli­fáival riasztotta el azokat a riportereket, akik sikereinek titkát és alkotó módszerét tudakolták. „Láthatatlansága” miatt Egerben írótársai, barátai se nagyon merték látogatni. Hogy mi tette egyre tartózkodóbbá, sokan kutatták, s mind másféleképp magyarázták. Csak éppen azokat a körülményeket nem vették figyelembe, melyek Gárdonyit 1897-ben a magányba taszították. Ezek az évek ugyanis a dualizmus vál­ságának talaján felerősödött abszolutista terror esztendei. A kormányzat aligha hunyt szemet Gárdonyi 1896 karácsonyán, a Szegedi Napló mellékleteként megjelent, Igaz­­ság a földön című elbeszélő költeménye felett. A Petőfi Apostolának reminiszcenciá­ját sejtető „legenda” szinte a rezsim minden lényegbe vágó bűnét előszámlálta. Szükséges-e itt elemeznünk az igazság és a melléje állt szereplők érveléseit? Az alábbi sorokhoz hasonló nézetek miatt bírálgatták őt a konzervatív kritikusok: Embertelen ember a földön az ember, a gazdag a rabló, nem a szegény ember. Én tőlem tudta meg, hogy csal minden gyáros. Nem azt a bért adják, ami igazságos. Dús palotáiknak minden egy téglája a munkás bérének elvont garaskája.

Next