Új írás, 1965. január-június (5. évfolyam, 1-6. szám)

1965-06-01 / 6. szám - VITA - Zalotay Elemér: Nyilt levél a szalagházról

alakítása révén. Annyit talán megérdemelt volna, hogy ebben a szellemben egy néhány lakásos kísérleti épületet megépítsünk, legalább épült volna az óbudai kísérleti lakó­telepen valóban kísérleti épület is. Az óbudai kísérleti lakótelepre egyébként érvényes Farkasdi Zoltán kiváló építészünknek az a megjegyzése: abból csak az igaz, hogy óbudai. Emlékszem a miniszter érdekes megjegyzésére: „Nem akarunk újból olyan káder­­politikát folytatni, hogy csak bizonyos csoportnak biztosítsunk az átlagosnál igényesebb otthonokat." Tehát még mindig nem jutottam el a végső célig, ez a tudat vezetett még tovább: jó néhány éves munkával, de a 11—15 éves koromban magam elé tűzött igényesség szem előtt tartásával (!) jutottam el nem egy lépcső­fokon keresztül a szerkezetünkkel szoros összefüggésben levő végső koncepcióig, amely­nek lényegét a mellékelt vázlatok mutatják. E végső megoldás lakásainak ára várhatóan a jelenlegi alatt van, 30-40 százalékkal.­­A miniszter 1958-ban kifejezte szimpátiáját e lakásmegoldások iránt, s megígérte, hogy szól Neked elhelyezésem ügyében. Tervezőintézetben azonban továbbra sem tudtam elhelyezkedni. A kivitelező vállalat, ahol dolgoztam, Rózsaszentmártonba, egy mátrai kis faluba helyezett le, mint gyakorló mérnököt; építésvezetőm rendelkezése következtében itt főleg ételjegyek kiosztása volt a feladatom. Az ezután történtekből csak néhány dolgot ragadok ki, mert különben nem lenne se vége, se hossza. Mintegy nyolc hónapra az említett ígéret után — közben legalább tízszer előszobáztam a Tervezési Főosztályon — egy hivatalnok behívatott és „próbált’ lehetőséget biztosítani a kutatás további folytatására. Ezt azonban csak vidéken akarta tenni, holott tudta, hogy Pesten sok elkezdett modellem, félbehagyott terveim levihetetlen papírhalmaza van. Ekkor egy szobrászművész szívességéből az ő műtermében dolgoztam, munkaidő után. Nem maradt más számomra, minthogy sajtóban ismertetssem az elképzeléseimet, mert láttam, hogy a hivatalos helyeken úgy sem érhetek el semmit. Különböző szerkesztőségek kimo­solygó jótanácsai közepette, legalább húszszoros kirúgás után — persze valamennyi alka­lommal csak akkor mosolyogtak, amikor már az ÉM-től előzőleg a munkámra véleményt kértek —, 1959 májusában sikerült egy cikket az Élet és Tudományban megjelentetnem. Ez a cikk azért jelent meg, mert valamilyen szerencsés véletlen folytán Csűrös Zoltán professzort kérték fel a munka bírálatára és a bírálat jó volt. Egy lappéldányt elküldtem a miniszternek, megírván, hogy támogatásának többszöri ígérete ellenére — mert közben más alkalommal is voltam nála - saját munkámon még mindig éjjelente dolgozom. En­nek eredményeként behívattál. Megígérted, hogy másfél hónap múlva (1959 júniusára) hivatalos kutató-tervező csoportba kerülök. A csoport nem jött létre. Négy-öt hónappal ezután a főosztálynak benyújtottam egy olyan gazdasági kimutatást, amely az eddigi funkcionális megoldásaimra vonatkozott. Ezt a főosztály leküldte bírálatra a Lakóépület Tervező Vállalathoz. A Lakóterv válaszképpen megküldte egy, a kutatásomnak körülbelül két évvel azelőtt stádiumára készített bírálatát. (E régebbi anyagot annak idején közvet­lenül a Lakóterv­nek nyújtottam be.) Az új anyag egészen más tervrajzokat tartalmazott, ebbe a tanulmányba tehát bele sem néztek. Akkor feltettem magamnak a kérdést: miért van a főosztály, ha nem azért, hogy ellenőrizze és felülvizsgálja intézeteinek munkáit, következésképpen az ő munkájuktól eltérő új javaslatokat is, hisz magától értetődő, hogy a k­valitás miatt egy intézet nem fogad el a saját elveivel ellentétes, a saját elveit helytelenítő munkát. Egy, a Tervezési Főosztályon folytatott régebbi tárgyaláson felszólítottak arra, hogy készítsem el egy húszlakásos kísérleti épület kiviteli terv-dokumentációját, a „saját erőm­ből". Más út nem lévén, óriási munkával a terveket, költségvetést, makettet körülbelül két év alatt elkészítettem. Magántelket is szereztem, mivel a főosztály kijelentette, hogy állami telket nem tud biztosítani. A telek tulajdonosa hajlandó lett volna rendelkezésre bocsátani a telket, ha kap egy lakást a felépítendő házban. Egy következő tárgyaláson a miniszter jelenlétemben szólt Neked, hogy az előbb említett kis épület felépítése érdekében tegyél lépéseket. Ezt megígérted és ennek elle­nére, legalább 5-6-szoros telefonbeli kérésemre csak 3—4 hét múlva tetted, de akkor is csak a következőt: írtál az OTP-nek egy levelet, hogy mondjanak véleményt a tervemről. Nem erre tettél ígéretet a miniszternek! Mivel ismét nem tudtam mást tenni, Bogyó János-

Next