Új írás, 1965. július-december (5. évfolyam, 7-12. szám)

1965-12-01 / 12. szám - VITA - Kovács András: A szalagház és ami mögötte van

KOVÁCS ANDRÁS a szalagház és ami mögötte van » A szalag­ház­­körüli vitában gyakran hallani, hogy az egész kérdésről azért esik annyi szó a sajtóban és a közvéleményben, mert a gondolat felvetője, Zalotay Elemér agresszíven, má­niákusan szervezi a maga hírverését. Ha ez így volna, akkor is felmerülne a kérdés, miért engednek az újságírók ennek a nyomásnak? Vajon nem az-e a nagy visszhang oka, hogy valóságos társadalmi gondokra keres ez az elgondolás választ? Azt hiszem, helyesebb volna itt keresni a magyarázatot. Most mutatták be »Ma, vagy holnap« c. filmemet, amely ugyancsak a „szalagház" körüli vitákkal foglalkozik. Ez is Zalotay szervezésén múlott volna? Aligha, hiszen amikor elhatá­roztam, hogy a szalagházzal is foglalkozom, Zalotayról azt sem tudtam, hogy fiatal-e, vagy idős, hogy mérnök-e vagy író. A szalagház-elgondolást néhány cikk ismertette meg velem még évekkel ezelőtt, s ezek, ha első pillanatban meg is hökkentettek, idegenkedést is keltet­tek bennem, de rövid idő alatt megbarátkoztattak a gondolattal. Különösen a Kortárs „Kinek építkezünk?” vitája után erősödött meg bennem, hogy ez — ha hosszútávon is, de járható út. Franciaországi tartózkodásom alatt sokat olvastam a modern urbanisztikáról — furcsa módon ott a jövő urbanisztikájának sokkal nagyobb irodalma van, mint a most urba­­nizálódó Magyarországon! — de nem lévén építész, ezek az elgondolások inkább szellemi izgalmat keltettek bennem, mint ösztönzést valamilyen aktív tevékenységre. Csak pár hónap­pal a Nehéz emberek anyaggyűjtésének megkezdése után került újra a kezembe az Újítók Lapjában a szalagház terve, s ekkor kerestem meg Zalotayt. Zalotaynak tehát az égvilágon semmi személyes szervezésre nem volt szüksége, hogy foglalkozzam az üggyel. Az elgondolás és a körülötte kialakult helyzet olyan érdekes anyagot ígért számomra, hogy elsőnek ezt a témát dolgoztam fel, s hogy nem csalódtam, az is bizonyítja, hogy a Ne­héz emberekre ennek a negyedórás filmnek az alapján kaptam lehetőséget. Ahogy azonban egyre jobban megismerkedtem a helyzettel, egyre kuszább lett minden, s végül másfél órányi anyagom gyűlt össze, s még mindig távol voltam attól, hogy a filmen valódi képet adhassak a valódi konfliktusról. A nehézségeket fokozta, hogy filmre venni egy riportot sokkal bonyolul­tabb, mint papírra írni, nehézkesebb, az ellenfelek óvatosabbak, és a riportert is feszélyezi az a gátlás, hogy gyakran általa is becsült, más kérdésekben tiszteletreméltó álláspontot elfog­laló embereket kellene támadni. A leggyakoribb ellenvetés az ügyben az volt, hogy a technikai elgondolás komolytalan,, teljesen megalapozatlan, tulajdonképpen nem is létezik, csak egy mániákus fantazmagóriája, nincsenek is tanulmányozható tervek, vagy ha vannak, nem lehet eligazodni rajtuk stb. Ezt írta egy neves szakemberekre hivatkozó jelentés is, amelyet módomban volt átolvasni. Felmerül a kérdés, ha egy ilyen nagy visszhangot kiváltó terv ennyire nem áttekinthető, mint ahogy a bizottság írja, miért nem hívták meg az ülésre Zalotayt és Böröczöt, miért nem tettek fel nekik kiegészítő kérdéseket, miért nem győződtek meg személyesen arról, hogy van-e itt egyáltalán valamilyen terv. Miért nem adták meg a tervezőknek a lehetőséget arra, hogy kifejthessék a bizottság előtt nézeteiket, vagy legalább azt ellenőrizhessék, hogy a tervek milyen stádiumban kerültek megvitatásra, hiszen ez az elgondolás is lényegesen átalakult az évek során. Ma nem lehet megállapítani, hogy ez a bizottság vajon nem egy kezdeti elgon­dolást vitatott-e meg. Egy későbbi tapasztalatom arra utal, hogy legföljebb ennyi történt, a

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék