Új írás, 1965. július-december (5. évfolyam, 7-12. szám)

1965-12-01 / 12. szám - VITA - Kovács András: A szalagház és ami mögötte van

mondták el ezt, hogy ezen változtatni kell, hanem mint megváltoztathatatlant panaszolták. De az a szellem is elszomorító, amely ezek szerint azokat is jellemzi, akiktől ezt a nem is reális véleményt átvették. Nemrég Bulgáriában és Romániában győződtem meg arról, hogy egy nálunk kevésbé iparosodott ország is milyen építőipart tud létrehozni, ha nekilát. Tapasztalatból tudom, hogy pl. a román építőipar a felszabaduláskor nem rendelkezett a mienkénél képzettebb munkásgárdával. Közismert, milyen nagy számban voltak a két há­ború között magyar építőmunkások Bukarest épületein. Most pedig azt látjuk — és nem­csak a tengerparton, hanem pl. Kolozsvárott is —, hogy kitűnő dolgok épülnek, mi pedig — tartok tőle — lemaradunk. Hogy ennek mi az oka, az bonyolult kérdés, egy ellentmondásra azonban mint nem szak­ember is utalnék, mert úgy tapasztaltam, hogy ez jellemző nemcsak az építészetre, hanem szellemi életünk sok területére is, ez pedig a szakmai önelégültség és arisztokratizmus, a szubjektivizmus, a klikkszellem elhatalmasodása. Ez már túlmutat egy terv nehézségein, ez tudományos és technikai életünk talán legfőbb mai problémája. Úgy tapasztaltam, hogy sok tudományos és ipari területet monopolisztikusan vezetnek, a hatalmi pozíciók, intézmények hitbizományokra vannak felosztva, és aki nincs benne valamelyik csoportosulásban, az a legnagyobb nehézségekkel küzd. Ez a klikkszellem a nézetek szabad összecsapását elképzel­hetetlen mértékben gátolja. A klikkek meggátolnak publikációkat, az ellenkező irányzat képviselőit néha még személyükben is igyekeznek tönkretenni a tudománytól teljesen függet­len érvekkel és húzásokkal, rágalmakkal, provokációkkal. Kalandfilmekbe illőek azok a törté­netek, amelyekkel találkoztam. Erről beszélgettem egyik kutatóintézetünk vezetőjével. Nem elnyomott ember, vezető, kü­lönféle díjak és kitüntetések birtokosa, kiborulása éppen ezért objektívnek hat. Más tapasz­talataim teljesen egybevágnak az ő szavaival, ezért idézem szóról szóra: „Van egy csodálatos, alig jellemezhető betegség, minek lehetne mondani, hiúságnak, irigységnek, vagy egy ilyen Fradi B-közép hangulatnak, ami a műszaki körökben nem ritkán uralkodik, sajnos jellemzően. Hogyha valaki valamivel jön, akkor nagyon sokan lehurrogják, megakadályozzák és felelős, komoly emberek, tehát olyanok, akiknek rangjuk, tekintélyük, beosztásuk van, akik nagyon sok, viszonylag sok pénzt vesznek fel a népgazdaságtól azért, hogy megfelelően irányítsák a műszaki fejlődést, fejlesztést, azok sokszor egész lehetetlen, gyerekes szempontokat hangoztatva — hát talán nem túlzás, hogy klikkízűen — megaka­dályoznak minden ép gondolatot. Gyakran úgy, hogy egyik ép gondolattal szembe egy má­sikat állítanak. És ez nagyon fontos: egyik igazsággal szemben egy másik igazságot. Vagy: hát ebben a kicsi országban nem lehet mindent gyártani. Ha valamelyik csoportnak mégis mindenféle bürokratikus buktatók után sikerülne engedélyt kapni, hogy valamit gyártson, vagy valamit kutasson, vagy fejlesszen, akkor — mivel száz olyan is van, amit lehetne gyár­tani —, a százból a másik kilencvenkilencnek is akad egy-egy védőügyvédje, hogy miért ép­pen ezt gyártjuk és miért nem a másikat. Ez komikus és nevetséges, de inkább azt kell mondani, hogy tragikomikus, vagy egyszerűen azt kell mondani, hogy ez egy tragédia.” Van még egy oldala a dolognak, amely látszólag ellene szól a szakmai klikkek burjánzá­sának, de furcsa módon mégis kiegészíti a képet. Egy mérnök mondotta a következőket. — Nálunk, ha valakit egy állásra kineveznek, akkor ő abban szakértő. Nem mindig azt nevezik ki, aki abban a kérdésben tényleg szakértő, hanem valakit kineveznek, s aztán idő­vel előléptetik, valami reszortot rábíznak és aztán szakértő lesz. Megkérdeztem: Lehet, hogy a konzervativizmus ennek is tulajdonítható? — Ez kérem, talán nem is konzervativizmus, mint inkább félelem. Aki nem tud, annak könnyebb valamire azt mondani, hogy nem, mert akkor nem derül ki, hogy az a valami jó volt-e, vagy sem, s így semmi felelősség nem terheli, semmi baj nem érheti. Én: Ha azt mondja, hogy nem. — Hát természetesen! Hát világos dolog! Aki nem épít újat, azt semmi veszély nem fenyegeti. Csak azt fenyegeti veszély, aki újat csinál és csak az tud újat csinálni, aki mer újat csinálni, mert tud, és tudja érte vállalni a felelősséget. Bár ez sem száz százalékos dolog, minden kutatás, minden új azzal a veszéllyel jár, hogy esetleg mégse úgy van, ahogy az illető elképzelte. De ha valakinek az életében az általa kezdeményezett új gondolatoknak csak a fele használható, az óriási dolog. Van egy közmondás, amely szerint akinek az isten hivatalt adott, annak észt is adott

Next