Új írás, 1979. július-december (19. évfolyam, 7-12. szám)

1979-07-01 / 7. szám - KÖRKÉP - Szabó Ede: Teremtő szomorúság (Csokonai Vitéz Mihály: A magánossághoz)

SZABÓ EDE Teremtő szomorúság CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY A MAGÁNOSSÁGHOZ Áldott Magánosság, jövel! ragadj el Álmodba most is engemet. Ha mások elhagyának is, ne hagyj el. Ringasd öledbe lelkemet! Öröm nekem, hogy lakhelyedbe szálltam. Hogy itt Kisasszondon reád találtam. • E helybe andalogni jó. E hely poétának való. Itt a magános völgybe és cserében Megfrisselő árnyék fedez. A csonka gyertyánok mohos tövében A tiszta forrás csergedez. Két hegy között a tónak és pataknak Nimfái kákasátorokba laknak. S csak akkor úsznak ők elő. Ha erre bölcs s poéta jő. A lenge hold halkal világosítja A szőke bikkfák oldalát. Estvéli hús álommal elborítja A csendes éjnek angyalát. Szelíd Magánosság! az ily helyekbe Gyönyörködöl s múlatsz te, ah­­ezekbe Gyakran vezess be engemet. Nyugtatni lankadt lelkemet. Te a királyok udvarát kerülöd. Kerülöd a kastélyokat. S ha bevetődsz is, zsibbadozva szülöd ott a fogyasztó gondokat. A félelem s hú a vad unalommal­­ Csatáznak ott a tiszta nyugalommal. A nagy világ jólétedet Nem tudja s utál tégedet. Óhajtoz a fösvény, de gyötrelemmel Goromba lelkét bünteted. A nagyravágyót kérkedő hiszemmel A lárma közzé kergeted. Futsz a csatázó trombiták szavától. Futsz a zsibongó városok falától. Hornyod csupán az érező Szív és szelíd falu s mező. Mentsvára a magán szomorkodónak Csak a te szent erdődbe van. Hol bíztatásit titkos égi szónak Hallhatja a boldogtalan. Te aki, ki megvetette a világot, Vagy akinek már ez nyakára hágott. Kiséred és ápolgatod, Magát magával bíztatod. Te szülöd a virtust, csupán te tetted Naggyá az olyan bölcseket. Kiknek határtalanra terjegetted Testekbe kisded lelkeket. Te benned úgy csap a poéta széjjel. Mint a sebes villám sötétes éjjel. Midőn teremt új dolgokat S a semmiből világokat. Óh, kedves istenasszony! én is érted Gyakorta mint sóhajtozom. Mert szívemet baráti módra érted. Midőn veled gondolkozom. Ártatlanul kecsegtetel magadba. Nincs tettetés, sem csalfaság szavadba. Hív vagy, nem úgy, mint a mai Színes világ barátai. Lám, mely zavart lármák között forognak A büszke lelkek napjai. Kőről kövekre görgenek, zajognak. Mint Rajna bukkanásai.­­De ránk mikor szent fátyolid vonulnak. Mint éji harmat, napjaink lehullnak. Tisztán, magába, csendesen. Élünk, kimúlunk édesen. 59

Next