Új írás, 1980. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)
1980-10-01 / 10. szám - FELTORLÓDÓ MÚLT - Vargha Balázs: Mért remekmű és mért nem az? (Csokonai: A hadi oskoláról)
Nem bizonyítható, csak olvasói megérzés, hogy a durván népies Nemes bátorításnak („Mert ki az égre pököd, maga képét szokta beköpni'', stb.) nemesebb palinódiája lett A Múzsához - Virág Benedek verseinek hatására. Ámbár az utóbbi sem tartózkodik erőteljesebb kifejezésektől. A vers utolsó két sora játék az ellentétes hangzással: Látd integetnek tiszta barátaid; Nevednek oltárt a maradék emel: Megpukkad annál a kajánság ■ és a halál elaél előtte. Kedvét lelte Csokonai abban is, hogy az enjambement-okkal megszaggatott, feszült ritmusú sorokba párhuzamosságokat, ismétlődéseket lopjon bele. Így a Dr. Földi sírhalma felett című versében: Akkor szőrité jussa alá korán ? - Korán s az élet leggyönyörűbb korán. .. én velem is csak így Bánik hazám, bár drága vérem Érte foly, érte fogy, érte hal meg. Hát már Apolló, aki fejed körül Kettős borostyánt vont vala, kedvesem. Hát már Apolló a halálnak Bűne között hidegen danolgat ? Nem is danolgat! Talán azt is megkockáztathatjuk, hogy kedvesebb volt neki a Földbe írt óda, mint a hadiiskoláé. Őszintébb, személyesebb lehetett ez a vers, azért lett játékosabb is. A kollégiumi költészet egyik ízlésficama volt, hogy a temetési verseket szójátékokkal, figura etimologicákkal tarkították. Csokonai sem állt ellen egy-egy ilyen ötletének a szomorú halotti versekben. Ezt a kétes hagyományt emeli magasabb fokra, s változtatja vitathatatlan értékké ezekben a játékokban. S közben ilyen fenséges leleményei támadnak a gyász kifejezésére: „jussa alá szorít", „a halálnak bűne”. Debrecenben, 1802-1803-ban írt alkaioszi versei összefonódnak druszájának, Fazekas Mihálynak költészetével. Fazekas nemcsak a Ludas Matyiben remekelt azzal, hogy időmértékes formára szedte a köznapi, sőt paraszti beszédet. A Nagytemplom megégéséről írt alkaioszi versét is felettébb debreceniesen kezdi: „No, megvan a kár!" Csokonai nem követte ebben Fazekast, habár az óda műfajának ő is egyéni színt adott. A két Mihály költészetét Csokonai utolsó éveiben közös versformák (pl. anakreoni) és közös témák (pl. a debreceni kert) testvériesítik. (De tréfás súrlódások is.) Kölcsönösen erősítették egymásban a háború utálatát. Fazekas mint függetlenségét visszanyert egykori hadfi, következetesebb volt ebben. Csokonai követte őt; Debrecenben nem írt már olyan biztatásokat, hogy vitézeink aprítsák a francia fejeket. Széchényire írt ódájának ezekkel a soraival talán a pozsonyi-komáromi-csurgói hadiverseket is megtagadja. Érdekes összhangban van ez a háborgás a Fazekaséval: Ama nemzetek vérében Úszkált világ zsivánnya Hogy harambasaságának Az a jutalma lenne. Felpöffedt kevélységében Nézd el ! még azt kívánja: Hogy egy Homerus lantjának Ezüst húrján pengene. . . Ámde a vérszopóktól undorodnak a Múzsák: ők csak azokról zenghetnek Halhatatlan hangjokkal Kik az égre törekednek Emberi virtussokkal. Méoni trombiták. Lezbószi lantok dörgik az emberek Meggyilkolóit, s homlokoknak Tiszteletére babért kötöznek. Egy. tartományok pestise, millióm Élőket öl meg, s imhol az ő neve Hérós. . . 35