Új írás, 1981. január-június (21. évfolyam, 1-6. szám)
1981-06-01 / 6. szám - KÖRKÉP - Németh G. Béla: Szemközt egy legendával (Justh Zsigmond epikája)
gai maguk alá rendelték, magukhoz hasonították az eltervelt munka fogamzáskori sajátságait; a mű sajátrendű organizmusa élte a maga életét, követte a maga logikáját. Mint a természettudósokkal vetekedni kívánó Zola vagy a Goncourt-ok legjobb műveiben, vagy akár Huysmans legjobb részleteiben is. Három írást szoktak Justh mintegy nyolc-tíz kötetnyi életművéből kiemelni: A pénz legendáját, a Fuimust s a Gányajulcsát. Joggal, mert az emberlátás képessége s a megjelenítés mestersége tekintetében egyaránt ezek nyújtanak legtöbbet. Abban azonban már a nemzedék is, mely annyi tűzzel buzgólkodott elismertetéséért, megoszlott, melyik ér legtöbbet. Bár volt, például Németh László, aki az elsőt méltányolta leginkább, alighanem ennek a súlya és fajsúlya a legkisebb. (Lektűrlélektan és agrárius morálpéldázat) A cím némileg megtévesztő; a tőkés világ rajzát sejteti, holott a tőkés világ mentalitásához züllő arisztokráciát igyekszik Justh festeni, a maga történetfelfogásának s világképének két alaptényezőjét is adván így egyszerre. Ez az arisztokrácia nem példaadó többé, sem életforma, sem életnorma tekintetében. Ehhez regenerálódnia kellene, de sem önmagából, sem a vagyonban és hatalomban közvetlen alatta húzódó polgári szférákból nem regenerálódhat. A probléma nagyon is időszerű volt egy olyan korszakban, amelyben egy társadalom szerkezete és értékrendje hatalmas átalakuláson ment át. A probléma iránti érzékenység gondolati értéke azonban a helyzet okainak megragadásától, művészi értéke általános jelentésének megközelítésétől s konkrét epikai megjelenítésétől függött. Justh érzékelte e kettős függés értékmeghatározó jellegét. A forma, a módszer, amelyet választott, alkalmas is lehetett volna az alanyi s tárgyi hitelű, a belül- és felülnézetű ábrázolásra. Egy a környezeténél sokszorta műveltebb és okosabb arisztokrata lány naplóját „közli" házasságkötése s házasságbomlása másfél-két esztendejéből. Belényessy Mini okossága azonban esztétikai tekintetben sok is, kevés is. Kezdettől egy kitanult lektűrszerzőnő frivolsága gyönyörködik benne önmagában, anélkül azonban, hogy későbbi, valódi érzelmekre s igaz sorsérzékenységre való állítólagos képességének hitelét szövegei egy-egy felhanggal, egy-egy gesztussal, egyegy mellékmondattal előkészítenék, így csak a történet cselekményének van fonala és szerkezete, a hősök lelki változásmenetének nincs. Dominókockákként, dátumaik időrendje szerint állnak egymás mellett és következnek egymás után az egyes mozzanatok, s nem organikus változás törvényeik szerint. Hogy a gyermetegen jólelkű dúsgazdag Bálványossy Sándor grófnak, az ország első partijának nyújtja kezét Mini, noha igazában a fölényesen okos, a rafináltan rezignált, a számítóan szenvedélyes, de szerény vagyonú Vezekényi Elekhez vonzódik, bár sablonos, de elfogadható alaphelyzet: egész rétegében ezt látta, s a környezetmeghatározottság hite, mely folyton áthangzik e Justh-figura mondatain, bizonyos szellemi-lelki hitelt is kölcsönöznek neki. A háromszög kibontása, kirajzolása azonban már egészen a francia társalgási dráma és annak regénytestvére szabványai szerint megy végbe. Szerencsére, Justh vakhite a taine-i alaptulajdonságban, a faculté maitresse-ben megmenti Bálványossyt, hogy egészen alkalomszerű cselekmény- és jelenetkellékké silányuljon, s enyhíti valamelyest Vezekényi tárcarendiségét s Mint demi-monde allűrjeit is. De nem mentheti meg, s nem is enyhítheti a befejező melodramatikus nagyjelenetek hiteltelenségét, amelyek folyamán, Sándor nemesen félreálló öngyilkossága után. Mint magasztosan rádöbben, hogy csak ő, egyedül ő, Sándor volt méltó szerelmére, Elek pedig sztoikus emelkedettséggel vállalja, hogy viszont szerelem nélkül is családi támaszt biztosít Sándor posztumusz hűségű feleségének és posztumusz születésű gyermekének. Akárhogy vesszük is, Feuilletez némi zolai tudományos merítkezéssel, bourget-i morálprédikációval s busymans-i lelkiző szenvelgéssel. E három utolsóból különösen a végső naplólapok tartalmaznak sokat szinte tankönyvi esszenciakivonatként: Sándor búcsúlevele, a búcsúlevél fölbontása s Mini és Elek új életre indulása. Reformer és reformvágyó utódainak tetszését alighanem ez esszenciális sűrítmények intellektuális affektációja s programhirdetése nyerte meg különösen. Sándor elmondja levelében: az arisztokrácia léte csak látszatlét, s így erkölcse is, tevékenysége is, kisugárzása is csak puszta látszat, azaz hazugság. Meg kell újulnia „a talajból", a „történeti hivatásból", főleg pedig „a népből", hogy valóban betölthesse feladatát. „Vegye védelmébe a földet, amelyre hazánk épült, s amely századok folyamán a hazát - s két legerősebb tényezőjét: a nemesembert s a parasztot — istápolta. Mutassa meg, hogy kell annak a társadalmi testnek, amely gyökereivel mélyen hat az anyaföld testébe, megnyilatkoznia. Hogy kell élnie, tennie, küzdenie s meghalnia (...) A mi világunknak nem a pénz által való kérkedés a hivatása, hagyjuk ezt azoknak, akik mással nem