Új írás, 1981. július-december (21. évfolyam, 7-12. szám)
1981-10-01 / 10. szám - Sarusi Mihály: Pázsit (elbeszélés)
lőtt le, annál jobb volt a mozi. Számolták a hullákat, akár a ponyvákban. Mert abban sem volt hiány. Miki, akinek köztudomásúan komcsi szülei voltak, azzal büszkélkedett, hogy őt olvasás közben még az anyja sem meri zavarni. Persze az volt az igazság, hogy igenis megzavarta, vízért küldte, a szomszédba, boltba. Miklós, na morogva is, de nem kérethette magát, szedte a sátorfáját. Ha egyszer szerette az anyját. Annyira azért mégse, hogy ne hazudott volna a haveroknak. Ő aztán föl nem kél. A jószág a helyén, végre. Pedig még ingben kell járni, bár lassan az is lekerülhet. A reggeli etetésnek vége. A többi csak ilyenkor ébred. A legtisztességesebb dolog pecázni menni. Istvánnak nagyon rendes botjai vannak, születésnapra kapta az apjától. A többség maga készítette erősebb veszszőből, gombostűből, madzagból, dugóból. Mindent úgy kellett szerezni, hogy az szégyen. Naphalat a partról szoktak fogni. Fejenként néha húsz-harminc is horogra akadt. Egyszer a Misó úgy bevágott a hatdekás naphalnak, hogy a halacska a leszakadt szereléssel együtt átrepült az út túlsó oldalára, és az akácfát harmadrész letörte. Egy kis pucolás, és milyen remek sült hal volt vacsorára. Ha meg úgy alakult, a fogást bedobták a kútba. Még évek múltán is csodálkozva vettek ki egy-egy halat a vödörből. Megmaradtak, szaporodtak, csak nem nőttek nagyra. Különben nem tudtak volna megfordulni. Az igazi azért nem a horgos pecázás volt. Befőttes üveggel, az igen. Nemcsak a babahalak úsztak a csalétekre, a vörösúszók, márnák, csíkok, bliszkák is. Ha jókedvük volt, szőröstül-bőröstül sütötték. Megfelelő volt az úgy is. A Kőrösbe néhol a közepéig lehetett gyalogolni. Ilyenkor nem volt mit lubickolni, ám halat annál többet fogtak. Hogy csiklandozta a lábukat az a sok kis szemtelen hal! Mi jöhetett erre? Fürdés a zsilipen. Fejes, talpas, suszter, szaltó, csőbefejes öt méter magasból. Ha tiszta volt a túlsó oldal, a bátrabbak a zsilipház tetejéről vetették le magukat. Fogócskázás, kergetőzés kimerülésig. A gatya lógott, a szem véresen ugrált, valahol mindenki lehorzsolta a bőrét, s a tüdő, a szegény, mekkorát lüktetett. Akinek bohóckodni volt kedve, ott a töltés tetején a tömeg ámuldozása közepette cserélte száraz alsónadrágra a háromszöget. Napozni kellett, pihenni. Ez volt a legbékésebb pillanat. Valami ötlet mindig akadt. A csatorna mellett piszkos jó kertek voltak, itt kellett szétnézni. Ilyenkor még a legtöbb gyümölcs éretlen, csak ribizlit, földiepret találtak. Amilyen könnyen átmásztak a kerítésen, olyan hamar leléphettek. Mit tehettek mást, ha már eddig eljutottak, néhány lépés és fürdőhelyre értek. A gyulai zsilipen túl ez a leglátogatottabb. A másik oldalon, a város túlsó felén, a békési zsilipen túl ilyen a Bandikafa. Egy fiú leesett az ottani faóriások egyikéről, innen ered a név. A part itt szélesebb, bokros, füves az ártér, és nagyobb tisztás az egész közepén. Foci, verekedés, újabb kertlátogatás. A meder alja itt homokos, mérföldeket lehet úszni a tiszta vízben. A zsiliphez képest az, mert a gát előtt fölgyülemlik a tanyák minden piszka, e zsilipoldalon ritkán lehet fürdeni. Szigetek nőnek a hordalékból, rajtuk kökénybokor, nadragulya éli életét, félőrült csirkék rohangálnak az életveszélyes nyílások között. A zsilipen mindig van valami látványosság. Vagy bálnavadász-hálóval fölszerelkezett férfiakat, vagy cápákra szigonyt vető suhancokat figyelhet meg a vándor. Valami mindig várja. Ott a víz, a háborgó, örvénylő, zúgó Kőrös. Halakat dob föl, halakat tűr meg a csöndes oldalon. Szerencsére ott van a bolt is. Minden tízfilléres jó helyre kerül. A szolverk a menő. Aki nápolyit vesz, nem számít rendes gyereknek, lopja a pénzt. A zsilip másféléknek is találkozóhelyük. A csavargóknak. Itt beszélik meg terveiket, itt mesélnek az ámuldozó népeknek ocsmányabbnál ocsmányabb történe