Új írás, 1981. július-december (21. évfolyam, 7-12. szám)

1981-10-01 / 10. szám - Sarusi Mihály: Pázsit (elbeszélés)

lőtt le, annál jobb volt a mozi. Számolták a hullákat, akár a ponyvákban. Mert ab­ban sem volt hiány. Miki, akinek köztudomásúan komcsi szülei voltak, azzal büsz­kélkedett, hogy őt olvasás közben még az anyja sem meri zavarni. Persze az volt az igazság, hogy igenis megzavarta, vízért küldte, a szomszédba, boltba. Miklós, na morogva is, de nem kérethette magát, szedte a sátorfáját. Ha egyszer szerette az anyját. Annyira azért mégse, hogy ne hazudott volna a haveroknak. Ő aztán föl nem kél. A jószág a helyén, végre. Pedig még ingben kell járni, bár lassan az is lekerülhet. A reggeli etetésnek vége. A többi csak ilyenkor ébred. A legtisztességesebb dolog pecázni menni. Istvánnak nagyon rendes botjai vannak, születésnapra kapta az apjától. A többség maga készítette erősebb vesz­­szőből, gombostűből, madzagból, dugóból. Mindent úgy kellett szerezni, hogy az szégyen. Naphalat a partról szoktak fogni. Fejenként néha húsz-harminc is horogra akadt. Egyszer a Misó úgy bevágott a hatdekás naphalnak, hogy a halacska a le­szakadt szereléssel együtt átrepült az út túlsó oldalára, és az akácfát harmadrész letörte. Egy kis pucolás, és milyen remek sült hal volt vacsorára. Ha meg úgy alakult, a fogást bedobták a kútba. Még évek múltán is csodálkoz­va vettek ki egy-egy halat a vödörből. Megmaradtak, szaporodtak, csak nem nőt­tek nagyra. Különben nem tudtak volna megfordulni. Az igazi azért nem a horgos pecázás volt. Befőttes üveggel, az igen. Nemcsak a babahalak úsztak a csalétekre, a vörösúszók, márnák, csíkok, bliszkák is. Ha jó­kedvük volt, szőröstül-bőröstül sütötték. Megfelelő volt az úgy is. A Kőrösbe néhol a közepéig lehetett gyalogolni. Ilyenkor nem volt mit lubickol­ni, ám halat annál többet fogtak. Hogy csiklandozta a lábukat az a sok kis szemte­len hal! Mi jöhetett erre? Fürdés a zsilipen. Fejes, talpas, suszter, szaltó, csőbe­fejes öt méter magasból. Ha tiszta volt a túlsó oldal, a bátrabbak a zsilipház tetejéről vetet­ték le magukat. Fogócskázás, kergetőzés kimerülésig. A gatya lógott, a szem vére­sen ugrált, valahol mindenki lehorzsolta a bőrét, s a tüdő, a szegény, mekkorát lüktetett. Akinek bohóckodni volt kedve, ott a töltés tetején a tömeg ámuldozása közepette cserélte száraz alsónadrágra a háromszöget. Napozni kellett, pihenni. Ez volt a legbékésebb pillanat. Valami ötlet mindig akadt. A csatorna mellett piszkos jó kertek voltak, itt kellett szétnézni. Ilyen­kor még a legtöbb gyümölcs éretlen, csak ribizlit, földiepret találtak. Amilyen könnyen átmásztak a kerítésen, olyan hamar leléphettek. Mit tehettek mást, ha már eddig eljutottak, néhány lépés és fürdőhelyre értek. A gyulai zsilipen túl ez a leglátogatottabb. A másik oldalon, a város túlsó felén, a békési zsilipen túl ilyen a Bandikafa. Egy fiú leesett az ottani faóriások egyikéről, innen ered a név. A part itt szélesebb, bokros, füves az ártér, és nagyobb tisztás az egész közepén. Foci, verekedés, újabb kertlátogatás. A meder alja itt homokos, mérföldeket lehet úszni a tiszta vízben. A zsiliphez képest az, mert a gát előtt fölgyülemlik a tanyák minden piszka, e zsilipoldalon ritkán lehet fürdeni. Szigetek nőnek a hordalékból, rajtuk kökénybokor, nadragulya éli életét, félőrült csirkék rohangálnak az életve­szélyes nyílások között. A zsilipen mindig van valami látványosság. Vagy bálnavadász-hálóval fölsze­relkezett férfiakat, vagy cápákra szigonyt vető suhancokat figyelhet meg a vándor. Valami mindig várja. Ott a víz, a háborgó, örvénylő, zúgó Kőrös. Halakat dob föl, halakat tűr meg a csöndes oldalon. Szerencsére ott van a bolt is. Minden tízfilléres jó helyre kerül. A szolverk a me­nő. Aki nápolyit vesz, nem számít rendes gyereknek, lopja a pénzt. A zsilip másféléknek is találkozóhelyük. A csavargóknak. Itt beszélik meg ter­veiket, itt mesélnek az ámuldozó népeknek ocsmányabbnál ocsmányabb történe­

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék