Új írás, 1981. július-december (21. évfolyam, 7-12. szám)

1981-10-01 / 10. szám - Sarusi Mihály: Pázsit (elbeszélés)

SARUSI MIHÁLY Mit jelent az, hogy pázsit? Zsombékos, csatornás, kisebb-nagyobb nyílt vízzel, náddal, sással, kákával, bokrokkal benőtt mocsaras rész Corvin szélén, Corvin kis­város. A pázsit, ez a pázsit, épp így talán csak itt volt ismert. Ma már nem az. Tulaj­donosai, az egykori corvini gyerekek is elfelejthették már. Legföljebb unokáiknak hazudoznak róla, ha éppen eszükbe jut a sok háborús meg szerelmes történet köz­ti szünetben. Mert nem is egész Corvin ismerte, csak ez az első kerület, régebben tized. A Holló utca suhancaié volt. Mérnök, tanár, villanyszerelő, orvos lett belő­lük. Meg sok-sok gyerek. A pázsit. Mi is az, hogy pázsit? Egyik oldalról a Holló utca zárja túloldali házai­val, jegenyesorával, szemben a futballpálya magas téglakerítése veri vissza a ki­abáló fiúk hangját. Másrészt a városszéli kertek, e más résszel átellenben pedig még messzebb, mint az előbb, körgát keríti, mint leghosszabb oldal, a pázsitot. Valamikor erre járt a Kőrös, ellene emelték. Előtte, mögötte nád, nád, rengeteg, no meg a város. A pázsitnak, mint minden tisztességes helynek, piactere is volt. Lényegében ez volt a pázsit, ez a gyep. Olvadástól az utolsó napos délutánig. S valami napsütés mikor nincsen? A telket élővizű kanálisrendszer ölelte át. Csak egy biztos bejárata volt, a Holló utcaiak oldalán, a város felől. Időszakonként másfelől is megközelíthető, például egyszer akkora meleg tört ki, hogy kiszáradtak a vizek, s a halakat kassal fogták az emberek. Csöndes volt még akkor a Holló utca. Az árokparton tehén, kecske, disznó le­gelt, már amikor éppen nem hajtották őket a legelőre. Ma Holló út. Megrakott te­herkocsik rohangálnak át rajta. Az egykori pázsiton előbb szemétdombok kezdtek nőni, majd a város is idehordta maradékait, végül ötemeletes lakóházak lepték el a feltöltött lápot. A meglepett költözőmadarak ijedten húznak odébb, ezt már nem ismerik. Keletre pedig rizsvetés a hajdani széken, amely a határig húzódott. Ny mint nyár István azzal kezdte a reggelt, hogy összeverekedett az öccsével. Nagy zajongás közepette hajtották a pázsitra a kislibákat, kiskacsákat. A tyúkok már rég szertere­pültek, s az asszonyok örömére többnyire a nádasban tojtak. István az egyik, öcs­­cse meg egy másik bokor mögé hasalt, s förtelmes szitkokat szórtak egymás felé. Nem sokáig. Gyűltek a kecskék az utcán, be kellett menni eloldani a két gidát meg az öreget. Jó tüskés akácgallyal odasózott annak a rohadt mekegőnek, annyira, hogy az megfeledkezett a rokonságról, és István alig tudta elkerülni a szarvát. A kutya láncát tépte, a kicsik panaszosan mekegtek. Kirohant a mama. A ház alatt csermelynyi kanális tekergett. Amolyan mezsgyehatárnak is mond­

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék