Új írás, 1983. január-június (23. évfolyam, 1-6. szám)
1983-03-01 / 3. szám - Sarusi Mihály: A kaporszakállú nádvágó (regényrészlet)
talgiákkal járja Csaba utcáit, régen elfeledve paraszt nagyapáit. Ezért sértő ez az Ondris. Kora hajnal óta gyűlt a gerendási tanyán a parasztválasztók serege. Több kilométer hosszú szekérsor kígyózott Csabára. Zsoltárokat énekelt népével, mint hajdan Budai Nagy Antal. Dózsa óta nem volt erre ekkora szekértábor. A pótválasztásra egy hónap múlva kerül sor, az első kettő, Zsilinszky és Áchim folytatta. Az egyezségnek megfelelően a függetlenségiek Áchim táborába álltak. Kossuth Ferenc, nehogy a kormánypárti jelölt kerüljön ki győztesen, felhívást intézett Csaba polgáraihoz, hogy Áchimot támogassák. Barabás is leutazott, átjött Gyuláról a győztes 48-as paraszt, Schriffert, s Vázsonyi, a demokrata képviselő. Az úri párt az „Ondris ksze bity képviselő", Ondris képviselő akar lenni kezdetű gúnyirattal támadta a parasztvezért, de ez csak felpaprikázta a tót parasztokat. Áchim Barabásra szavazott, Barabás visszaadta. Mi Ondrisunk képviselő ! Kendők, kalapok, remények röppennek az égre, gyermekeim, az anyátok istenit Egy szegény asszony párnát árul a szombati piacon. Az ellenőrnek nem tudja felmutatni az egykrajcáros helypénzjegyét, bírsággal sújtja, a párnáért se kap annyit. Keserűségében Ondrisnál tesz panaszt, mert Károsy főjegyző kirúgta. Áchim feldühödik: Én igaz, hogy kis ember vagyok, de vagyok Békéscsaba követe, népemnek népképviselője, tanulja meg kend, hogyha én kenddel beszélek, akkor kenddel Békéscsaba követe, Békéscsaba szegény, sok adót fizető, elnyomott népe beszél, és megkövetelem kendtől, hogy amidőn én velem beszél, akkor jusson kendnek eszébe nagy költőnk Petőfi Sándor figyelmeztetése: Tábornok úr, Én nem való vagyok Nagy embernek. De akkorácska vagyok. Hogy oly parányok, A minő ön. Levett kalappal Szóljanak velem. Megértette kend? A bürokrata sarkon fordult s becsapta az ajtót. Ez nem tartozik az elöljáróság elé, különben ne támadja a hatóságot. A másnapi, vasárnapi krajcáros újság, a Híradó hasábján Áchim ledorongolja a népnyúzó urakat. Hétfőn nagy tömeg a városháza előtt. Ledobjuk Károlyt az erkélyről, és mindjárt új főjegyzőt választunk. Egykor már tengernyi nép, több százan ellepik a városháza folyosóit, molesztálják a tisztviselőket, kenyeret kérnek tőlük. Szegődjenek munkába, ezer munkást keresnek! Ingyen nem érdemes dolgozni. Zsandárok kergetik ki őket a főtérre. Mit akarnak? Jogunk van itt lenni. Oszoljanak. Éljen ! megjött Áchim. A szolgabíró kéri, oszlassa szét a népet, hiszen rá hallgat. A népnek joga van itt lenni, nem csinálnak semmit, csak a jogukat gyakorolják, azt pedig szabad. Most hazaküldik a népet, de amikor Zsilinszkyt kell éljenezni, és amikor adót kell fizetni, akkor szívesen látják és hívják őket. Erre Seiler főbíró katonaságot rendel a főtérre. Nem megyünk, bitang sintér is megkezdődnek az ütlegelések, letartóztatások. Mit tehet az ember, mit lehet itt tenni, az embernek vadállatnak kell lenni. A gerendási tanyán Kudlák Mária húszéves cselédlány egy este lefekszik a tanyaház cselédszobájában, a petróleumlámpát nem oltja el, égve helyezi az ágya lábánál álló székre, hogy ha felébred, ne kelljen vele bíbelődnie. Más alkalmazottak is itt fekszenek, nemcsak a cselédek, nem veszik észre. Álmában rúgkapál, feldől a lámpa, kiömlött tartalma lángba borul. Fojtó füst terjeng a szobában, amikor a házbeliek álmát egy velőtrázó sikoly veri fel, égő máglyaként sikoltozik. Beront a képviselő, egy dumával magához öleli az égő lányt, aztán letépi róla a lobogó ruhát. A többiek csak most ébredtek fel teljesen. Ha meghalt is a kislány. A karzat azelőtt üres volt. Most minden alkalommal száz ember szorong fenn. Áchim szereplésével párhuzamosan a karzat magatartása mind fenyegetőbb. A botrányok sorozata még 1904 decemberében kezdődött.