Új írás, 1985. július-december (25. évfolyam, 7-12. szám)
1985-07-01 / 7. szám - KÖRKÉP - Szakonyi Károly: Ringben (Gerelyes Endréről)
a másikat. Mire az így felel: „Nem. Nincs rá szükségem. Te meg tudnád tenni, hogy kiverd valakinek a fogát?" Pedig könnyen indulatra lobbant. Szüntelen próbálgatta a szellemét. Meg a fizikumát. Egy idő után kevésnek érezte a gyermekkorban, a szülőföldjén, a tanárkodás éveiben szerzett élményeit, kevésnek a fikciót is, és különös kalandokra indult. A legnehezebb helyzetekben akarta felmérni erejét. Az ember erejét. Mit bír ki az ember testileg, lelkileg, ez érdekelte. Kísérleti alanynak szánta magát erre. Mindent meg akart élni, mindent meg akart tapasztalni, a megírható mű érdekében. Boncolásra járt, kényszerítette önmagát az élmény befogadására, végig akarta nézni a műveletet, hogy riportot írjon - elsősorban nem a proszektúráról, hanem önnön félelme legyőzéséről. Azt hiszem, mindig is így írt, ezért írt. A papírra vetett alakjait, hőseinek helyzetét aztán mint idegen modelleket, mintákat szemlélte, tanulmányozta, ahogy Hemingway is alakítgatta magát a saját írásaiból merített példák hatására. Gerelyesnek tetszett Hemingway módszere, koncentráltsága, célratörése, keménysége, tudatos történet-megélési módszere, önformálása. A szerep. Az íróság szerepe. Az íróság, mint szüntelen erőpróba. Bár ő, Bandi, nem pózolt. Védtelenebb volt, mint a nagy amerikai. De kereste a kalandot, akárcsak példaképe. Persze nem harctereken, spanyol bikaviadalokon, óceáni halászatokon, afrikai szafárikon- hanem kőbányákban, ahová munkára elszegődött, kocsmákban, restikben, hétvégi fekete vonatokon, a melósok között, vidéki városokban - vagyis magyar tájakon. Büszke volt verejtékes munkában kérgesedett tenyerére, ivócimboráira, büszke teherbírására, teljesítményeire, hogy mennyit bír kőfejtőként, életmegfigyelőként, borivóként. Eközben sebeket szerzett, mint mestere, s az öklét is használta, ha kellett. Hem papa is szerette a ringet. De Hem papa rátartibb volt egy balegyenesére, mint az intellektusára. Bandi nem. Benne ott élt örökké a bölcsész is. A magyar-történelem szakos tanár is. Agya a tűző napon éppúgy dolgozott, ahogyan izmos karja. Tapasztalt és értékelt, küzdött és gondolkodott. Később már ritkábban találkoztunk. A klubból is kikoptunk, kiöregedtünk. Szétszéledt onnan mindenki. Lakások után kezdtünk szaladgálni. Egyik telket vett, a másik autót, szerelmek lobbantak el, házasságok bomlottak fel, barátságok foszlottak szét, kire-kire ránehezedett az élet. Vagy azért, mert sikere lett, vagy azért, mert háttérbe szorult. Pénze lett, vagy szegény maradt. Már nem ültünk össze hajnalig tartó vitákra. És ha összeakadtunk is, nem firtattuk szenvedélyesen a világ állapotát. Csak üdvözöltük egymást, felcsillanó örömmel, de sietősen. Siettünk. Már mindig siettünk. Közben-közben hallottam Bandiról. Némelyek azt mondták, hogy bedobta a törülközőt a ringbe. Máskor meg úgy hírlett, mégsem hagyta ott a szorítót. Igyekezett talpra állni, talpon maradni. Építkezni kezdett Sződligeten. És Editke, a felesége születendő gyermekükkel volt várandós. Bandi regényt írt. Isten veled, Lancelot! Az Új írásban olvastam belőle részleteket. Nagyon tetszett. Férfias hang volt, bölcs, de ugyanakkor az ifjúkor szilajsága is ott fénylett benne. „Lancelot meghalt. -Tévedsz - intett tagadón Merlin. - Lancelotnak nincs joga meghalni. - Király úr, én tudom, hogy valóban meghalt. - Meglátod - Merlin szomorúan és talán bátorítóan is nézett -, ha kell, Lancelot, akiről azt mondtad, hogy meghalt, harcolni fog..." Ez a Lancelot ő volt. Csakis ő lehetett. Gerelyes Bandi önmagát képzelhette Lancelot helyébe. Nagy tüzek lobogtak a szívében. Tiszta tüzek, szent hitek... 67