Uj Kelet, 1919. július (2. évfolyam, 26-28. szám)

1919-07-17 / 26. szám

2 6 és Herzl Tivadar írta Mar 1. Midőn a tiépiség számunkra, akik me harmincévesek és idősebbek vagyunk, még az volt, amit magunknak meghódítottunk és amit védenünk kellett alények*’ támadásai ellen, midőn még eszme volt számunkra és nem ül. jelszó és nem az élet. programm és nem a mű, akkor az emberekben, akiket a zsidó mozgalom elébünk kezeli, nem a belső emberi értéküket, nem az emberségüket láttuk, csak azt láttuk, hogy eszménkkel, jelszavunkkal és programmunkkal megegyeznek-e vagy nem. Olyan volt, minthogyha pillanatnyi pihenés és ráeszmélés nélkül napnap után, évről-évre tomboló harcban állottunk volna, ahol emberek vesznek körül minket és emberarcot nem látunk. És nem szabad elfelejteni, hogy sok trónő felé kellett harcolnunk- Ez azonban ne szépítse azt, hogy • doktrinairek voltunk, lírikus dok- trinairek: éreztük a nagyságot ésszépséget a história viharában, mely körülöttünk tombolt (vagy tombolni látszott?) a test hullámában, mely magával sodort bennünket (avagy sodorni látszott?! a zsidó élmény lángjaiban, mely lelkünket széjjelfeszítette (ez az egy bizonyosan nem volt látszat— emlékezzetek, kik most harmincévesei és idősebbek vagytok, emlékezzetek!) de nem éreztük, nem éreztük eléggé az egyes emberekben, akikkel találkoztunk — Nem éreztük eléggé, mert doktrinaisek voltunk, akik mindenekeőtt egy emberi szellem forralmára kiváncsiak. Hogyan vélekedsz a zsidóság lényegéről? Hogyan vélekedsz a zsidó kultúráról? Hogyan vélekedsz a palesztinai munkáról!? Ez volt a mérték-Azota a földi élet döntő, határozó évei elmúltak és mi másak lettünk. Népiségünk egészen lassan és észrevétlenül belenőtt legbenső életünkbe, míg vele teljes egységgé, egy természetté font össze. Ekkor a feltétlenség világosságában a zsidóságot, mely bennünk él, a valóságok valóságának ismertük fel, mely örökkévaló, mint az eleven lélek és sérthetetlen, mint ez. Ekkor nem volt többé eszme, hanem ólunknak iránya, lendü emlékezdete. In Bubar léte, biztossága: nem jelszó többé, hanem életünknek hangja, ritmusa, melódiája, nem Programm többé, hanem művünk indítója, energiája, értelme. Csak most tanuljuk valóban meg, hogy az emberséget lássuk az emberekben, élükkel a zsidó mozgalomban találkoztunk és — találkoztunk volt. Csak most ismertük fel, hogy az, ami dörlő fontosságű — döntő az emberiség számára, a zsidóság, a zsidó ügy számára, — nem a tartalma egy emberi szellemnek, hanem mi lényege; nem, hogy mi által, hanem ahogyan a ember. És tekintet nélkül arra, hogy nézeteinka zsidóság lényegéről, a zsidó kultúráról, a palesztinai munkáról megváltoztak-e, vagy nem változtak meg: mértékünk elenyészett az emberség előtt, melynek tudatára ébredtünk- Milyen szánalmasan törnek meg a Harc kis hullámai a lélek sziklakapuin! Reánk jött a tiszta látás, és valóságban csak most eszmélhettünk reá egy emberre, aki halott. 2. Herzl Tivadar a zsidó Ügyről máskép gondolkozott mint mi, máskép látta azt. Ne a részletekről, ne a fölötti nézetéről, hogy mit kell termi, mit hagyni, ne a hozzájárulásairól és megragadásaiól legyen itt szó. Hogy mi volt az lényegében a miről ő máskép gondolkozott, amit máskép látott mint mi, azt akkor, évek előtt, midőn a tomboló harc, a felület heroikus életétül meg nem szabadultam mód meg, midőn még rabja voltam a doktrin hátaiménak a tartalomszerinti értékelésének, igy és ma is azt hiszem helyesen — fejeztem ki: „Herzlnek nem volt megadva annak a megismeréséhez eljutni, hogy az igazi zsidókérdés egy belső és individuális probléma, azaz minden egyes zsidónak állásfoglalása az öröklött fujlagosságával szemben, melyet önmagában mint adottat felismer, a belső zsidóságával szemben, és hogy a népc* egymagában ez alkotja. Ezért a „Judenstaal"jában és összes későbbi megnyilatkozásaiban a zsidó sajátosság és ezen sajátosság aktiválásának problémája mellett, mely a legfigyelemreméltóbb kultúrproblémák egyike elhalad." Ismételem : azt amit akkor mondtam, helyesnek tartom ma is. De azon túl és általa nem is érintve, látom a lényegest. A lényegesnek nevezem azt, hogy ezen hiányosságában bezárva Hevei Tivadar nagysága rejlett, az ő számunkra — zsidók számára — egyedülálló nagysága. ..Ahogy ez másrészt mégis úgy, a hogyan benne megnyilvánult, számunkra örökké hozzáférhetetlen kell hogy maradjon, mert naiv, elsődleges, elementáris: a hogyan minden nagyság egy hiány, egy elemi hiánynak a műve, mellyel mi nem bírunk — mi problematikusok. De honnan jön nekünk a megismerés, hogy az igazi zsidókérdés egy belső probléma ? Onnan jön nekünk, mert a zsidóság bennünk mint probléma van adva; — mert a mi bensőségünk mint probléma van adva; — mert a lét nekünk mind probléma van adva. Ez a nagyon tragikus zsidóörökség, a problematika a belső kettözöttség golusztonnája. A belső kettőzöttségé ! A vágy, ettől megválhatni, szülte a zsidóság minden nagy egységalkotását. A golusz-zsidó azonban, ki új egység alkotására erőtlen, problematikussá lett általa. Az elementáris szükségszerűségből cselekvő embernek: az őscselekvőnek bensősége mint impulzusok sokasága van adva, melyeket csak azért vesz fel, hogy kiható cselekvéssé változtassa őket. Az őscselekvőnek ölét mint a valóság sokasága van adva, mely átalakítja őt, mely azonban türelmetlenül vár az ő átalakító cselekvésére A problematikusnak bensősége mint kérdések sokasága van adva, melyek tőle feleletet követelnek és csak az absolutban, találnak végső feleletre, a személyiben soha. A problematikusnak a lét mint ellentmondások sokasága van adva, melyek tőle várnak megoldást és csak a metafizikában engednek megvégleges megoldást, az empíriában soha. . Az őscselekvő cselekvési vágya olyan erős, hogy őt a tiszta meglátásban akadályozza. A problematikus megismerési vágya olyan erős, hogy őt a tiszta cselekvésben akadályozza. UJ KELET 26. sz.