Uj Kelet, 1919. november (2. évfolyam, 42-45. szám)
1919-11-06 / 42. szám
KOLOZSVÁR, 5680. MARCHESWAN 13. NOVEMBER 6. 1919. 11. ÉVF. 42 SZÁM NUMERUS CLAUSUS II Valamikor az volt a baj, hogy nem akarunk művelődni. Hogy csökönyösen ragaszkodunk ősi babonáinkhoz, hogy be vagyunk gubódzva a thalmud kusza szálaiba és elzárkózunk az európai kultura fénye elöl. És műveletlenségünkre, barbár voltunkra hivatkoztak, amikor megtagadták tőlünk az egyenjogúságot. Így volt ez valamikor, régen, nagyon régen, mintegy nyolcvan esztendő előtt. Ma egészen máskép hangzik a vérvád. Ma már az a baj, hogy túl sokan és túl erősen döngetjük a kultúra kapuit. Hogy túl nagy, illetlenül nagy étvággyal habzsoljuk a tudás nedűjét. Hogy elfoglaljuk a padokat, a rajzoló asztalokat, a laboratóriumot, a boncasztalokat a „benszülöttek“ elől. És szerénységre, önmegtartóztatásra intenek bennünket, amikor el akarják tőlünk venni az álemancipációnak, a papír-egyenjogúsításnak talán egyetlen eleven valóságát, egyetlen értéket: az egyenlőséget a tudás megszerzéseinek lehetőségeiben. A cár Oroszországa összeomlott az anyag világában,te tovább él és gyilkol, mint politikai irányzat, ignatieff ime testet öltott Barlagi a liberális, a recepciós Magyarország maradék egyetemein a zsidóellenes numerus clausust akarja meghonosítani megtagadott fajtestvéreivel szemben. Lengyelországban pedig már nemcsak terv — valóság, hogy a zsidóknak csak népességbeli számarányukban jut hely a főiskolákban, az egyetemeken. Pedig itt igazán nem volt szükség gátépítésre a zsidótradit ellen. A nyelvű nehézségek külön intézkedések nélkül is távol tartják, a német nyelvű egyetemek felé terelik a zsidó ifjúságot. Bukovinában és Erdélyben hasonló nyelvi nehézségek vannak. A magasabb műveltségre, egyetemi gradusra törekvő zsidó ifjúság tagjainak tehát csak a távoli Nyugat nyújthat kielégítést. Ám a távoli Nyugat sokszorosan távol esik máma, sőt egyenesen elérhetetlen, amikor döcögve jár a vonat és béna a valuta ... A lét érdekeiben sújtott zsidó ifjúság felizgatott létekkel kutatja üldöztetésének okait és a módozatokat, amely az orvosláshoz elvezet. Az okok? Nincsenek okok. Csak egy ok van: a zsidógyikiütet. Azzal, hogy tanultunk, nem zavartuk másoknak a circuisait. Nem vettük el senkinek zsíros stallumát, sallangos, cifra címét. A miniszterség, az egyetemi tanárság, sőt a főispánság, vagy akár a szólgibíróság elérhetetlen magaslatok voltak számunkra. Ezen, a téren numerus clausus volt még az emancipáció mézes heteiben is. Mi nem eveztünk az egyetemen át nyugalmas és díszes, jól hajtó állások felé. A mi számunkra nem volt az egyetem a szamárlétra első foka. Miért hát a vad furor?! Az ádáz törekvés szellemi színvonalunk letörésére ? Mert az egyetem csak ezt szolgálta nálunk: egy olyan kultúrfok fentartását, amely méltó az irán népéhez. Az anyagi érdek senkit sem állíthat ez esetben sorompóba ellenünk. A gyűlölet, a l’art pour Tart gyűlölet sütheti csak ellenségeinket. Vissza akarnak bennünket kergetni a ghettába, nem az önválasztotta zsidó otthonba, amelyet szabaddá tett erőinkkel, a magunk módja szerint, a magunk sajátosságai szerint építünk fel. Hanem a túlzsúfolt, az egészségtelen ghettoban, amelynek kapuinál az ő poroszlóik őrködnek s amelyben az ócskások és uzsorások szintjére nyomnak le bennünket. Ámde a tudás olyan ősi fegyverünk nekünk, hogy nem fogjuk kezünkből kicsavarni hagyni. Mink, akiknek ősei — ahogy Br-MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN EGYES SZÁMÁRA »KOR 50 dL.