Uj Kelet, 1920. április (3. évfolyam, 14-17. szám)
1920-04-01 / 14. szám
. Mi, kik a politikai élet tisztaságának és őszinteségének vagyunk tántoríthatatlan harcosai, nyíltan megmondjuk, hogy ezt a módszert a gyulafehérvári határozatban lefektetett nagy elvektől való eltávolodásnak tekintjük. Meglátásunk szerint az erdélyi zsidó népre nézve elérkezett az az időpont, melyben a körülmények által eddig rákényszerített tétlenség állapotát el kell hagynia és az aktív politikai cselekvés terére kell lépnie. Az a rezerváltság, melybe a zsidóságot a viszonyok szorították, bő alkalmat nyújtott mindnyájunknak a tépelődésre és ennek rendjén még inkább megérlelődött bennünk az a meggyőződésünk, hogy a zsidó nép sohasem adhatja fel — még csak átmenetileg sem — a legszélesebb demokrácia megvalósítása iránti követeléseit és azt a jogos igényét, hogy mint nemzetiségi kisebbség a gyulafehérvári határozatban lefektetett elvek az itt élő zsidó népre őszintén és fenntartás nélkül alkalmaztassanak. A zsidó nép, mely természeténél fogva mindenkor államfentartó elem volt, a legerőteljesebben ki fog tartani a kisebbségi jogoknak a gyakorlatba való eresztülvitele mellett Sohasem fog lemondani a teljes jogegyenlőség valóságos korolláriumairól és e nép fiait a kulturális, általában szellemi és gazdasági szabadság harcosai között — tartozzanak bármely nemzetiséghez — munkára és tettre készen mindenkor első helyen fogjuk találni. Ezekért a magasztos eszmékért most már a tett mezején kell felvennünk a harcot és hogy e harc feltételei mindenki számára egyenlők legyenek, mindenekelőtt ki kell küzdenünk a cselekvés teljes szabadságát úgy a magunk, mint a mások részére. Dr. Fischer József: A dagada legmélyebb, legraegragadóbb kitétele az aquasi parancs: „Minden időben minden zsidónak kötelessége úgy tekintenie magát, mintha ő maga is ott lett volna a Miczájimból való kivonulásnál." Ahagadának e mondatában klasszikusan van összesűrítve a modern cionizmus legalapvetőbb gondolata: a zsidó aktivitás és a népi egybeforottság őseszméje. Milyen üresen kongottak el ezek a szavak hosszú évszázadokon keresztül és milyen üresen konganak el ma is azoknak ajakán, kik még nem tudtak felemelkedni önök emberségük tudatához, a nagy népi közösség megismeréséhez. Akik nem veszik észre, vagy durván el akarják szakítani azokat a végzetes szálakat, melyek őket az ezeréves ősökhöz láncolják. „A zsidó történetét nem úgy kellene megismerned, mint valamit, ami másokkal történt, másokkal, még ha közeli rokonokkal is, nem mint olyant, ami egykor volt... hanem ... a nagy eseményeket egész valójukban, közvetlenül, mint saját életed eseményeit kellene megismerned, a szenvedést, mint a te szenvedésedet“ fejezi ki Martin Buber más szavakkal a hagada gondolatát. A zsidó népi közösség csak úgy valósítható meg, ha a nép minden egyes tagja bent a lelke mélyén fogja érezni a kapcsolatot, mint a nép múltjához, jelenéhez és jövőjéhez fűzi. Egynek kell éreznie magát a néppel: a vályogvető, rabszolga ősökkel épúgy, mint Makkábi diadalmas hőseivel, a gólosz szenvedésében megrokkantakkal épúgy, mint a jövő megálmodott nemzedékével. Csak az, aki így fenntartás nélkül belehelyezi magát népe történetébe, képes valóban megérteni azokat a célokat, melyekért a cionizmus küzd, csak az képes tettekkel elősegíteni a mi munkánkat. Csak az, aki ezt mondja és mélyen érzi: „Én is ott voltam, mikor kivonult a nép Mirzájimból, ott voltam, mikor átkelt a vörös tengeren, csak az mondhatja magáról: „Itt vagyok most is, mikor a nép ismét hazája felé vonul.“ Mert aki nem volt ott, az itt sem lehet. Itt pedig most csodálatos esemény történik a néppel. Ezt az eseményt nem szabad részvétlenséggel, de még érdeklődéssel sem kísérni és azt mondani: Milyen csodálatos dolog történik a néppel ? Ezt az eseményt nem szabad távolról szemlélni, ebben az eseményben mindenkinek benne kell élni, mert vele történik az, ami a néppel történik, ő cselekszi azt, amit a nép cselekszik. A zsidó nép gigantikus küzdelmét nem szabad páholyból nézni, mert aki ezt teszi, olyan mint a hagada négy fia közül a gonosz, aki ugyancsak magasból figyelte az eseményeket és azt kérdezte: „Mit jelent nektek ez a szolgálat? Nektek és nem neki. Ellensége a zsidó népnek az, aki most távol tartja magát a zsidó munkától. A nép majd számon kéri egyszer minden fiától, hogy mit tett a hősi küzdelem nagy ideje alatt, hány téglát hordott az ország felépítéséhez, hány fát ültetett a kopár hegyek befásításához, hány testvért segített át a tengeren, hogy visszatérjen az otthonába? És mint véres rohamok után a harcmezőn, szemlét tart majd a nép, hogy ki volt ott a roham forró perceiben és ki maradt hátra gyáván, ki szökött meg és bujkált akkor, midőn életéért harcolt a nép. És jaj a páholyban ülőknek, jaj az „érdeklődőknek“ jaj azoknak, akiknek messziről dobogott a szivük a népért, mely küzdött, szenvedett és diadalmaskodott; — a nép haragja és megvetése ellenük fordul majd. A megújhodásért folytatott nagy küzdelemben minden zsidóra egyformán szükségünk van. Senkinek nem szabad mondani: „Én fölösleges vagyok a munkánál, hiszen mások jobban el tudják végezni”. Az ő munkáját senki sem tudja jobban elvégezni és egyáltalán elvégezni. Mert minden zsidónak van most munkája, nagy kötelessége, minek ha nem tesz eleget, megsérti a közösség szent, feloldhatatlan parancsát. Ezt jelenti nekünk a microsimi kivonulás, mint szubjektív élmény. Mi is ott voltunk, mindnyájan, kivétel nélkül a csodálatos megszabadulásnál, mi is ott voltunk, mikor a pusztában a szabadság gondolatát kitörölhetetlenül beleoltották szívünkbe. És ott kell lennünk teljes számban testünkkel és lelkünkkel, dolgozó karunkkal és áldozatkész szivünkkel . Mi is ott voltunk... . UJ KELET 1920. 14. az.