Uj Kelet, 1923. március (6. évfolyam, 10-36. szám)

1923-03-23 / 29. szám

megfelelő, törvényes eszközökkel parlamen­­ten kívül folytatja agitációval, népgyűlések­­kel, a sajtóban való felvilágosításai és min­den becsületes politikai eszközzel. Nem fog visszariasztani bennünket a kormánynak bűneilg erőszakos fellépése. Tudjuk, hogy történeti missziót kell teljesítenünk és hogy Nagyromániának olyan alkotmányt kell biz­tosítani, amely megfelel a nép követelései­nek, a haladásnak, amely számot vett azzal a demokratikus érzéssel, amely a román nép benső természete. Csakis teljes demokrácián alapuló alkotmányt fogadhatunk el és pedig azok kezéből, akik a népet teljes egészében képviselik. Mondom, nem riadunk vissza súlyosabb következményektől, ezt megmu­tattuk a parlamentben is, ahol a legbrut­áli­­sabban támadták párthíveinket. —­ Képviselő úr — jegyezte meg munka­társunk — tud arról, hogy a néppárt komo­lyan készül, a kormány átvételére? Van-e haj­landóság ma a nemzeti pártban kooperálni a néppárttal ? — A jelen pillanat nem alkalmas erre. A néppárt egész különös taktikát folytat. Mi a hatalmas munkát végzünk a parlamenten belül és parlamenten kívül, valóságos csatá­­rokat vívunk és ugyanakkor a néppárt csak taktikázgat, hol a kormány felé kacsintgat, hol az ellenzék tábora felé közeledik. J­a, amikor a helyzet annyira kiélesedett, nekünk gerinces politikai f­egyvertársakra van szük­­­ségünk, olyanokra, akik becsülettel állják meggyőződésüket és nem taktikáznak. Olyan időket élünk, amikor mindenkinek nyílt si­sakkal kell kilépnie a porondra. A beszélgetés során szóba került még a kisebbségek magatartása, közöttük a zsidóké. A politikus nagy rokonszenvvel nyilatkozott a zsidóság képviselőjéről, dr.­­Stern Adolfról, ak­­bátor fellépésével, nagy elméleti felkészültségé­vel mindig figyelmet tudott kelteni zsidó kér­­dések iránt. , Távozik a házelnök Róma, márc. 22. Az „Adeverii“ azt írja, hogy húsvét után Orleanu kamarai elnök helyét valamelyik miniszter fogja elfoglalni- A lap sze­rint Orleanu kijelentette, hogy szeretne vissza­vo­­nulni a politikától. Az ellenzék erdélyi akciója A gyulafehérvári népgyűléssel egyidejűleg az ellenzék Erdély több városában is tiltakozó demon­strációra készül az alkotmány ellen. Az erdélyi ak­ció megszervezésére a vezetőségtől Man lelkész, Kever Dán, Valcu Nilescu és Victor Moldovan kap­tak megbízatást A népgyűléseken az országos párt minden megyei szervezete is képviselteti magát és kiküldi delegátusait a parasztpárt is. A kamara csütörtöki ülésén több minisz­ter volt jelen és elsőnek Spineanu szólalt fel, aki tiltakozott Draghics lelkész kizárása miatt, mert nem bizonyult be, hogy ő robbantotta fel a bűzbombákat. A kormány a kizárásokkal meg akarja bénítani az ellenzék munkáját. Utána Pop-Csicsó István szólal fel nagy figyelem közben. — Többször hangzott, el a vád — mon­dotta — hogy az erdélyi románság nem szabad akaratából mondotta ki a csatlakozást. Hangok az ellenzéken: Szégyen, gyalázat. Pop-Csicsó István: Az erdélyi románság minden külső kényszer nélkül, egyedül szive sugallatára mondotta ki az egyesülést. Duca külügyminiszter és Man lelkész kö­zött heves vita támad, amelyben kölcsönösen ki­oktatják egymást a hazafiságról. Pap-Csicsó István :* A monarchia felosz­lása pillanatában minden erdélyi román fel­készülve állott az egyesülésre, sőt Erdélyben tízezrekre menő hadsereg állott készen. Az én pincémben is egész halom fegyver volt el­raktározva. (Taps a Ház minden oldalán.) Mackensen kivonulásakor Erdélyben azért volt szükség a regáti hadseregre, hogy a forradalmat megakadályozza és hogy a visszamaradt német katonák visszaélését megszüntesse. A regáti hadseregre nem azért volt szükség, hogy a gyulafehérvári kongresszusra­­messziét gyako­roljon az egység kimondás­árófekéhert, mert arra szükség nem volt. (Pap-Csicsó Istvánt a Ház minden oldalán megtapsolják.) Utána Lascu képviselő intéz kérdést külügyminiszterhez, vájjon megtette-e az intéz­kedéseket a Budapesten letartóztatott és elítélt­­Sorescu őrnagy kiszabadítására. Duca külügyminiszter megnyugtató vá­laszt ad. Végül Madgearu parasztpárti képviselő interpellál a pénzügyminiszterhez a külföldi vállalatok nacionalizálása körül elkövetett visz­­szaélések miatt. Azt mondja, hogy a nacionali­­zálás alkalmával a liberális bankoknak kedvez­tek. Például felhozza a Steaua Romana és a Tisita Ügyét. Kifogásolja azonkívül, hogy a pénzügyminiszter első interpellációja több kér­désre nem adott választ. Bratianu pénzügyminiszter kijelenti, hogy valóban nem adott választ több kérdésre, de ezek mind személyi c­élű kérdések voltak.. A pénzügyminiszter ezután benyújtja a költség­­vetéstervezetet és a költségvetés tárgyalására kéri a sürgősség kimondását. A kamara a sürgőssé­get megszavazza. A szenátusban folytatták az alkotmány­reform részletes vitáját és eljutottak a száz­harmadik szakaszig.­­ Gömbös a magyar kormány politiká­jának revízióját követeli. Budapestről jelentik: Bethlen és Rakovszky tegnapi parlamenti beszédei után csak látszólag simultak el a politikai hullá­mok. Gömbös Nagyatádival, Ernszttel, Wolffal, Horánszkyval és Zsilinszkyvel folytatott tárgyalá­sokat. Gömbös egyik tegnapi cikkében kijelenti, hogy középúton csak azok járnak, akiknek nincse­nek saját gondolataik és elhatározásaik, vagy akik saját gondolataikkal nem akarnak az első harcvo­nalba állani. Szerinte, amint nem lehet középútról beszélni a militarizmus és pacifizmus, a szocializá­lás és magántulajdon között, úgy nincsen középút a fajegyenlőség és tájvédelem között. Válságos idők­­ben csak kiforrott, zárt egészet képező rendszerek győzedelmeskedhettek. A határozatlan irányoknak mindig bukás a következménye. A kormánynak az­ utóbbi események­ hatása alatt revideálnia kell­ politikáját, mielőtt ezzel elkésett. — D’Annunzio minden vagyonát Olasz­országnak ajándékozta.­ Rómából jelentik­­ D’Annunzio levélben értesítette Thaon de Reves tengerészetügyi minisztert,•■’hogy minden va­gyonát, bútorait, műtárgyait, könyveit, kiadott és kiadatlan kéziratait, háborús feljegyzéseit Olaszországnak adományozza. Thaon de Reves felolvasta D’Annunzio levelét a miniszterta­nácson, ahol általános lelkesedéssel vették, azt tudomásul. Mussolini külön táviratban köszönte meg D’Annunzio nagylelkű ajándékát. Az egységesítés vitája a Kamarában A megtért művész írta Ch. N. Bialik A.­­ Paszternák, a híres festőmű­vész, aki eddig nem vett részt a zsi­dóság nemzeti mozgalmában, most mű­vészetét a zsidó kultúra szolgálatába állította. Bialik közreműködésével egy bibliai Rembrandt-albumot ad ki hé­berül. Bialik az itt következő meleg­­ szavakkal köszönti a művészt, aki meg­találta önmagát. Kissé későn érkezett. De mégis megjött. Te­hát: Isten hozta. Szívesen látjuk. A megtérőket mindig tárt karokkal várjuk. Hiszen tudtuk, családja idegen volt­­hozzánk. Lelke elszakadt népünk testétől Szűknek látta né­pünk hajlékát, hogy benne helyezze el lelke nagy kincseit. S midőn elhagyta, a hozzávezető utat örökre elfelejtette. Egyetlen adó, amit népének fi­zetett, egy pár csepp vér élete kezdetén, kihűlt tetemek élete végén A többit, ami közbeesik , élete lényét, ifjúsága melegét, mindazt a becsest és ha­talmasat, ami dühök nemzedékeiből vérébe öröklő­dött, feláldozta idegen istenek oltárán S ha vala­melyikük néha megemlékezett, akkor ezt kellemet­len kötelesség teljesítésének érezte. Az Aotokolszkyk és Israeliek hitvány sem­miségekkel akarták népüket kielégíteni ■ nagyritkán odavetettek neki holmi szegényes alkotásmorzsát, a egy „vak szabót“, egy „tórak­ót“, mintha valóban a zsidó téma volna itt a fontos és mintha ezzel a hitvány odadobott konccal ki lehetne engesztelni népük megbántott géniuszát. Ennek a kornak, a lelki heítehagyás korának egyik tagja volt az, aki most hozzánk jött, az a festőművész, akit — talán életemben most először — hívnak zsidó nevén. Ábrahám Leb­ben Joszéf Paszternak.­­ . . A zsenik röpte magas, mint a sasé. Kiszab­hat nekik határt, ki mutathat nekik utat ? De a nép velük is perbeszáll. Az ő bűnük a mélység De ti, ti, a tér és idő korlátai közé szorított emberek — hol voltatok ti — negyven éven át ? Hol vol­tatok akkor, midőn népetek összeroskadt a szenve­dések terhe alatt ? Miért nem adtátok vállatokat a teherviseléshez, szátokat a keserű pohárhoz ? Negy­ven évig volt népetek falak közé szorítva, mint bélpoklos csapat, odaszegezték terméketlen szikla­talajhoz, a megélhetés minden forrását elzárták előle, megvonták tőle a fényt, a levegőt, az emberi méltóságot, évről-évre odadobták, mint valami dö­göt a kutyáknak és vaddisznóknak és napról­­napra a lenézés tengerébe fulasztották. Merre jár­­■átok ti ez alatt a rémségen idő alatt? Hogy mer­tétek élvezni azokat a jogokat, amiket olyan kéz ajándékozott, amely naponta arculatot: titeket, népeteket és isteneteket? És azután, amikor megtelt a pohár és egy maroknyi lelkes csapat kevés emberrel és még kevesebb erővel elindult, felemelte a zászlót/ építést, talpraállást hirdetett, a hol voltatok akkor is ? Ki jött közületek legalább egy ujjal segíteni az építőknek ? »Senki sem jött tőletek. Csak a jó Isten tiltja, a művészek miért érzik úgy egész életükön át, hogy ők minden kötelesség alól fel vannak mentve, mert a szabad művészek szabadok, mint­á holtak minden tehertől. Jól tudom, nincs kire haragudni. Ez a mi sorsunk. Sokáig talán nem is volt közöttünk ilyen emberek számára más hely, mint a temetői parcella. A jobbak és jellemesebbek azért titokban bizonyára mégse ittak a bánat serlegéből. Bizonyára voltak közöttük, akik mélyen elgondolkodtak népük sorsán. De ez vigasztalás? Van-e ebben kárpótlás azért a sok kárért, amit folytonos kimenekülésükkel okoz­tak. Már-már megfosztották népüket minden remény­ségtől, hogy visszatérnek. És a nép valóban min­dig csak vesztett és sohasem nyert... Ma is nem így van-e? Nemrég fiatal tudós­sal, jó cionistával beszélgettem. Német egyetem ta­nára. Elmondta milyen nagy azoknak az alkotók­­nak, építőknek a száma, akiket a zsidóság adott Németországban és Ausztriában a kultúra minden ágának tudománynak, irodalomnak, művészetnek, iparnak, közügyeknek. „S mindezek — mondotta barátom busán — a mi táborunkon kívül állanak.” Miért ? Miért állanak ezek még most is, mint a tisztátlanok, a táboron kivül­? Talán várják, menjünk elábük, zeneszóval hozzuk be őket hoz- ÚJ KELET Péntek, 1923 márc 18,22. Szolnok-Doboka nincs képviselve a kamarában tonnyal Szolnok-Dobokára is kiterjesztik, en­nek a vármegyének a képviselői nélkül sza­­vazta meg Bratianu alkotmányozó nemzet­gyűlése. Nem volt koronatanács Bukarest, márc. 22. Egyes lapok ama híreire, hogy a bukaresti tüntetések hatása alatt Cotroceni­­ben koronatanács volt, a félhivatalos „Viitorul" kategorikusan kijelenti, hogy a hit nem felel üreg a valóságnak. Nagyrománia alkotmányát, amelyet minden­ki-A „Presa” írja, Szolnok-Doboka vármegye laafc képviselőt küldött a kamarába és mind a hat az egyesült ellenzék sorai között foglal helyet. Ezek közül a következőket zárták ki a kamarából: Mihail Popot, Ghita Popot, Victor Moldovant, Man lelkészt és Romul Micsut. A hatodik, Octav Pavilea betegsége miatt nem vehetett részt a kamara ülésén. Ennélfogva

Next