Uj Kelet, 1925. április (8. évfolyam, 76-96. szám)

1925-04-01 / 76. szám

2 Felmentették állásától Marostorda prefektusát Állítólag a natuingeni világítások miatt (Bucuresti-Bukarest, március 31. Az Új Kelet tudósítójától.) Beavatott politikai körökből nyert értesülés szerint a kormány elhatározta, hogy Marostorda vármegye prefektusát, Mayor D. Victort felmenti hivatalából és egyelőre rendelkezési állományba helyezi. A vármegye ügyei­nek vezetésével egy közigazgatási inspektort fognak megbízni. Ellenzéki körökben nyíltan beszélnek róla, hogy Marostorda vármegye prefektusának el­mozdítása azért történt, mert a prefektus a szászrégi választások alkalmával a nemzeti párttal szimpatizált, vagyis szembehelyezkedett a liberális kormány titkos utasításaival, amelyek állí­tólag arra hívták fel a prefektust, hogy a Goga megválasztásét támogassa. Balfour és Thomas cikkei az egyetemről & zsidó főiskola írta Albert Thomas a népszövetség nemzetközi munkaügyi hivatalának elnöke „Népek vándorolnak a világosság felén. Ézsaiás A remény és öröm felmagasztosult érzésé­vel köszöntöm a jeruzsálemi egyetemet! A háború sötét óráiban úgy tetszett nekünk, (lehetséges, hogy csak fantazmagória volt, de mindenesetre hittünk benne) hogy lehetségessé válik majd megteremteni a békés emberiséget. Attól a pillanattól kezdve ébredt fel bennem a cionizmus bátor törekvései iránt való szen­vedélyes érdeklődésem, amikor módomban volt Palesztina újjáépítésében a történelem legrend­­kívülibb jelenségét megismernem. A cionizmus, véleményem szerint nemcsak azt tette lehetővé, hogy elnyomott néptömegek számára menedék és új otthon létesüljön, hanem a cionizmus megjelenési formáiban beható kifejezője a népek ama jogának, hogy nép szellemüket egész tisztaságukban hirdethessék és hogy az embe­riség családjában betölthessék a nekik szánt szerepet. Ebből a szempontból a Cionba való visszatérést grandiózus műnek kell tekintenem, amelynek teljesülését kell, hogy szívén viselje minden ember, aki át van hatva a béke ideál­jától. . Egy népnek azonban csak akkor van állama, csak akkor van joga a modern világban a sajá­tos életre, ha el van határozva arra, hogy lelkiismeretesen beilleszkedik az összemberiség magasabb egységébe és hajlandó az emberiség­ért dolgozni is. Mi haszon lenne a nemzetiségek újjáélesz­téséből és újra való feltámasztásából, ha e népek nem teljesítenék kötelességüket abban az irány­ban, hogy egymás segítségére legyenek és nem ébrednének az emberiség egységének tudatára. A jeruzsálemi egyetem, a cionista mozgalom természetes gyümölcse és Izrael szülőországához való szeretőjének szimbóluma ismét betölti majd ama nép hivatását, amely elsőnek hirdette a szociá­lis erkölcs termékeny gondolatát. A föld mély barázdáiban dolgozó szántó­ vető Izrael gyönyörű és nagyszerű álmát és áldásos akaratát hintette a világba és hivatva van úgy múltjánál, de még inkább jövőjénél fogva arra, hogy ez az akarat és álom valósággá váljon. Nem lehet eléggé ismételni: az emberek, akik ma annyi merészséggel központot teremtenek a zsidó nép számára Palesztinában, nem is gondolnak arra, hogy egy agresszív nacionalizmust segítsenek új életre. Amikor megvetik lábukat a próféták szeretett talaján, nem gondolnak másra, mint arra, hogy megtalálják azt az igazságot, melyre ez az összetört világ vár nem minden remény­ség nélkül a szívében. Az egyetemre még más feladat is vár. A zsidók civilizációja a szenvedések világában született. Szenvedésük a fajok ellentételeiből és gyűlölködéséből származott és a harcban telje­sedett be. A mi napjainkban, amikor az em­beriség fomtosan igyekszik a kiengesztelődés és pedig az igazságosságban való kiengesztelődés útját megtalálni, nem­ e legfőbb feladata ennek az egyetemnek, hogy mindenekelőtt elöljárjon a jó példával. A héber egyetem képezi majd a Kelet és Nyugat közötti tudat. Kell, hogy tö­rekedjen e két világ áthidalására épúgy, mint ahogy a strassburgi egyetemünk hivatása a Franciaország és Németország közötti értelmi­ségi kapcsok megteremtése. Jeruzsálemi egyetem ! A két szó magában foglalja a legcsodálatosabb programot. Jeruzsá­lem szimbóluma az új otthon iránt való hitnek, a megrendíthetetlen bizalom szimbóluma az emberiség iránt, az emberi jóság felé, kifejezője a legfőbb ideálnak, amit az emberi lélek fel­fogni képes. Egyetem ! E szó fogalma templom. Korai pészách írta Sólem Aléchem 1 * * 4 YI. Az újkor találmányai közül kétségtelenül a telefon egyike a legimpozánsabbaknak és a leg­hasznosabbaknak. Ennek köszönheti Nürrenberg városa, hogy egy félórán belül megtudta, mi­szerint Németország fővárosa, a zsidó Berlin szinte egész hónappal mulasztotta el a szent peszáchot. Miközben a narrenbergiek d­al­ha­­moed második napját tartják, a berliniek még csak purimot ünnepelnek. A narrenbergi hit­község a híren nagyon meglepődött és azonnal tudni akarta, hogy mit szól hozzá „a mi reb­­benk“. Elmentek az egyszemélyben rabbi, dok­tor és hitszónokhoz, akit éppen egy sürgöny fogalmazása közben találtak, melyben azt kérdi berlini kollégájától (aki szintén rabbi, doktor és hitszónok), hogy milyen ünnepük van jelen­leg Berlinben. Még ugyanaz nap késő délután­ján megjött Berlinből a válasz, amely röviden és érthetően csak ennyit mondott: Susánpurim. Telefonon azonnal értesítették az egész hit­községet a dologról és mindenkit felszólítottak, hogy a luáchban figyelmesen nézzenek — a dá­tumnak — utána. És Narrenberg városa hozzá­fogott a luáchoz tanulmányozni, de olyan buz­galommal, mintha legalább is a világ végét akarná megtudni. Maradjunk azonban csak az igazsághoz hívek: Narrenberg igazán finom város és zsidó lakosai tényleg finom és tisztes­séges emberek. Sok olyan tudós azonban, aki a luáchoz értene, nem igen akadt közöttük. Az egyetlen tudós, aki zsidó szót értett, a „Dreyfuss Mátyás“ híres nevét viselte. Az olvasó ne higyje, hogy ez az ember testvére a mi világhírű mártírunk­nak, Dreyfuss Alfréd kapitánynak. A narren­bergi Dreyfuss Mátyás az ottani kórusos zsina­gógának sámesze és hitközségi saktere. Hogy hogyan jutott ehhez a névhez, azt ne is kér­dezzék. Hiszen van Nürrenbergben egy másik zsidó, egy szegény ördög, kinek minden kere­sete a kaddis mondásból kerül ki és akit Rothschild Nathanielnek hivnak. Egy szegény nyomorult és sánta cipész nem restelti a Heine Henrik nevét viselni, sőt van még egy Börne Lajos nevű borbély is, úgy, hogy szegény tár­saságból még csak egy Spinoza Baruch nevű csizmatisztító hiányzik. Nincsen ugyan kizárva, hogy valahol az utcán ödöng ott egy Spinoza Baruch is, nek­em azonban még eddig nem volt szerencsém vele találkozni. Térjünk azonban vissza a nürrenbergi tudó­sokhoz. Amidőn Dreyfuss Mátyás a dolgot meg­­halotta, a luách tanulmányozására sokkal na­gyobb buzgalommal vetette magát, mint az egy olyan tudóshoz illik, aki sámesz, sakter és amellett a Dreyfuss nevet viseli. Addig töpren­gett, amíg a helyes útra jött rá. Azt kérdezte ugyanis, hogy hová lett a veádár, mert ahogy az előző évekből emlékezett, ennek az évnek, ördögadta, szökőévnek kellett lennie. A bizonyítékokat az orgonista, Spielha­­gen Frigyes (keresztény ember, aki a zsinagó­gában az orgonát kezelte a nagy ünnepeken) szolgáltatta, aki azt mondta, hogy nekik is szökőévük van most! Ezzel a súlyos adathal­mazzal a tudós Dreyfusz, a rabbi, doktor és hitszónokhoz ment és mind a ketten újból neki­ültek a luách tanulmányozásának. így történt a katasztrofális felfedezés, amit mind a ketten észrevették, hogy a naptár nem az 5668 ik, ha­nem az 5658-ik évről való, tehát tíz évvel ez­­előttől. * Ennek az igaz történetnek a szerzője meg­ítéle) Fischer Ernő fordítása IJJ KEI El Szerda, 1926 április 1 ahol ember emberrel dolgozik együtt, hogy egy eszmének életet és igazságot adjon. Az egész civilizált emberiség kell, hogy a béke templomául tekintse a jeruzsálemi egye­temet, melyben a zsidó szellemnek húsz évszá­zados harcok és fájdalmak után azon kell igye­keznie, hogy a világ egyesítése felé irányzott koncepcióját, csodálatos próféciás erejét meg­mutassa és a realizmusok világában is megtartsa történelmi idealizmusát. * A héber egyetem írta Lord Balfour A héber egyetem, amelynek megnyitásával en­gem tiszteltek meg, több egy tisztára tudományos vagy kulturális eseménynél, szimbóluma ez egy olyan műnek, amelyre a történelemben először vál­lalkoztak : egy országot ideális erőkkel felépíteni. E világ­történeti tényt nem lehet szokványos mér­tékkel mérni, mert a zsidóság esete maga is min­den tekintetben kivételes eset, amely a rendes törvények és maximákon kívül esik. Az ország, ahol az újjáépítés végbemegy, ki­csiny és nagy nehézségeket kell leküzdenie. Más népnél e nehézségek talán leküzdhetetlenek ; nem úgy a zsidó népnél, amelynek megvannak a fel­tételei ahhoz, hogy Palesztinát a zsidó nép egy fontos része számára kényelmes otthonná fejlessze, éppen az ősi ideál erejénél fogva, amely ideált a zsidóság örökké ébren tartja. Az újjáépítés végre­hajtásához szükség van ügyességre, megfelelő tu­dásra, kitartásra és tőkére. Senki nem kételkedhetik abban, hogy a zsidók e szükséges tulajdonságok fölött megfelelő mértékben rendelkeznek. A zsidók, akik a technika terén nagy mértékben hozzájárul­tak a mai kutatás eredményeihez, saját országuk­ban is megmutatták, hogy elhivatottak arra, hogy a maguk mesterei lehessenek. Ami pedig a tőkét illeti, rá kell mutatnom arra, hogy a legszegényebb zsidók is mindig készek vol­tak áldozatokkal hozzájárulni a mű eredményessé­géhez és ez garancia a siker irányában. Mindenhez azonban szükség van az­ idealizmus hajtó erejére. Aki képtelen az idealizmusra, az kép­telen a cionizmust felfogni és képtelen hozzájárulni, hogy a cionizmusból alkotás fejlődhessék. A zsidó­ság ideális erői azonban számomra és az egész vi­lág számára biztosíték, hogy az újjáépítésnek sike­rülnie kell. Az eredmények ma már láthatók és ép­pen az egyetem megnyitása az a mű, amely az ideál erejéből születve, hivatva van szolgálni az ideált. Ez megerősíti régi meggyőződésemet, hogy Palesztina újjáépítésének sajátos művét csakis a cionizmus eszménye teszi lehetővé, amely eszme mindinkább az egész zsidóság ideáljává válik. Köszöni az olvasónak, hogy annyi fáradságot vett magának, hogy az elbeszélést végig meg­hallgassa. Most az olvasóra bízzuk, hogy elkép­zelje, ami Narrenberg városában történt, ami­kor a würrenbergi zsidók a rebbetől magától tudták meg, hogy milyen korán ünnepelték ők a szent peszachot. Sok erős kifejezést használ­hatnék, mint például: megrázkódtatta, lesújtva, magukon kívül stb. De érzem, hogy ez nem lenne az igazi, banális lenne. A legjobb kifeje­zés erre : m­e-g-s-e m-m-i s-ü l-v-e ! Képzeljétek csak el — egy egész félesztendőm át, a város hamvan élt, a régi, tíz évvel ezelőtti luách szerint. Az ünnepeket nem a maguk idején ünnepelték, pászkát ettek, amikor min­den zsidó még Hám­ánt kerepelte ki. És a barm­iovák, a jahrzeitok, a kaddisok? És kinek a hibája volt ez? Egy kis zsidóé, egy senkié, egy menekülté! — Ó, az a lengyel zsidó! kiabálták a narrenbergi zsidó dácsok és fogukat csikorgatták. Ha Narrenbergbe jönne a szefórim-batyujával, ép bőrrel nem menne innen el! A mi lengyel zsidónk, Pinkusz Pinchesz pedig ezenközben sok más szintén kiüzöttel az óriáshajón ült, amely büszkén és vágtatva szán­totta a tengert — Hamburgból Newyorkba. Mind a nagy szerencse mellett, amellyel a dantok közt dolgozott, még alig tudott magá­nak a fedélközre egy hajójegyet szerezni. És most megy az aranyországba, amelyet Kolombosz fedezett fel, hogy a szegényeknek, a mindenki­től elűzötteknek, kitaszítottaknak, kiraboltak­­nak és meggyalázottaknak a lehetőséget nyújtsa, hogy ott, ha nehezen is, de becsületesen és tisztességgel a falat kenyeret megkereshessék. Olvasók, kívánjunk neki mind közönségesem egy vidám, kóser peszáchot!

Next