Uj Kelet, 1925. április (8. évfolyam, 76-96. szám)
1925-04-01 / 76. szám
2 Felmentették állásától Marostorda prefektusát Állítólag a natuingeni világítások miatt (Bucuresti-Bukarest, március 31. Az Új Kelet tudósítójától.) Beavatott politikai körökből nyert értesülés szerint a kormány elhatározta, hogy Marostorda vármegye prefektusát, Mayor D. Victort felmenti hivatalából és egyelőre rendelkezési állományba helyezi. A vármegye ügyeinek vezetésével egy közigazgatási inspektort fognak megbízni. Ellenzéki körökben nyíltan beszélnek róla, hogy Marostorda vármegye prefektusának elmozdítása azért történt, mert a prefektus a szászrégi választások alkalmával a nemzeti párttal szimpatizált, vagyis szembehelyezkedett a liberális kormány titkos utasításaival, amelyek állítólag arra hívták fel a prefektust, hogy a Goga megválasztásét támogassa. Balfour és Thomas cikkei az egyetemről & zsidó főiskola írta Albert Thomas a népszövetség nemzetközi munkaügyi hivatalának elnöke „Népek vándorolnak a világosság felén. Ézsaiás A remény és öröm felmagasztosult érzésével köszöntöm a jeruzsálemi egyetemet! A háború sötét óráiban úgy tetszett nekünk, (lehetséges, hogy csak fantazmagória volt, de mindenesetre hittünk benne) hogy lehetségessé válik majd megteremteni a békés emberiséget. Attól a pillanattól kezdve ébredt fel bennem a cionizmus bátor törekvései iránt való szenvedélyes érdeklődésem, amikor módomban volt Palesztina újjáépítésében a történelem legrendkívülibb jelenségét megismernem. A cionizmus, véleményem szerint nemcsak azt tette lehetővé, hogy elnyomott néptömegek számára menedék és új otthon létesüljön, hanem a cionizmus megjelenési formáiban beható kifejezője a népek ama jogának, hogy nép szellemüket egész tisztaságukban hirdethessék és hogy az emberiség családjában betölthessék a nekik szánt szerepet. Ebből a szempontból a Cionba való visszatérést grandiózus műnek kell tekintenem, amelynek teljesülését kell, hogy szívén viselje minden ember, aki át van hatva a béke ideáljától. . Egy népnek azonban csak akkor van állama, csak akkor van joga a modern világban a sajátos életre, ha el van határozva arra, hogy lelkiismeretesen beilleszkedik az összemberiség magasabb egységébe és hajlandó az emberiségért dolgozni is. Mi haszon lenne a nemzetiségek újjáélesztéséből és újra való feltámasztásából, ha e népek nem teljesítenék kötelességüket abban az irányban, hogy egymás segítségére legyenek és nem ébrednének az emberiség egységének tudatára. A jeruzsálemi egyetem, a cionista mozgalom természetes gyümölcse és Izrael szülőországához való szeretőjének szimbóluma ismét betölti majd ama nép hivatását, amely elsőnek hirdette a szociális erkölcs termékeny gondolatát. A föld mély barázdáiban dolgozó szántó vető Izrael gyönyörű és nagyszerű álmát és áldásos akaratát hintette a világba és hivatva van úgy múltjánál, de még inkább jövőjénél fogva arra, hogy ez az akarat és álom valósággá váljon. Nem lehet eléggé ismételni: az emberek, akik ma annyi merészséggel központot teremtenek a zsidó nép számára Palesztinában, nem is gondolnak arra, hogy egy agresszív nacionalizmust segítsenek új életre. Amikor megvetik lábukat a próféták szeretett talaján, nem gondolnak másra, mint arra, hogy megtalálják azt az igazságot, melyre ez az összetört világ vár nem minden reménység nélkül a szívében. Az egyetemre még más feladat is vár. A zsidók civilizációja a szenvedések világában született. Szenvedésük a fajok ellentételeiből és gyűlölködéséből származott és a harcban teljesedett be. A mi napjainkban, amikor az emberiség fomtosan igyekszik a kiengesztelődés és pedig az igazságosságban való kiengesztelődés útját megtalálni, nem e legfőbb feladata ennek az egyetemnek, hogy mindenekelőtt elöljárjon a jó példával. A héber egyetem képezi majd a Kelet és Nyugat közötti tudat. Kell, hogy törekedjen e két világ áthidalására épúgy, mint ahogy a strassburgi egyetemünk hivatása a Franciaország és Németország közötti értelmiségi kapcsok megteremtése. Jeruzsálemi egyetem ! A két szó magában foglalja a legcsodálatosabb programot. Jeruzsálem szimbóluma az új otthon iránt való hitnek, a megrendíthetetlen bizalom szimbóluma az emberiség iránt, az emberi jóság felé, kifejezője a legfőbb ideálnak, amit az emberi lélek felfogni képes. Egyetem ! E szó fogalma templom. Korai pészách írta Sólem Aléchem 1 * * 4 YI. Az újkor találmányai közül kétségtelenül a telefon egyike a legimpozánsabbaknak és a leghasznosabbaknak. Ennek köszönheti Nürrenberg városa, hogy egy félórán belül megtudta, miszerint Németország fővárosa, a zsidó Berlin szinte egész hónappal mulasztotta el a szent peszáchot. Miközben a narrenbergiek dalhamoed második napját tartják, a berliniek még csak purimot ünnepelnek. A narrenbergi hitközség a híren nagyon meglepődött és azonnal tudni akarta, hogy mit szól hozzá „a mi rebbenk“. Elmentek az egyszemélyben rabbi, doktor és hitszónokhoz, akit éppen egy sürgöny fogalmazása közben találtak, melyben azt kérdi berlini kollégájától (aki szintén rabbi, doktor és hitszónok), hogy milyen ünnepük van jelenleg Berlinben. Még ugyanaz nap késő délutánján megjött Berlinből a válasz, amely röviden és érthetően csak ennyit mondott: Susánpurim. Telefonon azonnal értesítették az egész hitközséget a dologról és mindenkit felszólítottak, hogy a luáchban figyelmesen nézzenek — a dátumnak — utána. És Narrenberg városa hozzáfogott a luáchoz tanulmányozni, de olyan buzgalommal, mintha legalább is a világ végét akarná megtudni. Maradjunk azonban csak az igazsághoz hívek: Narrenberg igazán finom város és zsidó lakosai tényleg finom és tisztességes emberek. Sok olyan tudós azonban, aki a luáchoz értene, nem igen akadt közöttük. Az egyetlen tudós, aki zsidó szót értett, a „Dreyfuss Mátyás“ híres nevét viselte. Az olvasó ne higyje, hogy ez az ember testvére a mi világhírű mártírunknak, Dreyfuss Alfréd kapitánynak. A narrenbergi Dreyfuss Mátyás az ottani kórusos zsinagógának sámesze és hitközségi saktere. Hogy hogyan jutott ehhez a névhez, azt ne is kérdezzék. Hiszen van Nürrenbergben egy másik zsidó, egy szegény ördög, kinek minden keresete a kaddis mondásból kerül ki és akit Rothschild Nathanielnek hivnak. Egy szegény nyomorult és sánta cipész nem restelti a Heine Henrik nevét viselni, sőt van még egy Börne Lajos nevű borbély is, úgy, hogy szegény társaságból még csak egy Spinoza Baruch nevű csizmatisztító hiányzik. Nincsen ugyan kizárva, hogy valahol az utcán ödöng ott egy Spinoza Baruch is, nekem azonban még eddig nem volt szerencsém vele találkozni. Térjünk azonban vissza a nürrenbergi tudósokhoz. Amidőn Dreyfuss Mátyás a dolgot meghalotta, a luách tanulmányozására sokkal nagyobb buzgalommal vetette magát, mint az egy olyan tudóshoz illik, aki sámesz, sakter és amellett a Dreyfuss nevet viseli. Addig töprengett, amíg a helyes útra jött rá. Azt kérdezte ugyanis, hogy hová lett a veádár, mert ahogy az előző évekből emlékezett, ennek az évnek, ördögadta, szökőévnek kellett lennie. A bizonyítékokat az orgonista, Spielhagen Frigyes (keresztény ember, aki a zsinagógában az orgonát kezelte a nagy ünnepeken) szolgáltatta, aki azt mondta, hogy nekik is szökőévük van most! Ezzel a súlyos adathalmazzal a tudós Dreyfusz, a rabbi, doktor és hitszónokhoz ment és mind a ketten újból nekiültek a luách tanulmányozásának. így történt a katasztrofális felfedezés, amit mind a ketten észrevették, hogy a naptár nem az 5668 ik, hanem az 5658-ik évről való, tehát tíz évvel ezelőttől. * Ennek az igaz történetnek a szerzője megítéle) Fischer Ernő fordítása IJJ KEI El Szerda, 1926 április 1 ahol ember emberrel dolgozik együtt, hogy egy eszmének életet és igazságot adjon. Az egész civilizált emberiség kell, hogy a béke templomául tekintse a jeruzsálemi egyetemet, melyben a zsidó szellemnek húsz évszázados harcok és fájdalmak után azon kell igyekeznie, hogy a világ egyesítése felé irányzott koncepcióját, csodálatos próféciás erejét megmutassa és a realizmusok világában is megtartsa történelmi idealizmusát. * A héber egyetem írta Lord Balfour A héber egyetem, amelynek megnyitásával engem tiszteltek meg, több egy tisztára tudományos vagy kulturális eseménynél, szimbóluma ez egy olyan műnek, amelyre a történelemben először vállalkoztak : egy országot ideális erőkkel felépíteni. E világtörténeti tényt nem lehet szokványos mértékkel mérni, mert a zsidóság esete maga is minden tekintetben kivételes eset, amely a rendes törvények és maximákon kívül esik. Az ország, ahol az újjáépítés végbemegy, kicsiny és nagy nehézségeket kell leküzdenie. Más népnél e nehézségek talán leküzdhetetlenek ; nem úgy a zsidó népnél, amelynek megvannak a feltételei ahhoz, hogy Palesztinát a zsidó nép egy fontos része számára kényelmes otthonná fejlessze, éppen az ősi ideál erejénél fogva, amely ideált a zsidóság örökké ébren tartja. Az újjáépítés végrehajtásához szükség van ügyességre, megfelelő tudásra, kitartásra és tőkére. Senki nem kételkedhetik abban, hogy a zsidók e szükséges tulajdonságok fölött megfelelő mértékben rendelkeznek. A zsidók, akik a technika terén nagy mértékben hozzájárultak a mai kutatás eredményeihez, saját országukban is megmutatták, hogy elhivatottak arra, hogy a maguk mesterei lehessenek. Ami pedig a tőkét illeti, rá kell mutatnom arra, hogy a legszegényebb zsidók is mindig készek voltak áldozatokkal hozzájárulni a mű eredményességéhez és ez garancia a siker irányában. Mindenhez azonban szükség van az idealizmus hajtó erejére. Aki képtelen az idealizmusra, az képtelen a cionizmust felfogni és képtelen hozzájárulni, hogy a cionizmusból alkotás fejlődhessék. A zsidóság ideális erői azonban számomra és az egész világ számára biztosíték, hogy az újjáépítésnek sikerülnie kell. Az eredmények ma már láthatók és éppen az egyetem megnyitása az a mű, amely az ideál erejéből születve, hivatva van szolgálni az ideált. Ez megerősíti régi meggyőződésemet, hogy Palesztina újjáépítésének sajátos művét csakis a cionizmus eszménye teszi lehetővé, amely eszme mindinkább az egész zsidóság ideáljává válik. Köszöni az olvasónak, hogy annyi fáradságot vett magának, hogy az elbeszélést végig meghallgassa. Most az olvasóra bízzuk, hogy elképzelje, ami Narrenberg városában történt, amikor a würrenbergi zsidók a rebbetől magától tudták meg, hogy milyen korán ünnepelték ők a szent peszachot. Sok erős kifejezést használhatnék, mint például: megrázkódtatta, lesújtva, magukon kívül stb. De érzem, hogy ez nem lenne az igazi, banális lenne. A legjobb kifejezés erre : me-g-s-e m-m-i s-ü l-v-e ! Képzeljétek csak el — egy egész félesztendőm át, a város hamvan élt, a régi, tíz évvel ezelőtti luách szerint. Az ünnepeket nem a maguk idején ünnepelték, pászkát ettek, amikor minden zsidó még Hámánt kerepelte ki. És a barmiovák, a jahrzeitok, a kaddisok? És kinek a hibája volt ez? Egy kis zsidóé, egy senkié, egy menekülté! — Ó, az a lengyel zsidó! kiabálták a narrenbergi zsidó dácsok és fogukat csikorgatták. Ha Narrenbergbe jönne a szefórim-batyujával, ép bőrrel nem menne innen el! A mi lengyel zsidónk, Pinkusz Pinchesz pedig ezenközben sok más szintén kiüzöttel az óriáshajón ült, amely büszkén és vágtatva szántotta a tengert — Hamburgból Newyorkba. Mind a nagy szerencse mellett, amellyel a dantok közt dolgozott, még alig tudott magának a fedélközre egy hajójegyet szerezni. És most megy az aranyországba, amelyet Kolombosz fedezett fel, hogy a szegényeknek, a mindenkitől elűzötteknek, kitaszítottaknak, kiraboltaknak és meggyalázottaknak a lehetőséget nyújtsa, hogy ott, ha nehezen is, de becsületesen és tisztességgel a falat kenyeret megkereshessék. Olvasók, kívánjunk neki mind közönségesem egy vidám, kóser peszáchot!