Uj Kelet, 1925. június (8. évfolyam, 123-147. szám)

1925-06-01 / 123. szám

írók és írások + * * 'Pirandello a színdarabírásról Luigi Pirandello, a világhírű olasz vígjátékíró beszélt: — Az öregség tavaszát élvezem. Az egész éle­tem robot volt könyvek és tanítványok között az egyetem fülledt termeiben. Tanár voltam. Ha írtam, inkább magamnak tettem. Novellát, regényt. Az első színdarabomat 1910-ban csináltam. Gyorsan hozták színre. És én otthagytam a katedrát és nekiszenteltem minden időmet a színpadnak. Kilenc év alatt harminc darabot írtam s valamennyi sikert ért. Ma már az egész világon játszanak és a Lei personaggi-t csupán most Németország ötvenhat színháza adja. Persze a munkáimat nem­ becsülöm egyformán. Legtöbbre tartom: Liola, Il piacere dell’ onesta, Sei personaggi (Hat személy), Cosi é (se vi pare) (így van — ha neked úgy tetszik), Enrico IV., Ciascuno a suo modo (Mindenki a maga módján.) Három hónappal ezelőtt egy tizen­­egytagú szinésztársaság igazgatót keresett s rám­esett a választásuk. Meghívtak. Mussolini támogatta törekvésünket. Ideje volt. Róm­ának úgyszólván nem volt egyetlen állandó szintársulata. A staggione­­rendszer pedig megöl minden művészetet. Néhány hónappal ezelőtt tehát ünnepélyesen felavattuk a Teatro Odescalchiban, ahol eddig nagyobbára báb­játékok folytak, a Teatro D’Arte-t és két kamara­darabbal megkezdtük működésünket. — Én túlságosan Olaszország határain belül éltem eddig, nagyon érzem az olaszságom s am­ily büszkeség tölt el erre a gondolatra, úgy szégyellem is, hogy fogalmam sincs a mai német színpadról, rendezésről és sok más egyébről, mert noha Berlin­ben tettem le a doktorátust, azóta negyven év alatt egyszer sem voltam Németországban. Piran­dello úr egy vén nyárspolgár, akinek mai értelem­ben semmi köze sincs a Színpadhoz, a Rendezés­hez, aki a szobájában játszik s örül néhány okos szónak, szép gesztusnak. Pirandello író, de nem színész, nem rendező, nem igazgató! Én csakugyan nem tudom, miben áll az a német technika, nem tudom, mi az a zseniális germán színpadi mecha­nizmus, az oroszok közül csak a régieket ismerem és szeretem, Meyerholdnak csak a nevét hallottam, de azt is megmondom, hogy én nem is érzem szükségét annak, hogy megismerjem őket. Nekem nem fontos a süllyesztő, a forgószínpad, a gumi­kerekes mozgó­szoba, sem a szenzációhaj­hászó fény­effektusok, én a szerző szerint rendezem a darabot és nem fordítva, ahogy azt az oroszokról hallottam. Nem játszok azért sh­akespearei­ dobogón, de mégis, amennyire csak lehet, igyekszem leegyszerűsíteni a színpadot , mint ah­ogy ma Reinhardt teszi, azon vagyok, hogy szépen fejezzem ki az író gondolatait és kidomborítsam a színész egyéniségét, egyszóval az embert adjam minél tökéletesebben. Reinhardttal sokszor találkoztam már itt Olaszhonban s föltétlen nagyrabecsülöm. Zseniális ember. Felette sokat vi­tatkoznak, aminek jelentőséget ugyan nem tulaj­donítok, de Reinhardt megérdemli azt, hogy állan­dóan foglalkozzanak vele, mert igen nagy ember. — Szerény eszközökkel dolgozni! — ez a jel­szavam. De azért ezer dolgot nem húzok egy kapta­fára. Mindegyik darab más, kü­lönböző atmoszférájuk van, egymástól idegen embereik, tömegük, nem mo­zognak egy földön, nincsenek egy hitben semmiben, tehát ha jól akarjuk adni őket, alkalmazkodnunk kell hozzájuk. Minden darabnak meg kell adni a magáét! Ha a szerzők hátrányára túlságosan önzők lennénk az ilyesmiben csak magunk vallanánk kárát. Szapulják bármennyit is az expresszionistákat, még­is hiszem, hogy van jövőjük. Kaisert ismerem és nagy véleményem van róla. Shaw, Ibsen, Wede­kind, Schnitzler szintén a kedvenceim. Persze egy­­ kicsit soviniszta is vagyok és író honfitársaimat nem csak hogy becsülöm, de előtérbe is helyezem, ahol csak lehet. lám BEMUTATTÁK KACZÉR ILLÉS ÚJ DA­RABJÁT. Pozsonyból jelentik : Kaczér Illésnek, a jelenleg itt élő ismert írónak „Sziámi ikrek“ című háromfelvonásos bohózatát hétfőn este mutatta be nagy sikerrel az itteni magyar színtársulat. Kaczér új darabja az orvostársadalmat és rajta keresztül a hivatalos élet fonákságait karrikirozó pompás szatí­rával. A darabot a közönség nagy tetszéssel fogadta & Abaszid bünhödése — Igaz történet — írta Izsák Arnold ' . Péntek este a templomban kereste minden reménye képviselőjét, reb Davedot. Azonban nem tudta őt sehol sem felfedezni. Ellenben ott látta a gonosz ember imponáló alakját, amint imádkozva imbolygott. Szivet szorító látvány volt ez reb­b Slojme számára. »Szombaton délelőtt a muszaf ima alkalmá­val a templomban feltűnt Duved szikár, magas alakja. Ott ült az almemor mögött egy padban és hallgatta a pergamentből felolvasott szent­­írás-részletet. Reb Slojme közeledni akart feléje, Duved azonban egy elhárító mozdulattal tud­tára adta, hogy nem helyes, ha most látnák őket együtt a gyülekezetben. A zarándok el­értette a mozdulat tartalmát. Ott maradt régi helyén és ő is végig hallgatta a sejtelmes, bá­natos hangú felolvasást. A m­incha-ima elhúzódott az esti szürkületbe. Az áb­haszid ott állott és csak morzsolta az imát, közben az emberek lassan kimentek. A templomszolga — aki bele volt avatva a dol­gokba — odaint­tele­b Slojmenak, hogy távozzon. Leoltotta a gyertyákat és magára hagyta buzgó imájával az öreg álszenteskedőt. Végre kilépett a csendes imából, felnyitotta a szemét és imo sötétség mindenütt. Ijedten vetette ide-oda a fejét, egy kis világosságot keresett, azonban csak a magas ablakon szűrő­dött be egy-egy csillag gyenge fénye. — Zsidó testvérek, nyissátok ki a templo­mot, félek itt egyedül! Az ajtóhoz ment, de az ajtó zárva volt. Rémek tornyosultak fel bűnös fantáziájában, a mellére nehezedett Almodáj démon, aki mint Salamon királyt, őt is hirtelen kárhozatba taszí­totta. Eszelősen futott fel és alá, majd fel akart kúszni a magas ablakra, azonban ez sem sike­rült neki. A kínos nagy némaság idegeit ha­rapta, menekülni próbált, de nem tudta, hogy és mint tegye ezt, és egy roh­amában elcsúszott. Elterült a hideg köveken, azonban ismét ma­gához tért, felcidelődött és a padok egyikébe ült le és engedte, hogy a rémes víziók úrrá legyenek fölötte. A látomások középpontjában ott állott a zarándok, amint összetett kezekkel kéri, hogy könyörüljön meg rajta és gyerme­kein. Hirtelen mintha kulcs nyikorgott volna a zárban. Ez is bizonyára vad képzeletének egyik kínzó játéka — gondolta. Azonban az ajtó­nyitást erőteljes léptek követték. Valaki fel­megy az almemorra. Ösztönösen a pad alá rejtőzött és mint csinytevésen rajtakapott gyermek, összehúzta magát. A pad alól azonban feltekintett az al­memorra. Hosszú, fehér lepelbe burkolt alak állott itt, aki köré percről percre újabb kísér­teties fehérségű alakok jöttek. A kísértetek halk suttogást hallattak. Az ab­hászid testén hideg és lázas forróság ömlött el. A kísértetek pedig megszólaltak: — Vaihi binszoá! A Tórát kiemelték a frigyszekrényből. Az összekuporodott bűnös hallotta, amint kiemelik a szentírást, hallotta, amint léptek közelednek az almemor felé, a h­árom lépcsőn felviszik az emelvényre a pergamentet. Az ab­­­ászid felnézett és látta, hogy a fehértaláros szellemek kétoldalt állanak, középen pedig va­laki, lehorgasztott fejjel tűnődik. A néma Siend azonban megszakad, mert a középen álló szel­lem érces hangon idézi a pergamentből a heti szakaszt és egymásután hivják fel a hívőket Abrakára ősatyánkat, Terach fiát, Izsák ’ős­apánkat, Abrahám fiát, Jákobot, Juhak fiát . Most pedig lépjen elő Móse ben Amrom... A pad alatt a vén csaló halálos rettegésben várja az elkövetkezendőket. A temp­lomszolga valahogyan közelébe került, lábával érintette a ' 77 kiabál itt, ki meri a szent csendet profán orditozással megzavarni ? fehéz,oKipírk iS:­­* raggal ~ j"“° ¦ r‘k írc«s — Nem kell bántani — mondják némelyek csak maradjon itt ez az élő ember és tanus­­kodjon amelett, hogy itt túlvilági élet van. A halálra rémült álnok ember a kisértetek egymás között való vitájából csak annyit tudott kivenni, hogy az ő bőréről van most szó. 1­ár pillanat, a vita elcsendesedik és a Tóra felolvasását folytatják. lóra . A?,,ál°híaZÍd a,I)ad alatt elérte, hogy most már békét hagynak neki, amikor egyszere csak a lovafelolvasó ajkáról felhangzik a felszólítás: Jaamod Chaim Ben Dov Arjé! (Folytatjuk) ÚJ KELET Hétfő, 1025 június 1 Lengyelország retorziója a galíciai zsidók kiutasításáért A budapesti lengyel követség nem ad vízumot magyar állampolgároknak. Lengyel—magyar diplomáciai háború (Budapest, május 30. Az Új Kelet tudósító­jától.) A budapesti lengyel követségen megta­gadták a vízumot egy debreceni gyárosnak, megtorlásul a magyar „idegen“-törvénynek a lengyel alattvalókkal szemben való gyakorlá­sáért. — Mi nem azért vagyunk itt, — mondotta a követségi titkár egyébként igen udvariasan a gyár igazgatójának, — hogy a magyar állam­polgárok ügyeit intézzük, hanem elsősorban azért, hogy a mi állampolgárainknak álljunk rendelkezésére. Ez pedig éppen elegendő dolgot ad nekünk. íme — s ezzel egy negyven-ötven főnyi csoportra mutatott, amely a követség épületében várakozott ügyének elintézésére — ezeket a lengyel alattvalókat kiutasítással fenyegetik Magyarországból s ezeknek az ügye az, amely nekünk előbbrevaló, mint mi a magyar állampolgárok ügyei. A követségi titkár ezután felmutatta a Budappesti Közlöny május 7-iki számát, amely­nek a 2-ik oldalán a belügyminiszternek 200.000 —VII. 1925. számú rendeletét közli a külföldieknek az ország területén való lak­hatásáról. Ez a rendelet intézkedik a külföl­dieknek Magyarországon való tartózkodásáról, lakásáról, letelepedéséről és az úgynevezett nem kívánatos elemeknek kiutasításáról. Ez a rendelet elsősorban azokat a lengyel állampolgárokat, közelebbről galíciai zsidókat érinti, akik 1914. év óta megtelepedtek Magyar­országon. A belügyminiszteri rendelet módot ad a hatóságoknak arra, hogy ezeknek a len­gyelországi zsidóknak Magyarországon való tartózkodását minden tekintetben szi­gorúan megbírálja és ha az előírt kellé­keket nem tudják felmutatni, kiutasíthassa őket az ország területéről. A lengyel követségen nem csináltak belőle titkot, hogy a belügyminiszternek ezt a ren­deletét rendkívül sérelmesnek tartják Lengyel­országra nézve és ennek retorziójaképpen hatá­rozták el, hogy beutazási engedélyt magyar As állampolgár számára Lengyelországba nem adnak. A debreceni gyárigazgató ezután elment a Gyáriparosok Országos­­Szövetségéhez, ahol be­jelentette az esetet. A Gyosz nyomban érint­kezésbe lépett a külügyminisztérium gazdaság­politikai osztályával és a kereskedelmi minisz­tériummal, ahol ígéretet kapott, hogy interve­niálni fognak a lengyel követségen. A gyárigazgató­­ kitűnő ajánlással újra fel­kereste a lengyel követséget. Itten azonban ismét kifogástalan udvariassággal, de annál na­gyobb határozottsággal kijelentették, hogy beutazási engedélyt Lengyelországba egyetlen magyar állampolgár sem kap­hat, bármilyen sürgős vagy nyomós ok szóljon is mellette. Határozottan tudomására adták az igazgatónak, hogy ennek az ügynek az elintézése magán­úton nem lehetséges, hanem csak hivatalos tárgyalások keretén belül. Azt akarjuk, —s mondották a követségen — hogy maguk az­­ illetékes faktorok forduljanak a vízum-megta­­gadások ügyében a lengyel követséghez és mi akkor meg fogjuk magyarázni, hogy milyen sérelem érte a lengyel alattvalókat és hogy fel­tétlen reparációt követelünk. * Brassóban hirdetéseket, előfizetést két fel­vesz és reklamációkat elintéz az Új Kelet brassói képviselője, az Elekes Hirlapiroda Str. Porţii 32

Next