Uj Kelet, 1925. június (8. évfolyam, 123-147. szám)
1925-06-01 / 123. szám
írók és írások + * * 'Pirandello a színdarabírásról Luigi Pirandello, a világhírű olasz vígjátékíró beszélt: — Az öregség tavaszát élvezem. Az egész életem robot volt könyvek és tanítványok között az egyetem fülledt termeiben. Tanár voltam. Ha írtam, inkább magamnak tettem. Novellát, regényt. Az első színdarabomat 1910-ban csináltam. Gyorsan hozták színre. És én otthagytam a katedrát és nekiszenteltem minden időmet a színpadnak. Kilenc év alatt harminc darabot írtam s valamennyi sikert ért. Ma már az egész világon játszanak és a Lei personaggi-t csupán most Németország ötvenhat színháza adja. Persze a munkáimat nem becsülöm egyformán. Legtöbbre tartom: Liola, Il piacere dell’ onesta, Sei personaggi (Hat személy), Cosi é (se vi pare) (így van — ha neked úgy tetszik), Enrico IV., Ciascuno a suo modo (Mindenki a maga módján.) Három hónappal ezelőtt egy tizenegytagú szinésztársaság igazgatót keresett s rámesett a választásuk. Meghívtak. Mussolini támogatta törekvésünket. Ideje volt. Rómának úgyszólván nem volt egyetlen állandó szintársulata. A staggionerendszer pedig megöl minden művészetet. Néhány hónappal ezelőtt tehát ünnepélyesen felavattuk a Teatro Odescalchiban, ahol eddig nagyobbára bábjátékok folytak, a Teatro D’Arte-t és két kamaradarabbal megkezdtük működésünket. — Én túlságosan Olaszország határain belül éltem eddig, nagyon érzem az olaszságom s amily büszkeség tölt el erre a gondolatra, úgy szégyellem is, hogy fogalmam sincs a mai német színpadról, rendezésről és sok más egyébről, mert noha Berlinben tettem le a doktorátust, azóta negyven év alatt egyszer sem voltam Németországban. Pirandello úr egy vén nyárspolgár, akinek mai értelemben semmi köze sincs a Színpadhoz, a Rendezéshez, aki a szobájában játszik s örül néhány okos szónak, szép gesztusnak. Pirandello író, de nem színész, nem rendező, nem igazgató! Én csakugyan nem tudom, miben áll az a német technika, nem tudom, mi az a zseniális germán színpadi mechanizmus, az oroszok közül csak a régieket ismerem és szeretem, Meyerholdnak csak a nevét hallottam, de azt is megmondom, hogy én nem is érzem szükségét annak, hogy megismerjem őket. Nekem nem fontos a süllyesztő, a forgószínpad, a gumikerekes mozgószoba, sem a szenzációhajhászó fényeffektusok, én a szerző szerint rendezem a darabot és nem fordítva, ahogy azt az oroszokról hallottam. Nem játszok azért shakespearei dobogón, de mégis, amennyire csak lehet, igyekszem leegyszerűsíteni a színpadot , mint ahogy ma Reinhardt teszi, azon vagyok, hogy szépen fejezzem ki az író gondolatait és kidomborítsam a színész egyéniségét, egyszóval az embert adjam minél tökéletesebben. Reinhardttal sokszor találkoztam már itt Olaszhonban s föltétlen nagyrabecsülöm. Zseniális ember. Felette sokat vitatkoznak, aminek jelentőséget ugyan nem tulajdonítok, de Reinhardt megérdemli azt, hogy állandóan foglalkozzanak vele, mert igen nagy ember. — Szerény eszközökkel dolgozni! — ez a jelszavam. De azért ezer dolgot nem húzok egy kaptafára. Mindegyik darab más, különböző atmoszférájuk van, egymástól idegen embereik, tömegük, nem mozognak egy földön, nincsenek egy hitben semmiben, tehát ha jól akarjuk adni őket, alkalmazkodnunk kell hozzájuk. Minden darabnak meg kell adni a magáét! Ha a szerzők hátrányára túlságosan önzők lennénk az ilyesmiben csak magunk vallanánk kárát. Szapulják bármennyit is az expresszionistákat, mégis hiszem, hogy van jövőjük. Kaisert ismerem és nagy véleményem van róla. Shaw, Ibsen, Wedekind, Schnitzler szintén a kedvenceim. Persze egy kicsit soviniszta is vagyok és író honfitársaimat nem csak hogy becsülöm, de előtérbe is helyezem, ahol csak lehet. lám BEMUTATTÁK KACZÉR ILLÉS ÚJ DARABJÁT. Pozsonyból jelentik : Kaczér Illésnek, a jelenleg itt élő ismert írónak „Sziámi ikrek“ című háromfelvonásos bohózatát hétfőn este mutatta be nagy sikerrel az itteni magyar színtársulat. Kaczér új darabja az orvostársadalmat és rajta keresztül a hivatalos élet fonákságait karrikirozó pompás szatírával. A darabot a közönség nagy tetszéssel fogadta & Abaszid bünhödése — Igaz történet — írta Izsák Arnold ' . Péntek este a templomban kereste minden reménye képviselőjét, reb Davedot. Azonban nem tudta őt sehol sem felfedezni. Ellenben ott látta a gonosz ember imponáló alakját, amint imádkozva imbolygott. Szivet szorító látvány volt ez rebb Slojme számára. »Szombaton délelőtt a muszaf ima alkalmával a templomban feltűnt Duved szikár, magas alakja. Ott ült az almemor mögött egy padban és hallgatta a pergamentből felolvasott szentírás-részletet. Reb Slojme közeledni akart feléje, Duved azonban egy elhárító mozdulattal tudtára adta, hogy nem helyes, ha most látnák őket együtt a gyülekezetben. A zarándok elértette a mozdulat tartalmát. Ott maradt régi helyén és ő is végig hallgatta a sejtelmes, bánatos hangú felolvasást. A mincha-ima elhúzódott az esti szürkületbe. Az ábhaszid ott állott és csak morzsolta az imát, közben az emberek lassan kimentek. A templomszolga — aki bele volt avatva a dolgokba — odaintteleb Slojmenak, hogy távozzon. Leoltotta a gyertyákat és magára hagyta buzgó imájával az öreg álszenteskedőt. Végre kilépett a csendes imából, felnyitotta a szemét és imo sötétség mindenütt. Ijedten vetette ide-oda a fejét, egy kis világosságot keresett, azonban csak a magas ablakon szűrődött be egy-egy csillag gyenge fénye. — Zsidó testvérek, nyissátok ki a templomot, félek itt egyedül! Az ajtóhoz ment, de az ajtó zárva volt. Rémek tornyosultak fel bűnös fantáziájában, a mellére nehezedett Almodáj démon, aki mint Salamon királyt, őt is hirtelen kárhozatba taszította. Eszelősen futott fel és alá, majd fel akart kúszni a magas ablakra, azonban ez sem sikerült neki. A kínos nagy némaság idegeit harapta, menekülni próbált, de nem tudta, hogy és mint tegye ezt, és egy rohamában elcsúszott. Elterült a hideg köveken, azonban ismét magához tért, felcidelődött és a padok egyikébe ült le és engedte, hogy a rémes víziók úrrá legyenek fölötte. A látomások középpontjában ott állott a zarándok, amint összetett kezekkel kéri, hogy könyörüljön meg rajta és gyermekein. Hirtelen mintha kulcs nyikorgott volna a zárban. Ez is bizonyára vad képzeletének egyik kínzó játéka — gondolta. Azonban az ajtónyitást erőteljes léptek követték. Valaki felmegy az almemorra. Ösztönösen a pad alá rejtőzött és mint csinytevésen rajtakapott gyermek, összehúzta magát. A pad alól azonban feltekintett az almemorra. Hosszú, fehér lepelbe burkolt alak állott itt, aki köré percről percre újabb kísérteties fehérségű alakok jöttek. A kísértetek halk suttogást hallattak. Az abhászid testén hideg és lázas forróság ömlött el. A kísértetek pedig megszólaltak: — Vaihi binszoá! A Tórát kiemelték a frigyszekrényből. Az összekuporodott bűnös hallotta, amint kiemelik a szentírást, hallotta, amint léptek közelednek az almemor felé, a három lépcsőn felviszik az emelvényre a pergamentet. Az abászid felnézett és látta, hogy a fehértaláros szellemek kétoldalt állanak, középen pedig valaki, lehorgasztott fejjel tűnődik. A néma Siend azonban megszakad, mert a középen álló szellem érces hangon idézi a pergamentből a heti szakaszt és egymásután hivják fel a hívőket Abrakára ősatyánkat, Terach fiát, Izsák ’ősapánkat, Abrahám fiát, Jákobot, Juhak fiát . Most pedig lépjen elő Móse ben Amrom... A pad alatt a vén csaló halálos rettegésben várja az elkövetkezendőket. A templomszolga valahogyan közelébe került, lábával érintette a ' 77 kiabál itt, ki meri a szent csendet profán orditozással megzavarni ? fehéz,oKipírk iS:* raggal ~ j"“° ¦ r‘k írc«s — Nem kell bántani — mondják némelyek csak maradjon itt ez az élő ember és tanuskodjon amelett, hogy itt túlvilági élet van. A halálra rémült álnok ember a kisértetek egymás között való vitájából csak annyit tudott kivenni, hogy az ő bőréről van most szó. 1ár pillanat, a vita elcsendesedik és a Tóra felolvasását folytatják. lóra . A?,,ál°híaZÍd a,I)ad alatt elérte, hogy most már békét hagynak neki, amikor egyszere csak a lovafelolvasó ajkáról felhangzik a felszólítás: Jaamod Chaim Ben Dov Arjé! (Folytatjuk) ÚJ KELET Hétfő, 1025 június 1 Lengyelország retorziója a galíciai zsidók kiutasításáért A budapesti lengyel követség nem ad vízumot magyar állampolgároknak. Lengyel—magyar diplomáciai háború (Budapest, május 30. Az Új Kelet tudósítójától.) A budapesti lengyel követségen megtagadták a vízumot egy debreceni gyárosnak, megtorlásul a magyar „idegen“-törvénynek a lengyel alattvalókkal szemben való gyakorlásáért. — Mi nem azért vagyunk itt, — mondotta a követségi titkár egyébként igen udvariasan a gyár igazgatójának, — hogy a magyar állampolgárok ügyeit intézzük, hanem elsősorban azért, hogy a mi állampolgárainknak álljunk rendelkezésére. Ez pedig éppen elegendő dolgot ad nekünk. íme — s ezzel egy negyven-ötven főnyi csoportra mutatott, amely a követség épületében várakozott ügyének elintézésére — ezeket a lengyel alattvalókat kiutasítással fenyegetik Magyarországból s ezeknek az ügye az, amely nekünk előbbrevaló, mint mi a magyar állampolgárok ügyei. A követségi titkár ezután felmutatta a Budappesti Közlöny május 7-iki számát, amelynek a 2-ik oldalán a belügyminiszternek 200.000 —VII. 1925. számú rendeletét közli a külföldieknek az ország területén való lakhatásáról. Ez a rendelet intézkedik a külföldieknek Magyarországon való tartózkodásáról, lakásáról, letelepedéséről és az úgynevezett nem kívánatos elemeknek kiutasításáról. Ez a rendelet elsősorban azokat a lengyel állampolgárokat, közelebbről galíciai zsidókat érinti, akik 1914. év óta megtelepedtek Magyarországon. A belügyminiszteri rendelet módot ad a hatóságoknak arra, hogy ezeknek a lengyelországi zsidóknak Magyarországon való tartózkodását minden tekintetben szigorúan megbírálja és ha az előírt kellékeket nem tudják felmutatni, kiutasíthassa őket az ország területéről. A lengyel követségen nem csináltak belőle titkot, hogy a belügyminiszternek ezt a rendeletét rendkívül sérelmesnek tartják Lengyelországra nézve és ennek retorziójaképpen határozták el, hogy beutazási engedélyt magyar As állampolgár számára Lengyelországba nem adnak. A debreceni gyárigazgató ezután elment a Gyáriparosok OrszágosSzövetségéhez, ahol bejelentette az esetet. A Gyosz nyomban érintkezésbe lépett a külügyminisztérium gazdaságpolitikai osztályával és a kereskedelmi minisztériummal, ahol ígéretet kapott, hogy interveniálni fognak a lengyel követségen. A gyárigazgató kitűnő ajánlással újra felkereste a lengyel követséget. Itten azonban ismét kifogástalan udvariassággal, de annál nagyobb határozottsággal kijelentették, hogy beutazási engedélyt Lengyelországba egyetlen magyar állampolgár sem kaphat, bármilyen sürgős vagy nyomós ok szóljon is mellette. Határozottan tudomására adták az igazgatónak, hogy ennek az ügynek az elintézése magánúton nem lehetséges, hanem csak hivatalos tárgyalások keretén belül. Azt akarjuk, —s mondották a követségen — hogy maguk az illetékes faktorok forduljanak a vízum-megtagadások ügyében a lengyel követséghez és mi akkor meg fogjuk magyarázni, hogy milyen sérelem érte a lengyel alattvalókat és hogy feltétlen reparációt követelünk. * Brassóban hirdetéseket, előfizetést két felvesz és reklamációkat elintéz az Új Kelet brassói képviselője, az Elekes Hirlapiroda Str. Porţii 32