Uj Kelet, 1925. november (8. évfolyam, 250-273. szám)

1925-11-02 / 250. szám

2 írók és írások •¥■ ★ ★ Három különös leány regénye írta Francis Jammes. Kiadta a Genius, Budapesten Mindenekelőtt Francis Jamm­est mutassuk be. Délfrancia­országban a Pireneusok hegyei között él és ma ötvenhét éves. Nyugaton már régóta feltűnt finom verseivel, különös termé­szeti képeivel, érzékenységével és lebilincselő elbeszélő modorával. Jammes mindenekelőtt költő és ebben a minőségében Szép Ernővel tart rokonságot. Mindenesetre nem annyira naiv, de közelebb van az Istenhez. Első kö­tete elé, amelynek ez volt a címe: „Hajnali harangszótól esti harangszóig“, a következő jellegzetes sorokat írta: „Istenem, ideszólítottál az emberek közé. íme itt vagyok. Szenvedek, szeretek. Azon a hangon szóltam, amelyet te adtál nekem. írtam azokkal a szavakkal, amelyekre apámat és anyámat tanítottad, akik rám hagyták öröksé­gül. úgy állok az utón, mint teherrel megra­kott szamár, amelyen nevetnek a gyermekek s amely lehorgasztja a fejét. Megyek ahová akarod, amikor akarod. Szól a harang.“ Ez az új regénye három valóban különös leányról szól. Mindegyik leány egy-egy típusa a mai társadalom leányainak. Az első, Clara d’Essébeuse, rendkívül gondosan nevelkedik és a valóságos világ csaknem teljesen ismeretlen előtte. Egyszer egy Roger nevű fiatalember megcsókolja. Ez az egyetlen eseménye egész életének. Néhány hét múlva egy levél kerül kezébe, amelyben ezeket a sorokat olvassa: „Hadd maradjak én egyedül a földön gyötrel­meimmel és lelkiismeretfurdalásaimmal, mivel még csókjaink szomorú gyümölcsét sem hagy­tad meg egyedülvalóságomnak“. Erre egy iszo­nyatos gondolat lepi meg Szentül meg van győződve arról, hogy a gyermek a csókból származik és most már, hogy Rogerrel csókolódzott, tehát neki is gyermeke lesz. Éjjelenként halucinál, hallja az isteni hangot „ime eljött a te terhességed ideje“, sorvad és búskomor lesz. Egyik nagybácsiját, aki meg­látogatja és meg akarja őt csókolni, eltolja ma­gától és rárivall: „Semmi ölelés .. . maga nyo­morult. .. meg akar becsteleníteni. . .“ A vé­gén annyira rosszabbodik állapota, hogy zár­dába viszik, ahol mérget vesz be és meghal „így halt meg Clara d’Ellébeuse, tizenhétéves korában. Imádkozzatok érte.“ A második leány éppen az ellentéte Clara­­nak. Egy gazdaságban nevelkedik és a termé­szet szabad gyermekévé serdül. Kint kószál a mezőkön és egyik ilyen sétájánál barátságot köt egy tizenötéves pásztorfiúval. Eleinte ártal­matlan ez a barátság, később azonban, természe­tes egyszerűséggel, szinte egészen észrevétlenül, komoly viszonnyá fejlődik. A kisfiú azonban, aki a környékre érkező idegeneket a vad­regényes hegyekben kalauzolni szokta, egyik ilyen útjából lezuhan és szörnyethal. Semmi nem marad utána, csak úri barátnőjében, Almaide d'Etr­emontban — a magzatja. A leány egy megértő öreg férfihez, d’Astin úrhoz kerül, aki teljesen megérti őt és atyja lesz gyermekének. „Hel az a boldog­ságban úszó asszony, — szól hozzá d’Astin úr, — aki egy dúsan rakott szöllő gyümölcséből lakmározva, gáncsolni merné d’Almaidet, aki a szakadék szélén pár szegényes bogyót szakí­tott“. Amire a leány ezt feleli: „Tudom, hogy ön Isten akarata szerint beszél, de hát ki be­szél úgy, mint ön ?“ A harmadik leány története a legmegrikatóbb. Ez Pomme d’Anna, egy nyomorék leány, akit, mert arcán néhány kis lencse van elszórva, rendesen Lencsének szólítanak. Elragadó kis teremtés, de nagyon törékeny és gyönge. Ilyen kérdések gyötrik: „Vájjon nyomoréké a barázdabillegető? Azt hi­szem, nem. És ha a barázdabillegető kisasszony nyomorék, vájjon szerelmes lehet-e belé a barázda­billegető urfi?...“ Van egy nagyon jó barátnője, Lucie és egy közös barátjuk, Johannes, a költő, akit mindketten szeretnek. De amikor az egész­séges Lucie először vallja be barátnője előtt ezt az érzelmét, ő eltagadja a magáét és mint egy kis nyomorék, bánatos szívével visszahúzódik a sarokba. Ez a drága kis teremtés, akin annyira erőt vesz testi hibája, úgy érzi, nem állhat aka­dályul az egészséges emberek közé. „Ó, bácsikám... — mondja családjuk egyik rokonának — milyen szerencsétlen vagyok... Le fogom vágatni a ha­jamat... Vezeklő nővér leszek, mint Madeleine néni... Olyan leszek, mint egy páva“. Francia Jammes stílusából ódon almáriumok illata leng és ugyanakkor tüzes kreol nők kacagása csendül. Érzik, hogy Jammes apai nagyatyja egy afrikai gyarmaton, Guadeloupeban élt, ott volt or­vos. Ezért álmodik Jammes óceánjáró hajókról, ezért szereti úgy Robinsont, a puszta sziget reme­téjét, ezért olyan buják és aranylók a színei. Ezek a trópikus reminiszcenciák szövik át ódonpompájú aranytűmmel Jammes legszebb prózai munkáit, különösen ezt a három elbeszélését, amelynél szebb és mélyebben zengő költői próza alig van az új francia irodalomban. (Francis Jammes regénye megrendelhető az Új Kelet könyvosztályában.) es KELET Hétfő, 1920 november 2 Radics nem lesz Pasics helyettese Csi­spin reszort-miniszteri tárcát kap. Pasics a megsemmisített Radics-párti mandátumokat sem adja vissza (Belgrád, okt. 31. Az Új Kelet tudósítójától.) Radics vérmes reményei, melyek a neptuni egyez­mény aláírása óta szinte naponta újabb és újabb kombinációkban merültek ki, a valóságban — úgy­­látszik — mégis igen kicsinyre zsugorodtak össze. A vén balkáni róka Pasics, a fellengző reményeket alaposan megnyirbálta s szinte naponta igyekszik kijózanítani Radicsékat abból a hitből, hogy most már övék a világ, jön a hasonfazék. Még hetekkel ezelőtt egészen „beavatott körök“ hitelesen tudni vélték, hogy Radics István Pasics helyettese lesz kép­, a megsemmisített mandátumú Radics-párti viselők visszanyerik mandátumaikat. Mint jól informált politikai körökből jelentik: Pasics miniszterelnök csak részben akceptálta Ra­­dicsék követeléseit. Radics István eszerint nem mint alelnök, hanem csupán mint reszort-miniszter lép be a kormányba és valószínűleg a szociálpoli­tikai tárcát veszi át. Hír szerint nem hajlandó a miniszterelnök teljesíteni a Radics pártnak azt a kívánságát sem, hogy a párt megsemmisített man­dátumait érvényesítsék. (Cluj-Kolozsvár, október 31. Az Uj Kelet tudósítójától.) Éppen három évvel ezelőtt indult meg az Uj Kelet hasábjain a fenti címmel egy cikksorozat, amelyben rámutattunk az akkori lakásmizériák okaira és többféle megoldási mód­jára. Az 1922. év volt ugyanis legkritikusabb a kolozsvári lakáskérdés történetében,­ amint az a városi mérnöki hivatal statisztikáiból is ki­tűnik. A hivatalos kimutatás szerint 1922-ben adták ki Kolozsvárom a legkevesebb építkezési engedélyt, habár elfollik a száma az idén is aránytalanul kisebb, mint a lakosság számbeli növekedése. Talán hihetetlenül hangzik, hogy Kolozsváron hét év alatt mindössze 546 építkezési engedélyt adtak ki. Ez a szám évek szerint a következőképen oszlik meg: 1925-ben 74 építési engedélyt adott ki a mérnöki hivatal. A statisztika önmaga szolgáltatja a tanulságo­kat. A forradalom után a falusi lakosság a vá­rosba tódult és a bizonytalan állapot, valamint annak ellenére, hogy akkoriban elegendő lakás volt az alig 80.000 főnyi lakású Kolozsváron, építkezni kezdtek. De jött a rekvirálás és a pénzbeváltás, az építkezés csökkeni kezdett, habár ugyanakkor az Averescu-kormány egy­szerre 25 ezer főnyi tisztviselővel gyarapította a város lakosságát és magánosok is beköltöztek jelentékeny számban. A százezer lakosú Kolozs­váron beköszöntött a lakáshiány, ami maga után vonta a lakbérek megdrágulását, ez vi­szont­­ az általános drágulás mellett — az anyagárak és munkabérek emelését idézte elő. És jöttek az antiszemita zavargások, amelyek tetőpontjára hágatták a krízist az építkezési kedv teljes letörésével. Azután újabb fölfelé­ ívelés korszaka állott be a rekvirálások enyhítésével. A lakáskrízis egyre jobban lakbérkér­déssé kezdett átalakulni. A rekvirálások idejéből ugyanis nagyon sok lakás még ma is a maximális bérrel van el­foglalva. Vannak háromszobás lakások, ame­lyekért ma is mindössze 5000—6000 lej évi bért fizetnek. Ez az állapot hozta magával a másik szélsőséget, hogy a ma még szabadon maradt, vagy időközben felszabadult lakásokért horribilis béreket követelnek. Ezzel az extré­­mitással egyidejűleg lépett fel egy másik jelen­ség , a lelépési díj, ami kisjövedelmű emberek számára szinte teljesen kizárta azt a lehetősé­get, hogy rendesebb lakásviszonyok közé ke­rüljenek. A hajdani tömeglakások ma is vál­tozatlanul megvannak, aminek a magas bére­ken kívül a legfőbb oka az, hogy még min­dig olyan kevés az építkezés Kolozsváron, hogy a lakástalanok alig öt százalékának az igényét elégíti ki. Tudni kell ugyanis, hogy az a hét év alatt kiadott 546 építkezési engedély nem jelent ugyannyi új házat. Ebben az amúgy is alacsony számban benne vannak az átalakításra, mellék­helyiségekre, raktárakra, gyárakra, szanatóriu­mokra és üzlethelyiségekre kiadott építési en­gedélyek is. Nagyon sok közöttük az olyan engedély, amely csupán egy konyhára, vagy fürdőszobára vonatkozik. Az 546 engedély alig száz új lakás fel­építését jelenti. Jelentősebb építkezés tulajdonképen csak az idén indult meg és a mérnöki hivatal szerint a főszezon most következik, vagyis az a 74 építési engedély, amelyet ebben az évben ad­tak ki, nem végleges szám, sőt remélhetőleg meg fog kétszereződni. Az emberek ugyanis kezdik belátni, hogy ez a hét év alatt épült száz új lakás nem áll arányban azzal a 40—50 ezernyi szaporulattal, amelyet Kolozsvár né­pességi statisztikája mutat fel az 1919—1925 között eltelt két esztendőben. A mai lakáskérdés, a sok közös vonás elle­nére, lényegesen különbözik a három évvel ezelőt­ti problémától. Mert azóta olyan új té­nyezők léptek fel, amelyek akkor még isme­retlenek voltak, azonkívül pedig az 1927. évi május hatodika, a lakások teljes felszabadulási leapje egészen más szempontokból determinálja a mai helyzetet. Ez a dátum indokolja meg, hogy az építeni akarók miért várnak még az építkezéssel, ugyanakkor megmagyarázza azt is, hogy miért kezdik meggondolni a lakáskeresők, ám 30—60 ezer lejes lelépés fizetéséről van szó. 1927. május 6 ika fenyegeti végpusztulás­sal az i­múgyis sorvadó lakásközvetítési­ vállal­­kozásokat. Egyetlen mondattal: a lakásprobléma igazában csak 1927. május hatodikán kezd majd a megoldás felé haladni,­­ ha a kormány is úgy akarja. Asaér Semil Hajléktalan Kolozsvár uj lakás és ötvenezer ember Cikksorozat a lakáskor­dásról Mindennemű célokra legelőnyösebben beszereshető Aibais­zné Timisoara Piaţa T­r­ai­a­n No 10 IP®" Ócskából uj ruhája lesz, ha Czinknél festet, tisztittat. 1919-ben 94 1920 ban 80 1921-ben 73 1922 ben 51 1923-ban 84 1924 ben 90

Next