Uj Kelet, 1925. november (8. évfolyam, 250-273. szám)
1925-11-02 / 250. szám
2 írók és írások •¥■ ★ ★ Három különös leány regénye írta Francis Jammes. Kiadta a Genius, Budapesten Mindenekelőtt Francis Jammest mutassuk be. Délfranciaországban a Pireneusok hegyei között él és ma ötvenhét éves. Nyugaton már régóta feltűnt finom verseivel, különös természeti képeivel, érzékenységével és lebilincselő elbeszélő modorával. Jammes mindenekelőtt költő és ebben a minőségében Szép Ernővel tart rokonságot. Mindenesetre nem annyira naiv, de közelebb van az Istenhez. Első kötete elé, amelynek ez volt a címe: „Hajnali harangszótól esti harangszóig“, a következő jellegzetes sorokat írta: „Istenem, ideszólítottál az emberek közé. íme itt vagyok. Szenvedek, szeretek. Azon a hangon szóltam, amelyet te adtál nekem. írtam azokkal a szavakkal, amelyekre apámat és anyámat tanítottad, akik rám hagyták örökségül. úgy állok az utón, mint teherrel megrakott szamár, amelyen nevetnek a gyermekek s amely lehorgasztja a fejét. Megyek ahová akarod, amikor akarod. Szól a harang.“ Ez az új regénye három valóban különös leányról szól. Mindegyik leány egy-egy típusa a mai társadalom leányainak. Az első, Clara d’Essébeuse, rendkívül gondosan nevelkedik és a valóságos világ csaknem teljesen ismeretlen előtte. Egyszer egy Roger nevű fiatalember megcsókolja. Ez az egyetlen eseménye egész életének. Néhány hét múlva egy levél kerül kezébe, amelyben ezeket a sorokat olvassa: „Hadd maradjak én egyedül a földön gyötrelmeimmel és lelkiismeretfurdalásaimmal, mivel még csókjaink szomorú gyümölcsét sem hagytad meg egyedülvalóságomnak“. Erre egy iszonyatos gondolat lepi meg Szentül meg van győződve arról, hogy a gyermek a csókból származik és most már, hogy Rogerrel csókolódzott, tehát neki is gyermeke lesz. Éjjelenként halucinál, hallja az isteni hangot „ime eljött a te terhességed ideje“, sorvad és búskomor lesz. Egyik nagybácsiját, aki meglátogatja és meg akarja őt csókolni, eltolja magától és rárivall: „Semmi ölelés .. . maga nyomorult. .. meg akar becsteleníteni. . .“ A végén annyira rosszabbodik állapota, hogy zárdába viszik, ahol mérget vesz be és meghal „így halt meg Clara d’Ellébeuse, tizenhétéves korában. Imádkozzatok érte.“ A második leány éppen az ellentéte Claranak. Egy gazdaságban nevelkedik és a természet szabad gyermekévé serdül. Kint kószál a mezőkön és egyik ilyen sétájánál barátságot köt egy tizenötéves pásztorfiúval. Eleinte ártalmatlan ez a barátság, később azonban, természetes egyszerűséggel, szinte egészen észrevétlenül, komoly viszonnyá fejlődik. A kisfiú azonban, aki a környékre érkező idegeneket a vadregényes hegyekben kalauzolni szokta, egyik ilyen útjából lezuhan és szörnyethal. Semmi nem marad utána, csak úri barátnőjében, Almaide d'Etremontban — a magzatja. A leány egy megértő öreg férfihez, d’Astin úrhoz kerül, aki teljesen megérti őt és atyja lesz gyermekének. „Hel az a boldogságban úszó asszony, — szól hozzá d’Astin úr, — aki egy dúsan rakott szöllő gyümölcséből lakmározva, gáncsolni merné d’Almaidet, aki a szakadék szélén pár szegényes bogyót szakított“. Amire a leány ezt feleli: „Tudom, hogy ön Isten akarata szerint beszél, de hát ki beszél úgy, mint ön ?“ A harmadik leány története a legmegrikatóbb. Ez Pomme d’Anna, egy nyomorék leány, akit, mert arcán néhány kis lencse van elszórva, rendesen Lencsének szólítanak. Elragadó kis teremtés, de nagyon törékeny és gyönge. Ilyen kérdések gyötrik: „Vájjon nyomoréké a barázdabillegető? Azt hiszem, nem. És ha a barázdabillegető kisasszony nyomorék, vájjon szerelmes lehet-e belé a barázdabillegető urfi?...“ Van egy nagyon jó barátnője, Lucie és egy közös barátjuk, Johannes, a költő, akit mindketten szeretnek. De amikor az egészséges Lucie először vallja be barátnője előtt ezt az érzelmét, ő eltagadja a magáét és mint egy kis nyomorék, bánatos szívével visszahúzódik a sarokba. Ez a drága kis teremtés, akin annyira erőt vesz testi hibája, úgy érzi, nem állhat akadályul az egészséges emberek közé. „Ó, bácsikám... — mondja családjuk egyik rokonának — milyen szerencsétlen vagyok... Le fogom vágatni a hajamat... Vezeklő nővér leszek, mint Madeleine néni... Olyan leszek, mint egy páva“. Francia Jammes stílusából ódon almáriumok illata leng és ugyanakkor tüzes kreol nők kacagása csendül. Érzik, hogy Jammes apai nagyatyja egy afrikai gyarmaton, Guadeloupeban élt, ott volt orvos. Ezért álmodik Jammes óceánjáró hajókról, ezért szereti úgy Robinsont, a puszta sziget remetéjét, ezért olyan buják és aranylók a színei. Ezek a trópikus reminiszcenciák szövik át ódonpompájú aranytűmmel Jammes legszebb prózai munkáit, különösen ezt a három elbeszélését, amelynél szebb és mélyebben zengő költői próza alig van az új francia irodalomban. (Francis Jammes regénye megrendelhető az Új Kelet könyvosztályában.) es KELET Hétfő, 1920 november 2 Radics nem lesz Pasics helyettese Csispin reszort-miniszteri tárcát kap. Pasics a megsemmisített Radics-párti mandátumokat sem adja vissza (Belgrád, okt. 31. Az Új Kelet tudósítójától.) Radics vérmes reményei, melyek a neptuni egyezmény aláírása óta szinte naponta újabb és újabb kombinációkban merültek ki, a valóságban — úgylátszik — mégis igen kicsinyre zsugorodtak össze. A vén balkáni róka Pasics, a fellengző reményeket alaposan megnyirbálta s szinte naponta igyekszik kijózanítani Radicsékat abból a hitből, hogy most már övék a világ, jön a hasonfazék. Még hetekkel ezelőtt egészen „beavatott körök“ hitelesen tudni vélték, hogy Radics István Pasics helyettese lesz kép, a megsemmisített mandátumú Radics-párti viselők visszanyerik mandátumaikat. Mint jól informált politikai körökből jelentik: Pasics miniszterelnök csak részben akceptálta Radicsék követeléseit. Radics István eszerint nem mint alelnök, hanem csupán mint reszort-miniszter lép be a kormányba és valószínűleg a szociálpolitikai tárcát veszi át. Hír szerint nem hajlandó a miniszterelnök teljesíteni a Radics pártnak azt a kívánságát sem, hogy a párt megsemmisített mandátumait érvényesítsék. (Cluj-Kolozsvár, október 31. Az Uj Kelet tudósítójától.) Éppen három évvel ezelőtt indult meg az Uj Kelet hasábjain a fenti címmel egy cikksorozat, amelyben rámutattunk az akkori lakásmizériák okaira és többféle megoldási módjára. Az 1922. év volt ugyanis legkritikusabb a kolozsvári lakáskérdés történetében, amint az a városi mérnöki hivatal statisztikáiból is kitűnik. A hivatalos kimutatás szerint 1922-ben adták ki Kolozsvárom a legkevesebb építkezési engedélyt, habár elfollik a száma az idén is aránytalanul kisebb, mint a lakosság számbeli növekedése. Talán hihetetlenül hangzik, hogy Kolozsváron hét év alatt mindössze 546 építkezési engedélyt adtak ki. Ez a szám évek szerint a következőképen oszlik meg: 1925-ben 74 építési engedélyt adott ki a mérnöki hivatal. A statisztika önmaga szolgáltatja a tanulságokat. A forradalom után a falusi lakosság a városba tódult és a bizonytalan állapot, valamint annak ellenére, hogy akkoriban elegendő lakás volt az alig 80.000 főnyi lakású Kolozsváron, építkezni kezdtek. De jött a rekvirálás és a pénzbeváltás, az építkezés csökkeni kezdett, habár ugyanakkor az Averescu-kormány egyszerre 25 ezer főnyi tisztviselővel gyarapította a város lakosságát és magánosok is beköltöztek jelentékeny számban. A százezer lakosú Kolozsváron beköszöntött a lakáshiány, ami maga után vonta a lakbérek megdrágulását, ez viszont az általános drágulás mellett — az anyagárak és munkabérek emelését idézte elő. És jöttek az antiszemita zavargások, amelyek tetőpontjára hágatták a krízist az építkezési kedv teljes letörésével. Azután újabb fölfelé ívelés korszaka állott be a rekvirálások enyhítésével. A lakáskrízis egyre jobban lakbérkérdéssé kezdett átalakulni. A rekvirálások idejéből ugyanis nagyon sok lakás még ma is a maximális bérrel van elfoglalva. Vannak háromszobás lakások, amelyekért ma is mindössze 5000—6000 lej évi bért fizetnek. Ez az állapot hozta magával a másik szélsőséget, hogy a ma még szabadon maradt, vagy időközben felszabadult lakásokért horribilis béreket követelnek. Ezzel az extrémitással egyidejűleg lépett fel egy másik jelenség , a lelépési díj, ami kisjövedelmű emberek számára szinte teljesen kizárta azt a lehetőséget, hogy rendesebb lakásviszonyok közé kerüljenek. A hajdani tömeglakások ma is változatlanul megvannak, aminek a magas béreken kívül a legfőbb oka az, hogy még mindig olyan kevés az építkezés Kolozsváron, hogy a lakástalanok alig öt százalékának az igényét elégíti ki. Tudni kell ugyanis, hogy az a hét év alatt kiadott 546 építkezési engedély nem jelent ugyannyi új házat. Ebben az amúgy is alacsony számban benne vannak az átalakításra, mellékhelyiségekre, raktárakra, gyárakra, szanatóriumokra és üzlethelyiségekre kiadott építési engedélyek is. Nagyon sok közöttük az olyan engedély, amely csupán egy konyhára, vagy fürdőszobára vonatkozik. Az 546 engedély alig száz új lakás felépítését jelenti. Jelentősebb építkezés tulajdonképen csak az idén indult meg és a mérnöki hivatal szerint a főszezon most következik, vagyis az a 74 építési engedély, amelyet ebben az évben adtak ki, nem végleges szám, sőt remélhetőleg meg fog kétszereződni. Az emberek ugyanis kezdik belátni, hogy ez a hét év alatt épült száz új lakás nem áll arányban azzal a 40—50 ezernyi szaporulattal, amelyet Kolozsvár népességi statisztikája mutat fel az 1919—1925 között eltelt két esztendőben. A mai lakáskérdés, a sok közös vonás ellenére, lényegesen különbözik a három évvel ezelőtti problémától. Mert azóta olyan új tényezők léptek fel, amelyek akkor még ismeretlenek voltak, azonkívül pedig az 1927. évi május hatodika, a lakások teljes felszabadulási leapje egészen más szempontokból determinálja a mai helyzetet. Ez a dátum indokolja meg, hogy az építeni akarók miért várnak még az építkezéssel, ugyanakkor megmagyarázza azt is, hogy miért kezdik meggondolni a lakáskeresők, ám 30—60 ezer lejes lelépés fizetéséről van szó. 1927. május 6 ika fenyegeti végpusztulással az imúgyis sorvadó lakásközvetítési vállalkozásokat. Egyetlen mondattal: a lakásprobléma igazában csak 1927. május hatodikán kezd majd a megoldás felé haladni, ha a kormány is úgy akarja. Asaér Semil Hajléktalan Kolozsvár uj lakás és ötvenezer ember Cikksorozat a lakáskordásról Mindennemű célokra legelőnyösebben beszereshető Aibaiszné Timisoara Piaţa Traian No 10 IP®" Ócskából uj ruhája lesz, ha Czinknél festet, tisztittat. 1919-ben 94 1920 ban 80 1921-ben 73 1922 ben 51 1923-ban 84 1924 ben 90