Uj Kelet, 1929. március (12. évfolyam, 49-75. szám)
1929-03-01 / 49. szám
a Hagy sikerre! folyik Marosvásárhelyen a Keren Hajjeszódl-kampány ■•Atutittita a „Tavasz Palesztinában“ ditt uj. Palasztina-filmet Tarju-Muros-Maros adott hely, február II. és új Kelet tudósítójától.) Az országos Keren Hajjeszód-kampány során legutóbb Maosvásárhelyen von egy hatalmas meeting, amelyet az új zsidó kúltárházban d. u. 5 amkor, mintegy 1200 főnyi közönség előtt tartottak meg. A város zsidóságának minden retege képviseltette magát. A gyönyörű új terem pódiumán a zsidó testületek képviselői foglalnak helyet. A Keren Hajjeszad elnöksége: Németh Zsigmond és Lenensieb Jenő, a status quo izr. hitközség vezetősége: dr. Lőwy Ferenc főrabbi, Rothmann Mór elnök és Schwartz Antal. Az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetséget Wolster Kálmán és Révész Zsigmond, az izr. Nőegyletet Schwartz Antalné és Smilovits Jkabné, a Deborát Simon Mártonné, tt Benő Bath páholyt dr. Lőwenstein Lajos, az Erdélyi Zsidó Árvagondozót dr. Löth Lajos. A Keren Kajemetet dr Engelberg Dezső, a Poole Oedaket Stein Antal, a zsidó ifj. Blocket Hirsch Simon képviselték. Németh elnök megnyitóját a megjelent testületek kiküldöttjeinek üdvözlései követték. Dr. Weissburg Chim volt az első szónok, aki visszatekintett a mozgalom múltjára. Összehasonltva a mai helyzettel, egyben rámutatott arra, hogy Erdély mennyire nem teljesítette kötelességét Palesztinával szemben. Dr. Ráchel Klompus a nők munkáját vázolja Palesztinában. Dr. Abelész az európai zsidóság szenvedését ecseteli és megjelöli az igaz utat a zsidó kérdés megoldására. Levonás az európai zsidóság ferdeségeit, talajnélküliségét, kiütköző gakithibáit hasonlítja össze a Palesztinát igaz népi élettel. A mootloget dr. Wilensky hatalmas, a mozgalomnak áttekintő képét nyújtó, nagy hatást elért szónoklata zártta be. Este az Újságíróklub összes termeiben ismerkedésteaestély volt, amely kedélyes hangulatban folyt le. Hétfőn a Transsylvánia-mozgólomi, Erdélyben itt először adták a legújabb Paleeztina-filmet, a „Tavasz Palesztinában"-t. A film az összes eddigi Palesztina-filmeket felülmúlja és feledhetetlen élményeket hagy magva után. Bemutatja a Keren Kajemeth és Keren Hajjeszad tulajdonát képező összes területeket A film előtt Berovitz Béla, Hirsch Simon és dr. Woissburg Chaim konferáltak. Kedden este 0 órakor volt a zsidó iskola nagytermében a helyi csoport kulturestélye, melyen dr. Abelesz és Lovanon beszéltek. Az estélyt Kovács Áron élelmik nyitotta meg héber és német nyelven. Ugyanakkor dr. Wilensky tartott a René Brith helyiségében nagy érdeklődés mellett előadást Palesztináról. A vásárhelyi Keren Hajjeszad-kampány várakozáson felüli szép eredményekkel folyik. ÚJ KELET Nagy izgalom közepette zajlott le a Szamosvölgyi Vasút Rt. utolsó közgyűlése A nyugdíjasok perrel akarják megtámadni a közgyűlési határozatot . Dél, február 28. Ma délelőtt 11 órakor megkezdődött a Szamosvölgyi Vasút rt. közgyűlése, amelynek napirendjén a múlt évi mérleg és a CFR- rel szemben fennálló problémák végleges rendezése is szerepel. A gyűlésen gróf Vass Béla elnököl és résztvesz rajta a CFR megbízottja Moldovan bukaresti ügyvéd. A közgyűlés megkezdése előtt Simkó nyugdíjas vasúti felügyelő a Szamosvölgyi Vasút rt. nyugdíjasainak nevében memorandumot terjesztett az elnökséghez, amelyben kérte, szüntesse meg a vasút volt alkalmazottainak rettenetes nyomorát részvényesek képviselője rendkívüli közgyűlést akar összehivatni. Értesülésünk szerint a számos völgyi vasút összes nyugdíjasai és nyugdíjigényre jogosultjai perrel fogják megtámadni a közgyűlési határozatokat a nyugdíjalap pontos el nem számolása miatt A nagy részvényeseket igen kellemetlenül erőltette a közgyűlési támadás, mert azt hitték, hogy a nyíg,díjasok érdekében nem foltjak alapot találni a per megindítására és biztosak voltak abban, hogy a mai közgyűlési határozat után hamarosan le fogják tudni bonyolítani a tranzakciókat. A beígért per azonban újból hosszú időre elodázza az eladás perfektuálását. Féltek, SMS Március 1 Trotzkij csak a német kormány elutasítása esetén hajlandó Csehországban letelepedni Prdvk. febr. 28 A brünni kommunisták akik Trotzkijt Csehországba akarták letelpíteni, hogy tüdőbaját Tátrában egyik szanatóriumban kezeltesse, táviratot küldöttek a volt népbiztos címére az angolai szovjetkövetséghez. Ebben meg- ■ kérdezték Trotzkijt, hajlandó-e Csehországba jönni. A távirat visszaérkezett azzal, hogy címzett Aurorában ismeret-len. A brünni kommunisták erre közvetlenül a szovjetkonzulátushoz intézték újabb táviratukat, mire a „Lidove Noviny” közlése szerint Trotz folytól állítólag az a válasz érkezett, hogy megvárja a német kormány döntését beutazási engedélye ügyében s kedvezőtlen válasz esetén hajlandó esetleg Csehországba■ letelepíteni, hogy tüdőbaját a Tátraba* Ezrével szállítják a balönvonatok a kiváncsiakat Washingtonba Hoover baiktatására mniBdae hAkfin hagyja el a Fehér Házat Pirit, február 28. A Havas távirat iroda közli a „Newyork Herald washingtoni tudósítójának azon értesülését, hogy Coolidge elnök hétfőn hagyja a Ferr Tázal, rendon, február 28. Washingtoni jelentés üzenni a városi hatóságoknak nagy gondot okoz az elnöki beiktatásra Washingtonba érkező idegenek elhelyezése, mert a nagy hideg miatt az eddigi szokásoktól, hogy a vidéki érteklődöket sátorában helyezték el, mert el kell térni. Március első napjaiban máskor min egészen tavaszié® az időjáráswashing- ionban s a százestekre menő más városi amerikaiakét barakk táborokban és sátrakban helyezik el. A különvonatok most is ezrével szállítják a kiváncsiakat, kiknek elszálásk utól a százezrekre emelkedő számuk most csaknem teljesan lehetetlen. Coolidge hétfőn délelőtt féltizenkettőkor vonul ki a Fehér Házból , ugyanebben az időpontban ünnepélyes formaiságok között tartja bevonulását Hoover, mely aktusra máris megtették mintim előkészületet. KiviL .•■■■ . t az angol konzervatív és liberális párt egységes választási okát a genfi előkészítő leszerelési konferencián is támogassa. Ramsay MicDonald a munkáspárt javaslatát a képviselőházban meg fogja indokolni. Kitör vásárlás bizalom dolga Ha jó bútort alul verni, na fájná ki az utat Marosvásárhelyre iTg.Murea) • és tekintse meg Székely és Réti EntergrCszt Bútorgyár R hatalmas raktárait. 8 Csendorfer. Stingi, Wirth, Hoffmann zongora és planinó gyárak képviselete. Hiteltépes egyéneknek Mivul fizetési feltételei m minimin Dr. Bene Ferenc izgatott hangulatban a nyugdíjasok ügyét tette szóvá. Nem fogadja el a mérleget, mert abban 1923 óta a nyugdíjalap nincs feltüntetve. öt esztendő óta több száz egzisztencia amiatt végveszélyben forog. Köztudomású, hogy az állam rátette a kezét a vagyonra, elégítse ki a nyugdíjasokat is. Dr. Boca adminisztrátor és mások hozzászólása után szavazásra kerül a kérdés és a mérleget 29.092 szóval négy ellenében elfogadják. A gyűlés rendkívül izgatott hangulatban folyt tovább. A közgyűlésen a kisebbségi részvényesek nem jelentek meg. A kisebbségi Marosvásárhelyen X 1 a Zsidó Kulturházban vasárnap, március 3-án kezdi is meg vendégjátékát ^ 1 Lydia Potoczkája!t világhírű jiddis művésztársulata . 4 Vasárnap, márc. 3-án, hétfőn, márc. 4-én és szerdán, márc. 6-án. 4 ♦ jegyek elővételben az Ideal illatszertárban..4 ♦ _________________________________________________________________41 Kedden, március 5-én 0 _ 0 játszik a társulat. ♦ ♦4 4 ♦ 44 A munkáspárt a hadsereg Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelk. Rt. C t U J, P 1 A T A U N 1 R I I ¥. 8 k m Fiókjait Dés, Dicsószeptmárton, Gyulafehérvár Marosvásárhely és Nagyváradon. — Saját tőkéi SS millió lej. A ff illáit intézetei : Tordaaranyos Vármegyei Takarékpénztár r.-t. Tordán, Alsófehérvármegyei Gazdasági Bank és Takarékpénztár r.-L Nagyenyed, Udvarhelymegyei Takarékpénztár r.-t. Székelyudvarhelyen és Si.-Keresztúron, Szásaréce a vidéki Takarék- és Hitel r.-t. SiEMrégenben és népbank r.-t. B.-hunyadon. — Mindenkink egy tetszlegesluyősebben végez. — Engedélyezet devizahely. Arnnak árai a vasút mellett Betéteket elfogad London, február 28. Az utóbbi időben a konzervatív és a liberális párt között tanácskozások folytak a közeledő választásokra vonatkozó egységes eljárás céljából. . Nincs kétség az iránt, hogy ezek » megbeszélések egy polgári egysége« iánt megalakításának kezdetét jelentik. A Star nevű liberális lap jelenti, hogy a munkáspárt több kerülete Edgar Wallacenek, a kiváló írónak felajánlotta a jelölést. Wallace ajánlatát valószínűleg el fogja, fogadni és a választásoknál, mint a munkáspárt jelöltje, fel fog lépni. London, február 28. Az angol hadügyminisztérium jövő évre 40 és fél millió font szerline hitelt kér az angol h hadsereg részére. A munkspárt a képviselőházban ezzel kapcsolatban javasolni fogja hogy miután a nemzetvédelem és a nemzetközi béke csak egy nemzetközi egyezség alapján lehet biztosítva, amely viszont minden katonai célú erő nagyobbítás megakadályozására törekszik, azért a kormány a tiszti és legénységi állomány leszállítására törekedjék és a hadsereg anyagi költségei is kisebbítse ■ a hasonló javaslatú frontot alattit költségeinek leszállításáért