Uj Kelet, 1936. december (19. évfolyam, 275-298. szám)
1936-12-01 / 275. szám
2. max. ,vannak győződve arról, hogy nekik kell ■aegszabniok annak fejlődési irányát A mai diktátorok uralma megfellebbezhetetlenül kiterjed a koncentrációs táborokra, a mezőgazdaságra és a zenére. A központi pártvezetőség névtelen cikkekben — ame- lyek azonban inkább a legfelsőbb hadvezetőség könyörtelen parancsaira emlékeztetnek — kényük-kedvük szerint uralkodnak az építészeten, az irodalmon, a színpadon és a baletten, nem is beszélve olyan csekélységekről, mint a bölcsészet, a természettudományok és a történelem. A szellemi elnyomás tehát tovább terjed. A bürokrácia uralkodik nemcsak az emberek testén, hanem a lelkén is! Elgondolkodva azon a tragikus ellentmondáson, amely a forradalom embereinek elgondolása és az utódaik által megvalósított rendszer között oly szembetűnő, tehetetlen nem gondolnom az anarchizmus hirdetőinek a jóslataira, akik egymást váltogatták az utolsó évszázadban. Akár Kropotkinnak, akár Herbert Spencernek nevezték őket, úgy az egyik, mint a másik szemében az állam — vagy még inkább a bürokrácia — egyformán minden haladás kerékkötőjének tűnt fel. Ezért van, hogy úgy az egyik, mint a másik minél kevesebb hatalmat akart meghagyni a bürokráciának. De nemcsak Oroszországban jutott a bürokrácia minden mértéken túlmenő hatalomhoz. Mindenütt, ahová nézünk, elhatalinasodott azemberek lelkén és mindenütt egyforma pusztítást végez. ״ Az elárult forradalom“ szerzője éles késsel boncolgatja a helyzetet és arra a megállapításra jut, hogy ״ Európa dekadenciájának fő oka az, hogy gazdaságilag felmorzsolódott és negyven nemzeti államra oszlik, melyeknek vámjai, útlevélvizsgálatai, pénzrendszerei és nemzeti partikularizmust szolgáló óriás hadseregei leküzdhetetlen akadályokat állítanak az emberiség és a civilizáció gazdasági fejlődése elé. Mi mást mond ez, mint azt, hogy az ״ európai gondolat“k elcsenerészesedése folytán minden hatalom fokozatosan annak a kasztnak kezére jutott, amely mohóságával egymásután felfal mindent és mindenkit és még a gondolatszabadságot is halálra ítéli, a legkulturáltabb államokban is? • Milyen különös ellentétet mutatnak ezek az emberek, akik megakadályozzák a haladást, holott azt hirdetik, hogy éppen annak a szolgálatában állanak és visszavetik az egész emberiséget ahelyett, hogy előrevinnék? Mi is magyarázata mindennek? Egyetlen körülmény lehet csak. Ezek a nagy intelligenciájú emberek, akikről szóltam, hatalmas szavak titkainak urai, de ezek a szavak a tömeg közéjutva szörnyű pusztításokat végeznek. Ezek a modern Messiások nem veszik észre az eléjük táruló szakadékokat. Magukba vetett Messiás-hitük vakká teseik őket. igAmy MBhor Kedd, december 1. BucurOstt 6.30: Ütemes torna,, zene, szakelőadások, orvosi tanácsadó, hírek. 13.15: Sitoiceanu zenekar. 19.15: Motzoi zenekar. 19.30: Közvetítés Alba Iuniaról. 20.25: Grozutza Alexandru dalokat énekel. 21.50: Alba hegedűművész játéka. 21.30: Szimfonikus hangverseny. 22.30: Hírek, a zene folytatása. 23.20: Dinicu zenekar. Budapest . 7.45: Torna, lemezek, étrend. 11. Hírek. 11.20: Felolvasások. 13.05: Szalonzene, hírek. 14.30: Hanglemezek. 15.40: Hírek. 17.10: Arányi Mária előadása. 18: Előadás, szalonzene. 19.30: Felolvasás.. 20: Hollamd énekművész zongorakísérettel. 20.35: Rátkaiest. 21.40: Cigányzene. 22.35: Hírek. 23: Orgonahangverseny. 23.40: Angol nyelvű előadás, jazz zene, hírek. Bécs. 7.45: Torna, Strauss lemezek. 14.10: Klasszikus lemezek. 18.25: Dalok. 21: Szimfonikus zene. 22.05: Dal- és áriaest. — A CFR autóbuszjáratai Bucurestiből jelentik: Az előre kidolgozott programnak megfelelően, a CFR december 1־ én a következő útvonalakon indít meg autóbuszjáratot: Arad —Lipova, Timisoara—Aradiţa, ׳ Timisoara— Foeni—Cruceni. UJKELET ____________________________KEDD, 1930. DECEMBER 1 Vaida szenzációs beszéde a Román Fro külpolitikájáról Vaida szerint Romániának egyik nagyhatalommal sincs tökéletes egyezménye. A revízió a nemzetközi politika fejlődésének tükrében Bucureşti, november 30. Vaida Sándor Román Frontja vasárnap konferenciát tartott, amelyen a szervezet megyei főnökei gyűltek össze. Jelen voltak a párt öszszes vezetői és Vaida 11 miniszter viselt alvezére. A gyűlést Ioanitescu nyitotta meg, majd Vaida Sándor tartott beszédet, aki előbb december 1־ e nagy nemzeti jelentőségéről beszélt, ezután pedig Codreanu legutóbbi nyilatkozatával foglalkozott. A vasgárda nyilatkozata __ Sajnálattal kell megállapítanom — mondotta —ג mint aki mindig jóindulatúan és szülői szeretettel tekintettem a vasgárdára — függetlenül attól, hogy elismerik vagy sem ezt a jóindulatomat — hogy az a határozat, mely golyót akar küldeni az ország vezetőinek testébe és öngyilkossá tenni egy egész nemzedéket, olyan gondolatmenet, amelyet nem vártam volna a nyilatkozat aláíróitól. Hogyan beszélhet így egy olyan ember, aki mint az új nemzedék vezére akar szerepelni ? Hogyan beszélhet tömeges öngyilkosságokról olyan ember, akinek nem lehet más célja, mint a harc, életre és halálra, a harc, mely nagy és új dolgokat jelent. De meg kell emlékeznem az országot vezető államférfiak gyengeségéről, akik tűrik azt, hogy az utcán vonják őket felelősségre, mint ahogy az most történt. Ellenfele voltam és vagyok Titulescu politikájának, de elismertem kvalitásait és az ország érdekében végzett munkáit Ha már lelövésről van szó, hát lőjjön le mindannyiunkat Codreau úr, de ne legyen öngyilkos és ne hívja fel hasonló cselekedetre az egész nemzedéket, hanem maradjon életben, harcoljon, találjon megoldásokat és bizonyítsa be az utódoknak, hogy méltóbb volt a harcra, mint mi. Ha ma a fiatalsággal foglalkozom, nem érdekből leszem. Megmaradok mindenkori politikai vonalomon és meg akarom mutatni az ifjúságnak, hogy mi a követendő útja. Ezután arról beszélt Vaida, hogy milyen ellenszenvvel fogadták politikai mozgalmának zászlóbontását. Azóta azonban, úgyszólván az összes politikai pártok kisajátították a román front eredeti programját, ami azt bizonyítja, hogy a mozgalomerőteljesebb, mint valaha, sőt hogy ez az egyetlen politikai realitása az országnak. Külpolitikai vonatkozásokban, kijelentette Vajda, sohasem támadta Franciaország és Oroszország belső berendezkedését. Belső helyzetük soha nem érdekelte, legfeljebb olyan vonatkozásokban, hogy milyen hatással lehetnek ezek a viszonyok a romániai állapotokra. A szövetségek kérdése . Én akartam egyezményt kötni Oroszországgal még abban az időben, amikor Titulescu nem akarta. Folyton nagy szövetségeseinkről beszélnek, de szeretném, ha Antonescu megmondaná, hogy „nagy szövetségeseink“ közül melyikkel van formális szövetségi egyezmény: Franciaországgal, Angliával, Japánnal, vagy Olaszországgal? A valóságban semmiféle egyezményünk sincs, amely formálisan és automatikusan biztosítaná területi érintetlenséggünket. Sem Franciaországgal, sem Angliával. Ennek ellenére minden pártvezér nagy szövetségeseinkkel szembeni kötelezettségeiről beszél. A külügyminisztérium irattárában semmiféle ilyen szerződés nincs. Az igazság az, hogy Anglia és Németország kölcsönösen bombázták egymást a háború alatt és mégis nagy erőfeszítéseket tesznek a megegyezésre. Franciaország és Németország jóllehet kiélet nélkül háborúztak egymással, most nemzeti bankkormányzás útján tárgyalják meg a gazdasági és pénzügyi együttműködés lehetőségét. Olaszország és Ausztria a múltban ellenségek voltak, még ma is függő kérdés Tirol kérdése, ennek ellenére látjuk, hogy mi történik ma. Olaszország megfricskázott bennünket, hogy megbüntessen hibáinkért Ha az etnográfiai térképre nézünk, könnyűszerrel kiolvashatjuk, hogy mik a külpolitikai orientációnk követelményei. Legyen előttünk Stefan cel Mare és Mihai Viteazul példája, akik tudtak olyan politikát követni, amely a román érdekeket szolgálta. (Nagy taps.) A pánszláv törekvésekkel szemben mi latinok tömörítjük erőinket. A revízió kérdése .Ezután a kisantantról beszél és felemlíti az első megbeszélés történetét, mely a kisantantot alkotó államok között lezajlott A békeszerződésen Venizelosz hívta össze Jugoszlávia, Csehszlovákia, Lengyelország és Románia megbízottait és ebből a megbeszélésből alakult ki a kisantant. Majd a revízió kérdéséről beszélve, megállapítja, hogy Magyarország számára jelenlegi külpolitikai vonala a legszerencsétlenebb. Olaszország nem lehet hűséges szövetségese Magyarországnak, mert pontosan ellenkezőek az érdekeik. A né® barátság végzetes tehet Magyarország! meg nem szabad elfelejteni, hogy a nem nép sürű tömegekben majdnem égés! Budapestig lakik. A német szövetségvetkeztében Magyarország még kisebbeszággá válhatik, mint amilyen ma. Ugyarország számára a revízió porhint a nép szemébe, mely középkori állapotban sínylődik. Majd a Népszövetségről beszélt, araely szükségesnek tart és kijelenti, hogy ad ok aggodalomra. A természetellenes sietségesek mindig felbomlanak, és ahogy a ׳ kitörésekor Olaszország és Almánia is kiléptek a központi hatála szövetségéből. Végül a királyról bey Vaida és a király körüli tömörülésre álította fel a politikai élet vezetőit. j Select Mozgó Jan: Select Mozgó ANA STEM •83? MARIA KRUSNOVA E filmben felelevenedik a régi orosz cári gárda élete. Orosz dalok, orosz táncok! Pénteken nyújtják át a válaszfeliratot az uralkodónak A szenátus is megszavazta a válaszfeliratot Bucureşti, november 30. A szenátus vasárnap ülést tartott Lapedatu elnökletével. A szombati ülés jegyzőkönyvének felolvasása után Cuza kijelenti, hogy fenntartja magának a jogot választ adni a dr. Niemerower főrabbi által mondottakra. A beteg Stoicescu professzor helyett Ramniceanu látja el az előadói teendőket. Megállapítja, hogy a szenátus lelkesen fogadta a királyi felhívást az egység és összhang érdekében. Azt hitte azonban, hogy a magas szózat első következménye legalább annyiban fog állani, hogy az ellenzék jóhiszemű és objektív kritikát fog gyakorolni. Gafencu félbeszakítja: ön tévesen magyarázza a magas kiáltványt. Ramniceanu folytatva beszédét a nemzeti parasztpárt nyilatkozatával foglalkozik. Támadja a parasztállam eszméjét, ami azonban hiányzik a nemzeti parasztpárt nyilatkozatából. Ez talán azt jelenti, hogy lemondanak erről a formuláról. Gafencu: Ez a formula nemcsak a mi, de a nagy tömegek lelkébe hatolt Iamandi: Illúzió. Rövid szóváltás következik Gafencu és Iamandi miniszter között, majd Ramceanu folytatja beszédét. A kormány lekenységéről beszél, elutasítja a cent elleni támadásokat és kéri a felirati vaslat elfogadását. A szenátus 86 szavazattal 1 elleni el is fogadja a felirati javaslatot, a kisorsolták annak a bizottságnak tag amely Miron pátriárkával az élén batatja az uralkodónak a válaszfeliratot király pénteken délben fogja fogadi szenátus küldöttségét. A szenátus leskelebbi ülését pénteken délután tartja . A változás éveiben a rég bevált ta szetes ״ Ferenc József« keserű viz nélküli tetlen háziszer, főként ha arra kell törtennk, hogy az agy, a tüdő és a szív felé nyúló vértódulást ellensúlyozzuk, vall hogy az emésztőszervek renyhe müke folytán a belekben beállott pangást bizta enyhe módon megszüntessük. Az סחי ajánlják. — Székely Béla: Az antisemitizna története 380 lap, Tabor-kiadáa 106 lel pagevál, Cluj, Postán utánvéttel. Kérj a Tabor-kiadványok teljes jegyzékét. 5 Chanuka-akció 5697 דניק־דדהר זובונחדיט Chanuka-gyertyák eladása Chanuka-Ünnepélyek rendezése. A zsidó iskolák növendékeinek gyűjtése. Társasjátékok rendezése családóknál és a zsidó otthonokban bíztat eltják a Keren Kayemeth Leisrael chanuka-akciójának sikerét.