Uj Kelet, 1949. március (32. évfolyam, 167-192. szám)

1949-03-01 / 167. szám

a­­chaluci után, hogy az új méretek kö­zött, a mezőgazdaság fokozódó keretei­ben is biztosítani tudjuk a chaluci erő­feszítést és a chaluci szellemet. A hadseregben meginduló leszerelési folyamat is felveti azt a sürgős problé­mát, hogy a leszerelő katonák nagy ré­szét a mezőgazdaság felé tereljük. Két­ségtelen, hogy a leszerelő katonák sok pozitív értéket hoznak magukkal a had­­seregb­e, de az is kétségtelen, hogy az a nevelés, amelyet a katona a hadseregben különösen a háborús időkben kapott, igen sok negatívumot is kitermelt a ka­tona lelkében. A telepítési akció irányí­tóinak a feladata, hogy a pozitívot, a teremtőt hozzák ki a leszerelő katonák lelkéből, hogy ez az emberanyag a me­­z­gazdaság felé forduljon. Három embercsoport fogja az új me­zőgazdasági telepítés teremtő anyagát al­kotni: a chaláci ifjúság, a leszerelő ka­tonák és az uj dlék tömegei. A mező­gazdasági szakszervezetre hárul a fela­dat, hogy ezt a három áramlatot egyet­len nagy táborrá olvassza össze. Rádióleadót a gálát A Szochnut szervezeti osztálya, amely Elijahu Dobkin vezetése alatt áll, átszer­vezte a tájékoztatási ügyosztályát. Ez az ügyosztály t­öb újságot ad ki angol, fran­cia, jiddis és spanyol nyelven. Az egyik lap hetenként, a többi kéthetenként je­lenik meg. A lapokat légipostával a kü­lönböző gálati központokhoz küldik, ahol igen fontos szerepet töltenek be, mert tájékoztatást nyújtanak mindenről, ami a zsidó államban és a cionista világmoz­­galomban történik. A tájékoztatási ügy­osztály távirati hírszolgálatot is tart fenn, amely naponta toábbítja a zsidó állam­ban és a cionista mozgalomban előfor­duló legfontosabb események kivonatos beszámolóját a különböző zsidó közpon­tokba, főként olyan országokba, ahol az általános távirati irodák zsidó vonatko­zású hírszolgálata nem kielégítő. Ilyen or­szágok például Franciaország, Olaszor­ állítanak fel részére­ szág, Magyarország, Lengyelország, Ar­gentína, Ausztrália stb. A tájékoztatási ügyosztály képszolgá­latot szervezett, amely rendszeresen látja el a világ zsidó sajtóját az izraeli esemé­nyekről készült fényképekkel, a szüksé­ges felvilágosító szövegek kíséretében. Külön sajtóiroda továbbítja többször he­tenként az izraeli héber napilapok hírei­nek kivonatát. A sajtóiroda különböző nyelveken rendszeresen küld tájékoztató cikkeket is a külfölii zsidó lapok számá­ra. A tájékoztatási ügyosztály most 3, vagy 4 képes folyóirat kiadását készíti elő jiddis, angol, francia és esetleg spa­nyol nyelven. Külön ügyosztály létesült most ismeretterjesztő cionista könyvsoro­zat kiadására. A legközelebbi tervek közé tartozik egy erős rádió adó-állomás létesí­tése, amely 5­6 nyelven fog híreket adni a gálat részére a zsidó állami és a cio­nista mozgalom eseményeiről. Széleskörű felvilágosító tevékenységet fejt ki a Szochnut tájékoztatási irodája „HABOKÉIT Mi történik Am­erikában Az amerikai cionista szervezet végre­hajtó bizottságának hozzánk intézett je­lentése szomorú fényt­­vet azokra az in­trikákra és rágalmakra, amelyek az ame­rikai cionizmus két vezérének az Egye­sült Gyűjtőakció vezetéséről való lemon­dását eredményezték. Ez a hajmeresztő történet kísértetiesen emlékeztet azokra a „tisztogatási akciókra“, amelyek bizo­nyos európai országokban szokásosak. Amikor valamelyik politikai vezér nagy tetteket vitt véghez és „veszedelmesen“ népszerűvé vált az uralkodó rendszer számára, akkor megkezdődött a „tiszta-­ gatis“ elnevezés alatt ismeretes művelet. Iyenkor a cél szentesíti az eszközöket. A legelszomorítóbb pedig ebben az, hogy a meg nem engedett eszközök amikor fél­­hivatalos megerősítéshez jutnak Izrael kormánya részéről Eliezer Kaplan, aki Amerikában időzött azokban a napok­ban, amelyekben Izrael nevét a rágalmak­nak ezzel a hullámával befeketítették, mit sem tett a megszüntetésére és hagy­ta, hogy Montor és dr. Goldmann rossz­indulatú suttogó propagandát folytasson „Izrael kormánya nevében“ az amerikai cionizmus megválasztott vezetői ellen. Egyetlen cáfoló szó elegendő lett volna a kormány tagja részéről, hogy véget vessen az egész ügynek, hogy befogja a vádaskodók száját és megakadályozza, hogy ezt a hadjáratot a kormánnyal és tagjaival azonosítsák. Az ügy mindenképpen azonnali kivizs­gálásra szorul az illetékes intézmények részéről és az a követelés, hogy hívják össze a cionista Aktionskomité ülését, fo­kozott aktualitást nyert az amerikai cio­nista szervezet hivatalos nyilatkozatának­­­egjelenése után. Az ügy tárgyalását lehet tovább halasztani, ha a cio­nista intézmények megfelelő képet al­kotnak maguknak az Amerikában előál­lott helyzetről, és arról a romboló hatás­ról, amelyet Montor tevékenysége idézett el­ő a világ cionista mozgalmában. A zsidó kormány sem folytathatja to­vább a hosszas halogatásba burkolózást, amelyet az amerikai zsidó utca beisme­résnek vesz. Világosan ki kell jelentenie hogy semmi része nincs abban a rágal­mazó hadjáratban, amelyet az Egyesült Államok cionista mozgalmának vezetői ellen indítottak. Magyar cukrászda Tel-Aviv, Nachlai Benjámin u. 46 Magyar süteménykülönlegességek. RÁDIÓ­­ Rövidhullám 43.99 méter, (6820 kilocycle), középhullám 460.3 méter (651.63 kilocycle) 6.53: torna, 7: hírek, 7.15: a hadsereg kórházműsora, 13: hírek, 14: angol hí­rek, 17.15: a háziasszony rovata, 17.30: ifjúsági adás, 18: hírek, 18.15: keleti me­lódiák, 18.30: Talmud-lecke, 19.45: Ta­­nach-részletek, 20: a hadsereg hírei és műsora, 20.30: mezőgazdasági előadás a tavaszi takarmányok termeléséről, 20.45: a Kol Jerusalájim hangversenye Eliezer Goren első hegedűs, Chanan Schlesinger karmester és Joszéf Grüntal zongora­szólista közreműködésével (Raspigi: olasz dalok és táncok, Haydn: Sol-major kon­cert zongorára és zenekarra, Chanan Schlesinger: Pastorale), közvetítés Jeru­zsálemből, 21.45: jiddisnyelvű adás a gá­­lát részére, 22: angol hírek, 22.15: héber hírek. ÚJ KELET Az új úsókkal be kell telepíteni az ország lakatlan területeit A mezőgazdasági szakszervezetek kongresszusa a falusi települések sürgős kiszélesítését követeli Tegnap ült össze Tel-Avivban a me­­ző­gazdasági szakszervezetek központjának 48-ik évi konferenciája. A tanácskozások mindvégig az alisja­­ befogadása, valamint az ország mezőgazdaságának kibővítése kérdéseinek jegyében állottak. A konfe­renciát S. Darján nyitotta meg, aki át­fogó előadásban ismertette a mezőgazda­ság szerepét az új élőtömegek elhelyezé­sében. Az országban ma nagy földterületek várnak­­megművelésre ,és­­rengeteg munkáskéz vár munkára és megél­hetésre — mondotta a szónok. — A két szükség­letet, amely kiegészíti egymást, egybe kell kapcsolni. A legidőszerűbb feladat ma betelepíteni az ország üres területeit és megszilárdítani a már meglevő falva­kat és településeket. Ennek előfeltétele az, hogy megfelelő lakásról gondoskodjanak a letelepítendő élék számára. A nemzeti lakásépítő vállalat nem fedezi a falu lakásszükségleteit, amelyek kielé­gítésére két­z házépítő vállalatot kell létesíteni. A továbbiakban Darján ismertette, hogy a Negev többmillió dunári terüle­tén ma alig húsz zsidó falu van. Most az ideje, hogy meggyorsítsuk a Negev betelepítésének ütemét, egyben pedig ki­szélesítsük a már létező településeket. Ezután a Szochnut telepítési osztályá­nak­ vezetője, Abraham Harzfeld beszélt. Előadta többek között, hogy a Hiszta­­drut keretébe tartozó mezőgazdasági te­lepek száma 258-ra emelkedett és ebből 58-at az állam megalakulása óta létesí­tettek. Ebben az évben további 50 kollektív, vagy szövetkeze­ti falut létesítenek a Keren-Kajjemet­­ földjén. A most létesített falvakban 1500 új élé telepedett meg. A jelenlegi települések megalapozására legalább 5 millió fontra van szükség és további 4 millió szüksé­ges a háborúban károkat szenvedett fal­vak helyreállításához. A legrövidebb időn belül el kell jutnunk ahhoz, hogy az állam ne szoruljon­­többé­­mezőgazdasági behozatalra és ehhez azt kell elérni, hogy az ország lakosságának 25 százaléka mezőgazdaság­ban telepedjék le. Tovább kell folytatni a felvilágosító munkát az út élék körében hogy falvakban helyezkedjenek el. BEN GURION állítólag visszaadja megbízatását, ha csütörtökig nem sikerül a kormányalakítás Mégis 15-re emelik a miniszterek számát? A kormányalakítás körül felmerült nehézségekről érdekes részleteket hozott nyilvánosságra az Egyesült Munkáspárt, a Mapam hivatalos lapja. Eszerint a Ma­­pam azzal a javaslattal fordult Ben-Gu­­rion dezignált miniszterelnökhöz, hogy a két munkáspárt közös kormányprogra­mot állapítson meg és annak alapján tár­gyaljon a t­öbi pártokkal a koalíció meg­teremtése­­ügyében. A miniszterelnök azonban ezt a javaslatot nem fogadta el, még­pedig azzal az indokolással, hogy a minimális kormányprogrammot a koalí­cióba belépő összes pártokkal közösen kell megállapítania. Ben Gurion állítólag közölte a Mapáj vezetőivel, hogyha ezen az úton nem sikerülne az új kormányt megalakítani, — írja az Al Hamis már —, jelentést fog tenni az államelnöknek és kérni fogja, hogy mentse fel a kormány­alakítási megbízatás alól. J. Ben-Aharon és J. Riftin­­a Mapam két megbízottja a Ben Gurionnal folyta­tott második megbeszélés után nagyon pesszimisztikusan ítélte meg a tárgyalá­sok menetét. Kijelentésük szerint a Ma­pam felfogása és a miniszterelnök néze­tei között igen nagy az eltérés. A mi­niszterelnök eddig nem volt hajlandó programmatikus tárgyalásokat folytatni a Mapammal, mert Ben Gurion nem a Mapam elnökének tekinti magát, hanem egyszerű parlamenti tagnak, akit az Ál­lamelnök kormányalakítással bízott meg. A többi parlamenti csoport megbízot­­taival folytatott megbeszélések eredmé­nyeképpen egyébként úgy hírlik, hogy Ben Gurion már nem ragaszkodik a kis­­létszámú kormányhoz, hanem 15 minisz­terből álló kormányra gondol, mert csak így látszik lehetőnek a különböző igé­nyek kielégítése. Ebből a szempontból különösen a vallásos pártok blokkja lé­pett fel szívós követeléssel három mi­niszteri tárcára, valamint a vallásügyi mi­nisztérium megtartására. Ben Gurion azt ajánlotta, hogy a vallásügyeket a belügy­minisztériumban létesítendő alosztályra bízzák és annak élére a vallásos blokk jelöltje kerülne. A klábcionisták programmatikus köve­telésekkel léptek fel és azt kérték, hogy az új kormány tegyen megnyugtató ígé­reteket a magángazdaság számára, a mun­kabérek állami felügyeletére, az egységes iskolarendszerre, stb. Ennek a program­nak a biztosítása érdekében a klábcionis­ták két helyet kértek a kormányban. Ben Gurion viszont az élelmezési ügyeket ki akarja vonni a kereskedelemügyi minisz térium hatásköréből. A klábcionisták til­takoznak ez ellen és azt mondják, hogy a terv megvalósítása esetén a kormány­ban való befolyásuk még az eddiginél is kevesebb lesz. Minthogy a két álláspont köz­­t eddig nem sikerült áthidaló meg­oldást találni, a klábcionisták, hír szerint, ultimátumszerűen közölték a miniszter­ein­kkel, hogy kívánságaik teljesítése nélkül nem hajlandók belépni a kor­mányba. A progresszív párt is elvi kikötésekkel jött a kormányprogram tekintetében. A párt többek között inflációellenes pénz­ügyi politikát, árrögzítést, bérrögzítést, a behozatal korlátozását, a magántőke-be­fektetések előmozdítását, az üzleti ha­szon ellenőrzését és a gazdasági megkü­lönböztetések megszüntetését követeli. A ,'Davar" is megerősíti, hogy Ben- Gurion minél gyorsabban be akarja fe­jezni a kormányalakítási tárgyalásokat. Az államélet folyóügyei, a gazdasági élet, valamint az alkotmányozó nemzetgyűlés munkájának folytatása nem engedi meg, hogy a tárgyalások túlságosan hosszúra nyúljanak el. A lap úgy tudja, hogy a­­mennyiben a legközelebbi napokban nem sikerül megállapodásra jutni valamennyi párttal, amely a széleskörű koalíció te­kintetében számbaj­öhet, de Ben Gurion megállapodásra jutott néhány párttal, a­­mely együttesen többséggel rendelkezik a nemzetgyűlésben, akkor a miniszterelnök ezekkel a pártokkal­ fog kormányt alakí­tani. Ha lakását kellemessé akarja tenni, tisztittassa függönyét nálam Mindennemű mosást, tisztítást és festést vállalok NEUWIRTH TEL-AVIV, Nachlat Benjamin 133. ______Hívásra házhoz megyek. Állást keres - Állást kaphat a Hitac­dut Olej Hungária Tel-Aviv Lilienblum utca 33. (Tel: 25—76) útján. ÁLLÁST KAPHAT:­­ Szerszámlakatos, repasszáló (nő) tri­­cotage-gyárban, kesztyű gépi varrónő, la­katos, esztergályos, tanuló autó-villany­­szerelésben, perfekt szakácsnő, madridia egy közintézményhez, perfekt táskakészí­­tőnő, egyedülálló fiú gazdaságban, aki fejni is tud, varrólány és tanuló, háztar­tási munkásnők főzéssel, angol írásban és olvasásban perfekt és héberül tudó tisztviselőnő. ÁLLÁST KERES: Gyermekgondozónő héber tudással, háztartási munkásnők, autószerelő, vil­lanyszerelő, cukorka és csokoládé szak­értő (konfiture), perfekt szakács magyar konyha szerint, férfi fehérnemű szabász­­gépelést vállal otthon (saját szó­­lónő, férfiszabó, csipkeverő-függönyszövő lock-varrónő, házi konfekcióvarrónők, gyermeksétáltatás (héber tudással, szak­értő pedagógus), villanyszerelő, cukrász. A Hitachdut Olaj Hungária felkéri a munkaadókat, hogy a náluk adódó min­den munkaalkalmat jelentsék be az egye iületnek, amelynek nyilvántartásában a legjobb szakemberek szerepelnek. Ezáltal nemcsak megbízható és megfelelő alkal­mazottat kapnak, hanem munkához jut­tatják az egyre tömegesebben érkező ma­gyar alku alókat is, akiknek az első idő­ben igen nehéz az elhelyezkedésük. APRÓHIRDETÉSEK BÚTORT legelőnyösebben vehet, cse­rélhet, eladhat Grünfeld Testvérek­nél, Tel-Aviv, Jochanan Haszandlar 18. (Schenkin-saroknál.) Ugyanott bútorok átpoliturozását is vállaljuk. HA JÓL ÉS OLCSÓN AKAR ÉT­KEZNI, keresse fel „Café Friedet“ Cser­­nichovski út 27. (volt Becalel). Magyar konyha! Szombaton is nyitva. OLCSÓN VÁSÁROLHAT BOROSNÁL: ágyneműt, női-, férfi- és gyermek-fehér­­neműeket, pijamát, Nylon harisnyát „SHA­AR HAZOL“ Béth-Lechem 8. (Be­­zalel- suck.) VARRÓGÉP-MERKAZ (központ) vétel eladás, javítás, kimondott szaküzlet. Tel- Aviv Bet-Lechem. 8. Becalel Suk-nál. ORA-alkatrészek-­ szerszámok, órások és aranyművesek részére nagyban. Chaoul, Haifa, Herzl 47. Alapítva 1929. BRISZK JEHUDAT (Haifa) keresi Erczmann Emil (Cséka), Rec­ovot, Bet Olim (Rama). BERGER LAJOST (Munkács) keresi nővére Salamon-Berger Hermina, Kirjat Moc­kin, POB. 8.

Next