Uj Kelet, 1949. március (32. évfolyam, 167-192. szám)

1949-03-06 / 171. szám

HÍREK 5709 Adar 5, vasárnap, 1949 március 6. — Ma délután 3 órakor temetik­­az olaszországi repülőszerencsétlenség áldo­zatait. A december 31-ikén lezuhant re­pülőgép izraeli áldozatainak temetése ma vasárnap délután 3 órakor lesz a Maze utca Hadassza kórház halottasházából. Az áldozatok között tudvalevőleg a magyar sisuvnak is három halottja van: Engel­berg Bargiora, dr. Engelberg Dezső fia és Frankel Pinchasz, akik katonai külde­tésben voltak. A harmadik áldozat dr. Farkas László, akinek temetése ugyan­csak ma megy végbe Jeruzsálemben. A „Haifa“ lett az első nagy zsidó te­herszállító hajó neve. A new-yorki kikö­tőben felhúzzák a kék-fehér zászlót az első teherhajóra, amelyet az Izrael— America Line haj­vállalat indít Haifa és New-York között. A hajó neve: „Haifa". Remez közlekedésügyi miniszer ez alka­lommal üdvözlő táviratot küldött a vál­lalathoz. A távirat kiemeli a nemzeti és magántőke együttes erőfeszítését, amely a hajóvételt elősegítette. — Perzsa nyelvű adások a Kol Jiszra­­elben. Március 15-étől kezdve a Kol Jisz­­ráél perzsa nyelvű hírszolgálatot is kezd. A perzsa adást hetenként kétszer, ked­den és pénteken közvetítik délután 5-kor és negyedórát fog tartani. — Az alkotmányozó nemzetgyűlés gyorsírói jegyzetei. Megjelent a „Davar Hakneszet" (A Kneszet szava) című fo­lyóirat első száma, amely a Kneszet Je­ruzsálem­ ülésszakának jegyzőkönyveit közli. A folyóirat nemcsak a képviselők beszédeit, hanem a parlamenti élet min­den egyéb megnyilatkozását (törvényja­vaslatokat, jelentéseket és hasonlókat) közölni fogja. A Davar Hakneszet az ál­lamalapítás történetének leghűségesebb tükre lesz, mert a leghitelesebb forrásból, a gyorsírói jegyzetekből készül. A Davar Hakneszet kapható az összes Újságáru­soknál, de előfizetés útján is megrendel­hető.­­ Kormánybizottságot neveztek ki a húskonfliktus ügyében. A tel-avivi kóser­­hús árusítók és a vágóhídi munkások kö­zött a kicsontozási ügyében keletkezett viszony, amely miatt Tel-Avivban már harmadik hete nem osztottak húst, végre a kormány elé került. Az ügy kivizsgá­lására és az ellentétek elsimítására bizott­ságot neveztek ki, amelynek tagjai: J. Wertheim, a belügyminisztérium munka­ügyi igazgatóságától, A. Epstein élelme­zési­­felügyelőségi megbízott és M. Kalir, a város gazdasági ügyosztályának képvi­selője. F Olőigazolvány kell a poggyász kivál­tásához. A Szochnat­alista-osztályának közlése szerint mindazoknak az ut élék­­nak, akiknek a holmija a vámnál van és ki akarják váltani, akár valamely szál­lítócégtől, akár a raktárakból, vagy a ki­kötőkből, magukkal kell vinniök az olé­­igazolványukat. Az átmeneti táborokban élő olék kérjék ki a táborvezető­ség­­től az oléigazolványukat, mielőtt a hol­mijuk kiváltására indulnak, mert az iga­zolvány nélkül a poggyászukat nem adják ki. Í1S»3-■ - ■ ■ -T -******&*?#**>. 'mvtp UJ KELET Vasárnap, 1949 március 6. Kedden mutatkozik be Ben Gurion új kormánya A Kneszet első tel-avivi ülését kedden délután négy órakor nyitják meg. Ezen az ülésen fogja Ben­ Gurion miniszter­elnök megtartani a programbeszédét. A miniszterelnök bemutatkozásakor nem fog bizalmat kérni a kormány számára, hanem előbb három napig tartó vita le­folytatását fogja javasolni, hogy a Kne­szet minden tagjának módjában álljon a véleményét nyilvánítani. A programbe­széd fölötti általános vita után fogja a kormány a bizalmi kérdést felvetni. Politikai körökből származó hírek szerint a Mapút még nem tett le arról­ a reményről, hogy rá tudja venni a Ma­­pamot a kormányban való résztvételre. Ben-Gurion ugyan már befejezte tárgya­lásait, de Kaplan pénzügyminiszter fél­hivatalos beszélgetést folytatott a Mapam vezető személyiségeivel. Úgy hírlik, maga dr. Weizmann államelnök is kísérletet fog tenni, hogy a Mapamot rávegye a kormányban való részvételre. Legalább 100 halottja van a sztambuli fegyvergyárban történt robbanásnak A gyár az arab államoknak szállított fegyvert és muníciót Sztambul, (—). Néhány nappal ezelőtt Konstantinápolyban nagy robbanás tör­tént az egyik fegyvergyárban. Most ki­derült, hogy a gyár az arab államok szá­mára gyártott fegyvert és muníciót. Né­hány nappal ezelőtt Egyiptom rendelt a gyárnál nagyobb mennyiségű ágyúgolyót. A kormány hivatalos­ jelentése szerint a robbanásnak csak hét áldozata van, de a beavatottak úgy tudják, hogy a szeren­­csételnségnek legalább 100 halottja van, sőt, az egyik lap 150 halottról, 500 sebe­sütről is. A gyár tulajdonosa, aki a rob­banás óta eltűnt, négy nappal ezelőtt tért haza Kairóból, ahol 50 ezer ágyulö­­vedék szállítására kapott megrendelést. Néhány török lap felvetette a kérdést, hogy nem történt-e szabotázs, de kor­mánykörökben ezt nem tartják valószí­nűnek. A kormány szóvivője azt mon­dotta, hogy ilyen esetekben rendszerint fel szokott merülni a szabotázs gyanúja. A romhalmaz alól egyébként még mindig hallatszanak kisebb robbanások. A romániai kormánylap inti Izraelt a Marshall­­ terv és az oroszellenes katonai szövetségek ellen Bukarest, (STA).­­ A román munkás­ság hivatalos szócsöve, a „Scanteia“ teg­nap hosszú cikket közölt az izraeli külpo­litika jövő útjairól. A lap aggályának ad kifejezést abban a tekintetben, hogy mi­lyen magatartást fog tanúsítani Izrael a Marshall-tervel kapcsolatban és azt ál­lítja, hogy az Egyesült Államok által tör­tént de jure elismerés után „gazdasági szolgaság“ fenyegeti a zsidó államot és ez még nagyobb veszedelmet jelent Izrael függetelnségére, mint a Bevin által irá­nyított arab államok támadása. A továbbiakban a cikk támadást intéz az Egyesült Államok ellen, amely azért tartja vissza a 100 millió dolláros köl­csön hátralevő részét, hogy engedménye­ket csikarjon ki Izraeltől. A lap figyel­mezteti Izraelt azokra a veszedelmekre, amelyekkel a Marshall-tervhez való csatlakozása járhat, egyben pedig a Szovjetunióval szembeni ellenséges kato­nai szövetségek ellen is intl, amelyek gyakorlatilag azt jelentenék, hogy a zsi­dók szövetséget kötnének a németországi fegyvergyárak tulajdonosaival és a volt nácikkal, akik aktív részt vettek Aus­chwitz és Buchenwald népirtó tömeg­­üzemeiben. „Izrael számára a leghelye­sebb és a legjobb út az, — fejezi be cik­két a Scanteia, — hogy csatlakozzék a demokratikus és szocialista erők nagy táborához, élén Szovjetoroszországgal, a­­mely Izraelt függetlenségi harcának ele­jétől fogva támogatta. A rhodosi tárgyalások (Első oldali cikkünk folytatása.) kormányaik képviseletére való jogát, a következő napirendet állapították meg: 1. A konferencia elnökének hivatalos megválasztása. 2. A két küldöttség fel­hatalmazó okmányainak bemutatása. 3.­­ Az előterjesztett napirend jóváhagyása. 4. Az egyezmény aláírása. 5. A Biztonsági Tanács november 16-iki határozatának végrehajtása. 6. A fegyverszüneti egyez­mény javasolt szövege feletti tárgyalás. 7. A fegyverszüneti egyezmény aláírása. A két küldöttség első ülése barátság­talan légkörben indult. Transzjordánia képviselői nem ál­lttak fel, amikor a zsidó küldöttség tagjai beléptek a te­rembe. Nem voltak hajlandók hozzájárul­ni ahhoz sem, hogy összeismerkedjenek Izrael képviselőivel. A napirendhez mo­gorva hallgatással járultak hozzá és a hivatalos formalitások után azonnal el­távoztak. Az ülés után a zsidó delegáció közölte Buncheval, hogyha a transzjor­­dániai delegáció tagjai nem fogják be­tartani az udvariasság elemi szabályait, a zsidó delegáció csakhamar elhagyja Rhodost. A transzjordániai delegáció viselkedé­se miatt Sil­ach szombaton hazarepült Izraelbe, hogy megtanácskozza a kor­mánnyal a küldöttség ovábbi magatar­tását. Siloach nem volt hajlandó elárulni, hogy mennyi ideig marad Tel-Avivban és ezért lehetséges, hogy a tárgyalások­ban rövid szünet fog bekövetkezni. Időközben dr. Bunche repülőgéppel külön megbízottat indított Bagdadba, ahol választ akar kapni a kormánytól arra, hogy Transzjordánia az irakiakat is képviseli-e a tárgyalásokon. A megnyitó ülés egyébként mindössze 9 percig tartott. '■T’l­JU *73 t­m i­­­jirnV Vizn rmN hTUJun Ttájjn niton njiu Va? o’ona Zoo vV iojnoo Vrrxn Dián NÉP­KÖLCSÖN Minden tizedik nyer Te lehetsz a tizedik! 700 nyeremény minden évben!! A nagy nyeremény 10.000 font a Törvényszék elé kerül az Aguda­­bank támadója. A tel-avivi járásbíróság elhatározta, hogy Becalél Narkisznak, a héber kommunista párt 22 éves jeruzsá­­lemi tagjának ügyét átteszi a törvény­székhez. Mint ismeretes, Narkiszt a tel­­avivi Aguda-bank ellen elkövetett fegy­veres rablótámadás alkalmával fogták el és az eset miatt nyílt szakadás állott be a kommunista pártban. — Walfisch Péter sikere Prágában. Prágából jelentik: Walfisch Péter, a fia­tal izraeli zongoraművész nagy sikert aratott prágai hangversenyével. A prágai – zsidó követség által Walfisch tiszteletére rendezett estélyen a cseh zeneszerzők és muzsikusok legkiválóbb képviselői vettek részt.­­ Visszaköltözik a jeruzsálemi tüdő­­szanatórium. A jeruzsálemi tüdőbeteg­­kórház, amelyet az arab zavargások kitö­résekor sokáig elzártak a külvilágtól, majd nagy nehézségek leküzdése után az ország tengerparti részébe költöztettek, rövidesen visszatér­tekor Chájimba. Je­lenleg a kórház Jaffán működik. VARRÓLÁNYOKAT és tanulólányokat keresek. Schmettererné, — Ramat-Gan, Herzl-u. 7. — Lerombolták az engedély nélkül épített házakat a Hatikva-negyedben. Tel-Aviv városának munkásai egész sor házat és újonnan épített szobát rombol­tak le a Hatikva-negyedben. A lebontást azért rendelték el, mert ezeket a szobákat és házakat engedély nélkül építették. Az érdekeltek körében természetesen nagy a felháborodás, különösen azért, mert az épületeket minden bírósági eljárás és íté­let nélkül bontották le. SPECIÁLIS MAGYAR KONYHA, min­den szerdán bableves, túróspalacsinta, csöt­étökön székelygulyás. Ordentlich és Társa­ Tel-Aviv, King George 12. — Stanley nem kap beutazási vízumot Seligmann tel-avivi ügyvéd hivatalos ér­tesítést kapott a miniszterelnökségi ál­lamtitkár aláírásával, amelyben tudomá­sára hozták, hogy a kormány végleges ha­tározata értelmében Sidney Stanley (Ab­raham Vulkán) nem kap beutazási vízu­mot a zsidó államba. A kormány határo­zata után valószínű, hogy az angol ható­ságok még ma kiutasítják a munkáspárti vezető személyiségek megvesztegetési ügyé­­nek hősét, aki a ma Lengyelországhoz tartozó német területről származik. HA JÓL ÉS OLCSÓN AKAR ÉT­KEZNI, keresse fel „Café Friedet“ Cser­­nichowski ut 27. (volt Becalel). Magyar konyha! Szombaton is nyitva. — Jugoszláviai dlék új falut létesítet­tek a Galilban. Jugoszláviai élék, akik 3—4 hónappal ezelőtt érkeztek az ország­ba, szövetkezeti falut létesítettek a nyu­gati Galilban. A falu telepesei a Beér Ja­­kovban lévő élőtáborban szervezkedtek meg és hozzátartozóik még ott maradtak. A új faluban 160 család kap földet. Az első harminc család már meg is telepe­dett és megkezdte a legszükségesebb épü­letek felépítését, hogy a többi család is odaköltözhessen. Ö ör­kösödési adót vezet be a kor­mány? Kiszivárgott hírek szerint a pénz­ügyminisztérium az államkincstár bevéte­leinek fokozására örökösödési adó beve­zetésére készül. Annak idején a mandatá­­rius kormány már be akarta vezetni az örökösödési adót, de az arabok ellenke­zése miatt lemondott erről a tervről. A zsidó állam kikiáltása óta a pénzügymi­nisztérium a többféle új adónem sorá­ban az örökösödési adó bevezetését is ter­vezte, de a jövedelmi adók emelésekor ideiglenesen elejtette az örökösödési adó bevezetését. A legtermészetesebb tartóshullámot csináltassa a magyar hölgyfodrászoknál Winkler M. és Glück M. Jeruzsálem, Tel. 29-68. Linz str. Sansur blog. (Szemben a Keser-taxiállomással) ­ keresztény angol önkéntes az óvá­ros védői sorában. A Transzjordániából hazatért zsidó hadifoglyok között van egy keresztény angol önkéntes is, aki annak idején az óváros zsidó védőihez csatlakozott és az ostrom egész ideje alatt rendkívüli hősiességgel tartott ki az ara­bok és az angolok támadásaival szemben. Amikor a zsidó negyed elesett, az angol is fogságba került. Az arab tisztek felismer­ték és Ammanba vitték, ahol a légió an­gol parancsnokai szabadságot, állást és minden földi jót ígértek neki, csakhogy a légióhoz csatlakozzék. Az angol nem volt erre hajlandó, hanem a zsidókkal maradt. A fogolytáborban megtanult hé­berül és mint a zsidó állam hű polgára akar Izraelben megtelepedni. VARRÓGÉP-MERKAZ (központ) vétel eladás, javítás, kimondott szaküzlet. Tel- Aviv Bet-Lechem. 8. Becalel Suk-nál. Nyomatott az Uj Kelet nyomdájában Rector Schlesinger 9.

Next