Uj Kelet, 1949. április (32. évfolyam, 194-216. szám)

1949-04-01 / 194. szám

4 A labdarúgósport volt az első sportág, amely keresztülvitte Izraelben a külön­böző sportegyesületek szövetségbe való tömörítését. 1928-ban alakult meg a lab­darúgó szövetség, amelyet a Fifa (nem­zetközi labdarúgó szövetség) is elismert. A labdarúgás, akárcsak Középeurópában, úgy Izraelben is, a gyermekek kedvenc sportja és ha van egyáltalában sport­­rajongó közönség nálunk, azt a labda­a harmadikban pedig 14 csapat szere­pelt. Ezenkívül volt ifjúsági bajnokság és az utolsó években gyermekcsapatok (13— 15 év) is alakultak. Mindezek a csapatok három országos egyesület: Makkabi, Ha­­poél, Bétár és két helyi egyesület: Ha­­koadi és Hasáchár kereteibe tartoztak. A háború megindulásával a játékosok kato­nák lettek és a liga-mérkőzéseket a szö­vetség kénytelen volt beszüntetni. Most már egy éve tart ez a szünet és a szövet­ség ezidén Mitropa-kupa rendszeri­ kupa bajnokságot írt ki a szenior­ csapatok szá­mára, hogy valamiképen üzemben tartsa a civilben maradt játékosokat, azonkívül ifjúsági- és gyermekligákat állított fel. A labdarúgó szövetség és az egyes csapatok a múltban magyar, török, angol, egyip­tomi, szíriai, jugoszláv, román, stb. csa­patokat láttak vendégül és a mi csapata­ink is elkerültek ezekbe az országokba és Amerikába is. A labdarúgás sportjának van múltja Izraelben. Nincs még egy sportág, amely­nek olyan nagy és kézenfekvő lehetősé­gei voltak és vannak, mint a labdarúgás­nak. Ennek ellenére a labdarúgás eddig nem emelkedett olyan fokra, hogy ko­moly nemzetközi mérkőzéseken, mint egyenrangú fél jelenhetnénk meg. A leg­utóbbi amerikai útra, ahol a nemzeti vá­logatott olyan gyengén szerepelt, bebizo­nyította, hogy a jóakarat nem elég. A labdarúgósport kifejlesztése és a játék nívójának emelése tervszerű, alapos mun­kát igényel. Talán egyik sportágban sem rúgás érdekli elsősorban. Tanúi voltunk annak, hogy 20.000 ember is megjelent, ha komoly nemzetközi mérkőzést játszot­tak a tel-avivi stadionban. A labdarúgó szövetség első-, másod- és harmadosztályú szenior-csapatokat tar­tott nyilván és ezek számára liga-bajnok­ságot rendezett évről-évre. 52 csapat vett részt a különböző osztályokban. Az első osztályban 14, a második osztályban 24, áll rendelkezésünkre annyi, nemzetközi viszonylatban is kiváló szakértő, mint éppen a labdarúgásban. Hogy csak két nevet említsünk: Nemes, aki sokszoros magyar válogatott volt, majd pedig olympiai tréner, továbbá Bor, aki a bécsi Hakoach csapatának volt a szervezője és edzője. De rajtuk kívül is nagy számban élnek Izraelben sportemberek, akik volt hazájukban komoly munkát végeztek és eredményeket értek el ebben a sportág­ban. Ezek az emberek azonban különbö­ző és tőlük független okokból nem vesz­nek aktív részt a labdarúgósport fejlesz­tésében. Az okok különbözők,­de egyszóval azt lehetne mondani, hogy hiányoznak az elementáris feltételek. Kevés pályával ren­delkezünk és a meglévő pályák felszere­lése nagyon hiányos. Nincs egyetlen olyan pálya sem, amely rendelkezne ren­des öltözőkkel, fürdőszobával, masszázs­­paddal, stb. A meglevő pályákon nincs megfelelő hely nagyszámú közönség be­fogadására és mindig komoly zavart je­lentett, ha valamelyik mérkőzésen nagy közönségre volt kilátás. Az egyesületek nem képesek és ha igen, akkor nem hu­zamos ideig, jó trénert tartani, mert nem tudják a munkáját megfizetni. Az edzé­sek nem rendszeresek, nincs gondoskodás arról, hogy a játékosok kondícióját a holtszezonban is megtartsák és fokozzák. De fel lehetne sorolni okokat a végtelen­ségig, így maradjunk a tényeknél. Tény az, hogy van jó játékosanyag, vannak jó edzők, van labdarúgásra éhes közönség és ennek ellenére nem sikerült ezeket a tényezőket összhangba hozni és olyan labdarúgó csapatokat nevelni, amelyek sikerrel állhatnának helyet nemzetközi mérkőzéseken is. Az izraeli sportélet az állam megala­kulásával változások előtt áll. A labda­rúgó szövetségnek, valamint az egyesüle­tek vezetőségének fontolóra kell venniük a labdarúgósport mai állását, terveket kell készíteni és megtenni minden erőfeszí­tést arra, hogy segítsenek a bajokon. Ez­­ideig az egyesületek vezetőitől és a szö­vetség titkárától, ha megkérdeztük, ho­gyan képzelik a jövőben megoldani a problémákat, mindig anyagi nehézségek­re hivatkoztak. Ha van sportág, amely „kifizetődik“ , a labdarúgás az. Állami, városi, vagy magántőkével fel lehet épí­teni egy modern stadiont, amely az évek során nemcsak, hogy kifizetné a költsé­geit, hanem el is tartaná a sportegyesü­leteket, azok minden ágával. Nincs olyan európai ország, ahol ezt a receptet ki ne próbálták volna és ne vált volna be. Itt az ideje, hogy nálunk is megértsék végre a szövetség és az egyesületek urai: jó sportért a közönség szívesen fizet, vi­szont komoly és jó sportot csak jó fel­tételek mellett lehet teremteni. Izraeli sportágak Labdarúgás |' '' ’WSBBPiWii Jelenet a Hapoél és az egyiptomi katonai válogatott mérkőzésről. Pollák edzi a válogatott keretet ÉJFÉLI MISE JÓDON ÍRTA: SCHÖN DEZSŐ Ha tőlem kérdezné valaki, hol fek­szik Jód község, azt válaszolnám: Mára­­marosban, az Iza völgyében. Sokszor tet­tem meg az utat, jól emlékszem rá. Szur­­dok és Konyha között letért a szekér az országútról és 10 perccel később feltűn­tek a fából épített és szalmával fedett házikók. Reb Jaszef Mardche mindenesetre másképen magyarázta a dolgot. Szerinte Jód a világ közepén fekszik. — Di gánce veit — szokta mondani — iz vizsnicer chászidem. — Vi hájszt di gánce veit ? — Aváde, di gánce veit — fia Tere­­szev biz­torsa. Reb Jaszef Mardchenak a maga mód­ján igaza is volt. Mert ha a világ hatá­rai Tarackköz és Borsa között mozognak akkor Jód község valóban a világ köze­pén fekszik. A harmincas évek elején a márama­­rosi tájakon Jód község szomorú neve­zetességre tett szert. Nemzedékeken ke­resztül ugyanis az volt a szokás, hogy keresztény húsvét előtt a nagypéntekre virradó éjszaka éjféli ájtatoskodásra jöt­tek össze a hívek. A főtisztelendő úr újra elmesélte a názáreti megfeszítésének történetét. Hogy a zsidók így, hogy a zsidók úgy. A pap elmondta ugyan, hogy ezeknek a zsidóknak azonban, akik itt élnek közöttünk, a Berkunak meg a Slaj­menak semmi köze az egészhez, mégis, mikor a hívek kijöttek a templomból, fel­kaptak egy-egy követ és megdobálták a zsidó házakat. Ez a kő nem akart bántani. Inkább szimbólum volt. Amolyan vallási szokás, mint — ne vegyék rossz néven a hason­latot — a tásladi, amikor a falu zsidói kimentek az Iza partjára, kifordították a zsebeiket és a zsebeikben lévő összes bű­nöket a kis hegyipatak csobogó habjai­ba szórták. De a harmincas években megnőtt a Vasgárda. A jódi parasztok gyermekei szép számmal tanultak gimnáziumban, ta­nítóképzőben, egyetemen. Ez a diákság a húsvéti szabadságot otthon töltötte, így történt, hogy az éjféli mise után kis­­ebbszabású pogromot rendeztek. Ember­életben nem esett kár, de a jódi zsidók házatáján meglátszott a rombolás. Mára­­marosban megdöbbentek a zsidók. Hete­ken, hónapokon keresztül tárgyalták a jedi esetet. Mintha ez az alapjában véve kicsi e­­pizód jelezte volna a készülő égszakadást • A következő évben beállított hozzám szigeti lakásomra Reb Jaszef Mardwie. Abban az időben már túl volt a hetve­nen. Nem jött egyedül, mert a látogatás­nak hivatalos jellege volt. Küldöttség­ben jöttek, a hitközség megbízásából. — A hitközség nevében jöttünk — mondotta Reb Jaszef Mardwhe nagyon komolyan. — Tessék, foglaljanak helyet, miről van szó ? — Tudja, hogy közeledik a kájszedi (így nevezték azon a vidéken a keresz­tény húsvétot, amely a héber pészach­­nak az elferdített mása.) — Tudom, persze, hogy tudom. — Nahát. Reb Jaszef Mardche a kíséretében lé­vő fiatalemberhez fordult. A fiatalember kora szerint Reb Jaszef Mardche uno­kája lehetett volna. Biztosan jóeszű hé­­b­er, híres jesivában tanult, megnősült s most az apósa házában ül „koszton”. A fiatalember kabátja zsebébe nyúlt, ki­vett onnan egy darab papirt. Kérvény volt, dr. Ruszt Sándor nagy­bányai görögkatolikus püspökhöz címez­ve. Lényege pedig: a jódi zsidó hitköz­ség arra kéri a püspököt, hogy a nagy­péntekre virradó éjféli misét az előtte­­való nap délelőtt tartsák meg. Reb Jaszef Mardwie, látva, hogy nem értem egészen a dolgot, megmagyarázta az indokolást. — Éjjel sötét van. Senki se látja ő­­ket. Köveket dobnak, rombolnak. Reg­gel mind sopánkodik, szidja az istente­leneket, akik meg merték ezt tenni. De egyik sem oka, sem a Petre, sem a Mari­­kuca, sem a Rednik, sem a Bologa, sem Feczák. De ha nappal lesz az istentisz­telet, szégyelni fogják magukat. Akkor egyik se fog követ dobni. Logikus fejtegetés, nem mondom. — De mi lesz, ha a püspök nem megy ebbe bele ? — kockáztattam meg a kér­dést. — Miért ne menne bele ? — Na hallja, Reb Jaszef Mardche, hát maga megcsinálná délelőtt a szá­dért ? A hasonlat szívenütötte Reb Jaszef Mardchet. A nyugodt, a higgadt h­aszid zsidó valósággal kijött a sodrából. Na­gyon meg volt bántva, hangja remegett, amikor azt mondta: — Hogy mer összehasonlítást tenni? Ez-------a mienk---------ez Tóra. Ez Sul­chan Aruch — ez . . . — No jó — csitítottam le — azt a­­karják, hogy utazzam a püspökhöz ? Rendben van, holnap reggel utazom. A jódi kiküldöttek kezet fogtak. Az eredményről — mondottam az aj­tóban, mikor kikisértem őket , majd értesítem magukat. Nagybányán első utam a rabbihoz veze­tett. Krausz rabbi régi jó ismerősöm ÚJ KELET Péntek, 1949 április 1 Drágábbat vehet, de jobbat nem „ALBUS" Jégszekrénynél Gyártják: GUTMANN! TESTVÉREK T. A., Ehrlinger 2. Atara-sarok, Tachana-Merkazitnál. U­J­O­L­É­K ! Érkező liftekből veszek szervizeket, porcellán-, kristály- és egyéb dísztárgyakat. LESSINGER SIMON üveg, porcellán és konyhafelszerelési cikkek szaküzlete. TEL-AVIV , MONTEFIORE U. 25 Allenby sarok. Ne felejtse el ha Haifára érkezik felkeresni CAFE MAHIR-t hol magyaros ételkülönlegességek Tárják a magyarajkú vnedégeket Shapiro 13. Női kabátok és kosztümök elsőrendű kivitelben készülnek a legújabb divat szerint ZISZOVICS NÁNDOR női szabóságában, Tel-Aviv, Lessing u. 14. Gordon mellett. 4-es autóbuszjárat HA SZÉP AKAR LENNI BERKOVITS BEAUTY SHOP »aiMmijp PHONE 2594 |l9tJU HAIFA fl D­­­H SHAPIRA st 13 MTDjDm Halfán ezt a címet jól megjegyzi!

Next