Uj Kelet, 1949. július (32. évfolyam, 268-293. szám)
1949-07-01 / 268. szám
4 A VISÓI SZERENCSEMALAC IRTA: SCHÖN DEZSŐ Reb Mojse Moskovits, a legokosabb borsai zsidó szokta mondani: „Minálunk Máramarosban minden a rönk körül forog.” Reb Majsenak igaza volt. Lám, alig néhány hónapja, hogy megindult a termelés és az egész vidék máris új életre kelt. A máramarosi fa,konjunktúra sajátságos jelenség. Visóra, a járási székhely, re, napon׳!", érkeznek az újabb szállítmányok: málélisz , szalona, túró, zab, patkó vas, bakkancs. Az iparosok nem győzik a munkát. Új orvos költözött a községbe. Két új fogász is letelepedett. Éjjel, nappal dolgoznak, sok éves restanciát kell behozniok. Szatmárról jött egy női szabó, Désről egy parókakészítönő és hetek múlva már tánckurzust is hirdetnek. Csak szombaton állapítja meg igazán az ember, milyen arányokat öltött a konjunktúra. A lámolásnál úgy licitálnak mintha a közbirtokossági erd r■1 ׳ volna szó. Sisi — máfter — húszezer — húszonötezer — harmincezer — ötvenezer. Jó az üzletmenet, erős a kereslet, ilyenkor a harmad és negyedrendű áru is elkel: elárverezik az ádrent, a hágics,gelilet is. S ha Mechel Hersch a fűrésztulajdonos, a nagy konjunktúra lovag 165 ezret adott délelőtt a masterért (a három nulla nem számít, csak azért csapták oda, hogy sabeszize legyen a dolognak) délután, a minda-áma előtt az eset élénk szóbeszéd tárgyát képezi. — Ez a Mechl Hersch — állapítja meg valaki — rengeteget keres. Éjjel, nappal szalad a gáttér. Többszörös mű. Hornos. A filfacher millióner. — Mégis mennyire becsülöd? — Mondom, hogy többszörös milliomos, biztosan meg van a saját ötvenezer leje. * Ebben az időben nyílt meg a visói kávéház. Mendel, egy nagyon ügyes, minden hájjal megkent zsidó bérelte ki a helységet és rendezte be a kávéházat. A bejáratnál szépen festett cégtábla hirdet, te: tea, kávé, rummy, billiárd, minden nap friss tészták, minden szombat este cigányzenekar. Miután Mendel mindenkit megnyugtatott, hogy az ő kávéházában kalapban is lehet ülni, a visói zsidók ״ helyeselték a dolgot. Ez a kávéház — így gondolták — igazi találkozóhelye lesz az összes fakereskedőknek, ügynököknek, közvetítőknek. Ha az egész forgalom egy helyen koncentrálódik, az embernek lehetősége van arra, hogy lássa, milyen új arcok bukkannak fel Visó völgyében. A kávéházba biztosan bejárnak majd az erdészeti hivatal mérnökei, tisztviselői, az ember gyanútlanul tárgyalhat velük. Még egy jóulajdonsága van a kávéháznak. A kávéház apró, fehérmárvány, lapos asztalokkal van teleszórva. Nem kell papír, notesz, az ember csak előkapar egy ceruzcsonkot és máris csinálhatja a tervet, a kalkulációt. A fenyő még zöldes, vagy ahogy szaknyelven szokás mondani ״ a rigó fütyül rajta”, de a visói kávéházban ez már „anyag”, már lehet kalkulálni. ״ Ennyi a teár, a fuvar, a csúsztatás, a gáttér, a cirkula, a szórtkozás.” Végtelen hosszú sorokban gyűlnek a számok. Azután jön egy kiszolgáló nő, nedves ronggyal végigsimítja az asztalt, és mindjárt lehet kezdeni elölről. December elején, néhány nappal chanuka előtt nyílt, meg a visói kávéház. Chanuka,ünnepély megrendezésére már nem volt idő. Mendel azt a máramarosi elvet vallotta, hogy „az esz iz nistu kájn májdlech, tánet men mit sikszesz”, — és chanuka helyett nagyszabású Szilveszter est megrendezését határozta el. Mendel sok energiát frt bele ebbe a rendezvénybe. Megállapodott a szigeti Steingiesser-féle jazz zenekarral, hozatott három pincért, kitűnő italokat rendelt és néhány nappal Szilveszter előtt rózsaszínű plakátok hirdették a visói utcákon a nagy eseményt: nagyszabású szilveszteri estély! Fővárosi nívó! Reggelig tartó tánc! Tombola! Minden szám nyer! Szenzációs meglepetések! S az emberek jöttek. Nem a városka előkelő zsidói, a beszemedves tekintélyei. Szilveszter este ״ nitr.nek számít, — mi közük van ezeknek az embereknek Szilveszterhez? Eljött néhány úgynevezett modern zsidó, a nagy fás cégek tisztviselői, az ifjúsá egy része és keresztények. Néhány asztalt visel fiuk és lányok foglaltak el, vallásos szülők gyermekei, akiket vonzott a hirdetmény. Eljöttek anélkül, hogy szüleiktől erre engedélyt kaptak volna. Veszélyezetten, izgatottan ültek az asztalok mellett, a fiukon látszott, hogy életükben most ülnek először hajadonfőt. A nagy jupiterlámpák, amiket Mendel ebből a kivételes nagy alkalomból gyújtott meg, zavarták őket. Lámpalázuk volt. A terem lassan megtelt. Újabb vendégek érkeztek, mire a pincérek újabb asztalokat és székeket hoztak. Fényes vedrekben hirtették a pezsgőt, az arcok kipirultak és minden fennen hirdette: ime, nagy nap virradt a máramarosi Kárpátokra. Éjfélkor egy percre elaludt a villany. — Boldog újévet! — hangzott minden oldalról. Az emberek felálltak, magasra emelték poharaikat, pontosan úgy, ahogy amerikai filmekben látták. A zene tust adott és amikor eláll rá zaj, megjelent Mendel vadonatúj szmokingjában, minden szem feléje fordult és ő határozott hangon közölte: hölgyeim és uraim elérkeztünk ünnepségünk legszenzációsabb részéhez , a tombolához. Felkérek három hölgyet és három urat, jöjenek ide a terem közepére és vegyenek részt a tombola-bizottságban. A bizottság pillanatok alatt megalakult, a pincérek behozták az urnát, az egyik hölgy kihúzta a nagy nyerőszámot. Mendel kihirdette az eredményt: — a Péntek, 1949 július 1 U. KELET * LONDONI LEVÉL ״ Ha elfeledlek, Jeruzsálem" Irtás KACZÉR ILLÉS London, junius 18. Idézhetném az eredetiből, hogy a száműzött nép költője énekelte jó harmad, félezer éve Babilon vizei mellett. De be kell vallanom: a szép verssor egy illusztris angol főrendnek jutott eszébe és egy idézetből idézem. Az illusztris, aki ma újra leakasztja hárfáját a füzekről, itt ül a Lordok Házában a Temze vize mellett. Roppantul sajnálom, hogy nem gondoskodtam idejében egy vendégszékről az újságírók asztalánál, vagy legalábbis karzati állóhelyről, hogy meghallgassam a yorki érsek jól megokolt aggodalmait Jeruzsálem jövőjéről". Ezért az egy zsoltár, mondatért is érdemes lett volna: mily nemesen folyható fel a főpap ajkán! Isten látja lelkem, Garbett Corill doktort nyilt ellenfélként tisztelem és ha egyizben már foglalkoztam vele, most annál inkább foglalkoztat a gondolat, hogy még közelebbről lássam és eleddig ismeretlen vonásokkal gazdagítsam harcias portréját. De ha már nem láthattam életnagyságban és nem hallhattam hangjának zenéjét, megelégedhettem-e a kivonatos jelentéssel, amely helyet kapott a következő nap sajtójában? A Times és a Manchester Guardian majdnem mindent leközlt, amit mérseksége mondott, de a majdnem jóval kevesebb is lehet a mindennél. Költséget és fáradságot nem kímélve beutaztam kensingtoni magányomból a Kingswayre. Sikerült megkapnom egy példányt az állami könyvkereskedésben az úgynevezett Hansardból, amely a Jeruzsálem és a szenthelyek körül lefolyt főrendiházi vitáról az utolsó vesszőig pontosan beszámol. Érdemes volt, sok mindent megtudtam, ami a legjobb lapok tudósításaiból is elsikkadt. Nem szívesen fárasztom izraeli olvasóimat a Lordok Házának hierarchiájával. De annyit el kell mondanom, hogy e hierarchia rangvezetője két királyi herceg és a két hercegérsek, a canterburyi és a yorki. Fokozatos ereszkedéssel sorakoznak ezek mögé a nem királyi hercegek, márkik, őrgrófok, grófok, püspökök és bárók, mintegy nyolc és félszázan. Ha tehát, a legrangosabb főrendek egyike lép elő indítvánnyal és intéz kérdést a kormányhoz Jeruzsálem és a szenthelyek jövőjét illetően, ez a mai körülmények közt jelent valamit. El kell azonban ismernem, hogy a politikai főpap interpellációja, ha nem is a brit külügyi politika változásának, inkább a világpolitikában felismert változott tények hatása alatt, szordinósan kezelje a kérdést és magát az évezredes zsidóságot is. Ezúttal nincsenek haragos idézetei Szt Ágostonból, amelyek banditáknak bélyegzik meg a szabadságáért harcoló népet. Bevezető mondataiban a Jeruzsálemhez való igényekről szólván már-már meleg szilit kap a hangja, amikor elismeri: ״ Jeruzsálem a zsidók városa; négyszázhatvan éven át fővárosa volt a független államnak. Több mint ezer évig itt állt a Templom. Ez Dávid, Jeremia és Jesáfa városa. A világ minden részén szétszórt zsidók mélységes szerelemmel gondoltak mindig atyáik városára és a nagy vágyakozás megmaradt. Ezt az érzést fejezi ki a zsoltárköltő is: ״ Ha elfelejtkezem rólad Jeruzsálem, felejtkezzék meg rólam az én jobbkezem.” Ez eddig szép, igaz és megható. Ha az érsek úr belemélyedne a tárgyba és nem ugrana át történelmi visszaemlékezésekre, amelyek a mozlem és a kérésztény világ hasonló elérzékenyítését célozzák, el kellene mondani, hogyan motorizálódott az évezredes vágyakozás a világon szétszórt zsidóság szivében és hogyan vált a lamentációs zsoltársors Herzl és követőinek szájában harci kiáltássá, amely erre a célra a forit is tömörítette. „Ha elfeledlek Jeruzsálem, száradjon el a jobbkezem.” A zsidók kezdtek aktív módon gondolni Jeruzsálemre és nem száradt el az a jobb, amely később a kitörő kalapácsot, az ekét, a vakolókanalat és a fegyvert forgatta és a történelmi jogot az újraépítés és újraharcolás jogával tetézte. De a yorki érsek nem szereti a harcos zsidókat, vagy ahogy ő mondja, a cionistákat. Amíg szét voltak szórva és jámbor szívvel az ״ALnáhárot■ Ravel” sorait recitálták, még el lehetett bírni őket, de mihelyt munka, és harcidalaikkal végigmenetelték Dántól Akabáig az országot, amely a világ számára szent föld !'3 a brit birodalom számára még külön fontos stratégiai kapocs, kezdtek tűrheljetlenek lenni. Amit a yorki érsek most elmondott a felsőházban, csak politikusabb fogalmazása mindannak, amit nyolc tíz héttel előbb a szószékről hangoztatott. Akkor, így panaszolja ezt el jómaga, a zsidó újságírók a cikkeikben és magán,emberek a hozzáintézett leveleikben megvádolják, hogy előítéleteivel a zsidók ellen elmérgezi a közvéleményt, ő azonban csak ismételheti, hogy nem antiszemita: az antiszemitizmus bűn isten előtt és sértés az emberek ellen, ö nem ellenzi a zsidóságot, és kizárólag a cionistákat ellenzi, akik politikai becsvágyai,kát csak a kereszténység rovására érhetik el. Ha egy főpap politizál, a legegyházibbnak látszó kérdésben sem tudja magát mentesíteni a látszatoktól, hogy világibb célok is irányíthatják. A yorki érsek próbál objektivitást mutatni, de egy-két mondattal a személyes mosakodás után, hogy ő szereti a zsidókat, csak a cionistákatsem szereti, ellenmondásba keveredik. Már hinne a politikai veséteknek, tehát a cionistáknak is, de nem bízhat a zsidó tömegekben. Mert nemes főrendek, háromféle megoldásról beszél ma a világ. Az egyik megosztaná az uralmat a zsidók ésaz arabok közt. Ez a megoldás csak viszályra vezetne, az árulások és gyilkosságok sora, ahogy Jaffa és Tel Aviv esetében tapasztaltuk, sokszorosan fokozódna. A második megoldás, ez azonban mély gyásszal töltené el a kereszténység millióit, a zsidóknak adná oda egész Jeruzsálemet. Weizman tanár ugyan azt állítja, hogy kormánya biztosítaná a szenthelyek teljes ellenőrzését. Weizman nemzetközi tekintély, benne bízni lehet. ״ Tovább megyek, elhiszem, hogy Izrael kormányának a szándékai is komolyak. De kérdés, lesz-e hatalom, amely a gyilkos fanatikusokat fékentartja?” A harmadik megoldás szerint az óváros nemzetközi volna, a falon túli rész pedig a zsidók kezében maradna. Ámde a zarándoklás a szent helyekhez nagyrészt az újvároson át bonyolódik le és ez megint csak zavarok kitörésére alkalmas. Az egyetlen megoldás az egész város és a többi szent hely teljes kikapcsolása és nemzetközivé tétele lehet. Eljutnánk az áhított időhöz, amikor a városban, amely önmagában véve egyetlen egység, zsidó, muzulmán és keresztény kétezer év óta végre békésen együtt dolgozhat. Amen! — mondják az eltévült trendek. A vízió valóban elragadó: kétezer évig itt nem volt igazi béke, de ha a yorki érsek indítványa megvalósul, a kérész, tény bárány, a muzulmán öszvér együtt legelész a zsidó farkassal, akire külön gondja lesz a nemzetközi rendőrségnek. Nincs benne semmi különös, ha ez a múlt nagyságán borongó főúri társaság lelkesedik a negyedik megoldásért, arabok a Lordok Házában sincsenek, az egy két zsidó peer távolmaradt és Strabolgi lord zsidóbarát megnyilatkozása elszigetelt jelenség. Strabolgi, aki bátor és progresszív munkáspárti lord, itt a fels házban ezt a meg nem alkuvó harcot folytatja, nem egyszer saját pártja ellenére is, amit Crossmann a parlamentben. A nemes lordokat, akik átveszik a yorki érsek gondolatmenetét, emlékezteti az időre, amikor Glubb pasa ágyúi bombázták a város ősi köveit, amelyek három nagy vallás számára szentek. Akkor ebből a házból nem tiltakozott senki. A nemes érsek maga vissza szeretne menni a MNO első döntéséig és nemcsak az egész Jeruzsálemet követelné vissza a zsidóktól, de a jó kik■töket is nemzetközi felügyelet alá vetné, azonkívül korridort követelne a tengertől a zarándokutak biztosítására. De nem szabad elfelejteni, hogy negyven hét novembere óta történt egy és más, 11 zsidók megnyerték a háborút és ״ nem látom be, miért a nagy megrökönyödés a gondolatra, hogy Jeruzsálem a zsidóké marad." A zsidók a szent helyek problémáját megértik. A világnak is meg kell értenie, hogy a zsidó ma ezer problémával küzdenek és nem lehet túl sok áldozatot követelni az ifjú államtól. Viscount Jowit, a lordkancellár, a kormány nevében lezárja a vitát és a yorki érsek visszavonja indítványát. Hallhatja, Nemzetközi szállító elsőrendűen képzett személyzettel, ingóságokátköltöztetési formalitásának lebonyolítását vállalja ORIENT SKIPPING AGENCY Dr. B. FEUCH TWANG TEL - AVIV Jaffa—Tel.Aviv ut 48. T. 2795 HAIFA Kingsway 37. Tel. 2890. JERUSALEM Storrs.Avenue 4. T. 3004 amit hallani akart, hogy a kormány ma־ ga nem kiván a kényes lausannei tárgyalásoknak elébevágni, de továbbra azt az álláspontot támogatja, amely az egész Jeruzsálem nemzetközisítését követeli. Ez volt az UNO álláspontja negyvennyolc decemberében. A lordok nagyjából meg lehetnek elégedve, a vita szép volt és eltekintve egy disszidens hangtól (Amwell lord a főrendek nagy megrökönyödésére azt is mondotta, nem hisz a szenthelyek legendáiban, egynek sincs történelmi bizonyítéka), jó volt a világ felé fordulni és főként Lausanne felé, nehogy a zsidók még jobban elterpeszkedjenek és megkapják végre a várost, amely felé ők fordultak kétezer évig és amelyet most szilárdan a kezükben tartanak. Ez az utóbbi tény kissé nyugtalanítja a lordokat. Talán nem hisznek többé a nemzetközi Jeruzsálemben, ahogy a nemzetközi Shanghájban, vagy a nemzetközi Triesztben sem hisznek és a zsidó diplomácia újabb lépéseit, amelyek a szenthelyek nemzetközi ellenőrzését garantálná, kissé gyanakodva követik. A magas főrendek buzgó olvasói a Timesnek és a nagytekintélyű angol újság a minap vezércikkben dicsérte meg az ördöngös zsidó diplomáciát. Némi gyanakodás az idővel szemben is jogos volna, az idő ma a hangot meghaladó gyorsasággal rohan és ami negyvennyolc decemberében időszerű lehetett az UNO-ban, ki tudja, várjon időszerű lesz-e még jövő héten. Azért jó, hogy kibeszéltük magunkat, gondolják a jó peerek, és jó, hogy kormányunk olyan szilárdan helytáll az igaz ügyért. az ■iALBUS” jégszekrénynél Gyártják : GUTMAN TESTVÉREK TEL-AVIV, Ehriinger 2. Atara satok, Tacha וס Markazinál