Uj Kelet, 1954. augusztus (35. évfolyam, 1822-1848. szám)
1954-08-01 / 1822. szám
Szemtanúja voltam a magáni katasztrófának felsőoldali cikk folytatása) Az óramutató fél hetet jelez. Az ünnepély pillanatok múlva kezdődik. Jobboldalt a padsorokon túl kis pázsitsziget van. Padot szerzek, felmászom a padra, hogy jobban figyelhessem a történteket. A bemondó jelenti, hogy jön a miniszterelnök. Tisztelgés, fegyvercsattogás. — Hozzávetőleges számítást csinálok, 1500 főre becsülöm a közönséget. Arcok után kutatok. Látom Abu Chusi haifai polgármestert, Jigál Álon tábornokot, a Hisztádrut vezérkarát, a Palmach és a Hagana egykori parancsnokait. Itt van dr. Kasztner, Brand, Springmann, Pályi, Schweiger. Azután Frenkel főrabbi, aki a magyar Ii- BUv üdvözletét kell, hogy tolmácsolja. Kanders és Fer Menáchem Danzig, a kibuc tagja megy ezután oda a mesterséges domb oldalán elhelyezett mikrofonhoz és megnyitja az ünnepélyt. — összegyűltünk itt — mond- ta —, hogy áldozzunk oiá- vérünk, Perec Goldstein emlékének, aki 1944-ben a jisuv küldetésében ejtőernyőn szállt le népéhez, hogy testvéreket mentsen a náci Magyarországon... és útjáról nem tért vissza. Ez a hang húsz évvel vetett vissza. Hiszen ez Dánzig Otti, dr. Danzig Samunak, az aranyszájú hitszónoknak, a máramarosszigeti szefárd hitközség főrabbijának fia. Utoljára a bármicva-dróséját hallottam, mondták is akkor ott, az Asztalos Sándor utcai nagy házban, hogy a három Danzig fiú közül Otti, a legnichel Haifáról, Weinberger Jeruzsálemből, Jizkor Jiszráél — hangzik egy katonalány hangja. Emlékezzék Izráel és legyen büszke magjára és gyászolja meg azt az ifjú szépséget és hősi gyönyörűséget és az akarat szentségét és az önfeláldozást, amely elpusztult a nehéz csatában. Pillanatnyi csend támad, Szenes Béláné alakja tűnik fel. A rendezők — Máágán kibuc tagjai — jól ismerik ״ írná Szenes”-t, szót sem kell szólania, az első sor előtt vezetik végig. Sárét miniszterelnök észreveszi, felkel a helyéről, két lépést tesz előre, kezét nyújtja Szenes Anikó édesanyjának és mélyen meghajlik. Ez a nap a magyarországi ejtőernyősök napja, kisebb lesz a nagy szónok, ״ az apja fia". Perec küldetésbe ment — mondja — leszállt a ha- tár völgyébe, hogy az ezer sebből vérző gálátnak el- vigye a haza üzenetét, a szabad és önálló nemzeti élet biztatását, az építés vigaszát, a jövő látomását. Érces hang, költői lendület. Csak a Herzl-szakáll hiányzik, hogy Danzig főrabbi tökéletes mását lássam benne. Ottiból nem lett rabbi, hanem a jeruzsálemi egyetem elvégzése után elment Máágánba halucnak. A szónoki talentum azonban utat tör magának. Lám, nekki jutott a szerep, hogy , megnyissa ezt az impozáns ünnepélyt, amelyet a miniszterelnök is megtisztelt jelenlétével. Néhány perccel ezelőtt két Piper-típusú repülőgép tűnt fel, köröket írnak le a kibuc felett. Nem tudom pontosan hol húz el a hattárvonal, aggódom, várjon nem írnak-e le túl nagy kört, nem fog-e emiatt Szíria panaszt emelni a szíriai fegyverszüneti bizottságnál. A bemondó jelenti, hogy a repülők az államelnök levelét fogják lebocsátani. Az egyik gép pilótája kihajol, papírszelet száll a levegőben. Valaki a házak közé szalad, hogy megkeresse a papírt. A bemondó azonban már olvassa az államelnök levelét, amelynek szövegét előre megkapta. Rövid, patetikus sorok. Még fülemben cseng az utolsó mondat: mondat: ״ Jiccák Ben Cvi Neszi Medinát Jiszráél”. Pillanatnyi szünet áll be. Program szerint a koszorúk elhelyezése következik. A két gép ismét fejünk felett száll. Az egyik gépből apró ejtőernyő lóg, látom, a pilóta huzgálja a zsinórt, de a miniatűr ejtőernyő megakadt a gép kerekeiben. Biztosan valami új trükk, érdekes üdvözlőírást akar ledobni. A pilóta küzdelme a zsinórral idegessé tesz. Pont a fejem felett... A pilóta jobban kihajlik, a gép megbillen. Majd siklik, 40 méter, 30 méter, jaj, beleütközik valamibe, ismét megbillen, aztán az emberek fején van. Megáll. Másodpercek műve volt az egész. Embertenger közepén repülőgép pihen ... Az én szemem elé a következő kép tárult: Sűrű sorok, emberfejekből tenger ég ennek a tengernek a közepén repülőgép pihen. Hirtelen jött a szerencsétlenség, mint derült égből a villámcsapás — mondhatnám az elkoptatott hasonlattal. Pillanatokig mély döbbenet vett erőt az embereken. Nemcsak a tragédia mérete, de maga a szerencsétlenség ténye is csak lassan-lassan hatolt a tudatba. Még a szép számban jelenlévő katonatisztek, akiknek egyik erős oldala, hogy pillanatok alatt felfognak helyzeteket, döntenek és parancsot adnak, csak kis idő múlva kezdtek felocsúdni és cselekedni. „ Klein Tibi ugrik a mikrofonhoz és előbb megnyugtatni próbál: „Mindenki maradjon a helyén, senki se közeledjék a géphez.” Amikor néhány másodperc múlva lángnyelvek törtek fel a gépből, újabb utasítás hangzik a mikrofonban: ״ Mindenki távolodjék el a géptől! Robbanásveszély van!״ A tömeg azonnal megbolygatott hangyabolyhoz hasonlított. Szerencsére a sorok ellenállás nélkül bomlottak fel. Hatalmas szabad tér volt köröskörül, sehol ajtó, ablak, kapu, fal, árok, kerítés. Szóval, sehol semmi ellenálás. Akiket a gép közvetlenül nem sértett meg, a rémületen kívül semmi bántódásuk nem történt. A közönség fegyelmezetten eleget tett a felszólításnak, elvonult a szintérrel és jelenlétével nem akadályozta meg a mentési munkálatokat. Az ejtőernyős osztag katonái kezdik meg elsőnek a munkát. Parancsnokuk Szimoha Lévi főhadnagy volt az első áldozat, a repülőgép kereke kapta el és valósággal lefejezne. Nem segíthetnek rajta. Neveket kiabálnak: Ofrá! Ámosz! Joszke! Smuel! — Hozzátartozók keresik egymást. A hangszóró szünet nélkül kiabál: „Rofe, rofe!” (Orvos, orvos). Jigál Álon tábornok a padokat távolítja el, rendőröknek, katonáknak parancsot oszt. Ef Iráim Dekel, a haifai kikö. Negyven-ötven perc leforgása alatt a katasztrófa központja áttevődött a tibériási Schweitzer-kórházba. Előbb a sebesülteket, majd a halottakat szállították be. Magában Tibériás városában futótűzként terjedt el a szerencsétlenség híre. Mindenki az utcán van, az autók szinte sorfal között futnak fel Kirját Smuélba. A Schweitzer-kórházban mindenki talpon van. Lázas, megerőltetett munka folyik a sebesültek megmentéséért. Úgy dolgoznak, mint egy nagy ütközet, vagy egy súlyos ellenséges támadás után. A telefonközpontba is berendeltek mindenkit. Sebészeket hívnak Tel-Avivból, hogy felváltsák a tibériási orvosokat, ha azok kimerülnek. Oxigénpalackokat A kórház egyik szobájában ül Úri Gálin, a repülőgép 23 éves pilótája, őr van mellette, a személyzet sem tudja miért: letartóztatták-e vagy talán azért érzik, hogy ne tegyen kárt magában. — Hogyan történt? — rohanják meg az újságírók. — Igazán nem tudom — mondja a petachtikvai szábre. — A pont felett keringtem és vártam, hogy az ejtőernyős szakasz parancsnoka megadja a jelt a levél ledobására. Látták úgy-e, milyen erőfeszítést tette, hogy feladatomat pontosan végrehajtsam. Nem tudom, miért zuhantam le. Megtudom, hogy Úri Gálin, aki kísérőjével, Jonatán Stroddal együtt néhány apró horzsolással szállt ki a repülőgépből, a diszkoszvetés országos bajnoka. Néhány nappal ezelőtt jött haza Helsinkiből, ahol nemzetközi versenyen vett részt. Öt éve repül, 800 órát töltött a levegőben, soha a legkisebb hibát nem követte el. Az izraeli légihadseregben szolgált, oktatója és helyettes igazgatója a Dov Hoz pilóta iskolának. Ebben a minőségben állította ki úgy a igazgatója kordont szervez az égő repülőgép köré. Mose Siloach, a hadügyminisztérium főtisztviselője ápolónőkért és kötszerekért szalad. Orvos intézkedik: A sebesülteket kezdik elhordani, a halottakat egyelőre otthagyják. Valaki pokrócokat hoz és lepedőket hoz és letakarja a halottakat. Utasítás a mikrofonba: Mindenki hagyja el a kibucot és utazzék haza! A halottak között valaki felismerte Enzo Sereni menyét. Sárét miniszterelnök és felesége bemennek az egyik lakásba. A miniszterelnök utasítást adott, hogy a katasztrófa hírét ne közöljék a Kol Jiszráél 8 óra 30 perces adásában, nehogy a hír megrémítse a meghívottak hozzátartozóit. Később engedélyezte a közlést a 11 órai híradásban, azzal a feltétellel, hogy csak az agnoszkált halottak neveit lehet közölni: a közönség tudja meg, hogy a többiek megmenekültek, kérnek Haifáról, Műtőfelszerelést Afuléból. A kórház irodájában ül Mose Perlmann, a miniszterelnökség sajtóosztályának főnöke. Szövegezik a hírt a rádió számára, amelyet 11 órakor kell beolvasni. 9 órakor már 13 áldozat fekszik a halottaskamrában. sürgősen meg kell állapítani személyazonosságukat, hogy nevük bekerüljön a kommünikébe. A kórház előtt hatalmas, néma tömeg. Ápolónő jön ki. Ki tudja, melyik vércsoporthoz tartozik? — kérdi. Húszan, harmincan is jelentkeznek egyszerre. Az ápoló megjegyzi, hogy az összes sebesültek és halottak fejükön, tarkójukon és hátukon sebesültek meg, a repülőgép szárnyai ott vágtak rajtuk mély sebeket, maga, mint kísérője számára a szolgálati jegyet. A repülőgép program szerint csütörtök délután öt órakor szállt fel a telavivi repülőtéren. 95 lóerős gép volt, amely óránkénti 120 kilométeres sebességgel repült. A gép kifogástalan állapotban volt. Maágánig az út egy órát tartott. A gép további 1 óra és 20 percet keringett a levegőben, amíg megkapta a jelt, hogy dobja le az államelnök levelét. Az áldozatok Máágán-kibuc négy halottját gyászolja. Valamennyien kibuctagok szülei: Kurländer Marosludasról, az Öszterreicher-házaspár Aradról és Arató György, akinek a felsége csak azért nem volt ott, mert éppen kórházban fekszik. — Itt lakunk három úgynevezett szülői lakásban, egymás mellett — adja elő dr. Krausz József, volt dicsőszentmártoni főrabbi — úgy is helyezkedtünk el egymás mellett, egy padon, az ötödik sorban. Amikor a gép billenését láttam, ösztönösen leguggoltam és magammal hisztam a fetese®amat is. A gép szárnya közvetlenül a fejünk felett siklott el. Nem érintett bennünket. De azok, akik ugyanazon a padon ültek mellettünk, azokat a propeller és a gép teste érte. Mind a négyen szörnyethaltak. A miniszterelnök részvétnyilatkozata kiemeli a négy ejtőernyőst, Perec Goldstein bajtársait, akik szintén a jisuv küldetésében az ellenséges arcvonalak mögött szálltak le. Abból a veszélyből megmenekültek, de csütörtök este, bajtársuk emlékoszlopának leleplezése közben érte őket utól a halál. Az egyik Dov Hárámi-Berger alezredes, aki Beszarábiából származott. 1944 júniusában Baruch Kaminker, jelenlegi Kneszet-képviselővel együtt Romániában ugrott le ejtőernyőjével. A második Liova Gokovszki, akit a földalatti mozgalomban Jehuda Ádrásár néven ismertek, szintén Románia fölött ugrott ki a repülőgépből. Szerencsétlenül esett, egy ház tetejére, lábát törte, elfogták. A harmadik Árje Fich,mann Orani, aki Lyova Gokovszkival együtt Romániában szállt le ejtőernyővel. A harmadik Salom Fincz, Gád kibuc tagja, aki 1943- ban Jugoszláviába repült, de ellenséges hadműveletek miatt nem ugorhatott le a megjelölt helyen és visszatért bázisára. Később mégis leszállt Jugoszláviában, ahol a tizedik jugoszláv partizán hadtest parancsnokságánál nyert beosztást. Súlyos gyász érte Givát Brenner-kibucot, Daniel Sereni és felesége halálával. Daniel fia volt Enzo Sereninek, aki a második világháború idején Oroszországban szállt le ejtőernyővel, később a németek elfogták és valamelyik koncentrációs táborban halálra kínozták. Ez volt az első házaspár, ahol mindketten, úgy a férj, mint a feleség a kibuc szülöttjei voltak. * Két ízben volt igazságtalan a sors Pereccel szemben. Először — ismeretlen helyen és ismeretlen napon — amikor fiatal életét elpusztította, másodszor 1954 július 29-én, Máágánban, amikor szülei, testvérei, bajtársai és 1500 meghívott vendég jelenlétében hódoltak emlékének és szimbolikus sírkövet állítottak neki. Mert ezt az obeliszket a Kineret partján csak neki, az ő emlékének, csak az (Folytatás a 3. oldalon) ״ Ejtőernyőn szállt le népéhez” ״ A hűséges határőr. A bemondó nem szól semmit. Nincs rá szükség, úgyis tudja mindenki, hogy az a férfi, aki most program szerint az obeliszkhez lép, Perec Goldstein édesapja. Minden szem rajta van. Megoldja a leplet, összehajtja, a kőpadra teszi. Előbukkan a tábla, messze vagyok onnan, nem tudom elolvasni a szöveget. Goldstein József a mikrofonhoz lép és azt mondja: — Tízévi távollét után most tért haza Perec, — a kibucához, a chaverjai köré. Hazatért és itt fog maradni örökre. Vegyétek be újra a szidur óvoda (munkaelosztás) listájába. Perec őr lesz ezután, a határ és a telep hűséges öve. — De mi ez? — könnyes a szemem. Gottfried Jancsira nézek, aki itt áll mellettem a padon, arcán peregnek a könnyek. Goldsteinné és kisebbik fia, Perec öccse (újabb nevén Jedezkél Barnca) tudósképű fiatalember, aki nemrégen a kettős állampolgárságról szóló tanulmányával a külügyminisztérium díját nyer- I te meg, szintén az obeliszk- hez vonul. Elhelyezik a kő-, a magaslatról, középen az szőrűt. S asszony, elfoglalják helyy-Hármas sorban jönnek le I két. A pilóta munkába lén Megfeszített munka a Schweitzer-kórházban Úri Gálin: Nem tudom, hogyan történt... A két gyakorló repülőgép az emlékmű körül kering Perec Goldstein családja az emlékmű előtt — *••;,«:־ ■> ׳־:;' ־ - ūrás