Uj Kelet, 1955. június (36. évfolyam, 2074-2099. szám)
1955-06-03 / 2076. szám
Az unokámmal beszélgetek Reggel, ha korán felébredek, és délután is, ha egy kis ráérő időm van, mostanában az unokámmal beszélgetek. A kicsi leány még nagyon, nem egészen háromhónapos, de értelmes kerek szemeivel máris úgy tekint a nagyvilágba, mintha mindezt a rendetlenséget már régen ismerné, sőt élvezné is olykor. Éppen ezek az állandóan fénylő gyermekszemek azok, amelyekkel én mostanában azokat a hosszú és beható beszélgetéseimet folytatom. Mert más a gyermekünk szemébe nézni és egészen mások az unoka szemei. Amikbe, ha kitartóan nézünk, csak akkor érezzük igazán, milyen messziről jövünk és a jövőnek milyen hihetetlen messzesége felé tartunk. Érdekes, hogy a kis Tórának a csillogó szemeit én minden nap másnak látom. Van úgy, hogy a dédmama szürke szemeire emlékeztetnek, de van úgy néha, hogy még egy távolabbi ősnek, nagyapámnak dióbarna szemeit juttatják eszembe. A kis Tóra dédmamája az én édesanyám volt. Sokszor figyeltem szomorú szürke szemeit, amikor estefelé a konyhaablakon kifelé tekintve a gyerekeket várta. Sokszor úgy képzelem, hogy ott a budai Csörsz utcai temetőben is így ül mostanában a teleki barna kő tövében és szürke szemeivel az elcsatangoltakat figyeli, a kilenc közül a hiányzó hármat, a három vöröset, ahogy ő szokta mondani, ő még nem tudja, hogy azok már nem fognak visszajönni. A másik ős, a barnaszemű nagyapa, még messzebb alussza örök álmát, az erdélyszéli Szilágyság dombja alatt. Oda Erdély mélyéről jött a mi családunk, ahová valahonnan Galíciából, vagy Ladomériából származott el. De a harmadik, negyedik nemzedéknek az erdélyi, meg szilágysági hegyek között sem volt maradása. Volt olyan leszármazott, amelyik az erdélyi havasokon át az útját Románia felé vette, voltak aztán akik Pest felé, meg azon túlra is elkerültek, s a bő család egyes leszármazottjai ma már a világ minden részében feltalálhatók. Azt gondolom sokszor, hogy az ilyen családi vándorlásoknak kellett, hogy valami mélyebb értelme legyen. Talán odafent, ahol a dolgokat számontartják, ezeknek a sokszáz éves vándorlásoknak irányából és földi vonalaiból a nagy égi táblán valami értelmes ábra alakult ki. Vagy mindez csak értelmetlen ákom-bákom lett volna, mint amilyen értelmetlen volt maga a gálát? Ez a nagyapa fehérszakállas gyönyörű öregember volt. Abban az időben már naphosszat egy finom szerszámokkal teli asztal előtt ült és különféle régi-régi faliórák szerkezetén bíbelődött, csak úgy a maga kedvtelésére. De ha odajöttem, mindjárt az ölébe vett és szemüvegén keresztül gyönyörű szemével mindig olyan hoszszan és mosolygósan nézett rám. Most tudom csak, miért. Hogy a mosolygását az én pici unokámnak adjam tovább. Úgy látszik, ez az élet titka és az értelme is. Hiába, ezt mi nagyapák értjük csak igazán, így él tovább a nagyapák mosolya az unokák szemében és valószínűleg ezen áll a világ. A politikusok ezt úgy látszik nem tudják, biztosan kevés közöttük a nagyapa. Ezért aztán én is nagyon szeretném már a kicsi unokámat a térdemre ültetni. Úgy igazában. Mert be kell valljam, hogy személyesen ezideig még nem találkoztunk egymással, ott Svájc írta: Salamon Mihály van az Ütliberg, meg a Delder alatt lakik, én meg itt Jád-Elijáhuban. Eddig sosem hittem volna, hogy ez a két hely egymástól ilyen irtó messze van. Amit tudok róla, azt az apró fotográfiákról veszem, amit a szülei mostanában olyan szorgalmasan küldözgetnek nekünk. Tóvá kilenc napos korában, a kis Tóvá két és félhetes korában, hathetes, kilenchetes korában, ez van a fényképek hátára írva. No meg a levelekből, amiket ő maga — az édesanyja tol- jával — szokott nekünk írni. Ezekben a levelekben csodálatosan érdekes dolgok vannak. — Kedves Nagymamim és Nagyapám, — írja például múltheti levelében, — igazán nagyon szeretnélek már benneteket megismerni, én egy nagyon szépen fejlődő gömbölyű kislány vagyok és igazán jó gyerek, aki éjszaka apját és mamiját sosem ébreszti fel és csak akkor lármázok egy kicsit, ha vizes vagyok. Nagyon szeretem ugyanis a finom, száraz pelenkát és korán reggel a jó meleg tejecskét. Ilyenkor, ha teleszívtam magamat, utána mindig elmegyek az apimat felkelteni, ő ilyenkor akármilyen álmos, nem haragszik rám, hanem mosolyogva azt mondja nekem: Guten Morgen Schatzkelt! — Ha később a mamim dolgozni akar, az ágyacskámmal együtt az erkélyre tesz ki, onnan nézegetem a zöldbe borult Utliberget,meg a madarakat, akikkel sokat beszélgetek. Ha valami nagyon tetszik nekem, mosolyogni szoktam, s ha néha értelmes dolog ragadja meg a figyelmemet, két kis kezemmel magyarázgatni szoktam s a végén sokszor nagy örömömben azt kiáltom, hogy ״ he”. Valahányszor ezeket a leveleket olvasom, mindig azokra a régi udvarházakra gondolok, amiket a robogó svájci vonatból láthat az ember, meg Európa egyéb más országaiban. Ahol a nagy házban három meg négy nemzedék is együtt van olykor még és a ház körül, meg a földeken mind együtt munkálkodnak. Egy vasárnap délutáni jelenet jut eszembe felfelé menet Engelberg felé, ahol egy fehérszakállas nagyapa virágfüzérrel díszített kis unokáját a vállán vitte a kert alatt hazafelé a cseréptetős régi nagy ház irányába. Boldog népek, akiket békén hagytak és százévek óta ugyanazon a darab földön élnek. Akiknek tüdeje ezer év óta ugyanazt a levegőt szívja és szemeikben — a nagyapa és unoka szemeiben egyformán — ugyanazoknak a tájaknak, a hegyeknek és tavaknak a képe tükröződik vissza. Ők ta- lán nem is tudják, hogy ez milyen nagy dolog. Milyen boldog idők lesznek azok, amikor már nálunk is megint így lesz. Mikor a régi udvarházak táján a nagyapák unokáikat szintén a vállukon fogják hordozni, reggel a harmatos fák között és szombat délutánokon a rétekről hazafelé virágosan. Csak az az ország lehet igazán boldog és erős, ahol az unoka a nagyapa és nagyanya kezét is még boldogan szorongathatja. A kis unokák a nagyapák vállán, azt hiszem, egy országnak ugyanolyan fontos kelléke, mint a fegyver a katona vállán. Mindezeket a dolgokat megüzentem én neki is, a kis unokámnak, s külön a lelkére kötöttem, hogy most már aztán siettesse ő is ezt a dolgot. Mert lehet, hogy az Utliberg, meg a Dolder is nagyon szép ilyenkor, tavasszal, — Írtam neki, — de a Kármel, meg a Gálil hegyei még azoknál is szebbek és itt az ég is sokkal kékebben tükröződik az ilyen kislányok kacagó szemében. A Kármel, meg a Gálil mind boldog várakozással várnak benneteket, az Ütliberg alatt játszadozó kis Továkat, Rácheleket, Szárákat, meg a többieket. Nem mondom, kis Tova, — Írtam neki —, szép arrafelé is minden, de mindaz nem a miénk, sem az Othberg, sem a madarak. És a bácsik és nénik sem mind olyan mosolygósan jólelküek mint általában hiszed. Olyanok, mint az időjárás arrafelé, amely egyszerre csak szelessé válik, csúnyán beborul, — ilyenkor okos szemeiddel Te is biztosan értetlenül nézed a furcsa változást. Mi is ilyen értetlenül néztük és sokáig nem tehettünk ellene semmit sem. És ez a rossz idő hol csak mint erős szél, hol rettentő viharrá növekedve, mint az árnyék követett bennünket mindenhová. Az én nagyapám korában ott a Szilágyságban az alszegen az apró szelek még csak ilyen ártatlan dolgokat süvítettek: Zikcene — zákcene — János, hol a fekete tyúk? — mikor lesz Pírban vásár? De már fent Pesten a viharban, amik hátukon azokat a szörnyű sötét felhőket hozták, a hangok mind keményebbek lttek. Kitartás, jövünk, reszkess, zsidó! és hasonló fenyegető dolgokat hozott felénk a szél. És ők jöttek és mi valóban reszkettünk is. És még abban a szép és boldog országban is, ott az Ütliberg tájékán, amely a világnak olyan sok jót és szépet juttatott s nekünk olyan nagy segítségünkre volt, még ott is akadt gonoszlelkü ember, aki szegény üldözött emberek könyvecskéjébe egy nagy ״ jó”betűt rajzoltatott bele, hogy igy az életüket még nehezebbé tegye. Azért, kis Toן rá, hidd el, sokkal jobb az ilyen csillogó szemű kislányoknak itten. Ilyeneket izenek mostaná ban neki addig is, mig egyszer elkerülök hozzá és mindezt szóban is elmondhatom neki. Nem mondom, lehet, hogy nagy hazafiságomba a nagyapák vágya is belevegyül, dehát mind akét dolog ugyanabból a szent önzésből fakad. És persze a képzeletbeli udvarház is nagy szerepet játszik benne, amelyet majd egyszer, ha gazdag leszek, valahol Ziebron Jákovban, vagy a Gálil hegyei között fogok megvásárolni. Fontos, hogy igazam van, s úgy látom, ebben kis unokám is egyetért velem. írták a héten, hogy mikor fenti üzenetemet átadták neki, pici szája egyszerre széles mosolyra húzódott, majd apró keze fejével sűrű magyarázatba kezdett, végre pedig lábacskáit a levegőbe rúgva hirtelen elkurjantotta magát: ״ he”. S erről tudom, hogy helyeselt nekem, így beszélgetek az unokámmal addig is még személyesen megismerkedhetünk, de máris biztosra veszem, hogy csodamód meg fogjuk egymást érteni. 8 Új Kelet 1955 VI 3 FŐZZÜNK JOBBAN... A jó konyha titka nemcsak az élelmiszerek helyes összeválogatásában, jóságában, különlegességében vagy éppen drágaságában rejlik, hiszen az ember voltaképpen nem abból él, amit megeszik, hanem abból, amit a szervezete kiválaszt, ami felszívódik a vérébe. Tehát függ az elkészítéstől, a változatosságtól, az ízletes tálalástól, a nyugodt, kedélyes légkörtől, a hangulattól, de mindezeken kívül még sok más tényezőtől, kisebb-nagyobb technikai fogástól, amit a gondos háziasszony szeretetteljes odaadással, a családtagok egyéni ízlése szerint megvalósítani igyekszik. Kevesen tudják, hogy egyegy étel elkészítésénél látszólag jelentéktelen, kis technikai fogás is mennyire megváltoztatja az étel ízét, tápértékét és emészthetőségét is. Például 100 gramm borsóból, amelyet közönségesen főztünk meg, a szervezet 60 grammot használ fel, de ha főzés közben egyszerkétszer erőteljesebben megkeverjük a főzeléket, ami a borsószemeket megfosztja a hártyáitól, akkor már 80 gramm értékesül a szervezetünkben. De fontos az is, hogy az ételt milyen más étellel együtt fogyasztjuk. Ha például az ember burgonyát ,eszik, 800 grammból legfeljebb a felét használja fel a szervezet, de ha hússal vagy mártással, vagy zsiradékkal készítve tálaljuk, már 500 grammot, vagy még ennél is többet fel tud használni belőle a szervezet. Az ételeink változatossága nemcsak az ínyünknek, hanem az emésztőmirigyeinknek is igen fontos, mert minden egyes emésztőmirigyünknek éppen olyan fejlett ízlése van, mint magának az embernek, az egyoldalú, unalmas táplálkozástól gyorsan kifáradnak és nem hajlandók tovább emészteni. A frissen főtt étel, amely közvetlenül az ebéd, vagy vacsoraidőre készül el, nem csak ízben, de élettani szempontból is egészen más, mint az az étel, amely forrdogálva, vagy elkészítve írta: Loki Margit órákon át, vagy napokon át áll. A frissen főtt és fogyasztott étel táplálóbb, egyéb értékeiben is tartalmasabb és minél többször melegítjük azt fel, annál kisebbek az értékei és annál nehezebben emésztődik meg. Azért híres a francia konyha, mert ételeit különös gonddal ízeseknek, könnyűeknek, könnyen emészthetően készítik. Lehetőleg olajjal főznek, a főzelékeket gőzben párolják, pici friss vajat, vagy vajban pirított morzsát szórnak rá, de semmi esetre sem rántással készítik. A salátáik, mártásaik világhírűek. Finoman fűszereznek, a fokhagymát például úgy használják, hogy az edény falát kissé megkenik vele. Sokféle fűszert használnak, de mindegyiket finom mértékletességgel. A híressé vált salátáik elkészítésére, a hors d’oeuvre elkészítésére és étvágygerjesztő tálalására igen nagy gondot fordítanak. A jó konyha receptjei: Gombás tekercs: (6 személy részére). 3 tojás sárgáját, 1 dl tejfölt, vagy tejet, 3 tetézett kanál lisztet, pici sót jól elkeverünk, hozzáadjuk a 3 tojásfehérje kemény habját és palacsintasütőben fél ujjnyi vastag palacsintákat sütünk belőle, 15 dg. apróra vágott gombát hagymás zsiradékban puhára párolunk, sót, töröttborsót, vágott zöldpetrezselymet adunk hozzá és ha már zsirjára sült, a palacsintákat megtöltjük vele, összegyöngyöljük és melegen tálaljuk. Velős tekercs. Ugyanazt a palacsintákat készítjük el, mint a gombás tekercsnél és a következő töltelékkel töltjük: Egy egész borjúvelőt a hártyájától megtisztítunk, hagymás zsiradékban megpároljuk, kavargatás közben a kanállal felaprózzuk, sót, törött borsot, majd 2 elhabart tojást adunk hozzá, amivel addig kevergetjük, míg a tojás megkeményszik. Még forrón a palacsintákra kenjük összegöngyölítjük és egyenként, vagy szeletelve tálaljuk. Képviselőfánk: (Brandteig). Rendkívül kiadós, föltétlenül sokáig eltartható, megtölthető édes krémmel, vagy tejszínhabbal, vagy sós, sajtos krémmel, vagy húskrémes töltelékkel. 3 dl. vízben 5 dg. margarint, késhegynyi sót és kávéskanálnyi cukrot felfőzünk, főzés közben beleszórunk 15 dgk. lisztet és állandó kevergetés mellett addig főzzük, míg a massza az edény falától elválik (kéthárom perc). Simára keverjük, kihűtjük, majd egyenként 4 egész tojást beledolgozunk, aztán kikent, liszttel beszórt tepsibe kávéekanálnyi halmokat rakunk belőle jó távol egymástól és rendesen bemelegített sütőben 15 percig sütjük anélkül, hogy a sütőajtót kinyitnánk. 15 perc után megnézzük és csak addig sütjük, míg világosbarna lesz. A kihűlt fánkot féloldalán felvágjuk és töltjük. Ha édeskrémmel, vagy habbal töltjük, a tetejére kevés karamelizált cukorból sapkát kenünk rá, vagy csokoládéjéggel bevonjuk, vagy vaníliás cukorporral megszórjuk. Hólabda: Fél liter vizet, vagy tejet, kevés reszelt citromhéjat és vaníliát, 4 dkg margarint, 3 kanálnyi cukrot és késhegynyi sót felforralunk. Főzés közben, állandó keverés közben beleszórunk 30 dkg lisztet. Addig keverjük és főzzük, míg a massza az edény falától elválik, ekkor kihűtjük, 4 tojássárgáját keverünk hozzá, aztán a 4 tojás kemény habját. Bőven olajat forrósítunk, kiskanálnyi halmokat rakunk bele és kisütjük. Az olajba egyszerre csak keveset tegyünk, mert igen megnő. A kisült fánkocskákat még forrón vaníliás cukorral beszórjuk, vagy reszelt csokoládéban meghömpölgetjük, ez esetben szerecsenfánk a neve. Pil-box: 6 tojásból, 6 kanál cukorból, 4 kanál lisztből, reszelt citromhéjból rendes piskótatésztát sütünk. Ha kihűlt, ujjnyi vastagságú csíkokra felszeleteljük. Fél liter tejszínből kemény habot verünk, két kanál cukrot keverünk közé. Jól megmosott és lecsurgatott negyed kg eperrel együtt az egészet üvegtálra halmozzuk úgy, hogy alulra adjuk az eper felét, közepén egy halomba rá egy sor habot, majd a tortacsíkokból toronyszerűen körülrakjuk, aztán ismét habot, erre csíkokat, míg az anyagból tart, a szép, magas tornyot megtűzdeljük eperszemekkel , a csúcsára kevés olvasztott csokoládét öntünk, ami csíkokban lecsurog rajta. I Nagy emberek !, mosolya Nagy feltűnést keltett J. A. Cronin, a világhírű an-gol író azon bejelentése, hogy elköltözik Angliából és, Svájcban kíván letelepedni. A „Basler Nachrichten” tudósítója megkérdezte Cronint, mi késztette őt arra,’ hogy szülőföldjét elhagyja és főleg, miért választotta Svájcot második hazájának. J. A. Cronin válasza így, hangzott:' — Már nagyon régen vágyakozom arra, hogy olyan országban éljek, ahol a hegyek magasabbak, mint az er adók. * Nagy emberek nagy tévedései: › Voltaire: Ki az a Shakes-peare? Részeg paraszt, sem' mi más! Heine: Weimarban él egy öreg idióta, úgy hívják, hogy Goethe. ( Goethe: A világ legnagyobb költője Béranger...' Goethe nem költő. , Tolsztoj: Shakespeare-nél és Beethovennél csak a Shakespeare- és Beethoven- rajongók bornirtabbak... Ki* az a Goethe? Egy nagy sen-! ki! ( Nietzsche: Plato -- zavaros! fecsegő; Schopenhauer —1 körmönfont kópé; Kant —1 dilettáns; Ibsen — tipikus* aggszáz. Jókai: A kritikus a költő inasa, a múzsák szobalánya.( Shaw: Egy nagy írót is-1merek és az — Bernard Shaw.1 McCarthy legutóbbi sze-́ nátusi beszéde alkalmával, a karzaton egy csecsemő — nem tudni, hogy került oda — keservesen sírni kezdett.1 A szónok energikusan köve-' telte, hogy ne zavarják őt a beszéde elmondásában, mire! Benett szenátor közbeszólt: — Sok csecsemő értelme ( sebben bőg, mint egyes sze- nátorok beszélnek ] Hr ( Lord Listert, a híres angol ( sebészt egyszer éjszaka egy( gazdag beteghez hívták ki• ( tűnt, hogy ok nélkül ránei] gálták ki az orvost az ágy ( ból. A vizsgálat után I.ister megkérdezi a beteget: ( ( — Végrendelkezett? « A beteg elsápad és remeg-1 1 re válaszolja, hogy még nem ] végrendelkezett.— Akkor hivassa azonnal ' a közjegyzőt és a két fiát , is. ! ] 1 — Olyan súlyos az állapo-( ktom? — dadogja a beteg. ] 1 — Azt nem, de nem szeret-! !nek az egyetlen ostoba len-! ] ni, aki hagyta megzavarni , éjszakai nyugalmát. ” 1 * 1 Anita Ekberg, az ismert י hollywoodi filmszínésznő ]mondta: ״ Egy fiatal leány]csak nehezen tudja megálla- pítani, vájjon a férfi, akivel ,együtt van tökéletesen gent-i ן leman-e, vagy pedig csak j ~ egyszerűen nem érdeklődik ( ► iránta.” 1 1 * • Hume, a nagy angol filo-' ׳ zófus, aki kövér volt, egyszer [csónakkirándulásra ment el] lady Wallace-val. Hirtelenül nagy vihar támadt. Lady ► Wallace Hume-tól várt meg- ׳ nyugtatást, ez azonban hi-' [ degvérűen kijelentette, hogy] [ valószínűleg mindketten a, ) halak eledelévé fognak vál- » ) ni. I 1 — És mit gondol, kit fog-i * nak a halak előbb felfalni?' [— kérdezte a hölgy. , — Hát a falánkok kétség, ן télen rajtam fogják kezdeni, ! ! de a finomizlésű gourmandok is biztosan önt fogják előnybe részesíteni. * Coolidge amerikai elnök ( 1 hires volt szófukarságáról. 1 1 Egy fiatal hölgy, akit Wa-shingtonban bemutattak 1 1 Coolidge elnöknek, elmond- 1ta, fogadást kötött, hogy 1 1 sikerülni fog belőle többet 1 1 kihozni, mint a szokásos 1 három szót. Coolidge moso-lyogva nézett rá és ezt vá-1laszolta: 1 1 —Nem fog sikerülni!... 1 Uj szabászati tanfolyam J indul JUNIUS 14-én ן kezdők és szakmabeliek részére. LKtrujABM n 1? זז ז ז 4 ז ^ PÁRIZSI MÓDSZER lJ ^ 11 י Ij ° (azelőtt Neugröschl, Haifa) SZABÁSMINTA-T A ״ készítés t' *2? ־־,'“,,?. Jelentkezés naponta MODELLIROZÁS 10 — 18 óra között