Uj Kelet, 1955. augusztus (36. évfolyam, 2126-2152. szám)

1955-08-01 / 2126. szám

Az izraeli sajtó tükre A ZMÁNIM a bulgáriai repülőkatasztrófával kapcso­­latban bolgár követségi tisztviselőkkel és bolgár re­­pülőalkalmazottakkal folyta­­tott beszélgetésére utal. A Zmánim cikkírója szerint az eset miatt láthatóan le­­vert követségi emberek és az egyik bolgár stewardess nem győzték a lap munka­­társa előtt százszor is hang­­súlyozni, hogy „a legkitű­­nőbb hadseregben is akad­­nak mindig katonák, akik előbb lőnek és csak azután gondolkoznak.” Mindez azon­­ban — folytatja a lap cikk­­írója — nem csökkentheti a bolgárok eljárása feletti megdöbbenésünket és nem kétséges, hogy a szörnyű incidens az izraeli-bolgár viszonyban is, — amely pe­­dig eddig igazán zavarta­lan, sőt barátságos volt, — szintén éreztetni fogja ha­­tását A sokezernyi Bulgá­­riából származó új dlétömeg amely eddig mindig mele­­gen gondolt vissza a régi hazára, szintén nem tud na­­pirendre térni az eset felett Tudjuk, a holtaknak az éle­­tét nem lehet visszaadni, azonban Bulgáriának, amely az eset miatt a legteljesebb felelősséget viseli, legalább a vizsgálat lefolytatása te­­kint­etében kell, hogy a leg­­messzebbmenő előzékenysé­­get tanúsítsa. Ugyancsak az El-Al repü­­lőkatasztrófához hozzászól­­va, a Zmánim a varsói ifjú­­sági fesztiválra készülő 300 izraeli ifjú Bulgárián ke­­resztül való útját is megem­­nti. Amikor ugyanis az iz­­raeli lapok munkatársai az útra induló ifjúsági csoport vezetőitől azt tudakolták, vájjon a szvilengrádi, bul­­gáriai fogadtatáson említést fognak-e tenni a bulgárok által okozott szörnyű­­sze­­rencsétlenségről, a kommu­­nista ifjúségi szövetség em­­­bere nem volt hajlandó fe­­leletet adni. Az igazságot Izrael országából, — folytat­­ja a lap, — úgy látszik egé­­szen más formában viszi magával a kommunista ifjú­­ság. Az elvámolásnál ugyan­­is egyeseknek az utizsákcsár­ban olyan fényképeket és rajzokat találtak, amelyek az izraeli máábárák és sze­­génynegyedek életét lesznek hivatva beszédesen doku­­mentálni a lengyel-orosz és egyéb kommunista ifjúság előtt. A HABOKER a repülő­­katasztrófával kapcsolatban éles szavakkal kel ki az el­­len, hogy a külügyminisz­­térium elismerését fejezte ki a bolgárok felé, mert az izraeli vizsgálóbizottság há­­rom emberének a beutazá­­sát engedélyezték. A lap szerint, teljesen érthetetlen a külügyminisztériumnak ez az eljárása, különösen ép­­pen a mostani barbár eljá­­rás alkalmából és a nehézsé­gek láttán, amiket az izraeli küldöttségnek okozott. Mi­­ért a megmagyarázhatatlan udvariasság a bolgárok felé, ugyanakkor, amikor a nyu­­gati világnak úgyszólván minden kormánya és min­­den parlamentje a világ ve­­zető lapjairól nem is be­­szélve, úgyszólván kivétel nélkül csak megdöbbenéssel és felháborodással pertrak­­tálják az izraeli gép katasz­­trófáját. Ki hatalmazta fel az izraeli külügyminisztériu­­mot, hogy egy kormányzat­­tal szemben, amely bűnös és könnyelmű módon 58 em­­ber életét oltotta ki, bennünk PAPPENHEIM tanácsadó jövedelmi adóügyekben TEL-AVIV, HERZL­ UTCA 28 Haifán lesz a zsidó orvosok harmadik világkongresszu­sa A külföldi orvosok szakelőadásokat fognak tartani Jeruzsálemben Haifa (Az Új Kelet tu­­dósítójától). A miniszterel­­nök jelenlétében augusztus 10-én este nyílik meg a hai­­fai orvosok székházában a zsidó orvosok harmadik iz­­raeli világkongresszusa, a­­melyre mintegy 200 külföldi és 500 izraeli orvos jelen­­tette be részvételét. Francia­­ország 70 az Egyesült Álla­­m­­ok 45, Dél-Afrika 13, An­­glia 10, Jugoszlávia 8, más államok a világ minden ré­­széből, — beleértve Argen­­tínát és Ausztráliát is — kisebb csoportokat külde­­nek ki. Keleteurópából nem érkeznek résztvevők. Az el­­ső két kongresszus 1936-ban Tel-Avivban, illetve 1952-ben Jeruzsálemben volt. A kongresszusnak, ame­­lyet dr. J. Iczkovits vezeté­­se alatt a haifai orvosszö­­vetség szervezett meg — az a célja, hogy közelebb hozza a külföldi zsidó orvosokat az izraeli élet problémáihoz. Fő témája a specifikus iz­raeli betegségek ismerteté­­se és az izraeli közegészség­­ügyi problémák megvitatá­­sa lesz. A kongresszus keretében 25 külföldi orvos tart elő­­adást Jeruzsálemben a leg­­különbözőbb pszichológiai, belgyógyászati és más szak­­témákról, a modern gyógy­­terápia legújabb teljesítmé­­nyeiről és más általános té­­mákról, mint: ״ A boldog szenilis páciens”, ״ A héber Drágulás észlelhető a detail-árakban szerint a drágasági hullám bizonyos mértékben szezon­­szerű jelenség. Rámutatnak arra, hogy tavaly az árindex júliusban 2,7 ponttal, míg augusztusban 4,7 ponttal e­­melkedett. A jelenlegi ár­­emelkedésnél két további té­­nyező játszott szerepet, mint hogy arról volt szó, hogy a gyümölcsíz gyártásához ki­­utalt ipari cukor árát au­­gusztus elsejével felemelik, a gyárak már a múlt hét fo­­lyamán felemelték a szörpök árát. A másik tényező, a kor­­mányválság: a kereskedők úgy érzik, hogy a kormány­­zatban beálló változások ré­­vén csökkenni fog az árel­­lenőrzés. A kormányválságot első­­sorban a gázoszbódésok rea­­gálták le, amennyiben a gá­­zosz árát 50 prutára emel­­ték fel, jóllehet a hivatalos ár 40 pruta. Ez a 40 prutás ár az árindexben is szerepel. Az Assis árát sok helyen 60 prutáról 75 prutára emelték fel. A mozitulajdonosok az utóbbi hetekben a hatóság hozzájárulása nélkül felemel­ték a mozjegy-árakat, jólle­­het a mozijegy is benne van az árindexben. Az áremelést ״ technikai" intézkedéssel 0ll hozták meg, amennyiben csökkentették az olcsóbb pad­sorok számát és ugyancsak­kár kibővítették a drágább padsorok számát. Ennek az operációnak semmi sem ál­­lott útjában, tekintve, hogy a pénzügyminisztérium, a­­mely a mozijegyek árát el­­lenőrzi, megengedi a mozitu­­lajdonosoknak, hogy szaba­­don töltsék ki a padsorok és a székek számát. Az utóbbi napokban némi drágulás észlelhető a detail­­árakban, amely minden bi­­zonnyal kihatással les az ár­­indexre is. A drágulás főleg a gyümölcs- s zöldségféléket érintette, de emelkedett a tésztafélék, a szörpök, a gá­­zosz és a mozijegyek ára is. Gazdasági körök véleménye Új, egységes adótörvény készül A Dávár jelentése szerint a pénzügyminisztérium jog­­tanácsosai olyan adótörvény megfogalmazásán dolgoznak amely hivatva lesz pótolni az összes jelenleg érvényben lévő adótörvényeket és össz­­hangot teremt a sokfelé ágazó adóbehajtási rendszer­­ben. Mint ismeretes, jelenleg a különböző, a Kneszet által megszavazott, adókat külön­­leges törvények alapján hajtják be. Ez a körülmény hátráltatja az adóbehajtást és gyakran oda vezet, hogy ugyanezt a munkát kétszer is el kell végezni, így pél­­dául az állami jövedelmek kormánybiztosának nincs törvényes státusza. Az új törvényjavaslat, amelynek előkészítése körülbelül egy évet fog igénybe venni, a legújabb, 1954-es amerikai adótörvény alapján fog e­­készülni. A törvényjavaslat elkészí­­tésével kapcsolatban A. Hö­­nig, a pénzügyminisztérium jogtanácsosa, a közeli na­­pokban Amerikába fog utaz­­ni, hogy a helyszínen tanul­­mányozza a törvény techni­­káját és keretét. Hamis számlákkal dolgoztak, hogy jutalékot kapjanak ban dolgozó embereknek fi­­zettek ki, holott valójában az őrizetre olyan városi el­­lenőröket alkalmaztak, akik délután 2 órakor befejezték munkájukat­ Minthogy az ellenőröknek nincs joguk túl­órázni, a vádlottak hamis ne­­vekre állították ki a szám­­lákat és az így felvett ösz­­szegekből 10 százalékot ma­­guknak tartottak meg. A visszaélést­ az állami fő­­ellenőr fedezte fel. A járásbíróság megszün­­tette az eljárást Cháim Áháron­, a tel avivi városhá­­za felügyeleti osztályának titkára ellen, akit hamis könyvvezetéssel vádoltak. A másik két vádlott, Árje Ma­­novitz és Joszéf Rottmann tisztviselők ügyét a tör­­vényszékhez tették át A vád szerint Manovitz és Rottmann minden hónapban többezer fontról szóló szám­­lát nyújtottak be a város könyvvezetéséhez, amely ösz­­szeget állítólag őrszolgálat-82 sztrájk, 35 ezer elveszett munkanap A munkaügyi minisztéri­­um tegnap kiadott jelenté­­se szerint, az elmúlt évben 82 sztrájk volt az ország­­ban, amelyek során közel 35 ezer munkanap ment ve­­szendőbe. Az elmúlt év sztrájkjaiban, amelyek fő­­leg késedelmes bérkifizetés miatt törtek ki, 5848 mun­­kás és alkalmazott vett részt. Érdekes, hogy 1953-ban ugyanennyi sztrájkban 14 ezer egyszáz munkás vett részt, amiből arra kell kö­­vetkeztetni, hogy tavalyelőtt a nagyüzemeket elkerülték a bérmozgalmak. két ilyen lealacsonyító mó­­don képviseljen? — fejezi be cikkét a Hábol­er. A DÁVÁR cikkében dr. Joe Schwartznak, az ame­­rikai kölcsönkötvény-akció új vezetőjének, izraeli lá­­togatása alkalmából dr. Schwartznak hervadhatat­­lan érdemeit méltatja az Egyesült Gyűjtőakció terén elért hatalmas eredményei és az izraeli kölcsönkötvény terjesztése ügyében már be­­indított nagyszabású mun­­kája fölött. Bár dr. Schwartz a kölcsönkötvény-akció ve­­zetését csak három hónap­­pal ezelőtt vette a kezébe, a keze nyoma már­is látha­­tó a beindított munkán. El lehet mondani, hogy az ak­­ciót az izraeli kormány a legalkalmasabb emberre bíz­ta, akinek óriási teljesítmé­nyek vannak már a háta mögött , volt a háború alatt az európai Joint száz­­felé elágazó munkájának a legfőbb irányítója, az utób­­bi években pedig az Egye­­sült Gyűjtőakciónak teljha­talmú vezetője. Izraeli láto­­gatása dr. Schwartznak a kormány illetékes férfiaival való tanácskozás miatt tör­­ténik, hogy ezeknek felfogá­sát a fejlesztési kölcsönök­­nek a hováfordításáról első kézből kapja meg. Nincs semmi kétségünk afelől, — fejezi be fejtegetéseit a Dá­­vár, — hogy ismert aktivi­­tásával, nagy munkabírásá­­val és különösen új rétegek­­nek a munkába való bevo­­násával a kölcsönkötvény­­akciónak az eddigi eredmé­­nyeit is erősen túl fogja szárnyalni. orvostudomány története”, ״ Bőrgyógyászat a biblia és a Talmud időszakában", ■tb. A kongresszus, amelynek során a külföldi orvosok lá­­togatást tesznek az ország gyógyintézeteiben és amely­nek keretében az államer­­nök, a különböző városhá­­zák és konzulátusi karok fogadást rendeznek tisztele­­tükre, augusztus 20-án ér véget. Költségeit az egész­­ségügyi minisztérium, a Kupát Cholimok, a nemzeti biztosító intézet, a Mágén Dávid Adom, a Hadassza, Málbén és az izraeli orvos­­szakszervezet együttesen fe­­dezik. Életfogytiglani fegyházra ítélték a szemétládáért gyilkoló rámát-gáni lakost A jeruzsálemi törvényszék tegnap életfogytiglani fegy­­házra ítélte Jed­ezkiél Se­­linger rámát-gáni lakost, aki Jom Kippur előestéjén a házkörüli veszekedések során késszúrással megölte szomszédját, Sábátáj Kro­tocsevszkit. A törvényszéki tárgyalóteremben drámai je­­lenetek játszódtak le és a ház lakói „Gyilkos!” felkiál­­tásokkal fogadták a vádlot­­tat, akibe néhányan bele is rúgtak, holott a rendőrök mindent elkövettek, hogy megvédjék. Ez a jelenet megismétlő­­dött az ítélet kihirdetése után, amikor Selingert le­vezették a harmadik eme­­leti tárgyalóteremről a tör­­vényszék kapuja előtt váró nyitott rendőrautóba. Egyes szomszédok még az elítélt családtagjaival szemben is fenyegetőleg léptek fel és a mérsékeltebbek igyekeztek csitítani őket. A törvényszék hármas ta­­nácsa egyébként az ítélet­­ben megállapította, hogy Selinger előre megfontolt szándékkal követte el cse­­lekedetét és ezért nem fo­­gadta el a védelemnek azt az állítását, hogy a gyilkos­­ság vita hevében és önvé­­delemből történt. Az elítéltnek fellebbezési joga van. Kína bevezette az általános hadkötelezettséget Peking (UP). A kínai nemzetgyűlés jóváhagyta az általános hadkötelezettséget bevezető törvényt Ezentúl minden 18 és 40 év közötti kínai polgárt be lehet hívni aktív és tartalékos szolgá­­latra. Az asszonyok közül csak a külön kiképzéssel rendelkező nők fognak szol­­gálni. Az „ellenforradalmárok” és polgári jogaiktól meg­­fosztott bűnözök nem része­­sülnek abban a megtisztel­­tetésben, hogy a kínai had­­seregben szolgálhassanak. Ugyancsak felmentik a szól­gálát alól azokat a fiúkat, akik szüleik egyetlen eltar­­tói. ­ Kitüntetett katonai elő­­képzősök az államelnöknél. Tegnap 36 katonai előkép­­zős fiú és lány az összes fegyvernemek képviseleté­­ben katonai parádé kereté­­ben mutatkozott be Jich­ák Ben Cvi államelnöknek és feleségének. Az ünnepségen jelen volt Ram Ron alezre­­des, a Godná országos fel­­ügyelője, a vezérkar képvi­­selője és több magasrangú tiszt. A fiatalok újságjuk bekötött évfolyamát nyúj­­tották át ajándékképpen az államelnöknek, aki rövid beszédben méltatta a kato­­nai előképzés nemzetépítő jelentőségét. — Kozlov petróleumügyi tanácsadó visszajött Mexi­­kóból. Jiszráél Kozlov, a kormány üzemanyagügyi ta­­nácsadója, aki egy hónapot külföldön töltött, visszaér­­kezett az országba. A luddi repülőtéren elmondot­­ta, hogy Mexikóban is járt, ahol Pinchász Szapir pénz­­ügyi államtitkárral együtt kőolajvásárlásról tárgyalt. Kozlov nem volt hajlandó megmondani, hogy milyen mennyiségű árut vásároltak. — Az izraeli katonák si­kere a hollandiai gyalogsá­gi versenyen. A Hollandiá­­ban megrendezett nemzet­­közi katonai gyalogsági ver­­senyen az izraeli „Nád­ál” alakulat 19 tagja sikerrel gyalogolta le az utolsó 40 kilométert is és elsőnek ér­­kezett a kitűzött célhoz A 160 kilométeres gyalogtúrát a Nád­ál-csoport elmaradó­­zok nélkül tete meg, ami a verseny legfontosabb krité­­riuma volt. A menetelése között volt egyébként — mint önkéntes jelentkező — Nisri ezredes, Izrael nyugat, európai katonai attaséja is. Az izráeli delegáció minden tagja emlékérmet kapott, ezenkívül egy kollektív ki­­tüntetést is. A hollandiai zsidók nagy szeretettel vet­­ték körül az izráeli katonáit csoportját.­­ Túl sok kártérítést ka­­pott a Kison-kikötő körüli földjeiért. A jeruzsálemi fel­­sőbíróság elutasította Rá­­fáés Alvasvili haifai lakos fellebbezését, amelyet a Ki­­son-kikötő körüli földjeinek kisajátítása ellen nyújtott be. A felfolyamodó, aki a kisajátított 105 dunári föld 40 százalékának volt a tu­­lajdonosa, azt állította, hogy az első fokon megállapított 164 ezer font kártérítés nem elegendő. A felsőbíróság megállapította, hogy a hai­­fai törvényszék éppenséggel igen nagylelkű volt a föld­­tulajdonosokkal szemben és­­kétséges, hogy egyetértet­­tünk volna határozatával, ha az állam részéről nyúj­­tottak volna be ellene feleb­­bezést.” — Nyugdíjba vonult az amerikai hadsereg egyik zsidó tábornoka. Chikagóból jelentik: Julius Klein zsidó dandártábornok nyugalom­­ba vonult. Klein tábornok Illinois államban a nemzet­­őrség egyik hadosztályának a parancsnoka volt és részt­­vett a koreai háborúban. A világháború alatt tízezer ka­­tona parancsnoka volt a Csendes-óceáni övezetben és számos amerikai, francia, filippini és egyéb kitüntetés tulajdonosa. Mint egyszerű katona kezdte karrierjét. — Amerika kártérítést kö­­vetel az arab légió által le­­lőtt diákért, Washingtonból jelentik. Az amerikai kül­­ügyminisztérium közölte, hogy az Egyesült Államok kártérítést fog követelni Charles Harrys amerikai diák halála miatt. A diákot ez év április 15-én transz­­jordán l­égionáriusok gyil­­kolták meg, amikor vélet­­lenül a jeruzsálemi senki­­földjére tévedt.­­ Megkezdődött a bírósági szünet. Ma megkezdődik a bíróságok nyári szünete, a­mely Ros Hásánáig tart. A tel avivi járásbíróságon csak négy szolgálattevő bíró ma­­rad, akik közül kettő bűn­­ügyekkel, kettő pedig forgal­­mi kihágásokkal foglalkozik. Rámát-Gán és környéke, figyelem! A Pásztor-társulat veze­­tősége közli a színn­ázláto­­gató közönséggel, hogy a „Kis kunyhó” Rámát-Gán­­ban teremhiány miatt nem kerül bemutatásra. Erre való tekintettel a ma esti premierre Rámát-Gán és környéke részére megfele­­lő számú jegyet rezervált a társulat vezetősége. E je­­gyek ma déli 1 óráig Rech­­nitznél, Rámát-Gán, Bia­­lik 56. és este 7 órától a ZOA pénztáránál átvehe­­tők. (*) — Jóváhagyták a petách­­tikvai tanácsválasztásokat. A petách-tikvai körzeti vá­­lasztási bizottság tegnap jó­­váhagyta a petách-tikvai tanácsválasztási eredménye­­ket. Eszerint a városi ta­­nács 17 mandátuma a kö­­vetkező pártok között osz­­lik meg: Mápáj 6 (élükön Pinchász Rásis jelenlegi polgármesterrel), kláb­ionis­­ták 3 (közöttük dr. Grotto Mose, a Zori vegyészeti gyár igazgatója), Chérut 2, Miz­­ráchi és Paálé Hámizráchi 2, (köztük a kassai szárma­­zású Schwalb Mose), az Áb­dut Ávoda, Mápám, az Aguda és egy szakadár val­­lásos lista 1—1 mandátum­­mal. —Nem tudja kik és miért akarták felgyújtani lakását. „Nincsenek ellenségeim és nem értem, hogy ki akarta felgyújtani a lakásomat” — mondta tegnap a rendőrsé­­gen A. Emilio, telavivi Stein utca 13. szám alatti lakos aki bejelentette, hogy a va­­sárnapra virradó éjjel 2 óra 30 perckor ismeretlen tette­­sek fel akarták gyújtani a lakását. Emilio gyanús ala­­kokat látott az ajtó körül, de mire kinyitotta, ezek el­­menekültek és néhány pet­­róelumba mártottt rongyot hagytak a küszöb előtt, a­­melyek égni kezdtek. Emilio a szomszédok segítségével eloltotta a tüzet, amely sem­­mi kárt nem okozott . Megszűnt az amerikai útlevelek vízumkötelezettsé­­ge. Mától, augusztus elsejé­­től kezdve érvénybe lép az új rendezés, amely szerint ame­­rikai útlevéllel rendelkező turistáknak nem szükséges külföldön megszerezni az iz­­raeli vízumot. A kormány annak idején az idegenforga­­lom fejlesztése érdekében hozta be ezt az intézkedést, hogy megkönnyítse az Euró­­pában járó amerikai turis­­táknak, hogy minden forma­­litás előzetes elvégzése nél­­kül Izraelbe utazzanak. A turisták a luddi repülőtéren, vagy a haifai kikötőben fog­­ják megkapni vízumjaikat Az izraeli rádió magyar ítása este 9 órakor: Hírek.­­ A ki­adások a 407 és 460 m. közép-, a 39.3 és 43.9 m. rövidhu­llárahosszon tiad­­hatók. 6.30: Mah­­ovu, 6.36: torna. 6.45: zenélő óra, 7: hírek. 7.15: hanglemezek, 12: déli zene. 12.30: Beethoven: Nyitány ,,Házszentelés" Csajkovszki: Hegedűverseny tol­dlur); Ravel: Spanyol rapszódia, 13.30: hírek, 13.45: hanglemezek, 16: keleti zene, 16.15: szórakoztató zene, 16.40: Sara Danieli sájt) énekszámai, 17.15: gyermeksarok, 17.30: ifjúsági műsor, IS hírek, 18.15: híre­kkönnyű héber nyel­­ven, 19.02: a Kői Jiszráél zene­­karának hangversenye: Mozart: Zongoraverseny, 19.50: ,,Mesélnek a hangok’’, 20.15: T’nádi-részle­­tek (Jób 9—10.), 20.30: hírek, 21: ״ A függöny felgördül". 22: Beethoven: Cselló és zongora :■zo­­náta (g-moll); Szucsevszki (csel­­ló) és Mose Lusztig (zongora) előadásában, 22.30: dalok és tán­­cok kívánságműsora, 23: nérössze­­foglalás. Párhuzamos műsor Hírek: angol 13.45, 22.15; francia 14, 18.30; jiddis 19: ro­­mán 20.45 és magyar 21 órakor. Jiddis műsor: 19.16: Zenei bevezető 19.19: hírek, 19.30: Náchtim Nardi dalai­­ból, 19.45: Emek Hajardeni 10- bucokban.

Next