Uj Kelet, 1955. szeptember (36. évfolyam, 2153-2176. szám)
1955-09-01 / 2153. szám
HAZATÉRŐ NÉP — A „Böháápilám”-kiállítás margójára — A szomszédos domb hátán kényelmesen pöffeszkedik a rámát-gáni óriás víztorony, a Leviáthán, miközben magasba emeli karcsú betonnyakát. Lenn, a domb lábánál a csendes és elegáns ״ Bét Cvi” szikrázó ablakszemei is csillogó kíváncsisággal pislognak az épület előtt összegyűltek irányába. Széles mosolyok és hangos üdvözlőkiáltások röpködnek e kora esti levegőben és egymással elkeveredve, valan. különleges ünnepi légkörrel veszik körül a jelenlevőket, akik részére rég várt nap ez. Végre elérkezett a nagy alkalom, amikor egybegyűjtve tárhatják a nagy nyilvánosság elé azokat a szerény eszközöket, amelyekkel immár történelmmé vált tevékenységüket véghezvitték. Közben ők maguk, a harcosok, továbbra is megmaradnak szürke névtelenségükben. Igen. Akövetkező percekben fog megtörténni a ״ Böháápil-Ám" kiállítás ünnepélyes megnyitása, amelynek anyaga az 1934—48 évi illegális alista dokumentumainak és eredményeinek bemutatása. Az egybegyűltek pedig azok a fiatalok és öregek, akik a vállukon hordozták az óriási történelmi munka felelősségét és végrehajtását. A rögtönzött, kis szabadtéri emelvényről Mose Sárét miniszterelnök, Ábrahám Krinitzi polgármester, a mentő munkálatok és az illegális alista veteránjainak kiküldöttjei üdvözlik az egy ׳begyülteket és méltatják a kiállítás jelentőségét. A beszédek rövidek és találóak ez egyszer. Az összes szónokon egyetértően az illegális alijja jelentőségét méltatják Izrael népe és az állam felállításának szempontjából. Szinte példátlanul emberi és nagyjelentőségű politikai cselekedet volt, amely egyedül áll a világtörténelemben, amelynek segítségével tízezrek menekültek meg a náci fenevad körmei közül és tértek haza ősapáik országába. Egyesek a mentési akció folytatásának szükségességét hangsúlyozták, mert még napjainkban is nagy azon országok száma, ahol nincs életbiztonságuk és ahonnan nincs szabad kiútjuk a zsidóknak és ezért a kisegítésük legalább olyan fontos, mint az elmúlt 23 esztendő bajban volt zsidóságáé. * A hivatalos megnyitó befejeztével, a meghívottak előtt kitárultak a kiállítást befogadó Bét Cvi tölgyfakapui. Kronlógiai sorrendben összeállított eredeti okmányok, fényképek és egyéb kiállítási tárgyak tengere fogadja a közönséget. A terem bejáratánál felülütött árbocon az illegális flotta utódjának, az izraeli haditengerészetnek a lobogója köszönt. Az árboc tövében a moápil-hajók hoszszú listája. A névsor 1934- ben a ״ Velox” nevű hajóval kezdődik és az 1948 májusában érkezett ״ Komemljut” és ״ Nieuchon” hajókkal végződik. 67 rozzant csónak, bárka és kisebb-nagyobb hajó szállította haza az égő Európából a bajban levő zsidóságot, a Cionban élő nép akarata szerint, az elnyomó angol hatalom minden fenyegetése és megtorló intézkedése dacára. * Köröskörül a teremben miniatűr hajóorrok merednek a levegőbe. Mindegyikükre egy-egy máápil-hajó neve van rávésve. Alattuk az illető hajóval kapcsolatos térképek, fényképek s egyéb dokumentumok gyűjteménye. Hajónaplók, napiparancsok, élék és tengerészek levelei, újságcikkek, a Hagana plakátjai és újságjai, ״ Háchomá”, ״ Hásnáv” reagálnak a mentési akció legapróbb részleteire is. Címe, az elsüllyesztett ״ Struma” és ,Mefkure” áldozatairól és más hajók (közöttük az ״ Exodus”) áldozatairól kiadott gyászjelentések. Egyik a kötelesség teljesítése közben elesett 16 éves Brada Faid, akit az angolok a tel avivi tengerpart közelében, dlőhajó fogadása közben, fegyverrel a kezében lőtték agyon. Gyászjelentése fölött, büszkén ágaskodik a róla elnevezett máápil-hajó miniatűrje, mint azonnali éles válasz az idegen uralom részére, hogy a fiatal diáklány vére nem ömlött hiába és hogy nincs az az erőszak, amely ellent tud állani az egész nép akaratának. * A terem végén, egész falat beborító óriási térképen, a mentőakciók és a brichá (szöktetések) útvonalának jezései. Ez a térkép új, izráeli jelleget és tartalmat ad a régi római mondásnak ezen a helyen: ״ Minden út Cionba vezet!” „ Rejtett hangszóró, a hajdani illegális rádióállomás, a ״ Kol Jiszráél”. ״ A zsidó felkelés hangja” adásainak hangfelvételét hallatja. Az embernek önkénytelenül is eszébe jutnak „a régi szép idők”, amikor minden áldott este nyolc órakor a Hagana híradásait hallgatta. Eszedbe jut, ahogy az éjszakák folyamán felöltöztél és „munkára” mentél. Embereket leszedni a most érkezett hajóról, valahová elszállítani, vagy a lakásodban bujtatni őket, amíg a razziák és az ostromállapot veszélye elmúlik. * A terem különböző részein a múltat felelevenítő hajókormány, iránytű, jelzőlámpák és horgonyok. És a fapuska, amellyel a ciprusi deportálás alatt a katonai kiképzésedet kaptad. A helyiség közepét elfoglaló hatalmas kiállítási asztalokon hajómodellek. A csillogó és jól felszerelt angol cirkálók és rombolók modelljeivel szemben az általuk üldözött és keresett dióhéjnyi halászbárkák, lélekvesztőszerű vitorlások és elavult teherszállító hajócskák miniatűrjei, amelyek bátran szembeszálltak a fenyegető acélszörnyekkel és megbirkóztak velük. Lépten-nyomon kisebb-nagyobb csoportok, a haditengerészet hófehér egyenruháját viselő, napbarnított arcú fiatal férfiak (a Pál-jám és a máápil-hajókat irányító tegnapi gyerekemberek) idézik a nem is oly régmúltbéli emlékeket őszülőhajú, javakorbeli urak (a mentési akciók tegnapi veteránjai) társaságában. Egy kisebb szobában, a Hágánáról és a mentési akciókról írt könyvek gyűjteménye látható. A szomszédos helyiségben kerülnek bemutatásra azok a távíró és rádiókészülékek, amelyek segítségével az útban lévő hajókat irányították, illetve a kapcsolatot fenntartották velük. Ma már nehéz elképzelni, hogy egy ócska kapcsolótábla, meg a kopott bőröndrádió volt a hírhedt, az angolok által annyira keresett illegális ״ Kol Jiszráél”. * A kiállítási épület mellett felállított ócska halászbárkában egy moápil-hajó „összkomfortos berendezése” kerül bemutatásra. (Kár, hogy nem szedték le az oldaláról, a bárka valódi nevének feliratát viselő ízléstelen és illúzió-rontó mentőövet. A bárka orrán nagy betűkkel új és aktuális neve olvasható: ״ Hámáápilim”.־ A bárka előtt egy hat év körüli kisfiú kérdezi az apját, jiddisül: — Abá! Mondd, mit jelent az a szó, hogy máápilim? Az apa csak rövid hallgatás után válaszol: — Hosszú történet ez, édes fiam! Várj türelemmel egy keveset és az iskolában a történelemórán, majd elmagyarázza a tanítód. * A kiállítás láttán új magyarázatot kap az ember lelkében a harmadik zsidó állam megszületésének csodája. Rájön, hogy nem csoda, hanem rengeteg áldozatos és önfeláldozó előkészítő munka eredménye ez az ország. Fuchs Ávrám * A Hitachdut Oléj Hungária közleményei: TEL-AVIV A tel-avivi Hitachdut Oléj Hungária és a volt muszosok nagyszabású GARDEN - PARTYJA szeptember 6-án az Amerikai Cionisták Házának nagy kerti terraszán és léghűtéses termeiben. A nyári mulatság iránt rendkívüli érdeklődés nyilvánul meg, melynek keretében tartják meg nagy találkozójukat az Izraelben élő volt Muszosok. Hangulatos műsor, kitűnő tánczene és tombola értékes tárgyak kisorsolásával. Egy tombolajegy ára fél font és minden szám nyer. Minden hölgyvendéget már a belépésnél egy minta-üveg Molnár Moser kölnivel ajándékoz meg a MoH Garden-Partyjának rendezősége. Tánc hajnalig! Jegyelővétel: Az összes magyar kölcsönkönyvtárakban; Bözsi sza- Sonban (Pinsker 8.); Kozmetika• Pedikür (Allenby 87, délidőben Isi; Rococo jegyiroda (Dizengoff tér); HOH központi irodában (Lilienblum u. 33.); ־ Rámát-Gánban: Rechnitznél (Biálik 57.); ־ Migdál- Askalonban: Spitz papirüzletben. Asztal-rendelések: Minden nap délelőtt a H. O. H. titkárságánál (tel. 62576) és a Muszos hivatalos órák alatt, vasárnap és csütörtökön d. u. 4—7 óráig (Lilienblum 33.). HAIFA firtesitjük tagjainkat és a magyarnyelvű jisuvot, hogy az ünnepek után újból megindítjuk szokásos ivrit kurzusainkat kezdők és haladók részére. Jelentkezések minden nap délután 57־ óra között irodánkban, Arlozoroff utca 3/a szám alatt. Felkérjük tagjainkat és a magyarnyelvű sisávot, hogy a közelgő ünnepekre való tekintettel be- Indított szociális segélyakciónk keretében pénz és ruhanemű hozzájárulással legyenek segítségére az arra rászorultaknak. Adományok irodánkban, Artozoroff u. 3/a sz. alatt adandók le. Munkát kaphat: Háztartási alkalmazott különféle időbeosztásokban. Munkát keres: Fiatal leány ivrit tudással, lehetőleg konfekció üzletbe. Házivarrónő: Tisztviselői, vagy bizalmi állást garanciával, ivritül tudó tisztviselő. Negyedmillió tanulóval nyílnak meg hétfőn az elemi iskolák Mintegy 214 ezer tanulót írattak be az idén az elemi iskolákba, amelyek hétfőn, szeptember 5-ikén nyitják meg kapuikat a gyermeksereg előtt. Ebből 162.058 tanulója lesz az állami és 51.751 tanulója a vallásos iskoláknak. Az Aguda elismert iskolái még nem terjesztették be jelentésüket tanulóik számáról. Ezekkel együtt az elemi iskolai tanulók száma valószínűleg meg fogja haladni a negyedmilliót. Az új településeken 27 tanintézetet létesítettek. Úgy a Negevben, mint az északi új településeken további iskolák felállítását tervezi a közoktatásügyi minisztérium. A hadsereg újabb 46 tanítónőt szabadságolt, hogy az iskolaév kezdetével előtelepüléseken oktatóként működhessenek. Az elmúlt évben 64 végzett szeminaristát szabadságolt a hadsereg ugyanezen célból. Ezek szerint a hadsereg keretében 110 tanítónő és óvónő működik jelenleg. Újabb földalatti nekropoliszt tártak fel Bét Seárimban Több, mint száz óriási díszes szarkofág sorakozik egymás mellett a termekben Haifa. (Az Új Kelet tudósítójától.) Hatalmas földalatti temetőkamrát fedezett fel az izraeli régészeti társaság a Kirját Ámáltól délnyugatra fekvő Bét Seárimban. Az 1936 óta megszakításokkal és az utolsó hét évben minden nyáron rendszeresen folyó kutatás során ez e huszadik és régészeti szempontból a legfontosabb és legértékesebb felfedezés. A kutatásokat a társaság a héber egyetemmel karöltve végzi, költségeit helyi és külföldi adakozók fedezik, míg a munkaügyi minisztérium 40 munkással járul hozzá a kutatásokhoz, amelyeket dr. Nádium Avigád, Joszéf Elgiis és Mose Jászé vezetnek. A most feltárt temetőcsarnok mintegy tíz méter mélységben fekszik a dombba vájt barlangban. A rombadőlt háromajtós bejárat homlokzata gazdag architektúrára enged következtetni. Belül szobák és termek hosszú sorozata követi egymást, amelyek közül kettő legalább 50 méter hoszszú. A középső terem végét romhalmaz zárja el és a tudósok feltételezik, hogy a romokon túl a terem tovább folytatódik. A szobákban több,, mint száz öttonnás óriási szarkofág sorakozik egymás mellett, amelyek legnagyobb részét köböl faragott művészi kivitelezésű virágok, oroszlán-, őz- és ökörfejek, vagy egymásba fűződő karikák díszítik. Márványsírok és szobrok maradványai a legfejlettebb római stílust mutatják. A temetőkamrát a második, vagy harmadik században építették, de a sírokat évszázadokkal ezelőtt kincsek után kutató rablók feltörték és ma már a csontvázaknak sincs nyoma. A falakon és egyes kőkoporsókon tisztán kivehető héber sírfeliratok olvashatók, amelyek közül az egyik a következőképpen hangzik: ״ Itt nyugszik Attia, rabbi Gamliél ben Necemia lánya, aki 22 éves korában szűzként halt meg”. Egy másik síron rabbi Anania és egy olvashatatlan név, valamint a ״ Szentek” (Kedosim) szó vehető ki. A־ feltevések szerint ezek római kézen mártírhalált haltak, (Hárugé Mákhut). Helyenként görög, arameus és megfejthetetlen ősperzsanyelvű feliratok láthatók és a tudósok feltételezik, hogy itt van eltemetve rabbi Jehuda Hánászi is. a »PALGA« étterem Allenby 2. megnyitotta ״ FARAGÓ VALI rdldQydr Konyhdjdlt vezetése mellett ízletes, olcsó, változatos menü. Előzékeny kiszolgálás. Esténként FARAGÓ SÁNDOR és zenekara játszik, változatlan olcsó árak mellett. Szeptember 6-án, kedden éjjel, a H. O. H. bál után KORHELY- ÉS BABLEVES KOLBÁSSZAL és egyéb ételkülönlegességek. Roshásáná üdvözleteket szeptember 11-ig bezárólag veszünk fel közlésre. A legkisebb üdvözlet megjelenési díja 5 font 500 pluta trendes ár, minden felár nélkül. Küldje be már most roshásáná üdvözleteit — Amerikai lap fiókot nyit Tel-Avivban. A New York Herald Tribune tegnap közölte, hogy a legközelebbi napokban állandó irodát nyit meg Tel-Avivban. Ugyanakkor Moszkvában és Dél-Amerikában is fiókokat létesít a lap, mely ezentúl állandó izraeli, moszkvai és délamerikai rovatot fog közölni. „ Jemen áttér a „demokráciára”. A jemeni rádió jelentése szerint az imám elrendelte a kormányzat demokratizálását és e célból kormánytanácsot állít fel, amelynek tagjait természetesen ő nevezi ki. A tanács élére Szeif el-Izlam trónörökös herceget nevezte ki. — Holland termelékenységi tanácsadó érkezett. — Dr. Ludwig Kirkhoven, a termelékenység nemzetközi szakértője Izraelbe érkezett ahol egy évig tanácsosként fog működni az itteni termelékenységi intézet mellett. A holland származású szakértő elmondotta az újságíróknak, hogy a termelékenység terén a kis országok szükségszerűen elmaradtak Amerika mögött, ahol a gépesítés elképzelhetetlen méreteket öltött. Ezek az országok azonban lényegesen fokozhatják a termelés mennyiségi és minőségi színvonalát, megfelelő racionalizálási módszerek alkalmazása révén. 1— Elütötte a teherautó a motorkerékpárost. A King George utca és a Sherot Ben Cion sarkán tegnap délután egy teherautó összeütközött egy motorkerékpárral. Ez utóbbi utasát, Menáchem Apfelbaum 48 éves telavivi lakost sérüléseivel a Hadassza-kórházba szállították. * Huszonhét izraeli címre küldött élelmiszer- és ruhacsomagot az AMZSE. — A listát megtalálja a 307. legújabb HATIKVÁBAN. Cikkek, riportok, képek, versek, hozzászólások, kerestetések a HATIKVA legújabb számában. Izráel főszerkesztő: Halmi József, POB 2190 Tel Aviv. — Szimconi belehalt sérüléseibe. Joszéf Szimchoni 29 éves jeruzsálemi származású munkás, aki a Negevben súlyosan megsérült, midőn egy petróleumfúró-torony rázuhant, a szerdára virradó éjjel a beér-sévai Hadassza-kórházban belehalt sérüléseibe. Szimconi az Ecel tagja volt és a felszabadító háború során számos nehéz küzdelemben vett részt Jeruzsálemben temették el. Fellebbeztek és súlyosabb ítéletet kaptak. Zigi Schuster és Ábrahám Frenkatel petách-tikvai fiatalembereket ez év július 22-én bíróság elé állították azzal a váddal, hogy öt kecskét loptak el. Gráf petách-tikvai járásbíró Frenkatelt 9, Schustert pedig 3 hónapi elzárásra ítélte. A. Gil ügyvéd, a két fiatalember védője a tel avivi törvényszékhez fellebbezte meg az ítéletet, amelynek enyhítését kérte. A tegnap megtartott tárgyaláson az ügyészség képviselője nemcsak, hogy ellenezte a fellebbezés elfogadását, de a büntetés súlyosbbítását kérte. A törvényszék háromtagú tanácsa helyt adott az ügyész érveinek és Frenkatel büntetését 9 hónapról egy évre, Schusterét pedig három hónapról öt hónapra emelte fel. — Újságpapírba momgolta a 2500 dollárját. — A gazdasági rendőrség tegnap házkutatást tartott egy telekvivi polgár lakásán, ahol ן újságpapírba csomagolva 2500 dollárt találtak. A gazdasági rendőrség hangsúlyozza, hogy az eset nincs összefüggésben a Halperinféle valutacsempészési ügygyel. A fejlődésükben visszamaradt gyermekek rehabilitációjával foglalkozó telavivi egyesület közli az érdekelt szülőkkel, hogy tanácsadó állomást nyitott S. Ben-Dor asszony lakásán. Máté utca 65., A-bejárat, I. emelet. Az állomás nyitva van minden hétfőn este 6 és 8 óra között. A tanácsadás díjtalan. — Indiai dlék drágakicsempészési szervezetét tették ártalmatlanná. A gazdasági rendőrség drágakőcsempésztársaságot leplezett le, amelynek négy tagja Indiából hozott drágaköveket Izraelbe. A hatóságoknak feltűnt, hogy az utóbbi időben Indiából érkező olék valamennyien nagyobb menynyiségű ékszert hoznak magukkal. A vizsgálat során kiderült, hogy az ékszerek négy Izraelben élő személy címére érkeznek. A gyanúsítottak lakásán tartott házi kutatás során 550 karátnyi drágakövet foglaltak le, mire letartóztatták, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték őket. Hamis ürüggyel szereztek autóbehozatali engedélyt A rendőrség tegnap letartóztatott 4 tel avivi lakost azzal a váddal, hogy hamis ürüggyel autóbehozatali engedélyeket jártak ki maguknak. A vádlottak azt állították a közlekedésügyi minisztérium előtt, hogy az autókat külföldön élő rokonaik küldték, a gazdasági rendőrség ezzel szemben azt gyanítja, hogy az autókat kiajánlott pénzen vásárolták és hogy mind a négyen egy és ugyanazon öszszeköttetést használták fel az ügylet lebonyolítására. Az autók egy részét lefoglalták a haifai kikötőben. A vádlottakat óvadék ellenében szabadlábra helyezték. EXPORTŐRÖK figy.tem. Hét darab kisebb méretű béléri lift eladd. Ugyanott eladó egy szépmiotí fidlkos kis szekrény. Kassainé, Saar llaalijja 965. — Tizenöter font kártéritést követel a gázoló sofförtől. Pesszja Lorber 57 éves tel avivi asszony 15 ezer font kártérítés iránti kerestet nyújtott be tegnap a járásbíróságon, Elijáhu Leibov sofför ellen, aki a Karmelpiacon elütötte a teherautójával és ennek nyomán Pesszja Lorber lábán súlyos sérüléseket szenvedett. 1955 augusztus 26.-1 keresztrejtvény megfejtése: Vízszintes: 1. Kálmán J. ־— 7. Ábrahám. — 25. Hadnagy. 35. Labrador. - 41. Everest. 52. Hombár. 68. Konkoly. 69. Cellini. Függőleges: 1. Kalmár P. — 2. Brehma. 11. Galalit. 12. Meivdele. í5. Gounod, Ave Maria. — 21. Boticelli. — 23. A Habanera. 40a. B. Bartók. 44. Pueeint. —! 46. Cupido. 49. Carmen.