Uj Kelet, 1957. október (38. évfolyam, 2789-2813. szám)
1957-10-11 / 2797. szám
(2) A FEKETE SZOMBAT Irja: BARZILAY ISTVÁN 1937 X11 Uj Kelet 5 [ nutis — Nincs ilyen parancs, uram, — nevetett a kérdezett, sovány, fiatal szőke legény, — ellenkezőleg a zsidók a Biblia korában távoltartottak nőket ilyen teendőktől. — Akkor a hagyomány nevében mégis ide kell hozatni a nőket a birkáktól. Legalább mister Johnson különítménye megkezdheti tevékenységét. Csak gyengéden kell a hölgyeket felemelni, bizonyára jönni fognak maguktól. A gyermekgondozókat hagyják egyelőre békében. Aztán meglátjuk, ráengedjük-e a katonákat a hasonfekvő zsidókra. A fegyvert kutató szakértő urak megkezdhetik működésüket a párhuzamos házsorokban. Mindnyájan a térkép felé hajoltak. — Induljanak el innen. Mi ez? — nagyítóval olvasta ki a beírásokat. Gyermekházak, egy, kettő, három, négy, öt, hat, hat, nyolc... ez itt az iskola ... mellette csecsemőgondozó... egy, kettő, három. Nos, úgy látom a csecsemőgondozó melletti térség után kezdődnek a lakóházak. Azok a nyitvafelejtett ajtók ott szemben — mutatott a bottal a házak felé. Tehát a csecsemőgondozótól számítva az első háznál kezdődik a kutatás, egyszerre mind a két házsorban, hármashármas csoportban. Megértettük? Jeepek szaladtak, kettő a hasonfekvő tömeg előtt hajtott el a kis ösvényen. Ha valamelyik zsidó kinyújtotta volna a karját, átdübörög rajta a jeep. Az asztalon rádiókészülék állott, ide futottak be a jeeepekről a jelentések. — Halló, nyugalmi akció, nyugalmi akció, itt Willington százados. Az istállóban, ólban, aholban csak állapotos asszonyok vannak, hátukon fekszenek a nagy hasukkal felfelé. Kérek utasítást, alkalmazhatok-e erőszakot. — ördög vigye a gusztusát Willington, ne közölje velem perverz gondolatait — mondta szárazon Statton a mikrofonba. Emeljék fel őket gyengéden a jeepekre és hozzák a drótsövény mögé. Megnyugtatom, nem lesz szükség erőszakra és őrizkedjék az abortuszoktól, nem vagyunk rá berendezkedve. Statton ezredesnek igaza volt Az állapotos aszszonyok csendesen tűrték, hogy négy-négy katona felemelje őket. Némán ültek a jeepeken a fegyveres katonák között. A kocsik végigrohantak a szabad területen és bevitték őket a drótsövény mögé. Ott álltak aztán a nagyhasú asszonyok az igazoló bizottság előtt. Az asztalon a kibuc összes tagjainak névsora feküdt, személyazonossági bizonyítványaik számával. — Kérem az igazolványokat — szólt héberül egy angol rendőr. — Nincsenek igazolványaink — hangzott csaknem egyszerre a válasz. A rendőr az előtte álló asszonyhoz fordult. Neve? — Ani jehudiá beerec Jiszránél (Zsidónő vagyok Erec Jiszráelben) — válaszolta az első asszony. Ruthnak hívták, széles nyugodt arca volt, kissé beesett barna szemekkel. A rendőr hangja vészjóslóvá érdesedett. — A nevét kérdeztem. — Ani jehudiá böerec I Ji5WAa :•׳ M r ■ A bizottság tagjai össze׳ néztek. '■ — Az az utasításuk, hogy ezt a választ adják nekünk? — kérdezte a tőle telhető maximális udvariassággal Johnson felügyelő. Az asszonyok hallgattak. — Ki adta önöknek ezt az utasítást? — Johnson angolul beszélt, a rendőr azonnal tolmácsolta. Az asszonyok azonban erre sem válaszoltak. A rendőr a második aszszonyhoz fordult. — Neve? — Ani jehudiá beerec Jiszráél. Johnson vállait vont. — Ne folytassa. A hölgyek vonuljanak oda a kerítés mellé. Leülhetnek. Rutil megszólalt: — Nekünk az állatokat kell gondoznunk, engedjenek vissza bennünket. — A katonák vigyáznak az állatokra — szólt rá Johnson, — maga csak akkor beszéljen ... — No, mister Johnson — vetette közbe Statton, aki váratlanul bukkant fel az asztal mellett, — nyugodtan visszaengedheti a hölgyeket. Johnson dühösen nézett a beavakozóra. — Hát akkor menjenek vissza, ön a parancsnok, 00- ronél. ★ Aliza izgatottan lesett ki az ablakon. A tankok nem vijjogtak többé, a gyerekek belefáradtak a Kálánioténeklésébe és a településen uralkodó csend bénítóan, félelmetesen hatott. Mi történik az emberekkel? Balsejtelem fojtogatta a torkát. Jeepek érkeztek a kis tisztásra, mindegyikből két katona, rendőr és polgári személy szállt ki, furcsa készülék volt náluk, olyasmi, mint valami fúrógép. A katonák felszereléséhez csákány és lapát is tartozott. Az egyik csoport belépett az első nyitott alatu szobába, a másik eltűnt a házsor mögött a párhuzamosan halazó épületek irányában. Aliza a csecsemőgondozó szomszédos udvarából átlopta magához a kis Ráchelt, a gyermek meleg testéből merített bátorságot magának. Magához szorítva a gügyögő kis babát, lesett ki a dróthálóval borított ablakon. A látvány könnyeket fakasztott belőle. A katonák kidobták a szobából a székeket, ágyak, asztalok és apróbb berendezési tárgyak repültek a tornácokra és az épületsor előtti gyepre. Négy-öt percig tartott és azon a csoport a másik szobába lépett be. Egyszerre három helyen folyt a kutatás és azt az érzést keltette benne, hogy mindez nem egyéb, mint rombolás, ezekben az emberekben a pusztítás vágya dühöng, egy egész nemzedék keserves munkáját zúzzák darabokra. A katonákról ömlött az izzadtság, szitkozódás, ocsmány átkozódás szűrődött át hozzá. Aliza egyszerre felsikoltott. — Lopják az értéktárgyakat. Szárá, nézd lopják az értéktárgyakat. Szárá is odajött. Világosan látták, hogy az egyik katona kis órát tart a kezében, hencegve megmutatja egyik társának és a zsebébe teszi. Aliza ész nélkül rohant ki a konyha ajtaján. . J— Halló — ssiáltott ki, az egyik őrszemekך beszélni akarok a parancsnokukkal. Az őrszem ránézett a dühöngő nőre és odaszólt Kingslay őrnagynak, aki az egyik tank árnyékában állt és messziről a fegyverkutatókat figyelte. — A parancsnokkal akarnak beszélni, sir. Kingslay közeledett. Ta- lán éppen neki sikerül valamelyik lázadót szólásra bírni? Az ajtóban magas, szőke szépség állott, fehér ápolónői köpenyben, fehér főkötővel, karján kisbabát tartott. Kingslay meglepett mozdulattal emelte sapkájához a kezét. — Please, madam. — A huligánjai lopkodják a kibuc tagjainak értéktárgyait — kiáltott rá. Kingsley elsápadt. — Vigyázzon asszonyom, ne használjon olyan szavakat amelyek miatt kénytelen lennék felelősségre vonni önt. — Ellopják nehezen dolgozó emberek óráit, töltőtől- fáit, ez nem huliganizmus? — kiáltotta magánkívül Aliza. A saját szememmel Kedves Barátom! Megrendülten olvastam leveledet. Már ki tudja hányadszor futok végig a kusza sorokon és mélységes bánat keserít. Egy hajóval jöttünk, a javakorabeli Jeruzsálemmel, melyet ebben az évben végzett történelmi hivatásáért „Alijja” névvel tiszteltek meg. Együtt támaszkodtunk a fedélzet korlátjára, néztük a sistergő habokat és az ismeretlen jövőt latolgattuk. Nyolc hónapja ennek es te már egy másik hajó fedélzetére gondolsz, arra, amelyik csalódott társaiddal együtt viszszavisz Európába, ahonnan vonattal folytatod majd megszakítás nélkül utadat Magyarországra, Budapestre. Arra kérsz, ismerjem el érveidet, nem birod a szubtrópusi forróságot, az emberek ridegségét, a létért folytatott küzdelem szikrázó keménységét, az artisztikus középületek és szobrok nélküli jellegtelen skatulyavárosokat, a tülekedést, a felelőtlen ígérgetéseket. — Mint írod, imádod a turisztikát, a téli sportokat, a fedett uszodát, az operát és mindehelyett homoktenger veszi körül szerény otthonodat, a padok hiánya, a közlekedés miatt házifogságra kényszerülsz, a nyelvet csak makogod, sohasem fogod megismerni az ország irodalmát, színházait. A tenger a maga titokzatos végtelenségével nem a baráti lágyszellőjű Balaton, a rámat gáni sportpálya nem a virítóbban zöldgyepű, a győzelemsorozatok arénája, mint a budapesti Népstadion, az édes kármeli borok nem hasonlítanak a kéknyelvhöz, a badacsonyihoz, a margarintól felfordul a gyomrod és a hústalan étkezés legyengít. Az emberek modorára is panaszkodol, meg a kapzsiságra, gátlástalan önzésre, a fiatalság felfuvalkodottságára, udvariatlanságára. A mérleg egyik serpenyőjét erősen megraktad, de nem találtál semmit, amit a másik serpenyőbe dobtál. Ne hidd, hogy én most erre v az, egyébként nem túl nehéz feladatra akarok várni -' I látom és ha ön kinyitná a szemét, meggyőződhetne róla, gentleman. Kingslay visszahekkölt. Ez a gentleman szó úgy érte, mint valami alulról felfelé irányított szúrás, a nyeldeklőjén szaladt be és elvágta a torkában gyülekező szavakat. — Hallgasson ide — mondotta tűzvörösen — én hajlandó vagyok kivizsgálni ezt a panaszt, de ha rágalomnak bizonyul, felelni fog érte. Fergeteges sietséggel rohant a fegyverkutatókhoz. — Stop! — kiáltotta — Katonák, ide! Tíz-tizenkét katona gyűlt köréje. — Aki a szobákból idegen tárgyakat elvesz, azt hadbiróság elé állítom — úgy kiáltotta, hogy Aliza meghallhassa. Ha valaki eddig valamit elvett, adja vissza azonnal, nem történik semmi bántódása. A katonák vigyázzba meredve hallgattak: — Azt akrjátok, hogy meg motozzalak benneteket? Az egyik katona a zsebébe nyúlt, földre dobta zsákmányát és hegyeset köpött lalkozni. A zseengekoru országnak van elég dalnoka és maga a nép szövi napnap után legendáit. Tévedsz, ha azt hiszed, hogy most a magyarországi politikai és társadalmi rendszer hátrányaira akarom felhívni a figyelmedet és a rádváró esetleges veszélyeket sorolom , fel. Ez nincsen szándékomban. Magyarországon nincsen hivatalosan sugalmazott, vagy tolerált antiszemitizmus, ezt elhallgatni, vagy nem tudomásul venni enyhém szólva hálátlanság. De mégis, a zsidó, aki átélte a tavalyi forradalmat, aki nyitott szemmel rótta a budai utcákat és végighallgatta a deklasszált polgárok dührohamait a zsidók ellen, vagy az a zsidó, aki ott járt a ferencvárosi lumpenproletárok között és hallgatta habzószájú kirohanásaikat, szitkozódásaikat fajtája ellen, az másként mérlegel. Igaz, elsimultak már a szennyes hullámok, nem szidják az utcákon a zsidókat, még szerény megjegyzésektől is tartózkodnak, aki az elmúlt év októberében akasztófát követelt minden zsidónak az nyájasan köszönt majd a Körúton és még együttérzően kikérdez visszatérésed indokairól . Szörnyű perceid lesznek, amikor panaszkodnod kell majd erre a kis országra mely szeretettel, testvérként fogadott, szerény otthont és szűkös megélhetést biztosított részedre. De, ha túl leszel az első találkozásokon és elkezdődik az életed, jól rosszul sikerül elhelyezkednek, ugyan úgy lesz, mint a múltban volt. Ha benyitsz a szomszédos irodahelyiségbe zavartan elhallgatnak kollégáid, mert épen a te fajtádat szidták és te úgy teszel majd, hogy nem vettél észre semmit és te mindig többet fogsz dolgozni, mint a többiek és nagyobb pontossággal, odaadással, mert te mégis csak zsidó vagy, neked többet kell nyújtani, mint azoknak, akik otthon vannak. Visszaemlékezem a hajó fedélzetén veled folytatott beszélgetésünkre. Elmondtad, hogy jó viszonyban volt ■tatok a tőszomszédotokivakA י 'י[ י» t I I ¥ t r‡ »» rr» 4 ‹ ?«W.'i.jobbra. Óra és töltőtoll hevert Kingslay előtt. — Angol katonák, nem szégyellitek magatokat? — Ezeket a vacakokat szeditek össze? Gyerünk tovább! Hamarosan kis halom képződött a lába előtt láncokból, órákból, töltőtollakból, primitív karkötőkből. Kingslay egy őrmestert átütött oda és sietve tűnt el a másik házsor felé vezető ösvényen. Aliza megkönynyebbülten nézett utána. Szára kétségbeesetten szólalt meg: — Aliza, már azt hittem, hogy ez a tiszt revolvert fog rántani. — Én magam is rettenetesen megrémültem attól, amit tettem, — vallotta be — még most is remegnek a térdeim. Nem tudtam mit csinálok... Percek múlva visszatért az őrnagy egy katona kiséretében, aki kezében tartotta acélsisakját. Kingsley felszedte a földről a kis halmot, a tárgyakat betette az acélsisakba, elvette a katona acélsisakját és sietve közeledett a konyha felé. — Please madam, nagyon sajnálom, hogy ez megtörténhetett — mondotta leplezetlen szégyenkezéssel — bányamérnökökkel, azzal a konzervatív keresztény úri családdal, amely sohasem tartozott a szélsőséges ele mek közé, egyfajta humá num lengte át gondolkodásukat, életlátásukat. Elme׳ sélted, hogy a nyaralásból jöttek haza, a szomszédasz■szony a bányamérnök felesége örömmel csengetett be hozzátok üdvözölni bennete■ két. A két asszony még öszsze is csókolózott és nagyon beavatott, baráti hangulatban került az asztalra a fekete és a konyak. És a fi■ nemlelkű keresztény úriaszszony beszámolt a nyaralási idő alatt történt eseményekről, elmondotta, hogy 6 éves Árpádkája élet és halál között lebegett, hashártyagyulladása volt, de már túl van a nehezén. Engedd meg, hogy idézzem szavaidat. ״ fis ekkor az a finom szomszédasszony, az az előkelő emberbarát család sarja, akinek már a nagyapja egyetemi tanár volt és ismert haladószelemű ember így folytatta beszámolóját: Tudjátok nagy szerencsénk volt. A gyereket, drága Arpadkámat maga a főorvos vette kezelésbe. Az a beteg öregember éjjel-nappal ott ült a gyerek ágyánál és csodákat művelt. Hogy a jó Isten áldja meg. Micsoda egy remek ember! Pedig hat zsidó”. Aztán elmondtad, hogy a szomszédasszony elpirult, mert elszólta magát, ti is kínosan éreztétek magatokat, de a barátság rendűrétlenül folytatódott, hiszen végeredményben a bányamérnökök jószándékú finom emberek, a legjobbak közül valók. Kedves barátom, talán még nem késő, gondold meg a dolgot és maradj itt testvéreid között, mégha a fiatalok nem is adják át a autóbuszban helyeiket a deresedő hajúaknak, ha az itteni emberek olykor szertelenek, hangosak és nem olyan finomlelkűek, mint egykori szomszédaid, a nemeslelkű bányamérnök és bájos aszszonykája, az Árpádka édesanyja. Üdvözöl 1,- \ .1 . Zoltán Dezső .1.1________ . »״ ־ ar 1 hová telhetem ezeket a dolgokat? Aliza odatolt egy tálalóasztalt. — Ide öntheti, őrnagy. Kingslay a lány arcát üigyelte, láthatóan köszönetet, vagy elismerést várt tőle. — A right, gentleman — mondotta —de a gentleman szónak most más zenéje volt és Aliza nem tudta elfojtani, a kis elismerő mosolyt, amely átsuhant az arcán. Kingslay felszabadultan nevetett. — Az angol hadsereg őrnagyának legalább is a sírmegszólítás jár, asszonyom. Nagyon sajnálom, hogy a katonák így elvadultak. Utasításaink tiltják a fosszogatást. Remélem nem fog hiányozni semmi, ha csak rendőrök is nem vetemednek ilyesmire, fölöttük nem rendelkezem. Aliza udvariasan megszólalt . Nem ismerem az angol hadseregben szokásos megszólításokat. De talán figyelmeztetné ennek az úgynevezett hadműveletnek polgári hatóságait, hogy ne használják ki a fosztogatási lehetőségeket, sir. — Megpróbálom asszonyom. Ez a kisbaba az öné? A kérdés olyan meglepő volt, hogy Aliza kénytelenkelletlen elnevette magát. — Hasonlít rám? — Oh yes, madam, a szemeik nagyon hasonlóak. Szép anya, szép gyermekével, ön festeni való látvány volt a haragos kifejezésével az arcán és szemben a marcona katonával. — A katona nem is olyan rettenetes. Köszönöm, hogy visszaadta ezeket a dolgokat. Teuton kegyetlenség kell hozzá, kifosztani proletár embereket. — Az alkalom szüli a tolvajt, madam, fia sem gondoltam, hogy ilyen ladyval találkozom ezen a helyen — bókolt a lordok házának jövendőbeli tagja. — Békésebb időben megtiszteltetésnek venném, ha ilyen hölgy társaságában megjelenhetnék. — Otthon uram, In your country — mondta Aliza megmerevülve — angol Jadykkel. — Oh no, madam —apám és én is, sokat vagyunk zsidó barátok társaságában Londonban. Itt sajnos a magas politika jármába fogtak be bennünket. Parancsra cselekszünk. — Nem minden parancsnak kell engedelmeskedni. Hallott talán a partizánokról? Aliza megfordult és otthagyta a meghökkent Kingslayt. ★ Statton ezredes gúlákba rakatta a szuronyos karabélyokat. A katonák ott állottak szemben a hasonfekvő zsidókkal. — Pályázatot kellene kiírni új vezényszavakra az angol hadsereg számára, például ״ zsidót emelt” — humorizált Statton mozdulatlan faarccal. A tisztikar nevetett. Aztán végigjártak a katonák sorai között és elmagyarázták a teendőt. Két katona megfog egy hasonfekvőt és felállítja, ha nem sikerül el kell vonszolni a drótsövény mögé. A katonák felgyürköztek, a gyepen is végigsuhan a felkészülés izgalma, az izmok megfeszültek. Többen a gyepet átszelő öntözőcsőben fogózkodtak meg, egyesek a nagy telek sarkain megrögzített vasrudat markolták, amelyre alacsony ihálókerítést kellett volna felszerelni a napokban. (Folytatása következik.)