Uj Kelet, 1957. december (38. évfolyam, 2839-2865. szám)

1957-12-01 / 2839. szám

Meghalt Pinchász Churgin professzor­­ A vallásos cionizmusnak és egyben az izraeli tudomá­­nyos életnek is nagy halottja van. New Yorkban 63 éves korában meghalt professzor Pinchász Churgin, a vallá­­sos Bár K­án-egyetem rekto­­ra. De nemcsak rektora, ha­­nem alkotója is volt ennek a maga nemében egyedül­­álló, néhány évvel ezelőtt megépült vallásos főiskolá­­nak, amely rövid fennállása alatt is már a tudományos világ elismerését vívta ki magának. Oroszországban született híres rabbicsaládnak a gyer­­meke volt. Volozsinból in­­dult el, a világhírre szert tett volozsnai jesivában sze­­rezte nagy zsidó tudását, on­­nan hozta magával a vallá­­sos orosz zsidóság mélységét tettrekészségét és azt az olt­­hatatlan vágyat is, hogy né­­pének szabadságát, fizikai és szellemi felemelkedését egy soha nem lankadó munkás­­életen keresztül minden ere­­jével szolgálni és előrevinni segítse. A zsidó tudományokban való tovább-búvárkodása cél­­jából később Jeruzsálembe jött ahol évekig a híres To­­rát Cháshn jesivában ta­­nult. Közvetlenül az első vi­­lágháború után innen ke­­rült ki Amerikába, ahol vi­­lági tanulmányait végezte és ahol a nagy Yale-egyete­­men 1922-ben filozófiai dok­­torrá avatták. A zsidó vallásos tudomá­­nyokon kivül különösen a zsidó nép történelme érde­­kelte már fiatal korától kezd­ve és ehhez a tudományág­­hoz egész életében hű ma­­radt. A zsidó múlt tanulmá­­nyozásán és kutatásán kívül aztán már csak a zsidó if­­júság nevelése érdekelte. A zsidó história és az ifjúság­­nak zsidó szellemben való nevelése, ez a két dolog tö­­kéletes egységben olvadt ösz­­sze gondolkodásában és éle­­tében. Így lett a híres ameri­kai Josiva-egyetem zsidó tör­ténelem professzora és ugyan­ott hosszú éveken át mint a tanárképző intézet igazgató­­ja működött Ez alatt az évek alatt rengeteg tudomá­­nyos munkát alkotott és sok tanulmányt tett közzé, de részt vett az amerikai zsidó közéletben is és több éven keresztül volt az amerikai Mizráchi elnöke. A Mizrá­­chinak és Poél Mizráchinak nemrég történt egyesülése alkalmával az egyesült val­­lásos nemzeti párt világszer­­vezetének Mose Sapira mi­­niszterrel együtt ő lett az elnöke. Életének főműve és dédel­­getett álma a néhány évvel ezelőtt Izraelben életrehívott Bár K­án vallásos egyetem volt. Erős akaratát és szug­­gesztív meggyőző erejét sem­­mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy rövid néhány éves munkával az amerikai vallásos zsidóság körében több mint kétmillió dollárt hozott fel az egyetem szá­­mára. A már felépített és két év óta működésben lévő mo­­dern vallásos főiskolának ő let az első rektora és az in­­tézet megnyitása előtt már Izraelbe tette át lakhelyét A vallásos tudományos szel­­lem sikerült szintézise ez az iskola, amelynek megalkotá­­sa örök időkre hirdetni fog­­ja az elhunyt professzornak a vallásos tudományosság terén soha el nem hervadó érdemeit Jaffa megvédte helyét az NB-ben Tegnap játszották le az utolsó osztályozó mérkőzést az NB-be bejutásért. A jaf­fai Makkábi-pá­­lyán az esős idő ellenére is több, mint 4000 néző gyűlt össze, hogy szemtaaja legyen a Makkábi Jaf­­fa—Hákoád­ Tel-Aviv mérkőzés­­nek. A játék különösen a második félidőben eléggé egyoldalú volt, minthogy a vendéglátó csapat nagy fölényben játszott, könnyen nyerte meg a mérkőzést. Az első félidőben még némi küzdelem ala­­kult és Arojo góljával 1:0 arány­­ban fordultak a csapatok, a má­­sodik félidőben mindjobban kidom­­borodott a Makkabi nagyobb tu­­dása és Arje góljával, majd Bo­­hus mesterhármasával a mérkő­­zést 5:0 arányban nyerte meg a Hákoách ellen. A talaj az eső ellenére, játékra mindenképpen megfelelt, zavaró körülmény csu­­pán a mintegy negyedóra hosszat zuhogó zápor volt. Minthogy első mérkőzését a Há­­koách ellen a jaffai csapat szin­­tén megnyerte (2:0), ezzel bizto­­sította bennmaradását az NB-ben. Érdekes nyitány a kézilabdában A múlt évi bajnokcsapat, a Ha­­poél Rec­ovot, első ellenfeléül a Makkabi Risont kapta. A jóké­­pességű risoni együttes az első félidőben két gólos vezetést szer­­zett és csak igen heves küzdelem után sikerült a Hápoélnak a mér­­kőzést döntetlenné tenni. Ugyan­­csak nagy küzdelem folyt a Mak­­kábi Cáfon és Hápoél Petách-Tik­­va között, ahol mindvégig kétes volt a játék kimenetele. Nagyobb állóképességével a Makkábi győ­­zött. Az újonc Makkábi Rámát- Gán első mérkőzésén még nem mutatta ki tényleges tudását. El­­len­fele, a Makkábi Tel-Aviv túl­­ságosan erősnek bizonyult részére. A kézilabdában mindeddig leg­­eredményesebb Makkábi Red­ovot ez évben ismét komolyan a baj­­nokságra tör és első mérkőzését a Makkábi Petách-Tikva ellen, fölényes játékkal, nagy gólarány־ nyal nyerte meg. Eredmények: Makkábi Cafon— Hapoél Petách-Tikva 10:7, Mak­­kábi Rison—Hapoél Rechovot 7:7, Makkábi Tel-Aviv-Makkábi Rá­­mát Gán 15:5, Makkábi Rechovot —Makkábi Petách-Tikva 12:2. A lengyel ״ Legia” kedden érkezik A Makkábi Petách-Tikva meg­­hívására Izraelbe érkezik a len­­gyel első liga egyik jóképességű csapata, a Legia. A lengyelek öt mérkőzést vállaltak it tartózkodá-­­uk idejére. Végleges műsorukat egyelőre még nem állapították meg. A vendégcsapat érkezését holnaputánra, keddre jelezték: Budapest (AFP). Az európai labdarúgó serlegért folyó mérkő­­zések keretében a Vasas tegnap 2:1 (2:1) arányú győzelmet ara­­tottt a berni Young Boys felett. A Vasas ezzel bekerült a serleg elődöntőjébe Malinovszky: ZSUKOV HÁROMHAVI SZABADSÁGOK VAN Moszkva, (Reuter). Mali­­novszky marsall, a Szovjet­­unió új hadügyminisztere ki­­jelentette a külföldi újság­­írók előtt, hogy Zsukov mar­­sall háromhónapos szabadsá­­gon van. Malinovszky a ju­­goszláv nagykövetségen a ju­­goszláv nemzeti ünnep al­kalmával rendezett bankett­­en beszélgetett az újság­­írókkal és elmondta, hogy Zsukovot majd szabadsága után fogják más * feladattal megbízni .A Szovjetunió marsallját mindig megilleti egy állami hivatal” — mon­­dotta. A hadügyminiszter egyút­­tal közölte, hogy Grecsko marsall, a keletnémetországi szovjet hadsereg eddigi fő­­parancsnokát a Szovjetunió szárazföldi csapatainak fő­­parancsnokává nevezték ki. Grecsko, akit a múlt héten rendeltek haza Berlinből, Malinovszky marsall eddigi beosztását foglalja el. Egyiptom Salk-szérumot kap Washington (Reuter).­­ Az amerikai kormány meg­­adta hozzájárulását, hogy Egyiptom gyermekbénulás elleni szérumot vásárolhass­­on az Egyesült Államokban. A külügyminisztérium szó­­vivője ezzel kapcsolatban azt hangoztatta, hogy az en­­gedély nem jelenti az Egyip­­tommal szembeni politika változását Egyiptom a Salk szérum bevásárlására nem használhatja fel zárolt ame­­rikai követeléseit, hanem más, szabad fizetési eszkö­­zökkel kell azt fedeznie. Az Ata-gyári választások miatt Újabb konfliktus tört ki a Mápáj és Almogi között Tel Aviv. (Az Új Kelet tudósítójától.) Pénteken a Mápáj titkársági ülésén nagy „leszámolást” végeztek 30■ szél Almogival, a haifai mun­kástanács főtitkárával, akit a pártfegyelem megszegésé­­vel vádolnak. Az Almogival való vita az Ata-gyárban küszöbön álló üzemi bizottsági választások kapcsán újult ki. A pártköz­­pont ugyanis elhatározta, hogy a választásokra való felügyeletet is kivonják a haifai munkástanács kezé­­ből és azt a Hisztadrut köz­­pontjának képviselőire bíz­­zák. Almogi ebbe nem nyu­­godott bele és ellensakkhú­­zása az volt, hogy híveiből a pártközponttól független jelölőlista benyújtásával fe­­nyegetőzött. A pénteki ülésen a párt­­központ részéről az a javas­­lat hangzott el, hogy Kfár Atán a haifai munkástanács­tól teljesen független taná­­csot létesítsenek és így egy­­szer és mindenkorra vonják ki az Ata-gyárat Almogl ügy­­kezeléséből. A javaslat a haifaiak elkeseredett ellen­­állásába ütközött. A vitát a jövő héten folytatják. Az egyiptomi és az angol pénzügyminisztérium szóvi­­vői egyidőben közölték, hogy a két ország között Rómá­­ban folyó tárgyalások sike­­resen haladnak. MA TÍZ ÉVE... • 1947 november 30. A Váád Háseumi (Nemzeti Ta­­nács) a következő felhívás­­sal fordult az ország népé­­hez: ״ Országépítő munkánk, igazságunk, állásfoglalásunk igazolásra talált tegnap az UNO közgyűlésén. Igaz béke­­vággyal, de bátran és véde­­lemre készen gyűjtjük álla­­munkba népünk maradvá­­nyait, hontalanjait és min­­den zsidót, aki a szétszóra­­tásből a megváltás útját vá­­lasztja.” • Az arab államok szóvi­­vői közölték, hogy megtagad­­ják együttműködésüket az UNO-val a zsidó állam léte­­sítésének ügyében. • 1947 december – Az arab bandák sorozatos tá­­madásokat intéznek a zsidó lakosság ellen. Tűz alá veszik az országutakon közlekedő Egyed-autóbuszokat. A jeru­­zsálemi autóbuszt a luddi re­­pülőtér környékén támadták meg. A halálos áldozatok száma nagy, közöttük négy asszony és két férfi. • Arab bandák este há­­romnegyed 9-től kezdve go­­lyó­záporral árasztják el Tel- Aviv egyes negyedeit. A jaf­­fai Hasszan Beck mecsetben elhelyezett lőállásból tüzet nyitnak a Járkon és Meá Seárim utcákra. A támadás­­nak egy halálos áldozata és három sebesültje van. Egy arab banda a Daniel­ utca felé nyomul előre, azonban megfutamodik, mielőtt elér­­né a zsidók házait. • A Jaffa és Tel-Aviv ha­­tárában lévő negyed zsidó lakossága elhagyja házait és Tel-Avivba költözik. A jeruzsálem­i arab negyedek zsidó lakossága és a zsidó negyedek arab lakossága el­­hagyja lakóhelyeit. • Reggel mozgósítási pa­­rancs jelenik meg, amely je­­lentkezésre kötelezi mind­­két nembeli ifjúságot 17 és 25 év között. Jelentkezés de­­cember 7-én kezdődik és húsz napon át tart. Meg­­kezdték a sorozóirodák fel­­állítását az ország minden részében. • A palesztinai legfelsőbb arab tanács közölte, hogy december 2-tól háromnapos általános sztrájkot rendel el Palesztina területén.­­ Az Etnából ömlik a láva. Az Etna tűzhányó kitörése egyre erősbödik és tegnap 700 méter magasságba repül­tek az izzó kődarabok, mi­­közben a láva egyre erősebb folyamban ömlött a kráter­ből. Az elmúlt két nap alatt hat másodpercenként ismét­­lődtek meg a robbanások a tűzhányó belsejében. Az olasz légihaderő megtette a biztonsági előkészületeket, de egyelőre nem fenyegeti közvetlen veszély az Etna mentén fekvő falvakat. — Elijáhu Éjlát az alijjá­ról, Londonból jelentik: Eli­­jáhu Éjlát nagykövet a Zsi­­dó Világkongresszus angliai tagozatának nagygyűlésén ki­jelentette, hogy Izráel leg­­főbb feladata kapuinak nyit­­vatartása minden zsidó szá­­mára, aki Izráelbe akar jön­­ni. ״ Mi Izraelben ezt első­­rangú emberi és nemzeti kö­­telességünknek tartjuk. Az állandó alijja okvetlenül szükséges Izrael materiális erőinek fenntartására is. HAIFA Vidám Színpad Szájkosár nélkül Közkívánatra megismételve: December 4 szerda este 9 órakor May Naharján és Kirját Chájimban nem tartunk előadást! Jegyek: Grünberger, Shapira 13. • Meghívjuk a magyarul olvasó közönséget, valamint budapesti és kolozsvári ba­­rátainkat újonnan megnyílt könyvtárunk megtekintésé­­re. - Kaposi Lászlóné, Vida Sándorné. ,Allenby’ kölcsön­­könyvtár, T. A., Allenby 11״ félemelet. Keresek JAMHAT kölcsönös iga­­zoság végett, akik Budapesten a gettóban 1944-ben bomba által megsérültek, — költséget esetleg térítek. Írjanak: Tel-Aviv, POR 1334., ,,Ép. 3031” részére. — Három évet kapott a sikkasztó bírósági tisztvi­­selő. A tel Avivi törvényszék sikkasztás vádjában bűnös­­nek mondotta ki Zeév Jic­­c­ákit, a telavivi járásbíró­­ság főpénztárnokát és há­­rom évi elzárásra .Ítélte Jicc­áki 14.000 fontot sik­­kasztott oly módon, hogy nem adott nyugtát a nála befizetett összegekről, azon­­kívül különböző összegeket sikkasztott az alkalmazottak fizetéséből levont adókból. A bíró ítélete indokolásá­­­ban megjegyezte, hogy való­­színűnek tartja, hogy Jic­­diákinak bűntársai voltak. • Fodrász gyorskurzusok kezdők és haladók részére, újra kezdődnek, Salon M­a­rg­a­r­e­t, Tel Aviv, Al­­lenby 84, IL emelet. Beirat­­kozás 9—2-ig. — Félnapra tanulólányt felveszünk. — Megnyílt a Dolgozó Anyák haifai bazárja. (Hai­­fai tudósítónk jelenti.) A haifai Dolgozó Anyák hagyo­­mányos jótékonycélú vására tegnap este nyílt meg a Je­­ruzsálem­ utcai Bétény épüle­­tében. A vásár december 7-ig marad nyitva. A művészi műsorral egybekötött tegnap esti megnyitón Chana Chusi elnöknő, Aba Chusi polgár­­mester, továbbá Joszéf Al­­mogi Kneszet-képviselők és Beba Idelsohn hisztadruti vezető méltatták a Dolgozó Anyák Szervezetének tevé­­kenységét és célkitűzéseit. Ezért térnek át egyre többen az »Ascot« cigarettára Ascot Chevra Leszigárijot . M. (16.A.) Spanyol ágyúk marokkói nacionalisták ellen Agadir (Reuter). Tegnap két spanyol hadihajó bom­­bázta a Marokkó déli részé­­ben fekvő kis Ifni spanyol protektorátus partvidékét. Már egy hete folynak itt a harcok a 2000 főnyi spanyol helyőrség és a marokkói fel­­kelő csapatok között, ame­­lyek megszállták a terület nagy részét. A marokkói na­­cionalista mozgalom már ré­­gebben követeli, hogy ezt a területet is Marokkóhoz csa­­tolják. Török terrormozgalom Ciprusban Nicosia, (Reuter). Rövid­­del azután, hogy a ciprusi görög terrorista szervezet felújította tevékenységét, megalakult a sziget török lakosainak földalatti ellen­­szervezete. A ״ török lázadó mozgalom”, amely tegnap kiadott első körlevelében a ״ TMT” kezdőjükkel jelzi magát, felszólítja a török la­­kosokat, hogy legyenek ké­­szen a szervezet utasításai­­nak teljesítésére. A mozga­­lom, amely a török kisebb­­ség bármilyen támnádónal szembeni védelmét tűzte ki céljául, nyugalomra inti a török lakosokat, mert ״ a tö­­rök kormány éberen figyeli Ciprus ügyeinek intézését az UNO-ban”. RISON LECIOH VIDÁM SZÍNPAD Szájkosár nélkül N­EEMAN -MOZI December 3., kedd este 1 9 órakor Jegyek: Friedmann, Roth­­*child 44; Grünfeld; Sikon Mizráchi; Markovic* koz­­metika, Rec­ovot; Freund edényüzlet, Nesz Fiona; Glóbusz jegyiroda, Ledd; Steinfeld u­jságkioszk, Jazur Biztosítsa jegyét idejében! H­abima H Tel-Aviv, dec. 1., vasárnap TOI.VA.JOK BALJA Askalon, dec. 1., vasárnap A ״FECSKE” A MAIIMBA PÁRTJÁN D­O - II E­­ M I Zh­atron, dec. 1״ vasárnap, este 8.30 órakor Georg Val bemutatja: ANNY A CÉLLÖVŐ Boross Ida JIDDIS KOMÉDIA SZÍNHÁZ Gedera, dec. 1״ vasárn­aap, este 8.30 órakor az Életben minden ELŐFORDULHAT DZIGAN és SCHUMACHER Kirját Ono, dec. 1״ vásárt. Kol Ron, este 8.30 órakor: NAN­ MUZ GELECHTSSI Zalman Kalesnikov Renia Glickman Zichron Jákov, december 1, vasárnap este 8.30 órakor: A VOLGA LANYA­­ TEL-AVIVI MOZIK HETI MŰSORA! ELŐADÁSOK KEZDETE: 9.30. 15 .ד és 9.15 óakor. ALUENBY: ׳The wayward ban .IRMON DAVID: Parts CnnsM« CAPON: Kean CHEN: Boniface Somnambule DAN: Tavaszi orgonák EDEN: Pyaasa ESZTER: Friendly persuasion MAXIM: Les Possedées MIODALOK: Az ifjús­ág Játék* MOGRABI: A pokol kapuja M­ATM IP: La Risaia OPIINII: Az ember, aki től sokat tudott ORION: Óriás SÍ­ÉRŐT: Az ezerarcú ember TAMAR: Megöltem az anyám TCHÉLET: Mozart élettörténet• TEL-AVIV: PIA a delfinen JAKON: Theodora ZAMIR: The right to he­born

Next