Uj Kelet, 1959. december (40. évfolyam, 3449-3474. szám)

1959-12-28 / 3472. szám

A Bné Brit­ rend chanuka-ünnepélye a 75 éves államelnök házában Kétezer staféta vitte szét az országba a Medimban meggyújtott fáklyát Tegnap este hagyományos szertartás keretében gyújtot­ták meg az államelnök há­­zában a harmadik chanuka­­gyertyát, amelyen a Bné Brit rend tagjai és képvi­­selői vettek részt az ország minden részéből. Eliezer Ar­­gov, a „Jeruzsálem” páholy elnöke üdvözölte Ben-Cvi államelnököt abból az alka­­lomból, hogy most töltötte be 75-ik életévét. A gyertyák fölött dr. Mo­­se Ventura, Alexandria volt főrabbija mondotta az ál­­dást a gyertyákat pedig a Chilei Jiszráél Drapkin pro­­fesszor, a latin-amerikai Bné Brit rend elnöke gyúj­­totta meg. A jelenlevők ez­­után hhanuka-dalokat éne­­keltek Számét kántor ve­­zénylete mellett. Az államelnök rövid be­­szédet tartott, amelyben méltata a fény ünnepének jelentőségét a nemzet éle­­tében. A MODIINI FÁKLYA Vasárnap reggel gyújtot­­ták meg a történelmi Mo­­diin mellett a Makkabeusok tüzet, amelyet a Makkabi szervezet mintegy kétezer stafétája vitt el az ország 47 pontjára. A sportolók máglyát raktak a jordániai határ mellett lévő ponton, majd ennek tüzénél gyújtot­­ták meg az első fáklyát. Benjámin Mizráchi 16 és fél éves fiú, a petach-tikvai Makkábi tagja futott ki a fáklyával a Herzl-erdőn ke­­resztül Ben Semen irányá­­ba. Az úttesten mindenütt ifjúsági csoportok sorakoz­­tak fel és várták a fáklya érkezését. Luddon meggyúj­ Tel-Avivban este 8 óra tották az északi fáklyát, után Mordecháj Námir val­­amely Haifa felé futott ki, gázmester a Mugrabi-szin­­majd Ramiéban a jeruzsá- ház lépcsőjén vette át a lemi fáklyát. fáklyát Cvi Nisri, a Mák­, .... ... ״ ״ kábi mozgalom veteránja-ELNÖK nak kezéből. Az egyik csoport déli , TMp£VIVI IFJUSÁG irányba futott, míg a tel­avivi fáklyát a reh­ovoti Tel-Aviv, (Az Új Kelet Makkábi tagjai vitték. A tudósítójától).­­ Három ha- Weizmann-emlékmű mellett talmas ifjúsági hhanuka- Vera Weizmann asszony ünnepélyt és fáklyás felve­­vette kezébe a fáklyát és nulást rendezett tegnap és­­meggyujtotta vele az első te Tel-Avivban a váro8 kül­­államelnök sírjánál elhelye­ turális osztálya, a tanító­­tett óriási menórát szervezet, a közoktatásügyi A staféták minden helyen minisztérium, a város által néhány percet töltöttek a adoptált páncélos egységek Makkábi székháza, a város- és hatezer kisdiák részvéte­­lháza, vagy a helyi tanács level, hivatalai előtt rendezett ün- A fellobogózott Kultur­­népségeken. A stafétákat a palota előtt háromezer is­­mindenütt a városok veze-­­kolás vonult fel, akik előtt­­ől fogadták.­­ Mordecháj Námir polgár­­ hílviJÁNAL mester, dr. Saul Lovin, a­­ nevelésügyi osztály igazga­­tója és Aser Lévi alezredes,­­ a páncélos egység parancs­­noka mondottak rövid be­­szédet. A d­anuka-lángok meggyújtása után — amit egy 12 éves kisdiák vég­­zett, — a háromezer gyerek meggyujtotta magával ho­­zott fáklyákat s a rendőrség és tűzoltóság zenekarainak kiséretében példás rendben a Mák­hé Jiszráél térre vo­­nult. BIBLIAIDÉZETEK A TANKOK TORNYÁBÓL Az ünnepségen tevékeny részt vett a város által­­ adoptált páncélos egység is, amelynek két katonalánya a kiállított tankok tornyá­­ból olvasott fel biblaidéze­­teket. A másik két ünnepséget Jaffán és a Hátikva-negyed­­ben rendezték, ahol további­­ 3000 gyermek vonult fel , fáklyás menetben Eliezer , Schächter és Mose Gold-­­­stein alpolgármesterek ün-­­ nepi beszédeinek meghall­­­ gatása után. ! Ellentétek a telavivi városi koalícióban a hatáskörök eloszlása körül Az ellenzék képviselői is kaptak bizottsági elnökségeket Tel Aviv. (Az Új Kelet tudósítójától.) A tel-avivi városi tanács tegnap este tartotta első érdemleges ülését, ahol megválasztot­­ták a 11 tagú városvezető­­séget. Az új városvezető­­ség tagjai a polgármester, 6 helyettese, továbbá Perec Náftáli Kneszet-képviselő, Chájim Ramot, Joszéf Búr­­stein és Jehosua Lévi ta­­nácsosok. Az új városveze­­tőséget a koalíció 19 szava­­zatával a Chérut 4 ellen­szavazatával­­ választották meg, míg a klábcionisták tartózkodtak a szavazás­­tól. A városi tanács ezután megválasztotta az albizott­­ságait, azoknak elnökeit és pártkulcs szerint megálla­­pította a bizottságok tag­­jainak összetételét. Az előző városi koalíció­­val ellentétben, ezúttal egyes ellenzéki tanácsoso­­kat is megválasztottak bi­­zottsági elnöknek, így a légoltalmi és városszépítési bizottság vezetője Száádjá Sosáni volt alpolgármester, a városépítési fellebbezé­­sekkel, valamint árvizekkel foglalkozó bizottság vezető­je Ábrahám Scheectermann az ellenőrző bizottság ve­­zetője pedig Szimcha Ehr­­lied városi tanácsos lett. A városházi bizottságokat a koalíciós pártok szavazaté­­val az ellenzék tartózkodá­­sa mellett választották meg. A városi tanács ezután Namir polgármester javas­­latára megszavazta a pol­­gármester hatáskörének és jogainak különböző tanács­tagokra való átruházását. Ennek keretében általá­­nos meglepetést keltett, hogy J. Rabinovits pápás alpolgármesterre ruházták a polgármester pénzügyi hatáskörét, míg J. Bur­­stein tanácsosát bízták meg a kulturális, ifjúsági és sportügyek tényleges veze­­tésével. A polgármesteri hatáskör elosztásában a koalíciós pártok a koalíci­­ós egyezmény megszegését látják, mert az egyes bi­­zottságok vezetőit megfoszt­ja tényleges hatáskörük gyakorlásától és a megvá­­lasztott városi bizottságok­­nak csupán a tanácsadói szerepét hagyja meg. A Mápám, az Ab­dut Háávádá és a progresszív párt városi tanácsosai tilta­­kozást jelentettek be a Mápám-többség ezen lépése ellen és kérték a felmerült viszály rendezésére a párt­közi bizottság összehívá­­sát. 75 százalékos fémtartalmú vasércre bukkantak a Manara hegyen Elhatározták a vasbánya mielőbbi kiaknázását Az észak-gália Manara hegy lejtőjén folyó kutatá­­­sok során rendkívül gazdag fémtartalmú vasércet ta­­láltak. Ezen a helyen, ahol 1954-ben bukkantak az el­­ső vas­ér nyomára, eddig csak 27-28 százalék fémtar­­talmú ércet tártak fel, most azonban olyan ré­­teghez érkeztek, amely­­nek vastartalma 75 szá­­zalék, ami nemzetközi vi­­szonylatban is rendkívül magas arány. A munka folyamán a bá­­nyászok 150 méterre jutot­­tak a föld színétől és a munkaterv szerint 500 mé­­terre fogják elmélyíteni az aknát. A nemzeti ásvány­­kutató vállalat egy éven be­­lül 300-ra fogja felemelni a feltárásokban foglalkozta­­tott munkások számát és elvben már elhatározta, hogy a legrövidebb időn be­­lül elkezdi a vasbányák ki­­aknázását. Az új lelet döntő fordu­­latot jelent az izraeli vas-­ipar fejlődésében. Az eddig ismert adatok szerint a leg­­újabb ér megtalálásáig 40 millió tonnára tették az ak­­nában lévő érctartalékokat, minthogy azonban a 27-28 % -os fémtartalom mellett a kitermelés nem rentábilis, az érc minőségének felja­­vításáról folytak tárgyalá­­sok. Az volt a cél, hogy az érc idegen anyagainak el­­távolítása révén 40 száza­­lékos vastartalomhoz jussa­­nak el, ami gyakorlatilag is lehetővé teszi az érc ki­­használását. A külföldi ta­­nácsadók kétféle rendszert javasoltak. Az egyik elekt­­romagnetikus módszerrel választaná ki az ásványból a fölösleges anyagokat, a másik pedig a kimosási el­­járás, amelyet az izraeli érccel Amerikában már si­­keresen ki is próbálak. Az erre vonatkozó gyakorlati ja­vaslat szerint 1500 tonna ércet mosnának ki ilyen módon naponta. A kiadáso­­kat négymillió fontra te­­szik, amely összegnek a fe­­lét külföldi pénzben kell be­­fektetni. Ennek ellenére a befektetés lényeges megta­­karítást jelentene a jelen­­legi helyzettel szemben. Az izraeli érc feltárásával fö­­löslegessé váló vas­import révén a kincstár évente 1 millió dollárt keresne. A vasbánya a Kur­hisz­­tádruti ipari konszern tu­­lajdona és a vasat az akkor acélváros üzemeiben fogják feldolgozni. Kirját Smoná, amely a bányához legköze­­lebb fekvő városi település, sürgeti a bánya megnyitá­­sát, mert ezáltal megoldód­­na a helység lakosainak fog­lalkoztatása. A számítások arra mutatnak, hogy a ma­­narai vas hosszú évtizedek­­re el fogja látni az ország ,teljes szükségletét. Köln zsinagógájáról lekaparták a náci feliratokat Köln, (Reuter). Köln vá­­rosának munkásai a teg­­napra virradó éjjel másfél óra hosszat dolgoztak a karácsonyi­­ünnep alatt meggyalázott zsinagóga és a mártírok emlékművének megtisztításán. Miután dr. Cvi Azárja rabbi megadta beleegyezését, a munkások — a rendőrség felügyelete alatt — lekaparták a fa­­lakról a horogkereszteket és a „Ki a zsidókkal!” fel­­iratokat. A rendőrség azon­nal a tett felfedezése után akarta eltávolítani a gya­­lázó feliratokat, de a rabbi kívánságára azok egy tel­­jes napig megmaradtak, ״ hogy mindenki lássa, mit követtek el”. Évek óta folyt a diplomáciai italok vámmentes csempészése Trebits tel-avivi járásbíró vasárnap további öt nappal hosszabbította meg az ital­­csempészéssel vádolt tel­­avivi szállodások vizsgálati fogságát. A hat vádlott kö­­zül az egyiket, egy szálloda direkt részét, 5000 font óva­­dék ellenében szabadlábra helyezték. Hir szerint a vizsgálat befejezéshez közeledik, mert a rendőrségnek — az ügyben kompromittált dip­­lomata vallomása alapján — minden nehézség nélkül sikerült rekonstruálni az ügyet. Eszerint a csempé­­szet éveken keresztül folyt és abban a legtöbb telavivi nagyszálló és bár kompro­­mittálva van. A leleplezés nyomán való­­színű, hogy az árak meg­­drágulnak. A szállodák ugyanis a „diplomáciai” utón beszerzett külföldi ita­­lokat 9—10 fontért vásárol­­ták üvegenként és ezért a fogyasztói árak is alacso­­nyak voltak. Ezzel szemben az elvámolt ital üvegenként átlagban 14 fontba kerül. • Josephine Baker, az ismert néger táncosnő, aki eddig tíz gyereket adoptált, tegnap engedélyt kért a pá­­risi hatóságoktól, hogy örök­­be fogadhasson egy csecse­­mőt, akit karácsonykor ta­­láltak az utcán. M eghalt De Gaulle öccse Pária, (AFP).­­ Pierre de Gaulle, a francia köztár­­saság elnökének öccse szom­baton este elhunyt a párisi amerikai kórházban. Há­­rom nappal előbb súlyos szívműtétet hajtottak vég­­re rajta, amely azonban nem tudta megmenteni a 62 éves De Gaulle életét. Az elnök szombaton vidéki birtokáról visszasietett Pá­­risba, amikor hírt kapott, hogy öccsének állapota vál­­ságosra fordult és még né­­hány szót váltott vele a halála előtt. Pierre de Gaulle részt vett mind a két világhábo­­rúban, 1943-ban a nácik el­­fogták mint francia ellen­­állási mozgalom tagját és Németországba deportál­­ták. 1948-ban a párisi váro­­si tanács tagja, majd rö­­viddel rá annak elnöke lett _ yéN DIÓFA__ NYITVA MINDENNAP ESTE 8-TÖL REGGELIG.I Dec. 31-én nótaverseny NYEREMÉNYEK: I. DÍJ: egy üveg pezsgő n. díj: egy üveg konyak iI. díj: egy üveg vermut Cigánzene Polgári árak: Magyar konyha Szeretettel várja önt: Egyed László TEL-AVIV, KIKAR DIZENGOFF 14—16, I. EM.II Tel Avivban is sokezer hamis dollárt helyeztek­ el Két gyanúsítottat őrizetbe vett a rendőrség­­­­ További letartóztatások várhatók Néhány héttel ezelőtt be­­számoltunk arról, hogy a rendőrség Haifán dollárha­­misító bandát leplezett le. Közben kiderült, hogy a banda egyik alcsoportja Tel Avivban folytatja működé­­sét és a Lilienblum utca kör­nyékét árasztotta el hamis bankjegyekkel. A rendőrség kitartó nyomozás után elő­­állított két gyanúsítottat, akiről az a feltevés, hogy sokezer dollár értékű hamis bankjegyet ״ helyeztek” el. A gyanúsítottak egyike Se­­lig Rosenbaum haifai és a másik Dov Jicchák tel avivi lakos. Rosenbaum azt ál­­lítja, hogy semmit sem tud az ügyről, viszont Dov Jic­­chák részletes vallomást tett. Mindkettőjüket vizsgá­­lati fogságba helyezték. A rendőrség feltevése sze­­rint hatalmas bűnhálózat­­ról van szó, amelynek sok­­százezer hamis dollár van a birtokában. Jóllehet a rend­­őrség a sajtó útján nagy publicitást adott az ügy­­nek, járatlan emberek a közlemények megjelenése után is léprementek. A nyo­­mozás a legnagyobb titok­­ban folyik és minthogy az ügyben kompromittált sze­­mélyek teljes névsora a rendőrség birtokában van, a közeli órákban további le-­­tartóztatások várhatók. A Mikiid )einet vihires tikere Nápoly, (IFP). „ A nápolyi „Kétezrek Szín­­háza” előadása végén 150 rendőrt kellett kive­­zényelni egy feltűnő szép­ségű bécsi vetkőző tán­­cosnő védelmére. A vet­­kőző jelenet óriási sikert váltott ki és a lelkes kö­­zönség végül azt köve­­telte, hogy a táncosnő vesse le egyetlen meg­­maradt ״ öltözékét״,­­ egy aranyból készült ap­­ró fügefalevelet. Amikor ezt megtagadta, a nézők a színpad felé tódultak és néhányan már fel is ugráltak a deszkákra. A táncosnőnek sikerült el­­menekülnie és gyorsan lebocsátották a vasfüg­­gönyt, amelyet a csaló­­dott nézők üvegekkel és hasonló lövedékekkel bom­báztak. Végül a rendőr­­ség ürítette ki a termet , és betiltotta a további előadásokat. Már eddig is súlyos károkat okozott az esők elmaradása A szokatlan száraz idő­­járás a délvidéken súlyos károkat okozott. Sok gaz­­da már feladta a reményt, hogy megmentse vetését és ezért földjét újból fel­­szántotta. Az aszály főleg a hüvelyesekben okozott nagy károkat. A skálonban és a délvi­­déken az elmúlt 24 órá­­ban mintegy 2 milliméter csapadék esett, ami a mező­gazdaságon egyáltalán nem segített. A reggeli borús idő a nap folyamán kitisz­­tult és a felhők szétoszlot­­tak. Az ország északi rész­é­­ben szombaton és vasárnap szeles idő volt. Az erős szél nagymennyiségű tőzeget fújt el a kiszárított Chule­­te vidékéről a hegyek irá­­nyába. Az egész vidéken lucernával s különböző ve­­teményekkel bevetett föl­­deket takart el a tőzegpor és súlyos károkat okozott. Ingyenes repülőjegyet nyertek a római olimpiászra a futball-toton Vasárnap este sorsolták ki Tel-Avivban, az Ameri­­kai Cionisták Házában a futballtotó nyereményeit.­­ Joachim Hart haifai és Mor­­decháj Alexandrovits telavivi (rámál-ávivi) lakosok a ró­­mai olimpiászra szóló re­­pülőjegyeket nyertek. A nyereményeket Rina Jichhá­­kav izraeli szépségkirálynő nyújtotta át. A sorsolásban azok vettek részt, akik a Lengyelország—Izrael mér­­kőzés eredményét pontosan bejósolták. A 14-es számú tato nagy­­díját, összesen 2500 fontot, két nyerő között osztják meg, akik 11 mérkőzés eredményét jósolták meg pontosan. A két nyertes: Menáse Türkföld, Rámát- Gán, Pinohász utca 18 sz. alatti lakos és Raul Katz, Cholan, Ros Pina utca 11 számú blokk. A második díjat (10 tipp) 13 nyerő között osztják szét, úgyhogy mindegyikre 69.230 font jut A nyerők a követ­­kezők: Balázs Ábrahám, Jákob Mizráchi, Pinchász Hochfeld, Slomo Sor, Ben és Málká Báehávi Tel-Aviv­­ból, Mose Benvemisti״ Fáni Honig és Vladiszlav Bergl Jeruzsálemből, Sálam Jako­­bovits Bné­ Brákból, Rivka Grünwald Givátájimból,­­ Chájim Bendor és Cion Beér Sévából, valamint Jiszráél Nadler Kirját Nocrátból. A harmadik díjat (9 tipp) 600 font összegben, 134 nyerő között osztják szét, úgyhogy mindegyikre 4.470 font jut. További konjunktúrát várnak Amerikában New­ York, (Reuter).­­ Az amerikai gazdasági szakértők a jövő évre a termelés növelését és a gaz­dasági fejlődés folytatódá­­sát jósolják. A nemzeti gyáripari kongresszus 15 vezető, közgazdászokból ál­­ló bizottsága azt jósolja, hogy az egész nemzeti ter­melés 515 milliárd dollárt fog elérni 1960-ban. Az idén 480 milliárdot tett ki az ipari termelés. | Már csak­­ nap vr Mifái Hápájisz húzásáig |

Next