Uj Kelet, 1961. június (42. évfolyam, 3906-3931. szám)

1961-06-01 / 3906. szám

A VARÁZSKEZŰ EMBER RÉSZLETEK JOSEPH KESSEL KÖNYVÉBŐL 5 A szomszéd szobában megszólalt a telefon. Heydrich kiment és az orvos egyedül maradt a szobában. Aggódva figyelt. Vajon ki telefonál? Himmler__? De a beszélgetésből egyetlen szót sem tudott kivenni. Heydrich most visszatért és helyet foglalt az íróasztal mellett. Cigarettára gyújtott, elmosolyodott — Hol is tartottunk ... ja, igen... Hollandia... Bámulatos, milyen pontosan értesült az ottani eseményekről. Nem volna hajlandó elárulni nekem értesülései forrását? Kersten izgalmát nevetés mögé rejtette. — Lehetséges, hogy távolbalátó személy vagyok — mondta. — Talán én is... — felelte Heydrich. — És azt te ki fogom találni rövidesen, hogy kicsoda ön voltaképpen... bebizonyítom... — Szemét könyörtelen határozottsággal az orvos arcára függesztette. Ezzel felállt és így szólt: ״ ön szabad. Himmler ebben a pillanatban telefonált. Bízik az ön hűségében és határozottan utasított, hogy bocsássam szabadon. Legyen rá készen, hogy visszajön még ide. Ne aggódjék, viszontlátjuk egymást...” De nem látták egymást viszont soha többé. 1941 szeptemberében Heydrichet különleges megbízatással Csehszlovákiába küldték és 1942 június 4-én cseh hazafiak meggyilkolták. A Gestapo főnöki tisztségét Ernst Kaltenbrunner örökölte tőle. ״ A NAGYOKNAK ÁT KELL GAZOLNIUK A HOTTESTEKEN.. .״ 1941 június 21-én, amikor Hitler hazárd vállalkozása során teljes haderejét bevetette a Szovjetunió ellen, Himmler különvonata elindult a keleti határ felé. A Reichsführer azt kívánta, hogy Kersten is vele tartson. Keletporoszországban mozgó főhadiszállást létesítettek. Minden nap, amikor a különvonatot áttolták a kijelölt mellékvágányra, Himmler emberei munkához láttak. Nyomozásokat folytattak, kémkedtek, letartóztatásokat foganatosítottak, koncentrációs táborokat létesítettek, tömegkivégzéseket rendeztek. Himmler minden este látogatást tett Hitter főhadiszállásán, ami mindig a közelben volt. Dr. Kersten, aki a tiszti ebédlőben együtt étke■ett Himmler embereivel, úgy találta, hogy a tiszteket elhódította a Szovjetunió ellen elért kezdeti győzelmek sorozata. Biztosak voltak abban, hogy mindent elsöprő végső diadalt aratnak és úgy kép■élték, hogy a Reich seregei elérik az Ural-hegység vonalát. Egyre azokat a bíztató szólamokat ismételgették, amit gazdájuktól, a Reichsführertől hallottak, aki viszont folyton a Führert idézte és máris osztozni kezdtek a roppant kiterjedésű ország fölött. ״ Minden német katona” — hangoztatták — ״ részt kap Oroszországból. Ott lesz Németország Édenkertje.” — Én gyárat akarok — mondta valaki.____ — Én vidéki birtokot, házzal — üvöltötte egy másik. Három hónapon keresztül a gyors német előnyomulás túlságosan sok munkát adott Himmlernek és fájdalmai olyan erősek voltak, hogy Kerstent egyetlen pillanatra sem engedte el maga mellől. Amikor az orvos októberben, egy zimankós őszi napon végre visszatérhetett Berlinbe, a német hadsereg már csak egyhelyben topogott. Az orosz csapatok komoly veszteségeik ellenére szilárdan kitartottak, mert tudták, hogy az időjárás és országuk hatalmas területe nekik segít. Ebben az időben Kersten egy napon kétségbeesett állapotban találta páciensét. Rövid faggatás ■tán Himmler vallani kezdett. — Maga az egyetlen barátom — mondta — az egyedüli, akivel őszintén beszélhetek. Mindent elmondok magának... Franciaország összeomlása után a Führer több békeajánlatot intézett Nagy- Britanniához, de a zsidók, akik azt az országot kormányozzák, elzárkóznak előle. Nincs veszélyesebb dolog, mint egy Németország és Anglia közötti háború és a Führer tudja, hogy a zsidók ettől sem riadnak vissza és meg fogják kockáztatni__Nem lesz béke a földön, míg övék a hatalom, amíg zsidók léteznek... — Úgy ... ? — kérdezte a doktor. — Úgy! — válaszolt Himmler. — Hitler utasítást adott, hogy minden zsidót meg kell semmisítenünk... aki a hatalmunkban van. Ezt a fajt ki kell irtani. — Ezt nem tehetik...! — kiáltott Kersten. — Gondoljon rá, micsoda borzalmat jelent ez, gondoljon a szenvedésekre... Mit szólna ehhez a világ? — A nagyoknak át kell gázolniok a holttesteken. Ez a tragédiájuk — mondta Himmler. Álla keskeny mellére hullott és elhallgatott. Úgy látszott, lesújtja a bánat. — A szíve mélyén ön bizonyára elítéli ezeket a kilengéseket — jegyezte meg Kersten — különben nem volna ilyen rossz idegállapotban. Himmler meglepetten emelte fel a fejét. — De hiszen egyáltalában nem erről van szó — tiltakozott. — Úgy viselkedem, mint egy hülye — folytatta bánatosan. — Amikor Hitler megmagyarázta, mit akar, gondolkodás nélkül válaszoltam: ״ Mein Führer, én és SS-legénységem kész meghalni önért, de kérem, könyörgöm, ne adja nekem ezt a feladatot.” A Reichsführer ziháló lélegzettel beszélte tovább, mi történt, miután ezt megmondta Hitlernek. A Führer szörnyű hisztéria-rohamot kapott, mert nem képes elviselni a legcsekélyebb ellenkezést sem. Odaugrott Himmlerhez, megragadta a nyakát és eszelősen üvöltötte: ״ Én csináltam belőled azt, ami vagy... És most megtagadod az engedelmességet... ? Úgy viselkedsz, mint egy áruló?” Himmler rémülten, kétségbeesve válaszolt. ״ Mein Führer... könyörgöm, bocsásson meg nekem! Mindent megteszek, amit parancsol... De soha, soha többé ne mondja azt, hogy áruló vagyok...” A Führer azonban nem csillapult le. Tovább ordított, üvöltött, toporzékolt. ״ Nemsokára véget ér a háború és én szavamat adtam a világnak, hogy akkora nem marad zsidó a földön. Gyorsan kell dolgoznunk és erélyesen. Nem vagyok biztos benne, hogy alkalmas vagy erre a feladatra...” Mikor beszámolójával végzett, Himmler úgy tekíntett Kerstenre, mint a megvert kutya. — Most már érti ... ? — kérdezte. Kersten mindent, mindent megértett. Himmlert nem érdekli a zsidók millióinak sorsa, megsemmisítése. Az bántotta, hogy Hitler nem bízik meg többé benne — teljesen. NÉMETORSZÁG LEGNAGYOBB TITKA Himmler 1942 telén, egy napon a következő kérdéssel lepte meg dr. Kerstent: — Meg tudna-e gyógyítani valakit, aki erős fejfájásban, szédülésben és álmatlanságban szenved? — Látnom kellene az illetőt — válaszolta az orvos — minden attól függ, mi okozza a tüneteket? Himmler mély lélegzetet vett, mintha kürtbe fújt volna. — Meg kell esküdnie rá, hogy amit mondani fogok, tökéletesen titok marad. — Herr Reichsführer, az orvosi esetek diszkrét kezelése szakmai életem uralkodó szabályai közé tartozik. — Bocsásson meg, Kersten, de ha tudná. . — Himmler a páncélszekrényhez lépett és vastag iratköteget szedett elő. — Itt van — szólt és olyan mozdulattal tette az orvos kezébe, mely látható erőfeszítésébe került. — Olvassa... a Führer betegségéről szóló titkos jelentéseket tartalmazza. Kersten később hosszasan elgondolkozott azon, vajon miért mutatta meg neki Himmler ezt a jelentést? Miféle aggodalmak késztették rá? Talán váratlanul meggyengültek Hitler szellemi képességei? Vajon dührohamai a szokásosnál is élénkebbek, most, amikor a hadiszerencse Németország ellen fordult ? A jelentés huszonhat lapra terjedt és a következőket állapította meg: Hitler fiatal korában vérbajt szerzett. Kezelés után a Pasewalk kórházból látszólag gyógyultan bocsátották el, de az 1937-ben újonnan fellépő tünetekből arra kellett következtetni, hogy a betegség még mindig pozitív. 1942-ben kiadott nyilatkozat végül beismeri, hogy a Führer vérbajból eredő paralízis progresszívában szenved. Kersten némán adta vissza az iratokat Himmlernek. Az abban foglalt megállapítások olyan félelmetesek voltak, hogy az orvos az első pillanatban el sem akarta hinni. — Nos — kezdte Himmler — mit lehet tenni? — Sajnos, ebben az esetben semmit — válaszolt Kersten. Én a kéziterápia szakorvosa vagyok, nem pedig az idegmegbetegedéseké, ő jelenleg kezelés alatt áll? — Természetesen, — dr. Morell a személyi orvosa, ő adja az injekciókat, melyek — erről az orvos kezeskedik — megállítják a betegség továbbterjedését és megőrzik a munkaképességét. — Milyen biztosítékai vannak erre vonatkozólag? Mert a vérbajból származó paralízis progresszívának mindezideig semmiféle ismert gyógyszere nincs. — Erre már magam is gondoltam — szólt Himmler. Izgatottan fel s alá járkált a szobában és hevesen gesztikulált. — Ez nem olyan eset, mint másé... Hitlert nem vihetjük vizsgálatra egy elmegyógyintézetbe... ha a szövetségesek megszimatolják, rádió útján nyilvánosságra hozzák, a német nép és a hadsereg is megtudná... Ez katasztrofális következményeket vonhat maga után. S minthogy az orvosok nem bíztatnak semmi reménnyel, úgy kellett dönteni, hogy megbízunk dr. Morellben és rendkívül fontos, hogy dr. Morell életben tartsa Hitlert a végső győzelemig. Most már látja, micsoda gondjaim vannak ? A világ óriásnak képzeli... és én azt akarom, hogy a történelem számára az is maradjon. Ő a legnagyobb lángelme, mely valaha is a földön élt. Mit számít, hogy a teste beteg... most, amikor feladatát lényegileg már befejezte? Miután Himmler irodáját elhagyta, Kersten birzalmasan megérdeklődte Rudolf Brandtnál a Führer egészségi állapotának részleteit. Brandt elsápadt. — Himmler elárulta magának? Tudja, hogy milyen veszedelembe került... ? Ön, az idegen tudómással bír a Reich legféltettebb államtitkáról. A Himmleren kívül csak Bormann és talán Göring tudnak a jelentésről. Kérem, soha többé ne tegyen említést róla a Reichsführernek. Az életével játszik, Kersten megfogadta a jótanácsot A következő hetek folyamán minden reggel találkozott Himmler״ vel, de társalgásukban egyetlen szó sem esett Hitle■, egészségi állapotáról. Mintha a titkos jelentés egy״ általában nem is létezett volna ... Egyszer azonban maga Himmler vetette fel a tilalmas témát. Azt akarta tudni, vajon gondolkozott-e az orvos azon, hogy Hitlert eredményesen gyógykezelje? Kersten megfeledkezett minden elővigyázatosságról, mert a kérdés rendkívül érdekelte. — Hitler ítélőképességét a betegség erősen determinálja — mondta — kritikai készsége kiegyensúlyozatlan. Fejfájások, álmatlanság, remegések, a fogalmak összezavarása, ügyetlenkedés a szavakkal, rángógörcsök, a comb izmainak megbénulása... a tünetek egyre gyakoribbakká válnak. Extatikus érzékcsalódások, a nagyzási mánia... határtalan, méreteket ölt. A Reichsführer úr borzalmas kocká״ zatot vállal magába, ha Hitlert továbbra is dr. Morell kezében hagyja, mert Hitler rendelkezései milliók végzetét szabják meg és ki tudja megállapítani, hogy azok világos pillanatok, vagy az őrültség perió״ dusának szüleményei-e? Himmler nem válaszolt. Kersten, akit saját me״ részsége nagyon meglepett, tovább folytatta, most már félreérthetetlenül: — Az ember csakis képességei sértetlen birtokát״ ban jogosult államvezetésre, kormányzásra. Miután Hitlernél ez nem áll fenn többé, a Reichsführernek nincs joga ahhoz, hogy Hitlert vezérének elismerje. — Én mindezt már végiggondoltam — motyogta a Reichsführer, mellére ejtett állat. — Logikusan önnek van igaza, de ebben az esetben a logika mitsem használ. Most már lehetetlenség átnyergelni. Sőt, mi többe,nem mozdulhatok a Führer ellen. Az SS parancsnoka vagyok, melynek mottója: „A becsület — hűség...” Hogyan is tehetném? Az egész világ azt gondolná, személyes okokból tettem, hogy magamhoz ragadjam a hatalmat... — Tehát inkább tűri, hogy Hitler garázdálkodjék ? Hajlandó a német nép sorsát olyan ember kezében hagyni, aki a legborzalmasabb elmebajban szenved ? — A kockázat egyelőre még nem kényszerít cselekvésre — szólt végül Himmler. — Ha szükségessé válik, később lesz még idő intézkedésre. SVÉDORSZÁG HUMÁNUS TERVEI A finn kormány 1943 szeptemberében megkérte Kerstent, hogy jelenjen meg Helsinkiben és tegyen általános jelentést. Minthogy Finnország most, mint Németország szövetségese háborúba lépett, Kersten pedig finn állampolgár és katonatiszt. — Himmler nem nagyon tiltakozott az utazás ellen. — Talán sikerül a finnektől megtudnia, miért nem szolgáltatta ki nekünk a zsidóit? — mondta az orvosnak. ★ Mialatt az utazásra készülődött, dr. Kersten meghívást kapott a svéd követtől is, aki arra kérte, hogy töltsön Stockholmban annyi időt, amennyi a svéd kormány minisztereivel való bizalmas megbeszélés céljaira szükséges. Ezt már nehezebb volt nyélbeütni, mert a semleges Svédországba nem értek el a német hatalmasságok kezei. De miután körülbelül ötezer sebesült finn katonát ápoltak Stockholm kórházaiban, Kerstennek végülis sikerült rábírnia Himmlert, hogy beleegyezzék svédországi látogatásába. — Rendben van! Menjen... — sóhajtott Himmler. — De ha esetleg arra gondol, hogy nem jön többé vissza ... — Mivel érdemeltem meg, hogy ilyesmivel gyanúsít? — kérdezte Kersten szemrehányón, majd megjegyezte, hogy három gyermeke közül két idősebb fia itt marad Hartzwalde-ban és csak a kisebbi fiú és felesége tartanak vele. — Bocsásson meg nekem — kérlelte Himmler, őszinte sajnálkozással. — Tudja, hogy az élet milyen gyanakvóvá kovácsolt. Ön az egyetlen ember a fidden, akinek őszinteségében és jóindulatában megbízhatom. Négy év után Svédországban végre ismét alkalma nyílt Kerstennek a szabadság levegőjét szívni. Boldog izgalommal, szinte lázasan élvezte menekülését, az élelmezés állandó szigorúsága után a bőséget, az ország friss, tiszta, hűvös levegőjét, az éjszakai légiriadók hiányát, s a nyugalmat az átható Gestapo״ terror után, mely a náci Németországot jellemezte. De Krisztián Günther svéd külügyminiszterrel való megbeszélése mélységesen lesújtotta.